Ahogy már említettem is a blogon, alapvetően a sós ételek hoznak lázba, de Párizsban sose állok ellen a fantasztikus cukrászdák kísértésének. A két klasszikus kedvenc, Pierre Hermé (a legjobb mille feuille) és a Ladurée (a legjobb macaron) után végre eljutottam egy már korábban kiszemelt különleges helyre is, a patisserie Sadaharu Aokiba.

A neve alapján is lehet már gyanakodni, hogy nem régi gall családról van szó, aztán az üzletbe belépve ez még inkább egyértelművé válik a rengeteg zöld miatt. Japánban, ahol egyébként szerintem kissé szegényes a desszertkultúra, rengeteg machát, azaz porított zöldteát (erről írok majd külön is, mert a teaceremóniához is ezt használják, olyan meg voltam Japánban szerencsére) használnak ízesítéshez, a másik legfontosabb összetevő pedig a vörösbab. Mindkettő finom, de - főleg az egyéb ételeik sokszínűségével összehasonlítva - kissé egyhangú, így talán nem csoda, hogy a francia cukrászművészet óriási népszerűségnek örvend Japánban, eleinte el se akartam hinni, hogy mennyi francia cukrászat működik Tokióban.

Ezúttal azonban fordított a helyzet, egy tokiói születésű japán cukrász határozta el, hogy a francia fővárosban várja az igazi kihívás.

És aztán be is indult a karrierje, mostanra már három butikja is van a városban.

Ahol ilyen a kínálat, persze én is összeválogattam a legizgalmasabbakat utána, hogy meg is kóstoljam őket.

Ezek pedig azok, amiket haza is vittem. (sajnos szinte sehol nincs magában a cukrászdában helyi fogyasztásra lehetőség, csak akkor, ha az egyben egy kávézó is.)

Egy machás croissant. Foszlós, fantasztikus croissant, édeskés, zöldteás ízesítéssel:

Érdekes és finom, de valahogy még mindig a sima croissant a műfaj legjobbja

Egy machás mille feuille:

Ugyanaz a helyzet, mint a croissant-nal, nekem elvesz az élményből a plusz íz. Iszonyú profi persze, tökéletes a ropogós-karamellizálódott tészta, de jobb lenne a minimalista, tradícionális mille feuille macha nélkül.

Csokis-sós karamellás tarte:

Itt nincs panaszom, sőt. Éppencsak édes, miközben sós is, kellően krémes, miközben a tészta omlós, nagyon jók az ellentétek, hibátlan.

Zen:

Minimacaron bónuszként, a flódnira emlékeztető szerkezet pedig egy nagy réteg fekete szezámmagot (szintén kedvelt japán édességekben) rejt, és a krémben rengeteg (=túl sok) konyakot. Ha visszafogottabb lenne a mennyiség, zseniális darab lenne. De azért most valahogy mégis nagyon megkívántam...

Bamboo:

Visszatérünk a zöldbe, természetesen megint macha, ezúttal csokival kombinálva, a maga egyszerűségében is szinte tökéletes! A klasszikus opera Aokis változata.

Az volt az eredeti terv, hogy majd több adagban, esetleg több nap alatt eszem meg a sütiket. Nyilván 1-2 órán belül elfogyott mind.

Ja és ma este fogok életemben először pénzért főzni, igaz, nem én kapom, hanem a Gyermekmentők, ma lesz a JótEvő vacsora, remélem jó sikerül, beszámolok majd róla!

Csatlakozz a Facebook-oldalhoz, ha érdekelnek a további gasztrokalandok!