Geranium, Koppenhága - a séf, aki mindent megnyert a Bocuse d'Oron
2015. december 20. írta: világevő

Geranium, Koppenhága - a séf, aki mindent megnyert a Bocuse d'Oron

Megmutatom milyen Koppenhága legelegánsabb és -művészibb, két Michelin-csillagos étterme, ahol mindkét menüt végigettem.

sam_8425.JPG

Rasmus Kofoed neve egybeforrt a Bocuse d'Orral: a 2 Michelin-csillagos, szerény, kissé introvertált séf a világ legkomolyabb szakácsversenyének egyetlen versenyzője, aki - persze 3 különböző alkalommal - a dobogó mindhárom fokán végzett már, utoljára, az arany szobor birtokosaként végre kicsit megnyugodott, és az éttermére koncentrál.

A 4 évvel ezelőtti saját képeimről most vettem észre, hogy az edzője a Geranium jelenlegi sommelier-je volt, aki egy elég izgalmas kis privát borkóstolásra invitált a boros pincébe:

Ami egészen meglepő módon egy stadion épületében kapott helyet, a 8. emeleten. Ez elsőre elég furcsa. Másodikra is. Szerencsére azért nem a kezdőkörön át vezet az út az étterembe, hanem van egy saját liftje, illetve majdnem teljesen saját, mert a többi emeleten is van azért mindenféle cég. Voltam egyet ebédelni és egyet vacsorázni is, teljesen más arcát mutatja a hely:

Ez az esti:

Ez pedig a nappali:

Ez pedig a séf, és az ő büszkeségei:

Az aranyat meg is kaparintottam (egy rövidebb időre) 4 éve tőle, a bajnokok reggelijén:

bocusedor-szobor-nalam-1.jpg

És akkor lássuk a menüt!

Mivel annyi rajongója volt a Geranium emblematikus fogásainak, úgy döntöttek, hogy nem illesztik bele őket a szezonális étlapba, hanem inkább létrehoztak egy külön degusztációs menüt, amiben ezeket lehet végigkóstolni. Ez a Geranium Univerzum menü, tele hihetetlenül gyönyörű és perfekcionista étellel. (Na nem mintha a szezonális nem lenne ugyanilyen magas színvonalú...)

A konyha üdvözletei:

 Előételek:

Főételek:

Az egyik hekkfotó tőle van

Csirke. Mert az sem ciki egy ilyen helyen, ha ennyire jó. 

Desszertek:

Összességében hihetetlenül magas színvonalú az étterem, tökéletes precizitással kivitelezett egyedi, gondosan kimunkált fogások, csupa mestermű. Vagy kicsit prózaibban: űrkaja. Aki Koppenhágában jár, kötelező program!

Jön a második rész is, a másik menüvel és az egészen különleges borkóstolóval és további meglepetésekkel.

Láttad már a legjobb gasztroajándék-ötleteket idénre? És lesz Világevő Vacsora is!

És persze érdemes már most érdemes beírni a naptárba: február 18. Bocuse d'Or magyar válogató, május 10-11. Bocuse d'Or Europe!

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr38054002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilajukkaja 2016.03.02. 09:17:04

Kofoed most itt volt nalunk! :o) Amugy hogy kell ejteni a nevet?

Attilajukkaja 2016.03.03. 11:25:01

@világevő:
Jol van, nnnnna! :o) Tudom, hogy te tudod, hiszen ott voltal a versenyen. Csak orultem, hogy itt volt nalunk.
A kiejtesbeli segitseget pedig koszonom!
süti beállítások módosítása