Még a londoni túrám előtt elhatároztam és meg is ígértem, hogy be fogok jutni valahogy a csak sportolók számára fenntartott Olimpiai Faluba, hogy megtudjam, hogy mit esznek az olimpikonok. Ezt sikerült is végrehajtani, Madaras Norbi (kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó) segítségével, aki feliratott a vendéglistára és a helyszínen is megoldotta, hogy bejuthassak mindenhova. (A sportolók több nappal előre leadva, korlátozott mennyiségben hívhatnak vendéget, viszont a vendégek csak a meghívójuk kíséretében mászkálhatnak, különben a benti rendőrök és biztonsági őrök hamar elkapják és kivezetik őket a Faluból, ahogy az egy barátommal meg is történt pár perc után.)
Út és bejutás a Faluba, biztonsági ellenőrzésekkel sűrűn tarkítva:
És bejutás a menzára:
A legérdekesebb tapasztalatom az volt, hogy ócska a kaja. A blogom alapelve, hogy csakis a jó vagy még jobb dolgokról írok, semmi fikázás, de ebben az esetben ezt egyszerűen nem lehet elkerülni. Egy magyar étterem esetében inkább nem írnék a helyről egyáltalán, ha nem üti meg a mércét, de itt mégis egy izgalmas, különleges helyszínről van szó, így kivételet teszek. És alapvetően nincs bajom a brit konyhával, néha igényel egy kis utólagos sózást azért.
Viszont itt kábé bármit kóstoltam, nagyon gyenge volt. Az ételek előre elkészítve, ennek megfelelően megpuhulva, vagy éppen kiszáradva, inkább ízetlen volt minden, még a pizza tésztája se volt jó, pedig azt viszonylag frissen sütötték. Az ázsiai tészták mind katasztrofálisak voltak, a sushi értékelhetetlen.
A húsételek ízetlenek, és a korábbi elkészítésnek köszönhetően nem túl jók, hiába stimmelt volna amúgy az alapanyagok minősége. Szóval kicsit sem irígylem az olimpikonokat, akik itt ettek nap mint nap, biztos szorgos munkával fel lehetett kutatni olyan kajákat is, amik viszonylag rendeben voltak, de akkor meg az unalom lép a rossz minőség helyére. Kicsit aggódtam, hogy nem fogok tudni önmegtartóztató lenni, mégiscsak ott vagy egy óriási étteremben, ahol a világ rengeteg tájáról készítenek ételeket, és minden tetszőleges mennyiségben ingyen rendelkezésre áll, de ezzel végül egyáltalán nem volt gond, boldogan mentem ki a városba utána, hogy egyek végre valami jót is...
Ez a szlogen nehezen értelmezhető így utólag:
Persze értem, hogy sok ezer sportolót kellett a nap 24 órájában folyamatosan kiszolgálni, és nem lett volna idő frissen készíteni egyes ételeket, de ez akkor is csak egy nagyon közepes menzaminőség volt, és azt a szintet is csak azért érte el, mert legalább a felhasznált alapanyagok jó minőségűek voltak. Szóval aki csak azért csinál versenyportot, hogy majd egyszer jókat kajálhasson valamelyik Olimpián, hagyja abba, nem éri meg :)
Viszont a Falu hangulata szuper jó, még annak ellenére is, hogy azért inkább lakótelepnek néz ki, mint falunak, de nagyon érdekes közeg, ahol szinte csak sportolók sétálgatnak, vagy éppen versenyre igyekeznek, esetleg verseny után relaxálnak. Olyan mint egy szanatórium, mindenki melegítőben, csak sokkal színesebb és persze egészségesebbek is a lakók...
Lesznek még beszámolók a tényleg jó londoni gasztroélményekről, ez inkább csak kalandnak volt jó. Norbinak pedig ezúton is még egyszer köszönöm, na meg az egész vízilabda válaogatottnak az elmúlt sok évnyi sikereket!
