Peru és a multikulti
2012. november 14. írta: világevő

Peru és a multikulti

Egy stabil és értlkes gasztronómiájú országban az a természetes, hogy a nagy etető multik nem nyernek akkora teret, mint máshol. Az inka örökségből is sokminden megmaradt máig, többek közt a ma végre megkóstolt pachamanca, de azért nem zárkóznak el a peruiak a külföldi behatások elől sem, hiszen épp erről szól a már 500 éve fúziós gasztronómiájuk is. (A témában ajánlom elolvasni a Panamericana idevágó bejegyzését is.) Tehát miközben ügyesen beolvasztják és saját ízlésükre formálják a betelepülők, a kínaik, japánok, a spanyolok konyhaművészetét, megőrzik az értékeiket.

Bár semmiképp sem a legnagyobb értékük, de azért érdekes, hogy a helyi kóla, az Inca Kola is megőrizte piacvezető szerepét, igaz közben a tulajdonos a nagy multi, a Coca-Cola lett, de akkor is nagy dolog ez, a helyiek büszkélkednek is vele sokat, szerintek ez egyedülálló a világon.

IMG_9821.JPG

 

Ennek egyik módja, a nagyon szimpatikus megoldás, ahogy odafigyelnek még a városkép megőrzésére is, Cuzcóban például jelen van néhány nagy multi a város főterén, de kifejezetten kutatni kell, ha fel akarjuk fedezni a logójukat, szó sincs otromba világító neonreklámokról:

IMG_1146.JPGIMG_1158.JPGIMG_1145.JPG

További cikkek Peruról.

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr504904448

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.11.15. 10:36:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Benece 2012.11.15. 09:42:21

ezt így kell, kéne...

FallingStar 2012.11.15. 09:51:08

fantasztikus. el is hiszem ezek után, hogy ha belépek Peruba, majdnem az Inkák között érzem magam:)

radiris 2012.11.15. 10:37:09

hú, ez aztán a kimerítő, alapos poszt, igazi címlapra való!

vittore 2012.11.15. 11:00:16

Érdekes és tartalmas cikk... Bár szerintem kicsit hosszúra sikeredett.

ier6w7i 2012.11.15. 11:21:57

Szerintem a cím (Peruban beintettek a mekinek) szenzációhajhász és csak arra szolgál, hogy sokan klikkeljenek rá, főoldalra kerüljön.

A történelmi városrészeket nem szabad elcsunyítani ilyen-olyan (nemcsak mekis!) logókkal. A leírt példa nem egyedi, talán Milano-ban történt mostanság, hogy a főtéren lévő mekit bezárták (na nem biztos hogy kirúgták őkat, hanem valszeg csak lejárt a szerződésük az ingatlanra, amit nem újítottak meg nekik).

Az Inca Cola mint helyi ital sikere sem egyedülálló a világon. Nem is kell olyan messzire menni, a cseheknél létezik a Kofala, amiből ha jól tudom többet adnak el mint Coke-ból. És emlékeim szerint ráadásul a Kofala nem is a Coca-Cola tulajdona.

bknn 2012.11.15. 11:43:51

Wow. Breaking News.

Globetrotter2014 2012.11.15. 11:46:19

@ier6w7i: óh, az Aldiban bérmikor kapsz aldi gazdaságos pancsolt kólát. Ehhez nem kell Peruig menni.

A Milánói Mekit sajnálom, legalább volt ingyen WC, gyorsabban bejrható violt mint az Autogrill, és az olasz meki volt az egyik legelső amelyik salátákkal kezdett nyomulni. És reatíve disztkrét volt a Galleriában.

Amúgy a fanciáknál is elég diszkrlét a színvilág (a jelvény pl zöld)

Asszem Salzburgban csinálátk meg hogy minden boltnak van cégére, és a Meki így nem igazán tűnik ki.

ier6w7i 2012.11.15. 12:18:27

@ZF2: A pancsolt kóla meg a Kofala között van különbség. Lehet hogy ízében nem, de népszerűségében biztos. Kb olyan népszerű a cseheknél a Kofala az üdítők között mint nálunk a Túró Rudi a maga kategoriájában.
Nemzeti büszkeségük, hungarikumnak mondanák ha magyarok volnának - ettől persze még lehet bűn rossz az íze, bár nem tudom, mert nem nagyon ittam még.

És hogy a politikát ide is behozzuk: vagy nemzeti kólának hívnák,ha magyarok lennének. Amire aztán jó sok chip adót lehetne kivetni - vagy nem, mert az hazai és csak a másikra.

