Persze majdnem sikerült elkésnem végül az első napról a Bocuse Intézetből, de végül csak befutottam időben. A kastélyt már ismertem korábbi - rövid - látogatásomról, a parkkal együtt meglehetősen impozáns díszlet a gasztronómia fővárosában a megfelelő színvonalú szakácsutánpótlásról való gondoskodáshoz.
Sőt, nem is csak az utánpótlás, hanem a továbbképzés is itt zajlik. A - nálunk valamiért általában kicsit mostoha, elkorcsosult formákban megjelenő - francia gasztronómia egyik központi helye, a képzés mellett kutatási tevékenységeknek is otthont ad, na meg nekem most 3 hétig, ami alatt napi 8 órában próbálom elsajátítani a francia gasztronómia alapjait, és talán a mesterfogásai közül is belefér néhány az intenzív tanfolyamba.
Itt nem szeretnek egymás szájába építkezni...
Cyril Bosviel - ő a kalauza a 11 fős brigádnak, akik a világ minden tájáról érkeztek ide ugyanazzal a céllal. Nem egyszerű bekerülni ebbe a válogatottba, évente csak egy kurzus indul, persze sokszoros a túljelentkezés és mondjuk a díj sem túl baráti. Én vagyok itt az első magyar. A csoportban van amerikai, ausztrál, norvég, brazil, svájci, kínai, belga, kanadai és német. Cyril rettentő jófej és humoros, kifejezetten élvezetesen adja elő a tananyagot, ami szerencsére nem elméleti, hanem szinte kizárólag gyakorlati egységekből áll, rövid kis bemutató és magyarázat után mindenki a saját eszközeivel nekilát a feladatnak.
Mobiltelefon használata szigorúan tilos egész nap, a fotógéppel kicsit elnézőbbek, hiszen a tanuláshoz sem ért, ha dokumentálva vannak a lépések, de azért nem akarom túlfeszíteni a húrt, így nem sokat használom.
Szerencsére van, aki nálam is többet használja a gépét...
Azonnal belevágunk a közepébe, különböző vágási technikák is előkerülnek persze, na meg a következő napok során szükségünk lesz alaplevekre, így elsőként csirke- és borjúalaplé készül.
A csontok mennek a sütőbe, majd - sűrített paradicsommal kicsit megkenve még egy körre vissza.
A zöldségek mind arra várnak, hogy julienne-re, brunoise-ra, tourner-ra vagdossuk őket.
Hagymát se fogok már többet máshogy vágni (max jobban)...
Séfklumpa, meglepően sokat ér, kicsit sem csúszik a nedves kövön sem és a lábam is jól bírta, gondolom a magasított saroknak is köszönhetően.
Ha már a felszerelés, később majd részletesebben is írok róla, de a névre hímzett szakácskabátommal akkor is el kell dicsekednem most :)
A borjúalaplé holnapra fog majd elkészülni:
Kávészünet is volt, nagy boldogság a koffeinfüggőknek, mint én, furcsa látvány egyelőre a sok tanár és diák, white party:
A menzát is persze az itt tanuló diákok üzemeltetik, van egy komolyabb tanétterem is, ahol egészen modern dolgok készülnek, de az majd csak később indul be, az a végzősök terepe.
Szokatlan méretűek az eszközök, de azért lehet velük bánni, még ha néha két kézre is van szükség egy serpenyő mozgatásához.
Rengetegféle pucolási trükk és módszer előkerül, ezek itt épp az articsókák.
Arra sajnos nyilván nincs időm, hogy mindenről beszámoljak és minden tudást átadjak, de azért igyekszem majd a továbbiakban is gyakran jelentkezni, és egy kis trükkgyűjteményt is talán össze tudok majd állítani.
Ja és a beígért dráma és vér a végére :)
Sikerült már első nap alaposan belevágnom az ujjamba, csorgott a vér rendesen, kicsit kevésbé éles késekhez vagyok szokva, de talán jó tanulópénz lesz, még jobban kell figyelni. És a nap végi takarítást még így sem úsztam meg, ugyanis azt is minden tanteremben a diákok végzik a mosogatástól a kukák ürítésén át a felmosásig. De ezzel sincs bajom, hihetetlen izgalmas az egész, megtisztelő, hogy itt lehetek. Alig várom a második napot, rengeteg dolgot fogunk tanulni itt. Ja és holnap este irány Collonges a csapattal, Paul Bocuse 3 csillagos éttermében vacsorázunk.
