Hogy fér össze a körömpörköltes bodag, a fine dining és a vegán menü?
2019. április 29. írta: világevő

Hogy fér össze a körömpörköltes bodag, a fine dining és a vegán menü?

 Egy igazán bátor, új, fine dining étterem Budapesten, ahol még szuper vegán ételek is vannak, igazán meglepő párosítások, bátor savak, sokat ígérő tehetség.

dscf1450_laurel_baberliget_budapest_etterem_vilagevo_jokuti_andras.jpg

Nem, nem fogok Hamvas Béláról és A bor filozófiájáról írni, aki eddig nem tette volna, vagy nosztalgiázni vágyik, itt olvassa el. Ugyanis a földszinti Babérliget könyvesbolt/kávézó/borbáron áthaladva egyből a pincében található étterem felé vettem az irányt, ahol maximum egy-két apróság emlékeztetett már csak a fenti világra. Fent van egyébként egy nagyon mutatós boros (lift)pince, illetve egy komoly sajthűtő is, magyar és nemzetközi sajtokkal.

Igaz, hogy a végén kezdjem, azt nem tudtam megállni, hogy ne próbáljam ki az egyik - egészen biztosan emblematikussá váló - fogást egyfajta utódesszertként. A körömpörköltes bodagot. Csak mutatóban.

dscf1507_laurel_baberliget_budapest_etterem_vilagevo_jokuti_andras.jpg

A bodag ugye másnéven cigánykenyér, vagy vakaró, egy nagyon egyszerű lepénykenyér. Erre kerül rá a körömpörkölt, gazdag, erős, fantasztikus. Szerencse, hogy nem ezzel kezdtem a vacsorát, mert akkor lehet, hogy mást nem is kértem volna, csak ebből pár kör repetát...

dscf1508_laurel_baberliget_budapest_etterem_vilagevo_jokuti_andras.jpg

És ez a jó kis ropogós alap jelenik meg a kóstoló menü előételében is, azaz vissza is ugrunk gyorsan a legelejére: bodag, kecsketúró és ...  kaviár, Szándékosan erős kontraszt a legszegényebbek ételét összekombinálni az egyik legdrágább luxusalapanyaggal, bár az erős kecsektúró és a kapor kicsit elnyomja ízben.

dscf1418_laurel_baberliget_budapest_etterem_vilagevo_jokuti_andras.jpg

Ezt még emegelőzte egy kis frissítő fermentált alapanyagokból: kucsmagomba, gyömbér, káposzta...

dscf1414_laurel_baberliget_budapest_etterem_vilagevo_jokuti_andras.jpg

A folytatás egy szenzációsan jó fogás: pisztráng (saját füstölés, éppen csak lágyan megkapatva), karalábé, zöldalma. Nagyon jó ízek, állagok!

dscf1428_laurel_baberliget_budapest_etterem_vilagevo_jokuti_andras.jpg

dscf1430_laurel_baberliget_budapest_etterem_vilagevo_jokuti_andras.jpg

Kacsamáj, málnavirágméz, füstölt paprika (és egy kis málnagranita és egy szeletke kalács)

dscf1443_laurel_baberliget_budapest_etterem_vilagevo_jokuti_andras.jpg

dscf1435_laurel_baberliget_budapest_etterem_vilagevo_jokuti_andras.jpg

Aztán egy ázsiai-magyar tyúkhúsleves, ahol előre lehet választani a levesbetétet: tyúkhússal töltött ravioli, vagy ázsiai csirkeláb, nyilván az utóbbi kértem. Az ázsiai ízért a levesben főleg a szója-, és osztrigaszósz felelős.

dscf1454_laurel_baberliget_budapest_etterem_vilagevo_jokuti_andras.jpg

Egy újabb fantasztikus fogás: harcsa, casarecce és homárbisque. Na meg favabab és ropogósra pirított hagyma. Tökéletes comfort food, enném bármikor.

dscf1457_laurel_baberliget_budapest_etterem_vilagevo_jokuti_andras.jpg

Marhaoldalas, datolya, spárga, póré. Ez is nagyon rendben van ám! És végre egy hagymalekvár, ami nem túl édes.

dscf1468_laurel_baberliget_budapest_etterem_vilagevo_jokuti_andras.jpg

dscf1467_laurel_baberliget_budapest_etterem_vilagevo_jokuti_andras.jpg

dscf1470_laurel_baberliget_budapest_etterem_vilagevo_jokuti_andras.jpg

És akkor a desszertek, azaz Mede Ádám séftől az egyik legtehetségesebb cukrászséf, Ötvös Zsuzsanna veszi át a stafétabotot. Első körben az elődesszert, ami még nem akar eltelíteni, kicsit pasztellebb ízek, szándékosan visszafogott édesség, de máris izgalmas:

rebarbara, mák, gyömbér

dscf1472_laurel_baberliget_budapest_etterem_vilagevo_jokuti_andras.jpg

Aztán maga a desszert, itt már teltebb ízek, kicsit több édesség, de nagyon jól ellenpontozva kesernyésséggel.

