Láttad már a hekk fejét?
2011. december 02. írta: világevő

Láttad már a hekk fejét?

Ugye nem? Hiszen a híres "balatoni" hekk fagyasztva érkezik valamilyen távoli tengerből, és az egyszerűség kedvéért csak a törzse utazik. Van azonban feje, még hozzá elég rusnya, ahhoz képest, amit gondolnánk róla. És van egy különleges halpiac, ahova az utóbbi hetekben igencsak odaszoktam, ugyanis egyéb csodák is vannak ott bőven.

A hét szinte minden napján érkeznek a halak külföldről (az Adriáról, Új-Zélandról, Norvégiából, Franciaországból és sok más országból) és belföldről is, például a lillafüredi pisztráng, arany, azaz albínó változatban is.

És ráadásul mostantól szombatonként kicsit bele is lehet kóstolni a halas témába, az épp aktuális kínálatból egy-két falatot és rengeteg jó tanácsot is lehet kapni. 

A legtöbb jó étterem náluk vásárol, ma délután éppen Giorgio Chavicchiolóval, a Fausto séfjével futottam össze. De talán a képek még többet is elárulnak a helyről, mint a szöveg:

Ja és a hekk feje:

 

A hely pedig a Budaörsi Halpiac, The Fishmonger, vannak Facebookon is és a neten is. És holnap délelőtt már reggel 9-től indul a kóstolgatás, ezúttal pezsgővel is kiegészítve!

Itt lehet csatlakozni a Facebook-oldalhoz, nagyon megéri! :)

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr863432368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilajukkaja 2011.12.02. 20:40:02

Ha 2-3 napnal tobbet toltok eg varosban, biztos, hogy kimegyek a piacra. Ha van, akkor a halpiacra. Ha lehet, ott is ebedelek. Imaaaadom!
Es nem igaz, hogy budos!
Hihetetlen, hogy a fenti kepek Budaorson keszultek. Koszi!!!!!

4430/4 · http://korhazban.blog.hu 2011.12.02. 22:00:01

félévente van egy ilyen hekkes poszt. nyáron a karajon volt.

anna333 2011.12.02. 22:02:37

A hekk tradicionális balatoni hal/étel :-) mindig azt ettük, ritkán pontyot és paprikás lisztbe forgatott keszeget, amit imádok. Kiskoromban tényleg azt hittem, hogy a Balcsiból horgásszák. Sose fogok tengeri halként gondolni rá.

vauvauvau 2011.12.02. 22:15:09

Jó estét kívánok!
A hekk magyar hal- ügye nem gondoltuk volna...
Most elmondom Önöknek, hogy 56-ban disszidált ki.
Előtte őshonos volt nálunk.

Frei Tamás

Today05 2011.12.02. 22:20:17

és ha az utca embere úgy dönt, csak besétál, és vehet halat, vagy mi ennek a pontos menete? :) úgyérzem egy próbát megérdemel.../halfaj

Inimma 2011.12.02. 22:32:03

Állítólag volt olyan halsütöde, ahol így állt az árlistán: "Balatoni hekk". :-)

ElChe · http://bigblue.reblog.hu/ 2011.12.02. 22:46:01

Hát még a víz alatt milyen érdekesek... Szép az a piros ékszersügér.

kéne 1 nick 2011.12.02. 22:47:21

Attilajukkaja:
Szia, Jukka!
Rég láttalak! :-)

Ami a halakat illeti, nálam kb. a halászlében kimerül a szeretetük, azt viszont imádom.
Mármint a tiszait persze.

Wise Lady · http://www.wiselady.hu/ 2011.12.02. 22:50:50

Sajnos tévedés, hogy a "balatoni" hekk csak a haltörzs. A haltörzset valahová máshová szállítják, mert a Balcsinál és a hazai hűtőpultokban kapható az csak a törzs alsó harmada, azaz a farka. Vagyis a szemetje. És hekktörzs van a zacskóra írva.
Életem legjobb halreggelijét a Helsinki kikötőben ettem, a frissen sült enyhén füstölt halakat egyenesen a csónakokból és mellőle, zsírpapírban adták fel, és kézzel eszegettük meg finom barnakenyérszeletekkel.

jEnci · http://vajaskenyer.blog.hu 2011.12.02. 22:54:05

Jó képek, klassz lehet ez a halpiac nagyon.

kéne 1 nick 2011.12.02. 22:56:27

@Wise Lady:
Ennek ellenére a helsinki kikötő kapcsolatban a helsinki kisbetű.
Bár ám ott nem emlékszem ilyesmire, de attól még lehet.

baliquez 2011.12.02. 23:07:27

Négyezer a tilápia (úm. nílusi sügér) filé kilaja?
Mi ez, valami vicc? Hol a kandikamera?

