Az utolsó balatoni hétvége
2011. augusztus 19. írta: világevő

Az utolsó balatoni hétvége

[Kiegészítve szombat délben, lásd lent] Persze nem zárják be vasárnap éjjel, de az igazi nyári hangulatnak egészen biztos vége lesz a Balatonon a mostani hétvége után. (Aztán majd jön az őszi Balaton, ami szintén tud zseniális lenni...) 

De vigyázzunk, megjelentek a jól öltözött nyugati turisták is a tőkés országokból!

Szerintem kifejezetten jó idén a Balaton, talán mindenkinek jót tett, hogy válság van, több belföldi úti célt választunk és a vendéglátósok is kicsit visszavettek a harácsolós tempóból, igaz ez sajnos még mindig nagyon ritkán jár a minőség javításával együtt. De a lényeg, most hétvégén van az utolsó lehetőség a nyári Balaton élvezetére, ehhez próbálok segíteni pár saját kedvenccel.

 

1. Kistücsök, Balatonszemes

Gondolom nem kell már bemutatni senkinek sem, nagyon igényesen elkészített hagyományos és abszolút újító fogások keverednek békésen, mindez a vendéglátás magasiskolájával és gyönyörű környezettel párosul. Szezonális és regionális, de nem is dicsérem tovább, mert akkor valaki lebuktat, hogy tőlük is kapok fizetést, nem csak a Costes-től :)

Ez itt egy vaddisznónyak krumplis tésztával:

2.

Coke Clube gasztrohetek, Siófok

Nyilván elfogult vagyok, mert kicsit saját gyermekem szervezőként, de - még azzal együtt is, hogy alapvetően északi-part rajongó vagyok - ez a klub a szó legszebb értelmében európai és nagyon kulturált, volt már, hogy két nappal tovább ott ragadtam, mint azt előre terveztem. Vasárnapig egyébként Fűszeres Eszter kacsahamburgere van!

3.

András büfé, Balatonlelle és Balatonszemes között ("Bandibüfé")

Egy sima kis büfé is lehetne, ráadásul nem is egy strandon, csak az út mellett, de ha valaki megkóstolja a sült fogast és/vagy a rántott csontos karajt, akkor rájön, hogy mennyivel több ez annál. Illetve milyen kár, hogy nem ilyen az összes halsütő a Balaton körül.

 

 

4.  Hatlépcsős, Balatonfüred

A kifejezetten rossz külső ezúttal is érző szívet, illetve velőt takar, a velős pirítós kötelezően megkóstolandó, persze nem a Michelin-csillagos mezőnyben a helye, de nagyon jó darab. Erről sose tudtam fotót csinálni, mindig csak sötétben és nagyon gyorsan ettem...

És akkor itt lassan sajnos véget is ér az én listám, Almádiban a Snidling volt még egész jó, de tudtommal végleg bezárt, a szigligeti vitorláskikötő étterméről nagyon jókat hallottam, de nem sikerült még eljutnom. 

Neked mi a kedvenced a Balaton körül és miért?

Ja és ma még lehet szavazni is, ha gondolod, na meg Facebookos közösséghez csatlakozni.

Egy kis kiegészítés:

fotó a tegnapi balatoni vihar után, a Coke Clubból és a Fűszeres Eszter által kreált kacsahamburger (benne sült zöldségekkel) ugyanonnan:

És a gyerekkori kedvenc filmemből egy részlet, ami passzol a balatoni retrohangulathoz, Sándor Pál: Bohóc a falon. Sajnos csak ezt a kis részletet találtam meg.

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr953164325

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lacusru 2011.08.19. 15:55:44

Kicsit felkavartak azok a régi siófoki felvételek. Minden évben oda jártunk anno nyaralni, később ott is éltem közel 8 évet! Ma már teljesen más a Balaton, vagyis inkább a partja. Ettől függetlenül is vissza vágyom :-)

No igen, Cs. Balázs vendéglője Szemesen a környék legjobbja. Ha van jobb, akkor elnézést kérek... Balázs régi ismerős, így hát elfogult vagyok.

(néha olyan jó lenne vissza tekerni az időt 10-20évvel, akár csak pár napra)

Lacusru 2011.08.19. 16:01:46

Ami az előző hozzászólásból kimaradt.
A Balaton ősszel, a vénasszonyok nyara idején talán a legjobb. Fürödni még lehet, az idő gyönyörű, a naplementék még szebbek, mint nyáron (igaz korábban vannak) a szúnyogok is megritkulnak és ráadásul csendesebb, békésebb is már a part, mint főszezonban.

