Úgy hozta a sors, hogy alkalmam nyílt kipróbálni a Lufthansa interkontinentális járatán, mi is a menü a business class-on. Ezt. És még Moleskin notesz + neszeszer is jár hozzá!

A vasárnapi maratonra jöttem New Yorkba, Frankfurttól ért az a kellemes élmény, hogy közelebbről is megvizsgálhattam a Business Class-t, 9 órán keresztül. Ez eleve óriási előny ilyenkor, hiszen nagyon nem mindegy, hogy kinyújtva van a lában, vagy beszorítva egy üléstámla mögé, ahol még attól is kell rettegni, hogy mikor dönti hátra az előttem ülő utas az ülését. Ebben az esetben ilyenről szó sincs, az ülések hátsó része fix, egy 'héjon' belül mozdulnak csak el az alkatrészei. Azok viszont meglehetősen változatosan, van pár alap pozíció, amit egy gombnyomással el lehet érni (motorosan áll be), de - a felső kategóriás autókhoz hasonlóan, teljesen tetszés szerint is csavargathatók az egyes darabok, az üléslap, a lábtartó, a háttámla, a fejtámla. Ja: és van benne masszírozó is!

Az külön kedves 'gesztus' volt, hogy órákon keresztül tartó naplemente volt, épp ideális ilyen szempontból az LH404 frankfurti indulása. Bár ez gondolom turista osztályon is így volt. És a legnagyobb kedvenc, a kis Moleskin neszeszer, benne gusztusos kis notesszel.

 De persze a leginkább a kajára voltam kíváncsi, aminek a kapcsán a legfőbb meglepetés az volt, hogy milyen rengeteget hoznak belőle. És kifejezetten bejött az alpesi irányvonal, az egyszerűbb-népiesebb, erőteljes ízű fogások kifejezetten jól érvényesültek ebben a közegben is, 10 ezer méteres magasságban nem érdemes fine diningot vinni, az ízek finom rezdülései nem jönnek itt ki. A kifejezetten nagyon jó és szaftos libasült vöröskáposztával viszont remekül, maradandó élmény volt, de a többi előétel, desszert, na meg a leszállás előtt felszolgált második, könnyebb vacsora is kifejezetten finom volt.

Lenyűgöző az italkínálat is, nem csak minőségben, hanem mennyiségben is, roppant kedves a személyzet, akik kifejezetten itatják az embert, így fordult elő, hogy hiába nem szoktam repülőn alkoholt inni, ezúttal minden fogáshoz elfogadtam a hozzá javasolt bort, egy francia fehéret, egy német búzasört(!), egy chilei cabsavot és még egy kis portóit is a desszerthez, már csak az októberi portugál kajaturné emlékére is.

A másodvacsora is kifejezetten kiadós volt, de azért kicsit egyszerűbb és rövidebb, arra is kiváló, hogy ne unja magát halálra az ember a repülés közben, igaz erre azért elég komoly film- és zenekínálat is rendelkezésre áll.

A jetlaget egyelőre még nem biztos, hogy el tudtam kerülni, de az máris pozitív élmény, hogy zökkenőmentesen működött az ESTA (vízumhelyettesítő), sőt, az immigration officer még csak nem is kérdezett semmit sem, csak unott arccal vezényelt, hogy mikor-hány ujjamat tegyem a scannerre. Ma meg már túl is vagyok az első kocogáson, természetesen Manhattennel a háttérben, és mindjárt indul az alapos kóstolgatás is, nagy terveim vannak a városban.
összefoglalásképpen azért azt még kiemelném, hogy össze nem lehet hasonlítani a turista osztály gyötrelmeivel a kisimult,  problémamentes Business osztályt, ahol terítővel, takaróval, nagy párnával, hálózoknival és minden egyéb fontos kiegészítővel tényleg élmény az utazás.

Vasárnap pedig maraton!