Másfél-kétezerért még nagyjából okés lenne... srácok, a tilápia népélelmezési ipari tömegtermék*, nemprémium tenyésztett hal, konkrétan szennyvíztisztításra is használják.

(*attól még finom és szeretem is mert baromi olcsó, karibi halasnál veszem fagyasztva - amúgy fasza kis egzotikus parazitákat szedhetsz vele össze ha nem sütöd ki olajban jól)

Attilajukkaja 2011.12.02. 23:09:16

@vauvauvau:
"56-ban disszidált ki.
Előtte őshonos volt nálunk."
:o))))))
De aztan visszajott nyugdijasnak!

@ElChe:
"Szép az a piros ékszersügér"
Eppen akartam kerdezni, hogy mi az a gyonyoruseg?
Olyan szep, hogy sajnalnam megenni!

@kéne 1 nick:
Nick, draga! En is orulok neked!!!! :o)
"nálam kb. a halászlében kimerül a szeretetük"
Gondolom, azert a rantott halat is szereted? Gyerekkoromban nalunk CSAK ez a ketto ment, evente kb. egyszer-egyszer.
Ez csak azert van, mert nem talaltal meg ra arra a nore, aki igazan finoman el tudja kesziteni neked a halat, - akar edesvizit, akar tengerit. Es akkor a kagylokrol meg nem is beszeltem! ;o)

baliquez 2011.12.02. 23:14:23

@baliquez: ej, késő van, én kérek elnézést, nem tilápia hanem nílusi sügér. Akkor meg pláne baromi sokra tartják.

Attilajukkaja 2011.12.02. 23:14:56

@vauvauvau:
"56-ban disszidált ki.
Előtte őshonos volt nálunk."
:o))))
Azota hazajott, nyugdijasnak.

@kéne 1 nick:
Nick, draga! En is orulok neked. :o)
A hal nagyon finom etel, akar edesvizi, akar tengeri. Ha a halaszlevet szereted, akkor a tobbit is szeretned, csak meg nem talaltad meg azt a not (?), aki igazan finoman elkesziti neked ;o)

"a helsinki kisbetű"
Kiveve, ha a kikoto neve Helsinki.

Attilajukkaja 2011.12.02. 23:16:35

[Bocsanat. Ugy lattam, az elso (23:09:16) beirasom nem ment el, ezert ujrairtam. Elnezest a duplazasert.]

Wise Lady · http://www.wiselady.hu/ 2011.12.02. 23:16:50

@kéne 1 nick: Igazán sajnálhatod, hogy kihagytad, ha egyáltalán jártál arra.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.12.03. 00:25:20

@Inimma: nem allitolag, szinte mindenhol:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.12.03. 00:31:17

ja mert azert mert akkoriban tulajdonkeppen csak ott lehetett enni

Közbiztonság Szilárd 2011.12.03. 00:46:36

@Attilajukkaja:
A kagylókat szeretem a nőkön, de csak nyersen, és csak azt az egyet. :-)

Egyébként anyámnál jobban nem hiszem, hogy jobban készít halat bárki, de ettől még nem rajongok a halért, megenni persze megeszem a rántott halat is (meg a többit is), ha csak az van, de azért 2 saroknyit már nem mennék érte.

Ami a Helsinki-helsinki kérdést illeti: az -i végű városnevek után nem teszünk még egy i-t, ha melléknevesítjük, de a kezdőbetű kisbetűvé válik.
(Pl. Mályi (egy falu Miskolc mellett), de mályi tavak (mivel nem ez a nevük, ha ez lenne, akkor Mályi-tavak lenne.)
Mondjuk most nem ugrik be a helsinki kikötő neve...

@Wise Lady:
Éltem Helsinkiben, úgyhogy jártam arra. :-)
(De régen, és lehet, hogy akkor még nem volt, mivel elég jól ismerem a várost, gyalog is bejáram párszor töviről hegyire. És nemcsak a belvárost.)

Ja, közben nicket váltottam. :-)

Attilajukkaja 2011.12.03. 01:26:57

@Közbiztonság Szilárd:
Te vagy az? Megzavarod itt az embert!
Tudtam, hogy a kagylora vevo leszel! Ismerlek mar annyira :o))))
Amugy egyes spanyol nyelvjarasok szlengjeben a kagylocska kifejezetten azt is jelenti, amire te is utalsz!
A halakat meg nem eroltetem. Ha nem, hat nem.

