Nyári billentyűböjt, Lyon, Siófok, ...
2011. július 29. írta: világevő

Nyári billentyűböjt, Lyon, Siófok, ...

Kicsit megritkultak a bejegyzések, ez több oknak is köszönhető egyszerre: egyrészt nyilván én is igyekszem kihasználni a (nem létező) nyarat, és olyan helyeken tölteni, ahol vagy nincs az ember keze ügyében semmi olyan tárgya, aminek billentyűzete van, vagy csak esze ágában sincs elővenni, ha mégis ott lenne valahol egy táska mélyén, a kabinban. Az egyik mentségem például ez:

Egy kis fűzfői giccs

Na meg ez, egy jó kis házi lecsó, köszönhetően a földvári kikötőnek

A másik ok pedig, hogy közben azért kell szervezkednem is, még mindig nem adtam fel a Démonséf budapesti vendégszereplésének megszervezését, bár az egyértelműen kiderült, hogy egy nagyon erős szponzoráció nélkül erre semmi esély. De a remény még él, érdeklődő volt már, ki tudja, mi lesz belőle. 

 

Illetve a szeptemberi lyoni gasztrokalandom is leköti nagyon sok energiámat, a Facebook-oldalon már közzétettem, hogy sikerült bejutnom a világhírű Bocuse Intézet évente egyszer tartott angol nyelvű, 3 hetes szuperintenzív főzőkurzusára, amire az egész világból összesen 10 embert fogadnak! Ezzel egy óriási álmom válik valóra, sose gondoltam, hogy sikerülhet! Teljesen nemzetközi csapat lesz, csupa gasztroőrült, és hozzá a legjobb francia oktatószakácsok, az Intézetben első sorban profi szakácsképzés folyik, posztgraduális is, és nagyon izgalmas kutatási projektjeik is vannak. Már az is rengeteg energiát leköt, hogy nagyon várom :), de közben persze azért szervezem a "kísérőprogramot", Lyonban és környékén hihetetlen érdekes dolgok várnak még felfedezésre, éttermek, borászok, termelők és tenyésztők...
Itt van az idei kurzus résztvevőinek országlistája: USA, Kanada, Németország, Norvégia, Brazília, Svájc, Ausztrália, Belgium és MAGYARORSZÁG!
Napi 8 óra főzés, óriási szigor, saját munkaruha és szakácskabát készül méretre, na meg persze késkészlet és minden egyéb kiegészítő....

És itt zajlik az egész, a Bocuse Intézet Ecully-ben (Lyon külvárosa)

 A következő napokban pedig újra vízközelben leszek, ma például megkóstolom Ízbolygó ételeit a siófoki Coke Clubban, ahol szervezőként van szerencsém közreműködni a gasztroprogram kialakításában: az amúgy is a megszokott strandi ételeknél sokkal érdekesebb ételeket kínáló étterem ettől a héttől kezdve minden héten egy gasztroblogger saját kis menüjét is kínálja (Ízbolygó, Lila Füge, Chili&Vanília, Fűszeres Eszter), amire persze náluk vacsorát (plusz strandolás, VIP-buli, koktél...) is lehet nyerni. A legjobban talán itt lehet erről tájékozódni, na meg RSVP-zni. Én minden péntek este ott leszek, az biztos. Most hétvégén még Ízbolygó koftája tabbouleh-val és kókusztejes fehércsoki krémje!

Kívülről

És belülről

Aztán persze jönnek még a párizsi élmények is, Guy Savoy, Pierre Gagniere és a többiek...

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr63108882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csite 2011.07.29. 11:26:02

A második képen két tubus kakukktojás szerepel! :)

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2011.07.29. 11:36:21

@csite: sasszem! :) van mentség: nem én vettem és nem volt csípős paprika a boltban, kellett valami bele!

csite 2011.07.29. 11:44:48

A többit nem is elemzem!
Pedig a kolbász inasnak látszik, a fokhagyma kínainak, a szalonna füstölt-főtt vizesnek ..
:)

Persze, van amikor nem gasztronáciskodunk, hanem élvezzük azt ami van, azokkal akikkel lehet.

Remélem a Bocuse suliról napi posztok jönnek, nehogy valami eltűnjön két nap között.

kenau 2011.07.29. 13:44:52

jo kis lecso lehetett az, amiben meg paprika sincs :)

Lacusru 2011.07.29. 13:58:20

Az a szalonna inkább valami főtt császárnak néz ki, tele ízfokozóval, szójával, cukorral, aromával, stb.
No persze E621 nélkül már a lecsó sem az igazi a mai világban :-( Szörnyű... és remélem nincs igazam, csak rosszul látok!
A kikötő fénykép viszont csodálatos, a Bocuse suli pedig nekem is hirtelen leszívta az energiámat. Egy részét az irigység a másik részét nekem is a várakozás... szívesen olvasnám máris a napi élménybeszámolókat :-)

Jól nyomod nagyon, minden elismerésem!
A kabinból pedig kérlek vedd elő néha a nyomogatós eszközt, mert kiéhezve várom az írásaidat, beszámolóidat... (olyan jó olvasni őket)

mutant · http://universal.blog.hu 2011.07.29. 19:23:27

Na, gratulálok!És csak ügyesen:)

Dr.Zomboss 2011.07.29. 19:59:23

1 szem paradicsom a rengeteg paprikához, meg hagymához!Milyen lecsó ez?

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.07.29. 20:03:13

Nem zsebben akarok turkálni, de mibe fáj egy ilyen kurzus, vagy a bejutással ingyenesség is jár?

Dr.Zomboss 2011.07.29. 20:04:57

A világválogatottsághoz majd személyesen gratulálok.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.29. 21:40:50

@kenau: paradicsom is csak egy fonnyadt:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.29. 21:56:21

@chipanddale74: hat ez bennem is felmerult, ezzel a meretre szabott uniformmal, meg stb.
dehat nem a mi zsebunk

Benikuty 2011.07.30. 06:57:38

@csite: lehet az a fehér a kolbászban zsiradék(toka szalonna) is. a fokhagyma mitől látszik kínainak? amúgy az egész a svájci bicskától(is) gagyi, ami, mint tudott, semmire nem jó, ha csak nem villogásra:)

Attilajukkaja 2011.07.30. 09:18:35

@Benikuty:
Latom, mindenki formaban van, de foleg te! :o)))))

ehran 2011.08.01. 15:08:07

@világevő: Off Akkor itt is jó étvágyat a Laci!Konyhához, ha esetleg a keszeget választanád, kíváncsi vagyok, mit szólsz majd hozzá. :)

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2011.08.01. 17:14:41

@kenau: @Lacusru: @Dr.Zomboss: @hagyma: @Benikuty: köszi az aggódást a lecsó miatt, ez a poszt NEM a tökéletes lecsóról szólt :) a fenti példány egy nagyon korlátozott lehetőségek között készült darab, ahol a közösségi élményen volt a hangsúly, nem a perfekcionozmuson. egy balaton parti falu közértjében nem a tökéletes alapanyagokat kapja meg az ember, eszközökben is megesik, hogy be kell érni azzal, ami van.

-
@chipanddale74:
árakról továbbra sem nyilatkozom, bocs.

-

és köszi a gratulációkat, természetesen igyekszem majd megosztani az élményeket megfelelő színvonalon és rendszerességgel, mondjuk elég tömény és fárasztó 3 hét lesz, szóval nem lesz egyszerű.

@ehran: köszi! :) nem, körömpörköltet ettem, elég volt hétvégén a sok finom balatoni hal :) milyen volt a keszeg?

ehran 2011.08.01. 17:24:37

@világevő: Szerintünk alulkészült, még pirulhatott volna - ami az ízének sem ártott volna. A többi viszont jó volt. Járok még majd tesztelgetni, szerencsémre 2 percre van a melóhelyemtől. :)

ehran 2011.08.02. 17:09:38

@világevő: Na tessék, ma meg állítólag 2 perccel kerültük el egymást a Manuelben. :) Ha holnap délben összefutunk az U26-ban, nagyon gyanús leszel. :D

tojiro 2011.08.05. 22:29:04

Sajnos múlt hétvégén nem volt alkalmam bemutatkozni,a Borregattával járó tennivalók miatt,remélem hamarosan pótolni tudjuk.

Kocsis Bálint konyhafőnők hétvégi ajánlata

Konyhafőnökünk nem titkolt célja, hogy olyan Menü összeállításokkal is elvarázsoljuk Önöket, melyek kereteiben nem igazán elterjedt, mégis egyszerű és finom nyersanyagokat felhasználva megmutathatjuk konyhánk egy újabb arcát is,
egy többfogásos degusztációs menü jellegének megfelelően.
A későbbiekben , az étlapunkon szereplő SÉF OLDALÁN, aktuális gasztronómiai információkat, híreket és végül de nem utolsó sorban,
Ajánlott Gourmet Menüket találhatnak, majd.
Új ízek új párosítások és új élmények, melyeket ez az oldal kínál majd Önöknek.
Hétvégi komplett menüsor összeállításunk,
mely kizárólag egyben rendelhető,a következő fogásokból áll:

Gourmet Menü

Hideg kezdőfogás:
Kacsamáj-zöldség tatár, házi készítésű paradicsom lekvárral

Leves:
Kókusztejes burgonyaleves, pirított szezámmaggal,
párolt marhaszelettel

Fogásközi étek:
Dán kéksajt puding, kakukkfűvel parfümözve,
saját készítésű rebarbara krémmel

Főétel:
Vajhalfilé citrus sóval sütve,
Ratatouille krémben forgatott fetuccine körettel

Pihentető fogás:
Bodzából készült jégkása, friss mentával

Desszert:
Almás lepényke, „Thai Sateé”-ra komponálva,
friss gyömbérrel, pirított földimogyoróval

Az általunk összeállított menüsor ára 3990ft, melyhez jó étvágyat kívánunk
süti beállítások módosítása