Miért zár be végleg az ország egyik legjobb cukrászdája?
2018. március 23. írta: világevő

Miért zár be végleg az ország egyik legjobb cukrászdája?

2005-ben nyitott meg Solymáron a Zazzi Cukrászda, később Óbudára költözött, a tulajdonosok a végleges bezárás mellett döntöttek. Varga Margit és dr. Erdős Melinda mesél a miértekről, a kedvencekről, a legszebb pillanatokról és a további tervekről.

img_7586.JPG

Még csak fél év telt el a nagyon kevés (3) Bib Gourmand-nal díjazott Lacikonyha bezárása óta, máris újabb szomorú interjú következik. Vagy nem is annyira szomorú, kiderül minden a videóból! 
[a kérdéseim rosszul hallatszanak, így ezeket feliratoztam, a lejátszóablak jobb alsó sarkában (CC) lehet bekapcsolni a feliratot!]

Aki még a hétvégén elmenne a Zazziba, érdemes arra készülni, hogy már kora délutánra el fognak fogyni a sütik, viszont akkor is érdemes lehet beköszönni, elbúcsúzni, nosztalgiázni egyet!

Hétfőn este Live közvetítés lesz a Michelin díjátadóról (a privát profilomon, de publikusan), kedd este pódiumbeszélgetés Pohner Ádámmal közösen, március 31-én pedig Michelin-csillag élménybeszámoló és vacsora a siófoki Opus Étteremben.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr7213774402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kublerek · www.vasalobolt.hu 2018.03.24. 07:19:52

Hááát szomorú eset az biztos és hány ilyen van még amiről nem tudunk

Kelly és a szexi dög 2018.03.24. 08:30:35

viszlát mákos-áfonyás! :(

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2018.03.24. 10:54:05

A Zazzi erősen túlértékelt, nekem nem fognak hiányozni a szétfolyó süteményeik, a takarítatlan vendégtér és a vendégeket gyűlölő, pultba kényszerből beálló cukrászlány :(

bcrics 2018.03.24. 14:20:17

@Étteremkritikus:

Jó csőcse volt a cukraszlanynak?

Jakab.gipsz 2018.03.24. 15:32:10

Az én kedvenc cukrászdáim leges legjobbjaim, köszönik jól vannak. Ilyen a piaci verseny.

A kormányt leváltani pedig felesleges,

ervin2 2018.03.24. 15:33:55

A Zazzi kezdő pillanattól nagyon túl volt értékelve, és igen sok reklámnak is beillő media megjelenést kapott. Ez a vállalkozás ennek ellenére nem fejlődött, nem bővült. Bizony aminőség és a kiszolgálás sem volt mindig egy rétegcukrászdának megfelelő, az árak meg a csillagos égbe szöktek. Bizony hölgyeim eltelt az idő, közben országszerte számos hasonló jó vagy gyengébb cukrászda nyílt. Sajnálom, hogy nem volt megfelelő emberük, aki értett volna vállalkozáshoz (21. sz-i szinten! Jól tették, és intelligens megoldást választottak, hogyha már nincs, kedvük, lehetőségük, idejük, lelkesedésük kellő kereskedelmi szaktudásuk. kiszálltak.

gentilo 2018.03.24. 15:53:33

Rossz helyen volt. Ennyike. A Mammutban, Allee-ban a helye.

a nemzet fogatlan provokátora 2018.03.24. 16:24:13

Drága ez ide. Kíváncsi vagyok, hogy az újranyílt Hauer meddig bírja..?

fidesz maszop dk egykutya 2018.03.24. 16:25:34

@Jakab.gipsz: komcsikám, hogy jön ide az elvtársi kúrmánypropagandád?

Jakab.gipsz 2018.03.24. 17:47:59

@fidesz maszop dk egykutya:

Ez egy oknyomozó riport aki felelősöket keres. hangulat keltő tehát célzatos.

Sorrybori77 2018.03.24. 17:56:51

Hát ha nem húgyé-szaré dolgoztatnák az alkalmazottakat biztos hosszabb időre és nagyobb érdeklődéssel végeznék a munkájukat. De hát a magyar vállalkozókat általában egyetlen dolog érdekli igazán, mégpedig a minél gyorsabban való meggazdagodás. Zsebre vágni a nyereséget és mellette minimalizálni a költségeket és ráfordításokat. Miután szépen megszedték magukat bezárják a boltot, aztán majd nyitnak egy újat, ugyanezen vállalati stratégia mentén. Maximális profit, nulla értékteremtéssel.

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2018.03.24. 17:57:39

A méreteket nézve, Liptói Művésznő elmehetne felvételre.

Punxsutawney Mormota 2018.03.24. 19:46:53

@Jakab.gipsz: Most beszéltem a tartótiszteddel. Nem fizet, ha egy gasztroblogba kommentelsz!

