Tegnap este megnéztem Az élet ízeit, ami a francia és az indiai gasztronómia dicsőítése mellett is felvetett egy érdekes kérdést.

A fotó nem a filmből van, hanem saját, tengeri sün egy létező párizsi Michelin-csillagosban.

Egészen pontosan azt, hogy vajon milyen fejet vágnak azok a gyanútlan mozilátogatók, akik a film hatására életükben először, nyaralás közben beleszippantanak és -kóstolnak majd egy tengeri sünbe?

Mert ez a film több kulcsjelenetében is előforduló tevékenység, ami alapján könnyen abba a hibába eshetnek, hogy azt gondolják, valami könnyen értelmezhető finomságról van szó. Pedig nem, hanem egy elég erőteljes illatú (szagú?) és nagyon markáns ízű alapanyag, aminek az élvezetéhez nagy elszántság, nyitottság és fejlett ízlés szükséges. (Itt egy szép példa a használatára) Szóval ne próbáld ki otthon, ha nem vagy amúgy is a nehezen értelmezhető ételek barátja. Ha már ettél undor nélkül mondjuk nattót, pálpusztait és igazi halszószt, akkor nyugodtan adj neki esélyt, de ne tüdőzd le akkor se egyből!

A film meseszövéséről nem írnék részletesen, az biztos, hogy én nem tartozom a célcsoportjába. Könnyed nyári mozi, romantikus szállal, sematikus, kétdimenziós jellemábrázolással (például a dongócsípte orrú bácsi), a film negyedik másodpercében lehet tudni, hogy mi lesz a vége: aki szereti az ilyesmit, ezt is szeretni fogja, tartalmazza az összes formai követelményt, szép tájak, szép kaják, érzelmek és konfliktusok. Fordítási hibák is akadnak benne, de azért érthető marad a lényeg.
Viszont a gasztronómiai tartalma ehhez képest nekem kifejezetten mélynek bizonyult, hangsúlyozom, ehhez képest, előkerül - ráadásul általában megfelelő és értelmes szövegkörnyezetben egy halom gasztronómiai szakkifejezés, stimmelnek az ételek külsőre, enged egy kis bepillantást - az átlagnéző számára - a francia és az indiai konyhába. Ha csak a francia konyha Escoffier által szabványosított 5 alapmártását jegyzi meg a néző, már akkor többet ért, mint a kereskedelmi tévéken zajló celebfőzőműsorok összes hozadéka együttvéve.

Mondjuk az Espagnol mártás akkor is gyanúsan gyorsan készült el... :)

Érdekes kiegészítő infó, ha már akkora francia konyha rajongó vagyok, kiderítettem, hogy a külső helyszíneket a Franciaország délkeleti részén található Midi-Pyrénées régióban forgatták, a városka pedig a régión belül található Saint-Antonin-Noble-Val. És tényleg létezik egy Le Saule Pleureur nevű francia étterem, aminek Michelin-csillagja is van (még nem ettem ott), de másik régióban, egy Monteux nevű kisvárosban.

Escoffier-ről részletesebb itt is írtam, szuper múzeum lett a szülőházából, a francia riviéráról kötelező kirándulás a téma iránt érdeklődőknek és pont van a képeim között egy kifotózott oldal is a nagy művéből (első kiadás!), pár mártás receptjével. 

Gasztromozikról még itt írok, van TOP10 is, meg néhány újabb nagyon jó.