Pesti vs Huszár
2012. augusztus 30. írta: világevő

Pesti vs Huszár

Ha a budapesti éttermi élet két nagyon sikeres és tehetséges, egyéni figurája együtt lép "színpadra", akkor az egy olyan esemény, amit kár lett volna kihagyni. Főleg akkor, ha csak két estén keresztül szerepelnek együtt, utána ki-ki megy a maga dolgára, Pesti István Bécsben, Huszár Krisztián pedig a Lánchíd utcában várja tovább a szállítókat, hogy végre megérkezzenek a konyhatechnológiával. Múlt hét közepén ugyanis ők ketten főztek együtt (Balatoni Brigitta, cukrásszal kiegészülve), hiszen a Baldaszti's kötelekébé tartoznak mindannyian (a Babel, illetve a Mák után).

20120822-1.jpg

IMG_7549.JPG

Bár a vacsora elvileg közös szerzemény volt, azért a múltbéli tapasztalatok alapján elég nagy biztonsággal meg lehetett fejteni, hogy melyik séf melyik fogásért felel. Az amuse bouche-ban például azonnal felismerhető volt Huszár Krisztián legendás paradicsomvize, benne ezúttal licsi kapott helyet, hozzá pedig hideg gombasalát járt, ez - ha jól emlékszem - Pesti kiegészítése volt az üdvözlőfalathoz.

IMG_7567.JPG

A folytatásban már tényleg kettévált az irány, "kacsamáj, homoktövis, mogyoró", egy zseniális Pesti-fogás következett, a vacsora egyik legkiemelkedőbb tétele.

IMG_7573.JPG

A hármas felsorolások estéje volt ez, "halleves, lazac, citromfű" következett, szolíd, visszafogott ízvilággal, talán egy picit túl sós volt a hallé, de amúgy textúrában és ízben is zseniális, nagyon jó volt benne a (szója)bab is, ami vicces módon - kicsit más formában visszaköszönt a következő fogásban is.

IMG_7577.JPG

Szintén hal és szintén bab, de ezúttal Huszár Krisztiántól: "merluza, petrezselyem, konfitált bab". Tökéletesen elkészített hal, nagyon finom mártás, és zsírban konfitált, a szájban szétomló bab.

IMG_7580.JPGIMG_7578.JPG

"Mangalica láb, burgonya, mangold", egy Huszár-"klasszikus", a teljesen kicsontoztt sertéslábba édes káposzta kerül, nagyon finom étel, bár a nyári hőségnek nem volt akkora barátja, de így se voltam képes hagyni belőle egy falatot se.

IMG_7595.JPG

A desszert méltó lezárása volt a vacsorának, "őszibarack, pisztácia", Balatoni Brigitta kiváló munkája.

IMG_7597.JPG

Profi képek a Baldaszti's Facebook oldalán.

A dátumváltozásnak köszönhetően felszabadult pár hely a péntek esti Világevő Vietnami Vacsorára. Jelentkezés és további részletek a Facebookon vagy emailben: vilagevoesemeny@gmail.com. Az eddigiek ilyenek voltak...

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr984741951

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Emődi Tehéntánc · http://foodies.hu/blog/ 2012.08.30. 20:43:44

Ez az ételsor csak fokozta bennem az izgalmat, amivel vártam/várom a ZONA és a bécsi étterem koncepciójának ízeit, meglepetéseit. :) Az a homoktövises kompozíció önmagában csillagos ötös.

ekat 2012.08.30. 21:21:46

Hú, de ottlettem volna.... mindjárt eszem is valamit. :-)

NYJetsTD 2012.08.30. 23:15:02

@világevő: Ha már Bécs... kaphatok infót, hol "kacsamájazik" Pesti István?

magyar bucó 2012.08.31. 07:28:42

"így se voltam képes hagyni belőle egy falatot se."

Ezt nem csodálom, egy kisebb falat volt az egész adag.

Szép, de utána hol vacsoráztatok?

cattaneo 2012.08.31. 08:44:13

Magyar bucó, ezt a kommentedet komolyan gondoltad??

Vagy most már tényleg kellene egy külön gasztrokulturális posztot írni az evés és jóllakás alaptételeiről? András, ennyi érdemleges tapasztalat után (ami láthatóan néhányak ingerküszöbét nem lépte át, és a mellékelt fotókon csak többnyire összemaszatolt tányérokat látott) mi erről a véleményed?

magyar bucó 2012.08.31. 08:52:39

@cattaneo: Igen, abszolút komolyan. Úgy őszintén, egy falatka az egész adag, hogyan tudod értelmezni, hogy egy falatos sem hagyott belőle?

kkornel 2012.08.31. 09:35:35

@magyar bucó: Ettél már ilyen, vagy ehez hasonló helyen?
Hidd el jól lehet lakni, és az ízek itt egy picit mást jelentenek, mint nálad.

magyar bucó 2012.08.31. 10:26:47

@kkornel: Látom, nehéz a felfogásod. Konkrétan a mangalicalábból nem hagyott egy falatot sem, amit azért nem nagyon lehet értelmezni, mert az egész egy falat.

cattaneo 2012.08.31. 10:34:56

Nem a falatra értettem, ha az azutáni kérdésedre. Az étkezés bizonyos kultúrákban rituálé, keleti kultákban a gyógyítás része. A franciáknál egy menüsor elfogyasztása 3-4-5 óra. Egy-egy fogás nem több néhány falatnál, ott is magán az ízek harmóniáján, az ételek textúráján és látványbeli megjelenését van a hangsúly. Mert ha ez ember egy ilyet végig ül, bizony rájön, szemmel is lehet enni, sőt akár jóllakni. Számomra mindig átütő élmény, ha egy klasszik magyar konyhán szocializálódott ismerősömet sikerül rávenni egy-egy ilyen rituáléra és látni a megdöbbent arcát az est végén. És ilyenkor nemcsak a jóllakottság pirospozsgás vigyorgása a lényeg, hanem valamiféle meggyőződés, (ne)adjisten mentális áttörés azzal kapcsolatban, hogy az étel, mint olyan, nem feltétlenül csak az életbenmaradás egyik szükséges eszköze. Ezért is nem értem, hogyha ez valakinek nincs ilyesmi tapasztalata vagy felismerése, miért kommentel egy ilyen blogba? Illetve ha ez csak amolyan húszezredjére elsütött unalmas poén, akkor azt meg minek már, még egyszer, megannyiszor?

DnP 2012.09.01. 10:52:40

Tokeletesen egyet ertek Bucoval. Meg a kommentek olvasasa elott pont erre gondoltam en is, igy nem irtam le megegyszer. Mint mualkotasok gyonyoruek a kajak, de mint etel, nalam ertelmezhetetlen ez a par morzsa...
süti beállítások módosítása