Vele bizony. Apaként, főleg ínyenc apaként örökös dilemma, hogy mikortól és milyen körülmények között lehet étterembe vinni a gyereket, ahol a fine dining megint csak külön sztori. A jó hír, hogy a helyzet közel sem reménytelen.

Nem étteremben, hanem könyvesboltban készült (Pagony)

Itt van hozzá a nagyszerű infografika is, ami a közvélemény-kutatásom alapján készült.

Mivel az év nagy részében a világ legjobb éttermeit járom, nyilván már a fiam megszületése előtt elég sokat gondolkoztam azon, hogyan részesülhetne ő is ezekből az örömökből, na és szempont volt még, hogy szeresse is mindezt. Ennek megfelelően igyekeztünk már az anyaméhben a lehető legmagasabb szintű gasztronómiai műveltséghez juttatni, ami nem a Larousse enciklopédia felolvasását jelentette, hanem a két legyet egy csapásra elv alkalmazásával: ha az anyja kiváló éttermekben eszik, abból bizony részesül a magzat is!

A gasztronómiai nevelést a francia alapoknál kezdtük, így esett a választás a három Michelin csillaggal büszkélkedő, monacói XV. Lajos étteremre. Mivel a magzat hálás rugdalózással reagálta le Alain Ducasse degusztációs menüjét, a kísérlet egyértelmű sikerrel zárult. A magzati tanfolyam részét képezte az anyja egészségtudatos táplálkozása is. Rengeteg rost, friss zöldség, frissen készült ételek, semmi feldolgozott élelmiszer: csupa olyan étel, amire elégedetten csettintene még a legszigorúbb dietetikus is. Aztán jó ideig csak az anyatej minőségét próbálhattuk tuningolni − persze szintén az anya táplálkozásán keresztül −, majd a hozzátáplálással eljött az én időm! Itt a lehetőség kihasználni, hogy minden izgalmas neki, amit a szüleitől lát, így magától követeli ki a kóstolót a legfelnőttesebb ízekből is, ezáltal pedig kiválóan meg lehet így alapozni a későbbi nyitottságnak.

Az evés tanulható

Most őszintén, kinek nem lenne kedve evés során tanulni? Azaz nem evés közben bemagolni a legfontosabb történelmi évszámokat, hanem kifejezetten az evés segítségével tanulni. Kissé meglepő, hogy a nem kifejezetten a hedonizmusokról (viszont annál inkább az intelligens és hatékony oktatási rendszerükről) elhíresült finnek alkalmaznak ebben a témában egy széles körűen elterjedt és sikeres projektet. Sapere (=ízlelni, illetve tudni, tehát már itt összekapcsolódik az alcímben említett két fogalom) a neve, és a lényege az, hogy már egészen kis kortól kezdve drasztikusan szakítanak a magyar “az étel nem játék” közmondással, és az ételt éppen hogy a játékos ismerkedésre használják fel, mind az öt érzékszerv bevonásával. (Én itt olvastam róla.) Az eredetileg a gyerekkori elhízás megfékezésére szánt program az elmúlt tizenpár évben igen sikeresnek bizonyult, hiszen időközben kiképeztek több, mint 10.000 nevelőt is, így az egész országban beindult a projekt. És hogy mi a legjobb ebben? Az, hogy részben akár családi keretek között is egyszerűen megvalósítható, igaz, a legjobb az lenne, ha óvodákban is támogatnák, farmlátogatásokkal, főzős foglalkozásokkal, közös játékokkal, erdei gyűjtögetésekkel. Az étel játék, amiben szabad turkálni, aminek nem a lehető leggyorsabb elfogyasztása a végcél, hanem a megfelelő tápanyagok felismerése, a tájékozódás, az ízlelés, szaglás, tapintás, a sokféleség élvezete, és így – az egészségtudatosságon túl – észrevétlenül a jövő gourmet-i is kinevelődnek.

A fiam pedig éppen így kap enni, olyannyira, hogy akár a fejére is kenheti az ételt, ha éppen ahhoz van kedve. Mindenhez jár magyarázat, csecsemőkorában már rám kötve, kendőből tapasztalhatta meg abszolút testközelből a főzést; azóta nagyon gyakran etetőszékből figyelheti a magyarázattal ellátott akciót. És persze jön a piacra is velünk, bevásárolni, megfoghat bármit, amikor pedig lehet, akkor visszük kertbe, ahol kedvére garázdálkodhat és megtapasztalhatja, hogy hol is teremnek a kedvenc zöldségei és gyümölcsei. Őszintén remélem, hogy később sem fog áttérni a valódi, friss zöldségekről a diznifigurákra sült krumplival és ketchuppal…

À la française, s'il vous plaît

A franciáknál ösztönösen megvalósul az ízlésbeli nevelés, különösebb projektek sem kellenek hozzá. L’éducation du gout a neve és egyenes következménye – na jó, pár lépcsőfoknyi áttétellel – a l’art de vivre, a legendás életstílus, életművészet, ami tele van persze plaisire-rel, azaz élvezettel. (Nem lesz több francia kifejezés!) Csak épp az a különbség, hogy ezt az élvezetet nem kell szégyellni, itt ez az élet természetes velejárója, nem titulálják élvhajhásznak azt, aki él vele és nem kell bűnözni sem, ahogy nálunk nevezik azt, aki megtöri az életfogytig tartó kötelező önkínzást jelentő diétáját, és eszik végre valamit, amihez tényleg kedve van. És valószínűleg könnyebben is megtalálják az egyensúlyt, ha nem az önfeláldozás és a kicsapongás között kell ingázni, hanem a hétköznapokra is jut rengeteg öröm és élvezet. Meglepő módon egyébként alapvetően a nevelés szinte teljesen az érzékek stimulálására és ezáltal a saját ízlés kialakítására épül a szigorú viselkedési normák erőszakos bevasalása helyett. A francia gyerekek tehát már egészen korán elkezdik az ismerkedést a legjobb sajtokkal, kicsit később akár a borokkal is, és közben észrevétlenül elsajátítják az éttermi viselkedés normáit is. És ebből fakadóan bekerül a kultúrájukba, azaz semmi meglepő nincs abban, hogy Franciaországban egy egyetemista lehetőleg egy komoly étterembe viszi randizni a barátnőjét, és persze tud és mer is rendelni az étlapról, meg akár a borlapról is.

Gyerekbarát étterem, étterembarát gyerek

Na de még mielőtt egyetemista lesz, és saját jogán kezd étterembe járni, ott van az sok-sok év, amikor komoly fejtörés, hogy vajon mikortól lehet magunkkal vinni. A kérdés sokrétű, hiszen egyrészt magának a gyereknek se feltétlenül buli az, ami a szüleinek élvezet, azaz órákig üldögélni egy helyen, ahol ráadásul se kiabálni, se köpőcsövezni, sem pedig szaladgálni nem lehet. Aztán ott van a szülők élvezete, amit elég súlyosan tud veszélyeztetni egy nem megfelelően viselkedő gyerek. És harmadrészt ott van a többi vendég: vajon van-e jogunk az ő felhőtlen szórakozásukat veszélyeztetni egy esetleg végig síró vagy hisztiző csemetével? Nyilván élesen elválik itt a családias vendéglők és az elegáns éttermek világa. Utóbbiban nem igazán elvárható se az étteremtől, se a többi vendégtől, hogy a kisgyerekek által jelentett extrákat elviseljék, illetve biztosítsanak ehhez megfelelő eszközöket, például etetőszéket, hiszen ahogy mondjuk egy mozi vagy egy opera, ez sem családi program alapvetően.

Vannak azért kivételek, amikor például a világ talán legjobb éttermében, a koppenhágai Nomában megkérdeztem, hogy mikortól hozhatom a fiamat is végre, lazán közölték, hogy nincs alsó korhatár. Igaz, ehhez az is kell, hogy ők magukat nem tartják szentélynek, nincs ájtatoskodás, a gasztronómiai csúcskategória ellenére az atmoszféra kötetlen, dress code sincs. Viszont el tudom azért képzelni, hogy a legtöbb vendég számára a bejutás eleve egy álom teljesülése, amit nincs jogom gyereksírással fűszerezni… Nem véletlen, hogy a világban vannak már deklaráltan gyerekmentes éttermek is, ahol ilyen módon is igyekeznek garantálni a vendégek jogát a nyugalomra. Szerintem nincs ezzel semmi baj, ahogy ilyen üdülőhelyek szintén léteznek, hiszen azt is megértem, ha valaki napozás közben nem igényli a gyerekzsivajt, hanem relaxálni szeretne.

