Mivel a mostani közép-amerikai túrámon elveimet feladva egy csoportos utazáson vettem részt, így az utazás után összegzem a már hetek óta érlelődő tapasztalataimat.
Olvastam a Panamericana blog részletes elemzését az egyedül utazás előnyeiről, és szinte minden szavával egyet is értek. Eddig én is szinte minden komoly túrámra egyedül indultam, saját szervezésben (vagy inkább szervezetlenségben), maximum közben csatlakoztam átmenetileg új ismerősökhöz vagy régi barátokhoz pár napra.

Idén viszont - tele kellemetlen előérzetekkel -  belevágtam egy szervezett útba. Ilyen lett:

Ezektől tartottam az út előtt:

-elviselhetetlen utastársak

-szállásmegosztás kellemetlen figurákkal (horkolás, wc-re, fürdőre várás, stb.)

-folyamatos várakozás másokra

-alkalmazkodási kényszer

-spontaneitás és helyszíni módosítás lehetőségének hiánya

-rossz viccek, viccből trágárkodás

-erős kulturális és generációs különbségekből adódó egyéb konfliktusok

A fentieket persze súlyosbítja, hogy nem vagyok híres a simulékonyságomról, szeretem megválogatni, hogy kivel és mit csinálok, és nem is feltétlenül akarom megszerettetni magam mindig másokkal. Szóval elég sok dolog adott volt ahhoz, hogy jogosak legyenek az aggályaim.

Azt nem állítanám, hogy ezek közül semmi sem teljesült be, de azért a kép ennél sokkal árnyaltabb. Ugyanis meglepő módon az összképem kifejezetten pozitív lett. 

A szervezett, csoportos utazás előnyei, amiket felfedeztem:

Időhatékonyság
Ilyen gyakran biztos nem keltem volna fel kora reggel magamtól, és a szervezés/busz-, hajóbérlések miatt sokkal kevesebb volt a várakozási idő is, mintha egyedül mentem volna, tömegközlekedést igénybe véve.

Több aktivitás
A fentiből is adódóan sokkal több programpont fért bele, de amúgy is lustább lettem volna, ha magamnak szabom, több pihenőt tartok, így gyakran vitt a "tömeg".
És volt ergy csomó minden, ahova egyedül valószínűleg el sem jutok, mert túl drága és bonyolult lett volna megszervezni, például az út egyik kimagasló csúcspontja a csodálatos karibi San Blas szigetek.

Biztonság
Soha nem volt még igazi gondom a biztonsággal, de mégis jó érzés, ha tudom, hogy nem kell mindig nekem figyelnem a csomagomra, és ha valami történne, van aki segítsen vagy segítséget hívjon.

Háttérinfó
Talán a legfontosabb ez volt az összes pozitívum közül, vezetőnk, János (itt van a személyes bemutatkozó oldala és a blogja), elképesztő mennyiségű érdekes sztorival és háttérinfóval szolgált menet közben, politikáról, történelemről, kultúráról, élővilágról, szokásokról, stbstb, óriási plusz ez bármilyen könyvhöz képest. És persze állandóan lehetett (hülye) kérdésekkel zaklatni is. Kivéve evés közben.

Költséghatékonyság
Nem kérdés, hogy rengetegszer élveztük a csoportkedvezményeket, arról nem is beszélve, hogy nem estünk áldozatul az esetleges trükköknek sem. Azaz egységnyi pénzért sokkal több élmény jutott.

Új kapcsolatok
Mivel egy ilyen túrán eleve viszonylag hasonló gondolkodású emberek vesznek részt, komoly esély van rá, hogy akár maradandó baráti/haveri kapcsolatok is szövődnek köztük. Sőt, állítólag mindig vannak páran, akik még abban is reménykednek, hogy életük párját így találják meg. Én most nem :)

Kontroll
Egy csoport nagyon ritkán képes önmagát menedzselni, kezelni a felmerülő konfliktusokat, a fáradtságból, vagy más valódi problémából adódó nehéz helyzeteket. Ilyenkor is kulcsszerepe van a vezetőnek, aki adott esetben időben észreveszi a veszélyeket, és közbelép, lehetőleg inteeligens, trükkös vagy éppen vicces eszközöket választva. Ebben a témában is nagyon jól vizsgázott János, az általános közhangulat meglepően erősen múlik a vezető profizmusán és érzelmi intelligenciáján. 

KONKLÚZIÓ

Ez persze nem azt jelenti, hogy mostantól mindig társasutakra fogok járni, vannak kényelmetlenségek és sok rugalmasságot is kíván. És persze hatalmas különbség van az egyes utazási irodák között is ilyen tekintetben, a "nagyokkal" például soha nem lennék hajlandó utazni, de a "jófej", hátizsákos túrát kínáló irodák úgy tűnik, hogy egyértelműen versenyképes megoldást kínálnak a saját szervezésűvel szemben is.
Nálam ők most nagyon jól vizsgáztak: Eupolisz, simán mennék velük újra boldogan.

De kíváncsian várom a véleményeteket, hogy szerettek utazni? Akinek van kedve, a Facebook-oldalon is leadhatja a szavazatát.

Egyéb tapasztalatok a túrából:

Pakolás:
A bepakolásról írtam még a túra előtt, a most debütált táska tökéletesenek bizonyult. A 60 literes, egyébként elég profi hátizsákomat sosem szerettem igazán, főleg ilyen utakon, ahol nem pakol ki az ember teljesen egyik szálláson sem. Ez a duffle bag (nem tudom, hogy mi a magyar neve) teljesen bevált, nem kellett nagyon nagy távokat megtenni a nagy csomaggal soha, így nem bántam, hogy érzékenyebb az úthibákra és persze lépcsőn sem annyira praktikus, viszont nem izzadt oda a hátamhoz, nem a derekammal kellett cipelnem a súlyt, ha meg kellett, akkor megemeltem. És ez a méret bőven elég három hétre, még egy kicsit sok is talán, így is vittem pár felesleges dolgot, pedig igyekeztem csak a legfontosabbakat vinni.

Repülés:
Nem igazán szeretek tengeren túlra utazni, mert megesik, hogy alig tudok elaludni, és végig abban a félig ébren levős, félig kómás állapotban töltöm az időt, idióta amerikai romantikus komédiákat nézve közben. A legszörnyűbb az volt, amikor egy 13 órás repülésem elején sikerült elaludnom, majd nagyon sokáig kivártam, mielőtt megnéztem volna, hogy mennyi idő is van még hátra, reménykedve, hogy meglepően kevés lesz. Ehelyett 11 és fél óra volt még, erősen gondolkoztam, hogy végzek magammal.

Ezúttal viszont kifejezetten a KLM-mel jól sikerült, mindkét irányban sikerült rengeteget átaludni a repülési időből, így egész kipihenten érkeztem meg. Ez itt odafelé, már a Karib-tenger fölött:

Az átszállások is zökkenőmentesek voltak, eltekintve attól, hogy odafelé addig húztam az időt, amíg majdnem sikerült lekésnem. Visszafelé eleinte nem örültem, hogy van 8 órám Amszterdamban, aztán végül csak sikerült egy kellemes tavaszi délutánt eltöltenem, elég profi a tömegközlekedés, összesen 7.50 euro a napi jegy, érdemes bemenni a városba, ha van rá idő.

Jön majd még pár közép-amerikai téma, főleg a ceviche, csak ki kell próbálnom előbb a helyi receptet, amit szereztem. És jön majd a beszámoló a szuperelegáns párizsi gurméáruházról, a Le Bon Marchéról is: