Magyar luxusétterem-tulajdonos keveredett hatalmas botrányba
2017. június 20. írta: világevő

Magyar luxusétterem-tulajdonos keveredett hatalmas botrányba

Chicago legmenőbb luxusétterme váratlanul bezárt, a magyar tulajdonos, Gyulai Attila váratlanul kiürítette a számlákat, és jelenleg épp Európában menekül a felelősségrevonás elől. "Budapesten is felbukkanhat!" 

Egy kedves amerikai ismerős küldött át egy hosszú cikket, amelyben részletesen megírják Gyulai Attila, és feleségének, Komal Patelnek történetét. A házaspár az amerikai álom legszebb verzióját valósította meg: fényűző életet éltek, kizárólag legjobb divatházakból öltöztek, a chicagoi elit tagjainak számítottak, igazi jet-set életmódot folytattak, és éttermük, az Embeya komoly szakmai megbecsülésnek is örvendett. (itt egy közös fotójuk)

Aztán az étterem tavaly váratlanul bezárt. A házaspár Ford Flex SUV-ja gazdátlanul maradt az otthonuk előtt, 2 héttel később parkolási bírság került rá, majd végül el is szállította a rendőrség. Addigra, ahogy a bankszámláik ellenőrzéséből később kiderült, már komoly kifizetéseket eszközöltek az USÁ-n kívül róluk. Az Embeya, Chicago progresszív ázsiai luxusétterme pedig soha többé nem nyitott ki.

A 45 éves Gyulai másfél évtizednyi tapasztalatot szerzett luxushotelek és -éttermek üzemeltetésében világszerte. Felesége, a 36 éves zambiai származású Komal Patel ismerőik szerint szintén pontosan illett a fényűző életmódba, igazi álompár voltak. Gyulai pár éve önállósodott, társult egy addig ismeretlen séffel, Thai Danggal (és annak testvérével), és velük nyitotta meg az Embeyát.

Ez még egy kép a nyitás körüli boldog és sikeres időkből:

Dangék komoly pénzzel is beszálltak az étterembe, így 43,5%-os tulajdonrészt szereztek. Danghoz tartozott feladatként a konyha kialakítása és felügyelete, míg Gyulai felelt az étterem vezetéséért. Aztán elég hamar elkezdődtek a problémák, Dangék beszámolói szerint, sok olyan vendég volt, aki közvetlenül Gyulainak fizetett, ezek a tételek pedig nem bukkantak fel később az étterem könyvelésében, illetve egy korábbi alkalmazott szerint rendszeresen átverték a privát eseményekre érkezőket, például 10 üveg helyett 16-ot számolva fel nekik. Az alkmalmazottak kifizetésénél is tapasztaltak furcsaságokat, amikor a könyvelés és a gyakorlat köszönönő viszonyban sem volt egymással. Dang egyre gyakrabban követelet betekintést a konyvelésbe, amit Gyulai megtagadott tőle. Dang későbbi felesége is az étteremben dolgozott, ott is tartották az esküvői partijukat 2014-ben, aztán egy hónappal később Gyulai elbocsátotta az asszonyt. Egy évvel később pedig a séfet is. Ekkor a teljes konyhai személyzet szolidaritásból szintén felállt és az étterem bezárni kényszerült.

Gyulai Attila egyébként Kolzsváron született,Budapesten is dolgozott korábban, érdekes módon itthon is megszűntek már az éttermek, ahol aktív volt, sem a Kisbuda Gyöngye, sem a Monarchia étterem nem létezik már. Persze ez nem valószínű, hogy az ő tevékenységével lenne összefüggésben, hiszen sok évvel a bezárásuk előtt távozott már az országból, hogy Amerikában próbáljon szerencsét. Ami sokáig úgy tűnt, hogy be is jött.

Dang, a volt séf, és kisebbségi tulajdonos - aki pert is nyert Gyulai ellen, csak éppen a megítélt pénzek behajtására nem sok esély van - elmondása szerint Gyulai egészen biztosan régóta mentette már ki a pénzeket az étteremből, az eddigi kutatások szerint több, mint másfél millió dollárt (kb 420 millió forintot) távolítottak el a céges számlákról. Rengeteg tartozást is hagytak hátra az ingatlan tulajdonosa, szállítók, bankok, ügyvédek felé. A Dangék által indított perben hozott ítélet ennek az összegnek a megtérítését rendelte el a Dang testvérek számára.
A tavalyi bezárás után Gyulaiék még ünnepélyesen nyugtatták ismerőseiket egy körlevélben, hogy egy kis szünet után újranyitnak, és addig is várják a meghívókat minden fontos társasági eseményre: esküvőkre, sítúrákra, mozizásra galériamegnyitókra vagy akár kempingezésre is. De azóta inkább úgy tűnik, hogy már rég az eltűnésüket készítettek elő. Amerikai mobiljaikat kikapcsolták, közösségi média profiljaikat elhagyták. Az Egyesült Államok elhagyása óta csak annyit lehet tudni róluk, hogy egyikük (esetleg mindketten) járt azóta Kanadában, Magyarországon, Hollandiában, Írországban, Mexikóban és Németországban is.
Mexikóban épp Tulumban töltöttek el több hónapot is, ráadásul a Noma ottani vendégszereplése idején is ott lehettek, [azaz talán még össze is futhattam ott velük]. Egy privát rezidenciát béreltek ki egyébként, és Gyulai részvényekkel is kereskedett online, amíg a felesége főleg három gyerekük, köztük egy újszülöttről gondoskodott. 