Gyerekpolitika a csillagosoktól a csillagtalanokig

A szülők véleményét gyerekbarátságról egy komoly kérdőívben tudakoltam meg a Világevő Facebook-oldalán, az eredményekről lásd az infografikát, de azért megkerestem pár vendéglőst, séfet is, hogy hogyan állnak a kérdéshez. Az Onyxban például azt mondták, hogy műfajából és az étkezés időtartamából fakadóan nem illeszkedik a gyerekek igényeihez, ezért kifejezetten nem javasolják. De szó nincs arról, hogy a teljes hazai Michelin-csillagos mezőny így gondolkozna, a Costesben ugyan hasonló az álláspont, de a Costes Downtownban már van olyan rész, ahol meg tudják oldani, hogy kissé elkülönültebben üljenek a családok. A Borkonyhában a profil (borétterem) és a nyitva tartás (ünnepnapokon és vasárnap is zárva) miatt ritkábban merül fel az igény, de a szülőkre bízzák a dolgot: ha ők úgy látják, hogy ott a helye a gyerekeknek is, akkor szeretettel látják őket, akár kifestővel, színezővel és színes ceruzákkal. Ételekben is tudnak rögtönözni, és a rántott csirkemell elkészítésétől sem riadnak vissza. Szintén gyerekmenü nélkül, de rugalmas a hozzáállása a Costes Downtownnak is, ahol krémlevesek, gyerekbarát ízvilágban elkészített húsos, vagy akár halas ételek is elérhetők igény esetén, és a desszertjeik eleve a kicsik nagy kedvencei. A Borkonyhában a szoptatni kívánó édesanyának még egy extra meglepetés is “jár”, mivel ilyen esetben az irodát tudják felajánlani ilyen célra. Ehhez az étterem konyháján kell átmenni, ami egyben bepillantást enged a séfek munkájába is.

A csillagtalanok közül persze több a gyerekbarát hely (l. infografika), az Émile például kimondottan annak vallja magát, főleg a vasárnapi ebédek alatt, amikor játszósarok, óvónő által vezetett kézműves foglalkozás biztosítja azt, hogy több generáció párhuzamosan ki tudjon kapcsolódni. A méretei folytán is szuper adottságokkal rendelkező Kiosk is tökéletes erre,a jó hangulat és a teljesen laza atmoszféra miatt még rollerpályaként is kifejezetten közkedvelt a gyerek köreiben, miközben a felnőttek is kiválóan elvannak. Még a legelegánsabb kategória sem teljesen reménytelen, a Salon például ugyan nem gyerekbarát, és inkább tinédzser kortól kezdve javasolt, de mindent megtesznek, hogy a legkisebbek úgyszintén jól érezzék magukat, hiszen a szülők is csak ebben az esetben tudnak kellemesen szórakozni. Az egyik leghálásabb vendégük is nagyjából 4 éves lehetett, egy francia amerikai kislány, aki berendelt egy 4 fogásos menüt, a szent Jakab kagylótól a bélszínig, majd szépen végig kóstolta a fogásokat, és alaposan kifaggatta a szervizt az ételek elkészítéséről, miközben nem feledkezett meg a maximális udvariasságról sem. A végén pedig elkérte az anyja hitelkártyáját és eljátszotta, hogy ő fizet! Szóval van értelme az ízlésre nevelésnek és éttermi kalandoknak gyerekekkel, ne adjuk fel, miközben azért igyekezzünk ügyelni az étterem és a többi vendég igényeire is.

A teljes cikkem az Apa magazin 2. számában olvasható!

Van kedvenc gyerekbarát éttermed?