London: tájékozódás és gasztroélmények az Olimpián
2012. augusztus 03. írta: világevő

London: tájékozódás és gasztroélmények az Olimpián

Ma este indulok Londonba, úgy tűnik, hogy a vízilabda-válogatottnak sürgősen szurkolásra és a szakmai tanácsaimra van szüksége. Valójában a Samsung videópályázatának győzteseként megyek. Írok majd persze a VIlágevőre is beszámolókat, mert vannak komoly gasztrotervek is a sok sportprogram mellett, de felkerülnek majd a kis beszámolók a Samsung magyar blogjára (most is van már ott sok hangulatjelentés a másik győztestől, Gyémánt Balázstól) és a nemzetközire is, amit a többi országból érkező bloggerrel együtt csinálunk.

A legfontosabb terveim a  - szokásos Borough Market mellett - a Cube, az Electrolux különleges projektjének meglátogatása. Voltam ebben még januárban, amikor a milánói dóm mellett volt egy háztetőn, ezúttal szintén nagyon komoly a kilátás a futurista pop-up étteremből, London legfontosabb nevezetességeiből jó pár szemmel tartható evés közben. És persze megint nagyon rangos a mezőny, főleg Michelin-csillagos séfek váltják egymást egészen szeptember végéig, az én estémen egy bristoli páros, a modern olasz ételekre és a különleges, más érzékszerveket is inspiráló vacsoraélményükre nagyon kíváncsi vagyok. 

cube_london.jpg

Jonray és Peter Sanchez-Igesias:

Jonray-and-Peter-Sanchez-Iglesias.jpeg

A másik nagyon várt étterem a Texture, ami skandináv ihletésű, modern európai étteremként aposztrofálja magát, és szintén rendelkezik már egy csillaggal. 

texture1.pngtexture2.png

Persze mindkettőről beszámolok majd részletesen.

Mivel London is a gyakran látogatott - és kóstolt - kedvenc gasztrovárosaim közé tartozik, gondoltam hátha hasznos lesz az Olimpiára utazóknak egy kis összeállítás arról, hogy a sok sportesemény mellett mit érdemes enni. Van ugyanis rengeteg jó hely, és nem is csak a nagyon drága árkategóriában, bár azért az nem kérdés, hogy nem olcsó a város, és erre a 3 hétre nyilván még egy kicsit megdrágul.

Ennek ellenére egyértelmű, hogy a legtöbb jó helyre minél hamarabb meg kell próbálni asztalt foglalni, mert lesz még a városban néhány éhes turista...

Vegyes éttermek:

St. John
Az egyik legnagyobb kedvencem, egyszerű brit kaják, belsőségek, erőteljes ízek, megfizethető Michelin-csillag sallangmentes környezetben. Kihagyhatatlan: pirított velős csont petrezselyemsalátával.

Barrafina
Spanyol tapasbár a Sohóban. Sorbanállás szinte garantált, de közben is lehet iszogatni.

Viajante, Corner Room
London Miguel Vieirája, azaz portugál sztráséfje, Nuno Mendes elegánsabb és kicsit egyszerűbb éttermei. A Taste of Londonos tapasztalataim szerint kötelező program!

Dinner by Heston
A legendás őrült kísérletező Blumenthal londoni étterme, elegáns, mégis fesutelen környezetben a világhírű fogásai.

Borough Market:
Külön kategória, nemzetközi finomságokóriási választékban, az egyik leghangulatosabb és legváltozatosabb kajálási lehetőség. Ráadásul az Olimpia ideje alatt minden nap nyitva.

Afternoon tea
A legendás délutáni brit elfoglaltság, érdemes kipróbálni egyszer, valójában egy uzyonnáról van szó, amit ki lehet próbálni nagyon elegáns környezetben is.

Ázsiai kedvencek:

Spice Market
Jean-Georges Vongerichten ázsiai-eklektikus étterme.

Sake No Hana
Fantasztikus japán koszt, a szokásos letisztult környezetben, hibátlan.

Quilon
Elegáns, 1 csillagos indiai.

A sok gasztripp mellé bónuszként pedig egy zseniális interaktív térkép a LondonTown.com-tól, ami a sportlétesítmények közötti tájékozódást segíti:

Diagram by LondonTown.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr514669316

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.08.03. 11:00:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rozsdamentes arcél 2012.08.03. 09:06:13

Az első megjegyzésedről jutott eszembe, hogy annak idején többször belefutottam a vízilabdás műsorodba a boldogult radiocafén.

A bristoli séfeket pedig szerintem itthon is sokan ismerik a Ramsay-műsorból, amit a Casamia nyert.
en.wikipedia.org/wiki/Ramsay%27s_Best_Restaurant
www.channel4.com/programmes/ramsays-best-restaurant/episode-guide/series-1

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2012.08.03. 10:49:56

Várjuk a videókat. Ha más már nem segít, akkor te is beugorhatsz a medencébe!

jEnci · http://vajaskenyer.blog.hu 2012.08.03. 11:34:48

Azért itt is lehet jó áron éttermeket találni, feltéve, hogy kapsz asztalt. :) Ez pl. egy új, mindenki el van ájulva tőle:

dabbous.co.uk

metropolitan 2012.10.18. 17:13:55

@jEnci: jogosan, mert nagyon jó.
süti beállítások módosítása