2018.03.24. 20:02:35

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: hogy-hogy nem veszett még ki a birkából a neoliberalista vér? meglepő!

Sterbinszky Tivald 2018.03.24. 20:06:39

"Aki még a hétvégén elmenne a Zazziba, érdemes arra készülni, hogy már kora délutánra el fognak fogyni a sütik"
Hm, lehet, hogy ezért kell bezárniuk, mert nem tudták pontosan felmérni a piaci igényeket???

István Magyar 2018.03.24. 21:25:18

Hát inkább szar volt, mint jó! Nem fog hiányozni...

Ceruza Peter 2018.03.24. 22:29:25

Ahol a dolgozók ennyire cserélödnek, ott a vezetéssel van baj. Kevés fizetés az elsö ami miatt nem veszik komolyan a céget. Megbecsülés hiánya, nem törödöm melóst eredményez. Nem sajnálom, hogy bezárnak.

SzabadosP 2018.03.24. 22:58:58

Vajon miért nem akarta kitanítani azt, aki lelkesen odamegy? Ha erre vállalkozik, talán bejöhetett volna az üzlet. Így jár valaki, aki jó egy szakmában, de szegényke buta a vállalkozáshoz. És mellette persze ő nem hibázott semmiben, úgy tűnik, más a hibás mindenért. Tipikus.

A biztos utas 2018.03.25. 00:41:40

Azert egy vendeglatoipari egysegnek multja kell, hogy legyen, nem ilyen egyszeru ez. Videken egy kicsit mukodik, aztan Obuda egy ideig, aztan vege.... hat ez kb nem is volt....

2018.03.25. 06:04:48

Nem értettem sose a hájpot meg a megszűnés feletti siránkozást se.
Láthatólag és bevallottan nem tudtak kitanítani egy következő, fiatal munkavállalói generációt, a kész szakembereket meg gondolom nem akarták megfizetni. Így szokott ez lenni, ha a főnök ért is a szakmához, de nem tud csapatot építeni, akkor magára marad. A vállalkozás menedzselése is egy szakma, ehhez érteni kell.
Ha egy karosszériás vagy vízvezetékszerelő adja vissza az ipart, akkor se kesergünk. Lesz új kedvenc, új legjobb cukrászda helyette.

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: vagy inkább a vállalkozásba buktak bele. Lehet, hogy szép, finom sütiket csinaltak, de a vállalkozás menedzseléséhez nem értettek. Csapatot se tudtak építeni.

gabroca 2018.03.25. 08:40:32

igazából az lenne jó, ha az összes cuki bezárna. akkor sikeresebben fogyóznék..._)

miciur 2018.03.25. 11:17:56

Sajnálom, hogy bezár. Igaz, a solymári boltban voltam utoljára, egyszerűen az utóbbi időben nem esett már útba.
Való igaz, hogy ezt a monodesszert vonalat ők kezdték el csinálni (meg a váci desszertszalonos ürge a Centrálban), azóta már mennyien másolták őket. Jó dolog úttörőnek lenni gasztrovonalon, arra büszkék lehetnek:)

kismokus41 2018.03.25. 11:24:26

Az nem újdonság, h 20éves királylányoknak nem tetszik a kemény munka. Miért nem vettetek fel 50+ anyukákat? Azok megbizhatóak.

Gerardus A. Lodewijk 2018.03.25. 11:42:39

Az első interjúalany kifejezetten említi, a második pedig kimondás nélkül egyértelműen utal rá, hogy elérték azt a pontot, amelyen túl ez az üzlet számukra több energiába, fáradságba, stresszbe kerül, mint amennyit forintban hoz. Egyszerűen a sokadik milliójuknak már nem tudnak annyira örülni, mint annak idején az elsőnek; ez teljesen érthető és emberi dolog. Azt kell mondjam, nagyon kevesen vannak - foglalkozástól függetlenül - azok, akik tudják, hogy addig érdemes abbahagyni valamit, amíg profittal tudunk kiszállni belőle (nem csupán anyagi értelemben).

fifibá55 2018.03.25. 13:00:31

Az miért köztragédia, ha egy cukrászda bezár? Nyílik helyette majd másik.

lobaszopiatej 2018.03.25. 13:45:35

Manapság már nem divat az egészségtelen étel.
Legfeljebb zs-kategóriás barinők járnak oda megvitatni a ducidivatot.

mézesmackócskácska 2018.03.25. 14:31:20

Üdv magyarhonban. Dübörög. Ja nem. Ez az eredménye...

2018.03.25. 14:46:00

@mézesmackócskácska: saját bevallásuk szerint is a csúcson hagyják abba. Tehát elvileg valóban dübörög.
süti beállítások módosítása