Don Quixote de la Ferko 2012.11.15. 12:31:26

Csak szólok, macmentes országért nem kell átkelni az óceánon.
Nem tudom most mi a szitu, de cirka 10 évvel ezelőtt (eszetlen matektrolloknak a cirka azaz "körülbelül" szó utáni szám lehet 13 és lehet 8 is, annyira nem izgat, hogy nap, óra, perc másodperc, esetleg atomóra pontossággal utánaszámoljak néhány buta, egyszerű, finomabban megfogalmazva totál idióta troll miatt) olaszhonban nem igazán volt divat a meki és a multik. Nekik is volt annyi eszük, hogy nem engedték be őket.

zala 2012.11.15. 12:40:20

"Peruban beintetek a mekinek"

innen üzenném az indexes szerkesztőnek aki címlapra rakta a postot, hogy bár beintek a mekinek, de csak itthon, mert nem vagyok Peruban

Globetrotter2014 2012.11.15. 12:54:18

@Don Quixote de la Ferko: őőő, az biztos hogy 99-01 között a Meki rndesen jelen volt Milánóban, a Burger pedig Spizzico néven. A Carrefour is.

De voltak olasz boltok is bár a SMA pl az Auchané.

Don Quixote de la Ferko 2012.11.15. 13:05:31

@ZF2:

Riminiben jártam talán egy kicsivel korábban, ott valami helyi csodát lehetett csak találni, idényen kívül még az éttermek is 5 óra körül nyitottak.

Globetrotter2014 2012.11.15. 13:08:54

@Don Quixote de la Ferko: az 5 utáni nyitás sok helyen létezik (Benelux, Francia, Nlmeto), inkább a magyar szokás a kivétel.

Ami fura az olaszoknál az a Siesta, azaz boltok délben bezárnak, az éttermek pedig kora délutánj siestáznak.

Az biztos hogy mind a Galleriánál, mind a Stazione centralénál volt meki. És igen ők délután négykor is kiszolgáltak :)

És ami 2002 kröül fontos volt, a multik azon kevesek közé tartoztak akik nem emeltek árat az euro bevezetésekor, mert őket könnyű volt ellenőrizni.

De a sarki kofa az 1930.xzy átváltás helyett simán duplázta az árát.

fel is futott a Meki

Don Quixote de la Ferko 2012.11.15. 13:46:59

@ZF2:
Kialakult egy "egészséges" verseny.
Nálunk egyszerűbb.
Mindent nemzetinek hívni, és a nemzetiesség álcájába bújva hazavágni mindent és lopni lassan már korlát nélkül.

2012.11.15. 14:04:53

@ier6w7i: Kofola, ha kérhetem. Gyermekkori kedvenc.

2012.11.15. 14:06:07

A posztnak pedig lemaradt a kétharmada, pedig jó a téma. Ha nincs idő befejezni egy írást, akkor várni kell a kirakásával.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.15. 14:10:32

Iránban is van egy ilyen helyi kóla, s az nem is a Coca-Cola tulajdona. en.zamzam.fanafzar.com/

romaniarulez! 2012.11.15. 14:28:38

A Kofola nagyon finom, ne fikázzátok!
Az Inca Kola viszont borzalmas! Dél-Amerikában az ilyen ízű üdítőket "fantázia" ízesítésűnek hívják. Többfélét ittam, de az Inca Kola volt messze a legrosszabb. Íze a Red Bullra hasonlít, de sokkal, sokkal édesebb annál. Állítólag azért megy annyira az Inca Kola, mert a helyieknél amolyan hagyomány a sült csirke leöblítése IK-val. Sok perui sem tartja egyébként sokra magát az italt, csak a hagyomány miatt isszák. Cuzcóban pedig tényleg ízlésesen néznek ki a képeken is látható gyorséttermek a Plaza de Armason. Hogy belülről milyenek, nem tudom, mert mindig a helyi kaját (pl. vérében sült tengerimalac :) ettem, nem mentem be. Viszont megjegyzem, hogy pl. Bolíviában már nincs is Meki, pár éve kivonultak az országból. Bezzeg van Burger King!

DnP 2013.01.02. 19:53:17

Itthon nem lehet szerezni ebbol a nedubol? Szivesen megkostolnam :)

PanelProli 2013.01.03. 13:33:36

@ier6w7i: A Kofola az tényleg egy pancsolt kóla :-)

De ha már ennyire hájpolod ezt az itókát, akkor tanuld már meg rendesen leírni a nevét. Két hozzászólásban vagy ötször írtad le rosszul :-((
süti beállítások módosítása