Amit bűn kihagyni, az pedig a téli Balaton. Fantasztikusan szép, mikor a hold bevilágítja a tavat, közben hatalmas pelyhekben hullik a hó... mindezt pl. a 8. emeletről szemlélni, csodálatos :-)

Anti Anyag (törölt) 2011.08.19. 23:07:59

Tavaly az északi parton, most a délin voltam, egyetértek, OK. a minőség, jók az árak is. Ráadásul én akkor voltam, amikor kánikula volt. Sehol nem kellett várakoznom, a sör hideg volt, a kaják frissek, a strandok kulturáltak.

Micuka 2011.08.19. 23:50:27

Nagyon régen jártam utoljára a Balatonparton, de nagy örömömre szuper szinvonal várt. A sétány teljesen felújítva, igényes éttermek (persze ezt csak a külső alapján itéli meg előszörre az ember) Ami felejthetetlen élmény volt, az a vacsoránk a Helka étteremben Balatonfüreden (majdnem elmentünk mellette, mert egy nagy disco épületében található). Meg sem fordult volna a fejembe, hogy oldalast rendeljek, de a pincér ajánlása ez volt és gondoltam megpróbálom. Leomlott a csontról az az ízletesen bbq szósszal megkent puha hús. Sült burgonyát és coleslaw salátát kaptam hozzá, (majonézes tormás káposzta salátát) ami szintén tökéletes összhangot alkotott. Amikor pedig már azt hittem, hogy egy falattal sem megy le több a torkomon, akkor megérkezett a párom csoki brownie-ja, vanília fagylalttal és házi csoki zselével.... Mindenkinek csak ajánlani tudom.....Remélem tényleg igaz és jó idő lesz még szeptemberben is, hogy újra leugorjunk egy hétvégére kikapcsolódni.

Lacusru 2011.08.20. 01:40:37

@Micuka: Kereken 7 őszt éltem meg a Balatonon. Október 2. és 3. hete/hétvégéje mindig csodálatosan szép volt. Szerintem aki teheti, úgy időzítse a dolgait, hogy október elején el tudjon tölteni legalább egy hosszú hétvégét a Balatonnál.
Szilveszterezni is érdemes valahol a tó közelében... nem szabad kihagyni a hó fehér Balcsit!

(ja, jut eszembe! senki sem fizet az őszi Balaton reklámozásáért nekem)

MarbleC 2011.08.20. 05:07:50

Azért a hatlépcsőssel voltak gondjaink. A tejfölös ubi saliban megált a kanál annyi liszt volt benne. Nem tudták, hogy a tejfölt vizezni kell, úgy nyereséges.

A barátom és a felesége is rántott pontyott rendelt, de a felesége nem kapott.
Kérdeztük mi a baj, mire a pincér: a hölgynek azt nem mertem kihozni. 5 perc múlva jött a pincér egyezkedni, hogy mi mást hozhatna.

Mivel pont itt vagyunk. Holnap azért beugornék arra a velős szendvicsre. Mindig kell egy második esélyt adni.

Mellesleg jól festettél a cabrióban az M7-esen. ;)

MarbleC 2011.08.20. 05:11:46

Majdnem elfelejtettem!
Siófokról kifelé, Zamárdi felé ott az Öreghalász. Télen-nyáron nyitva. Szuper a halászléjük!

Rókakígyó 2011.08.20. 07:47:30

Az András büfében csak egy probléma van: András a tulaj. Ha vele kerül össze a gyanútlan éhes ember, akkor kap egy kis ízelítőt a 80-as évek mercedeses-zöldséges viselkedéséből. Mondhatom nem jó az emlék.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2011.08.20. 08:36:02

Húbazmeg, ez a videó ez valami irgalmatlanul súlyos!!!

ihatethisindapassthingy 2011.08.20. 09:30:07

A Mala Garden Siófokon. A konyha kozmopolita (pl. ázsiai és magyar ételek) és végig hibátlan minőséget hoz, télen is, jó alapanyagokból, nagy gondossággal. A kiszolgálást szintén csak "hibátlanként" tudnám jellemezni. Az étterem kialakítása nagyon hangulatos és igényes, bár kétségkívül eklektikus. Gyakorlatilag az egész étlapot végigettük a barátainkal az elmúlt években, a legapróbb kifogás nélkül. Sajnos a menü nem változik túl nagy mértékben, úgyhogy ez nem olyan nagy kihívás.

Összességében a kedvenc balatoni éttermem. Azt hiszem nem itt fogja az ember megtalálni a leginnovatívabb ételeket, viszont amire az étterem vállalkozik - és ez nem kevés - azt tökéletesen hozza. Az ehhez hasonló konzisztencia és minőség nekem nagyon hiányzik a magyar piacról, sokkal több ilyen kellene.

devadel 2011.08.20. 09:42:01

Nagyon jó a video. Mintha mai szövegek lennének.

"Ne a látszatból ítéljenek, hanem az exact tudományos adatokból."