A helsinki kikoto nevet en plane nem tudom, sohasem jartam ott. Azert gondoltam, hogy akar Helsinki kikoto is lehetne, mert nalunk pl. van Budapest Liszt F. nemzetkozi repuloter. Nem budapesti a neve, hanem Budapest. A Helsinki sem feltetlenul melleknev.

Közbiztonság Szilárd 2011.12.03. 01:34:26

@Attilajukkaja:
A franciában is. :-)
Nem véletlenül mondtam. Meg kinézetre is hasonlít első pillantásra. :-)

A helsinki repülőteret tudom, az Vantaa.
(Illetve már külön település már Helsinki mellett, de ott van a repülőtér, és ott van mellette a Nokia első gyára.)

Ezt a Budapest Liszt Ferencet hagyjuk, a Fidesz-kormány egyik agybeteg intézkedése volt, a nyelvi szakértők helytelenítése ellenére. Akiket aztán emiatt ki is rúgtak - na nem ám a nyelvi (pontosabban Földrajzinév-) bizottságból, hanem a munkahelyükről.
Fő a demokrácia.

(Mondjuk régen is Ferihegyi volt, nagybetűvel, de nem volt más neve. :-)

dark future · http://www.andocsek.hu 2011.12.03. 01:51:47

ilyen egy jó reklám... jöhetnek még hasonló tippek :)

Attilajukkaja 2011.12.03. 02:04:30

@Közbiztonság Szilárd:
"Meg kinézetre is hasonlít első pillantásra."
Valoban nem veletlenul hivjak igy!

A Budapest LF Nemzetkozi Repuloter csak egy pelda volt. Ez jutott eszembe, pedig sokat tortem a fejem valamelyik tengeri kikotonk neven. :o)
A nevado bizottsag kirugasa tenyleg "vicces" volt annak idejen,...de ezt inkabb hagyjuk, mert csak felidegesit a tema.

@baliquez:
Kozben eszrevettem a kepeken az arakat!

Közbiztonság Szilárd 2011.12.03. 02:17:31

@Attilajukkaja:
"Valoban nem veletlenul hivjak igy"
És ugyanolyan nedves is mindkettő (jó esetben. :-)

A tengeri kikötőnket, amelyik Fiumében volt, Rijekának hívták. :-)
(Csak vicceltem, mindkét név azt jelenti: folyó, csak az egyik olaszul, a másik horvátul. :-)

Before · http://azbeszt.blog.hu 2011.12.03. 05:45:08

@Wise Lady: bocs, ez hülyeség... nézz meg egy hekket, és nézz meg egy itthon kapható hekktörzset, nem nagyon van a kettő közt semmi, főleg nem még az általad faroknak titulált részhez képest kétszer akkora test...

Benikuty 2011.12.03. 06:33:40

szép.
nekem megjött a ponty és a törpeharcsa a szegedfishtől.
megyek kolbászt árulni a piacra, a pezsgőtől meg bepisilnék;)
vau.

doubting thomas 2011.12.03. 06:49:26

És Helsinki az már nyugat-e?

Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2011.12.03. 09:44:13

A Szíjj ártónak ennél sokkal hülyébb feje van!

balkon-úr 2011.12.03. 13:10:17

@doubting thomas: Hát, hát momentán még nyugat, de már komp jár át Leningrádba.....

Krumplee Bogár 2011.12.03. 13:57:24

A hekket minden évben vagy kétszer-háromszor felkapja a média, már volt egy hosszú riport a TV2 Naplóban is róla, hogy még senki nem látta a fejét. A hekk feje már lerágott csont...
A halat imádom, de inkább egy tisztességes receptet láttam volna szívesen, nem egy pár jégen pihenő példányt.

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2011.12.03. 14:24:21

Örülök, hogy a lillafüredi pisztráng meg lett említve. A helyszínen kapható füstölt pisztráng pedig a világon mindenütt megállná a helyét. Vajh lehetne másutt is kapni.

jorda 2011.12.03. 14:48:59

Hekk feje? Ez a téma volt már a TV-ben,kit érdekel?
Az analfabéták eredeti balatoni halként azonosítják.

Nagyon különlegesek a képek ? De kinek ?
Ilyen felvételeket(különbbeket) minden tengerparti országban lehet látni a halaspiacon.

Az,hogy a magyar lakosság döntő része még halat sem látott az igaz,de még nem is evett!