Eközben a tulajdonostárs Dang testvérekre hárult a rengeteg adósság megfizetése, újabb és újabb csontvázak kerültek elő a szekrényből, így nem csak a séf minden felszerelése ragadt bent az üzletben, de a kezesként megjelenő testvérének ingatlanjaiból is el kellett adniuk egyet, és csak nagy nehezen sikerült a szüleik lakása helyett rábeszélni a hitelező bankot arra, hogy részletekben fizessék ki a céges tartozásokat feléjük. És ezzel még nincs vége, az adóhatóságok is vizsgálódnak, ugyanis vélhetően évekig nem fizetett Gyulai adót sem az étterem bevételei után.

Thai Dang üzen is a cikkben Gyulaiéknak: "A testvérem, a feleségem és én mindent odaadtunk neked, amink csak volt. Miközben Armani vagy Prada öltönyökben pompázol, a testvérem szerény életvitelre kényszerül és mikrobusszal jár, 3 gyereke és felesége van, ő finanszírozza az életmódodat. Hogy tehettél velünk ilyet? Miért?"

A károsultak ügyvédjeinek megállapítása szerint esélyük sincs a bíróság által megítélt pénzeket megszerezni a házaspártól, ahogy kifejezte: 'they pulled a Houdini on all of us', azaz a híres illúzionista módjára sikeresen eltűntek. Aki egyébként szintén magyar származású volt...

Hétfőn indulok Bangkokba és Mianmarba, nagyon különleges gasztrokalandokra, kövess Instán és a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr3112607713

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2017.06.20. 21:26:10

Szóval Gyulai tipikus Váci utcai stílusban vezette az éttermet :(

A Kisbuda Gyöngye volt életem egyik legnagyobb éttermi csalódása. Az egyik legjobb étteremként élt a köztudatban 10-15 éve, ennek ellenére nekem százlábú volt a poharamban, teljesen átlagos, jellegtelen volt az étel, de a pincér és a zongorista felváltva tolongott a borravalóért :(

P1sty 2017.06.21. 17:00:47

Jo kis sikersztori. Gondolom hamis utlevelek, es miegyebek megvannak. Magannyomozot kell rajuk allitani, aztan ha megvannak, el lehet beszelgetni veluk. Broker marcsika ha etteremben utazott volna, kb.

masada 2017.06.21. 17:20:51

Na ez a sztori honnan bukkant fel?! Vajon valaki fizeti?

Male39 2017.06.21. 17:57:17

Alapvetés, hogy erdélyi magyarral nem csinálunk közös üzletet csak akkor, ha kibérelünk egy helybeli medvét, aki folyamatosan ellenőrzi, hogy mit csinál.

Vagy még akkor sem.

Tapasztalat.

zZZz 2017.06.21. 21:24:29

@Male39: Alapvetes hogy Budapestivel nem csinalunk kozos uzletet, de Kecskemetivel sem, mert mindenkeppen atver, csak ido kerdese.

Tapasztalat.

zZZz 2017.06.21. 21:25:50

@toportyánféreg: fergekkel nem kommunikalunk. Agyontapossuk.

andd1234 2017.06.22. 00:36:55

@toportyánféreg: Erdélyi magyar, román állampolgár.

2017.06.22. 01:43:03

@Male39: nem akarok durva lenni ezen a felületen, de 100%-ban igazad van. Volt dolgom romániai magyar (partiumi és székely), vajdasági, kárpátaljai, felvidéki magyarokkal, sajnos teljesen megbízhatatlanok. És akkor még finom voltam.

medium size devil 2017.06.22. 03:08:32

@zZZz: Ezt majd egy olyan posztnal susd el ami egy budapesti vagy kecskemeti szelhamosrol szol.

medium size devil 2017.06.22. 03:19:42

@Étteremkritikus: Hat szerintem nem ugy elt a koztudatban mint a legjobbak egyike.

McKinney 2017.06.22. 05:52:45

lehet utálni a románokat, de tapasztalatom szerint megbízhatóbbak mint a (z erdélyi) magyarok :)

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.06.22. 06:48:00

@toportyánféreg: nem, akkor magyar vagy román lehet. De ő neve alapján is magyar.

Vincenzo6 2017.06.22. 08:04:38

@toportyánféreg: a nemzetiség nem aktuálpolitikai kérdés, te agyonművelt.

Male39 2017.06.22. 08:37:21

@karandash: én sem szívesen írtam le, amit .. mindazonáltal a tény az tény. És nem akartam hivatkozni nem saját példára, mert abból is van rengeteg.

Pestépítő 2017.06.22. 11:17:24

Előbb utóbb erdőben elásva vagy tenger mélyén végzik.

fotoszubjektív 2017.06.22. 12:27:36

@Male39: Sajnos ez így igaz, a székely kópé székely kópé marad bárhol is van a világban. És a székely csak a népmesében pozitív figura, az életben csak rossz tapasztalatom volt velük. Persze a népük ezeréves hányattatása bizonyos erkölcsi örökséget ad nekik, de ez nem kompatibilis a nyugati értékrenddel.

Audianer 2017.06.22. 14:21:24

@Male39: Sajnos én is csak megerősíteni tudom. Volt több onnan származó munkatársam és egyikükről sem tudok pozitívan nyilatkozni. Leginkább törtető, könyöklő és kíméletlenül csakis a saját érdekét szem előtt tartó ember volt mindegyik. Óhatatlanul is felmerült bennem a kérdés, vajon nem véletlenül utálják őket a románok...?

HgGina 2017.06.22. 16:49:24

@Audianer: nem véletlen. Konkurencia.
süti beállítások módosítása