Ez a Szijjártótól van, nem?

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.08.20. 10:03:12

Lehet. hogy van jó kaja a Hatlépcsősben de személyzet durvább, mint a lószőr pokróc.

Flea 2011.08.20. 10:05:13

Steak house a petőfi sétány végén Magyarország egyik legjobb steak-jével!

bájgúnár 2011.08.20. 10:21:27

Balaton ez évben is veszteséges.Ezen az változtathat ha a Balatont olyan célpontá tudjuk tenni mint a régi időkben.Hétvégi kirándulópontnak,családi kiruccanásoknak megfelelő cél állomásnak.Mivel a balcsi látogatásnagyon időjárás függő ezért nemlehet csupán a nyári hónapokra tervezni a látogatást.Lásd az idei esős,szeles nyarunkat.Azonkívűl a parti sávot szabaddá kellene tenni asétálni vágyók számára.Ingyen fűrdési lehetőség és sokkal több szabad parkolási lehetőség.Még mindíg a semmiért akarnak sokan kaszálni.Tudomásúl kellene venni hogy csak szolgáltatásért cserébe illő pénz elkérni.Balaton mindenkié és azért strandi belépőt elkérni mert én abban fürödni akarok pofátlanság.A vizibicikliért, csúzdáért egyéb szolgáltatásért meg fizet az ember.De ne zárják el a vizhezjutási lehetőséget.

lüke 2011.08.20. 10:46:20

@Flea: tényleg?
-Mauro Zamárdi, ez se rossz
csak mindug bona sera + ariverdici van
signora prego sosem
-a Kistücsökben udvariatlanok
- a luxus Chateau Visz/Visz
- bolondoknak : Viszi csárda, a tulaj tegez!
házi koszt

Before · http://azbeszt.blog.hu 2011.08.20. 10:54:53

@kormanyrud: hehehe... gyanús volt amúgy, hogy színész, túl jó volt a frizurája, meg ápolt a szakálla, és ahogy beszélt... nem volt valami hiteles.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2011.08.20. 11:10:02

@chipanddale74: én csakis a velős pirítóst javaslom, semmi mást!

@kormanyrud: ez tuti?

@MarbleC: én nem ennék ott mást, csak a velőst... az rendben volt eddig mindig. mondjuk az meg jó, ha nem meri kihozni, van ahol mindent kihoznak... és köszi :)

@Lacusru: nekem is nagy kedvencem a szezon utáni balaton, kár, hogy a legtöbb hely bezár...

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2011.08.20. 11:21:01

viszont témába is vág egy gyerekkori nagy kedvencem, ami korszakra is stimmel, sándor pától a bohóc a falon!

kgy.nava.hu/collections/100/bohoc_a_falon.html (itt talán meg is lehet nézni regisztráció után)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.20. 11:22:25

@lüke: nézd meg a Nápolyit (Földvár nyugati vége), ott simán letegeznek.
Magyarul. :)

tottival 2011.08.20. 11:24:14

Kistücsök Szemes, és Szigliget-Kikötőétterem.

Kuruttya 2011.08.20. 12:23:45

Már miért lenne ez az utolsó hétvége? Még van egy teljes hét a nyárból!

Lacusru 2011.08.20. 13:23:54

@MarbleC: Ne, könyörgöm! Lehet, a személyes ismeretség a hibás a tulajdonossal, de azt a helyet maximum az ellenségeimnek merem ajánlani, de inkább nekik sem...
Nekem, mint "ismerősnek" is simán kihozták a karikára vágott zöldpaprikát (2. kérésre) úgy, hogy az alsó két karika már enyhén penészes volt.
Mikor jó indulattal, építő jelleggel szóltam, csak annyit volt a válasz: "azt nem kell bele tenni a halászlébe"

Lehet csak én vagyok finnyás, de egy biztos. Ott soha nem sikerült jót ennem :-(

MarbleC 2011.08.20. 19:41:58

@Lacusru: Na ja, azt elfelejtettem megírni, hogy csak halászlé.
A többi étel jellegtelen.

Lacusru 2011.08.21. 01:24:32

@MarbleC: Nem tudom, sikerült-e eladni végül a Csárdás-t Siófokon... halászlé anno ott volt a legjobb. De kizárólag a Balatoni halászlé!
Az egyik tulaj, aki a gasztronómia tanárom volt, sajnos meghalt pár éve :-( a másik tulaj pedig egyedül belefáradt.
Pár hónapja nem tudom, mi a helyzet arra felé...
(a Balatoni halászlé titka, hogy az alaplébe fogas "hulladék" van belefőzve + egyéb balatoni halak. Majd tálaláskor is fogas szelet kerül bele, teljesen más lesz az íze)
süti beállítások módosítása