A hús ára kb.megegyezik a hallal,de a hal 50%-a megy a szemétbe(bőr,gerinc,fej,stb.
Ebből nem lesz halfogyasztás növekedés.

min 2011.12.03. 15:50:50

A hekk jó kaja ha csak a végét eszem akkor is. Az már inkább szánalmasabb, hogy a Balaton parton 3-4-szer drágábban kapom meg az ott kifogott halat mint az importot már ha kapni egyáltalán.

Attilajukkaja 2011.12.03. 16:35:48

@jorda:
"Ilyen felvételeket(különbbeket) minden tengerparti országban lehet látni a halaspiacon."
De nalunk nem nagyon!!! Ez benne a plane.

"A hús ára kb.megegyezik a hallal,de a hal 50%-a megy a szemétbe(bőr,gerinc,fej,stb."
Melyik huse melyik haleval? Amugy nem minden hal bore es csontja megy a szemetbe. Es jo fogaid lehetnek, ha te a diszno vagy a csirke csontjait is megeszed, mert nalunk pl. az tenyleg a szemetben landol.
De ilyen alapon akkor banant, diot vagy fejes salatat sem erdemes venni, mert annak is egy reszet kidobja az ember.

@hagyma:
"es nalatok a szaga is egyforma?"
:o)))))
Ha a kagylonak mar szaga van, jobb, ha bele sem nyalsz ;o)

@világevő:
Elmentunk a kostolora es baromi jo volt!!!! Azt hittem, csak nehany, fogpiszkalora tuzott falatka lesz majd, de mire vegigkostoltuk a nyers osztrigat, kagylot, csigat, baby tintahalat, sushit, kulonbozo modon elkeszitett rakot, hideg es meleg haleteleket, gyakorlatilag meg is ebedeltunk. A hideg pezsgohoz kicsit zord volt a decemberi idopont, de lattam, az is valami markasabb fajta volt. Teged is lattalak, nagyban kostolgattal egy kisebb tarsasaggal :o)
Halat es fott rakot is vettem, igaz az arak magasabbak voltak, mint a fenykepeiden. A valasztek foleg fagyasztott termekekbol volt nagy, de a friss halak is szepek. Nem tudom, az uzlet mitol kapta a piac nevet, de mindenkeppen jo elmeny volt megismerkedni a hellyel. Koszi!!!!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.12.03. 16:40:38

Jó, hogy én eszem a hekket. Leharapná az ujjam, ahogy nézem. :D

@jorda: A hekk feje gondolom a figyelemfelkeltés volt, nem trollkodási alap.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.12.03. 16:41:35

@Attilajukkaja: A disznó meg csirkecsont a "csirkeport" tartalmazó pl. Spar virsliben van... Na az ehetetlen...
Mondjuk ami ehető, abban sem feltétlen van hús :S :(

Attilajukkaja 2011.12.03. 18:08:21

@ColT:
Hat igen. De valoszinuleg a hallisztet is ugyanigy felhasznaljak pl. allati tapokban. En ugy ertelmeztem, hogy Joda az otthoni felhasznalasra gondol. Ott meg max. a kutya ragja el a kisebb csontokat, husrol ledobott inakat, hartyakat. De ma mar a kutyak is inkabb tapot kapnak :o)
En nem vagyok a kaasszikus ertelemben vett husevo (csak halat meg tengeri cuccokat eszem), ezert nem fogyasztok virslit sem. Gondolom, azert tesznek mindegyikbe valamennyi hust, vagdalekot (?)is, csak persze nem mindegy, hogy pontosan mit es mennyit.

Attilajukkaja 2011.12.03. 18:09:27

@ColT:
Bocsanat, elirtam: Jorda nem Joda.

Közbiztonság Szilárd 2011.12.03. 22:27:15

@hagyma:
Nem tudom, kagylót még biztosan nem szagoltam. :-)

Jobb ma egy fekhely,
Mint holnap öt hekkfej.

rostast 2011.12.04. 11:22:47

Tetszetős kínálat. Megakadt a szemem a pisztráng árán. Van olyan magyar multi, ahol évek óta kapható friss, magyar, lényegesen barátibb áron...

Attilajukkaja 2011.12.07. 13:05:11

@Közbiztonság Szilárd:
"kagylót még biztosan nem szagoltam"
Mindig is tudtam, hogy eddig kimaradtal a jobol :o)))

OFF. Az a jo, ha az adodbol ara'nyosan telik mindenre: a rendorsegre es a hajlektalanokra is.
süti beállítások módosítása