Megy tovább a gasztromaraton, a lyoni Bocuse Intézetben is elég sűrű a program, hiszen napközben napi 8 órában pörögnek a receptek, a feladatok, úgy működünk, mint egy étterem, azzal a különbséggel persze, hogy itt gyakrabban kerülnek elő a jegyzettömbök és néha még a fotógépek is, na meg a készülő ételek nem rendelésre készülnek, így nem kritikus, ha véletlenül csak 5 perces csúszással lesz kész.
[JÁTÉK indult közben a Facebook-oldalon!]
Azt reméltem, hogy majd esténként lesz erőm gyakran napi összefoglalót írni, de olyan tömény ez a város, hogy az esték vagy pihenéssel vagy további gasztroélmények begyűjtésével telnek. Járom Lyon és környékének éttermeit az elegánstól a hagyományosig, hétvégente még borkóstolókra is eljutok. Így viszont kevesebb idő marad a blog írására, gyűlnek cserébe az anyagok az agyamban, a HDD-n és a memóriakártyán.
Ez lett például a múltkori cote de boeufből:
És még so más is készül(t):
Az egyes ételek, receptek részletes rendszerezése, leírása óriási feladat lesz majd, még az sem teljesen kizárt, hogy ha már ennyi szuper francia receptem lett, akkor majd egy könyvben teszem közzé őket, de addig szeretnék egy újabb képes beszámolót adni a bent folyó munkáról. A képeken szándékosan nem csak a végső fázist mutatom, hanem gyakran pillanatképeket a készülésről is, viszont a sorrend se mindig stimmel, ahogy írtam, lesz itt még melóm rendesen, amíg a párhuzamosan készülő ételek között rendet vágok.
Elkészült a hallé (megszenvedtem vele rendesen, mert kézi darálóval nekem kellett ledarálnom az egészet) és egy sült csirke is:
A marhához pedig bearnaise-szósz és Robuchon-(krumpli)püré:
És akkor most mindenki egyszerre:
Mindent meg is "kell" enni, így bőségesen viszek haza majd szuvenírt a derekam körül...
Rengeteg serpenyő, lábas, keverőtál vár bevetésre. Aztán mindet nekünk is kell elmosni a végén...
És a három hét egyik legfőbb szereplője:
Lesznek profi fotók is, és még sok-sok sztori, eljutottam pár fantasztikus helyre, például a 3 Michelin-csillagos Georges Blanc éttermébe Vonnas-ban, ahol a konyhára is sikerült "beverekedni" magam, aztán abban a megtiszteltetésben is részem volt, hogy másnap reggel maga vitt el saját autóján, hogy megmutassa a régió és az ország egyik nagy büszkeségét, a szabad tartásban nevelt Bresse-i csirkét egy farmon.