Maláta, kakaó, karamell

dscf1483_laurel_baberliget_budapest_etterem_vilagevo_jokuti_andras.jpg

dscf1485_laurel_baberliget_budapest_etterem_vilagevo_jokuti_andras.jpg

Legkésőbb ezen a ponton mindenképp meg kell említeni az italkíséretet is, ami végig nagyon profin kapcsolódik az ételekhez, itt meg külön izgalmas, hogy a Tokaji aszú helyett választható egy sör is párosításként, ami baromi jó hozzá: egy erőteljes alkoholtartalmú baltic porter kávéval (Balkezes Bagoly coffee & porter).

És a petits fours:

dscf1494_laurel_baberliget_budapest_etterem_vilagevo_jokuti_andras.jpg

Az egész menü kifejezetten nagyon izgalmas és profi, a fiatal séf, Mede Ádám alaposan leteszi vele a névjegyét. De közben egyáltalán nem elhanyagolható, hogy a vegán menüje legalább ilyen erős, ami még ritkább kincs Magyarországon.

Szerencsére a vacsorapartneremet sikerült rávennem, hogy a vegánmenüt rendelje, így azokba is egytől-egyig bele tudtam kóstolni, és kifejezetten jól kigondolt, a húst, vagy bármilyen egyéb állati eredetű termékeket egyáltalán nem tartalmazó, nagyon erős tányérokból áll, amik ráadásul nem próbálnak leutánozni valamilyen húsos ételt, hanem sikeresen élnek a növéniy alapanyagok kínálta egyedi lehetőségekkel. Azaz egy pillanatig sem tűnik limitációnak, leküzdendő korlátnak, hogy szigorúan behatároltak az alapanyagok, hanem sokkal inkább lehetőségnek. Ritka öröm ez egy olyan országban, ahola vegán gasztronómia csúcsát általában a hamburgerek jelentik..

Grillezett gombák, mogyoróvaj, miso. 100%!

dscf1421_laurel_baberliget_budapest_etterem_vilagevo_jokuti_andras.jpg

Endívia, homotövis, kakaóbab

dscf1432_laurel_baberliget_budapest_etterem_vilagevo_jokuti_andras.jpg

Tavaszi káposztasaláta (itt kicsit túltengtek a savak, de maga a koncepció szuper, káposzta sokféle változatban, egészen más-más arcát mutatva)

dscf1442_laurel_baberliget_budapest_etterem_vilagevo_jokuti_andras.jpg

Konfitált póré, spárga, datolya. (nem véletlenül emlékeztet az oldal köretére, nincs is ezzel baj, magában is nagyon erős.) 

dscf1450_laurel_baberliget_budapest_etterem_vilagevo_jokuti_andras.jpg

És a vegán desszertek:

Eper, tökmag, paradicsom

dscf1474_laurel_baberliget_budapest_etterem_vilagevo_jokuti_andras.jpg

dscf1477_laurel_baberliget_budapest_etterem_vilagevo_jokuti_andras.jpg

Étcsokoládé, mangó, füstölt kakaóbab

dscf1491_laurel_baberliget_budapest_etterem_vilagevo_jokuti_andras.jpg

dscf1490_laurel_baberliget_budapest_etterem_vilagevo_jokuti_andras.jpg

A "tévé":

Ja és érdemes megkóstolni a sajtokat is, az se gyakori itthon, hogy komoly választék legyen belőlük!

Lágyabbtól az érettekig, kecske-, és tehéntejből, rúzsos és egyebek.

dscf1511_laurel_baberliget_budapest_etterem_vilagevo_jokuti_andras.jpg

Na és versenyen kívül megkóstoltuk azért a malaccsászárt is, az is nagyon rendben volt.

dscf1461_laurel_baberliget_budapest_etterem_vilagevo_jokuti_andras.jpg

dscf1464_laurel_baberliget_budapest_etterem_vilagevo_jokuti_andras.jpg

Az étterem weboldala és Facebook-oldala.

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr8214792184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása