A britek is szeretnek játszani a saját klasszikus kajáikkal. Ahogy itthon is van pár séf, aki képes arra, hogy megőrizze egy hagyományos magyar fogás előnyeit, ízeit, mégis tökéletesen átalakítva tálalja, ott is felmerült már egy ideje, hogy a street food, az utcai kaja előnyeit is leet egy kicsit modernebb formában élvezni. Sokan nem szeretik az "újragondolt" és hasonló jelzőket, és tényleg kicsit rosszul hangazanak, pedig, ha nem visszaélnek a divathullámmal, hanem intelligensen és kreatívan játszanak egy étellel, akkor izgalmas és jó dolgok sülnek ki ebből. (Azért feltétlenül várom kommentben, hogy 'milyenfisendcsipszezmá?' és, hogy 'ezzel tuti nem lehet jóllakni, inkább tolok egy csülköt 300 forintér'!')

A gyerekkori ízek felidésére vállalkozott a nagyon szimpatikus, huszonéves bristoli séf-testvérpár, Peter és Jonray Sanchez-Iglesias. Az éttermük neve Casamia, ami már eleve hoz egy kis érdekességet a dologba, spanyol vezetéknév, olasz étteremnév és brit kaja. És bírják a stresszt is a fiúk, ők nyerték Gordon szabadszájú Ramsay műsorában a legjobb független étterem díját.

És persze egy Michelin-csillag, hiszen az Electrolux projektjében, a Cube nevű utazó étteremben szinte mindig a helyi csillagos séfek vendégszerepelnek pár hétig, egymást váltogatva. Januárban a milánói dóm mellett üldögélt a Cube (itt a beszámolóm róla), járt még egy-két városban időközben, az Olimpia ideje alatt viszont természetesen Londonban van a helye, egészen pontosan a Royal Festival Hall tetején (szeptember végéig). Szokás szerint elég jó panorámával.

Ez pedig a beltér, a székek meglepően kényelmesek:

Közben lassan lemegy a nap:

A különleges környzethez természetesen különleges menü való, a testvérpár - bevallottan Blumenthal  nyomdokain lépkedve - egészen extra vacsoraélményt kínál, amiben az ételek mellett az illatoknak, fényeknek és hangoknak is nagy jelentősége van. És semmi sem az, aminek a neve alapján gondolnánk, a hagyományos Caprese salátaba például hab formájában kerül be a mozzarella, így - és a tálalás miatt - egyértelműen fagyinak tűnik.

Ez az üdvözlő falat, a tányéralátétként szolgáló "gyeptégla" az előételeknél nyer értelmet, amik egy piknik hangulatát idézik fel, Ashton Court Picnic, persze szigorúan klasszikus angol piknikételekkel, például skót tojással.

Pikinikkosarakban érkeznek meg, amitől persze felébred a gyermeki kíváncsiság mindenkiben és alig várja, hogy belelessen a dobozba. A két séf nagyon közvetlen és vicces, minden ételt elmagyaráznak, kis sztorikkal kiegészítik az élményt. A nagy közös asztal miatt eleve nagyon kötetlen és jó a hangulat. Közben hangeffekt is van: játszótéri, parki gyerekzsivaj, tényleg sokat számít... A kosár tartalma krumplisaláta (szarvasgombával ezúttal), quiche lorraine, coronation chicken (curry-s, majonézes csirke, van ennek magyar neve?) és a már említett skót tojás, ami kábé egy egy falatnyi stefánia vagdalt (benne ezúttal fürjtojás)...

A piknik után egy fantasztikusan üdítő uborkaleves következik, az ihletet az andalúz származású apjuktól jövő gazpacho adta, de ebben is van trükk, a levesbe a torma jégkása formában kerül bele, így csak akkor jelenik meg íze robbanásszerűen, amikor felolvad a szájban..

Közben már látható, hogy a következő fogások kavicsokat is tartalmaznak. Mivel szándékosan az agyat is tornáztatja a vacsora, egyből beindul a találgatás, hogy vajon ehetők-e? 

Mint kiderül, ez a fish&chips egyik fele, a fatálca tartalma: (nem ehető) kavicsok, az üvegben tartármártás, a kis spray-ben malátaecet az újságpapírtölcsérben pedig scrumps (aminek szerintem nincs magyar neve, németek is eszik levesbetétként (Backerbse), egy liszt alapú, nagyon könnyű és nagyon ropogós cucc). Ez helyettesíti a csipszet a fogásban.

A fish&chips másik fele pedig tányéron érkezik, lassan főtt pollock, mushy peas, azaz zöldborsópüré és borsóhajtás. A fogyasztási javaslat szerint be kell fújni az ecetspry-vel a halat, rászórni a bogyókat és máris kész az igazi fish&chips hangulat. Nekem - és a többi vendégnek - átjött a dolog, megvolt minden illat és íz, ami nélkülözhetetlen eleme a műfajnak.

Az étel fantázianeve tengerparti emlékek, természetesen ehhez passzoló hangok, hullámverés és sirályok hallatszanak közben.

A következő egy viszonylag egyszerű, de nagyon finom fogás: kacsa és nyári répa, édesköménnyel. A kacsa bőre ropogós tepertőként kerül rá, és a beleélés/megfelelő hangulat (?) érdekében kacsahápogás szól hozzá a hangszórókból...

Ilyen egy desszert tálalása, békebeli málnás fagyikehely, ha annak a gyerekkori vidámparkozás és édességes pultok hangulatát kell felidéznie. Mandulás-vaníliás füst (folyékony nitrogénnel).

Persze a fagyikehyel azért kicsit bonyolultabb volt, mint ahogy itt tűnik: az alján málnazselé, rajta tejszín, liofolizált rózsaszirmok, málnasorbet és házi ostya. 

Szuper volt az egész menü, bár nyilván egy britnek még viccesebb ez, hiszen az én gyerekkori nosztalgkius gondolataimban viszonylag ritkán fordul elő tegnerparti piknik például, de így is követhető és szerethető volt minden fogás, nem is bezsélve a kiváló minőségről.

További fotók a Facebookon itt.

Változott a Vilagevő Vietnami Vacsora időpontja, szerda helyett pénteken lesz, és még van is pár hely (FB-absztinensek írjanak a vilagevoesemeny kukac gmail pont com címre)! Aki akar, Japánba is tud még jelentkezni a gasztrotúrára.