Bár gyakran megszédülök a csillagos éttermek ragyogásától, ezúttal eljutottam egy nagyon kellemes, de csillag nélküli helyre is, egy nagyon kedves Párizsban élő ismerősöm segítségével.

Az étterem neve meglehetősen egyszerű: market. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy a Diadalív és a Champs-Elysée közvetlen szomszédságában van, akkor már nem olyan meglepő talán, hogy egy nagyon neves elzászi származású séf, Jean-Georges Vongerichten jegyzi, akinek szerte a világban rengeteg étterme van, közte például a New York-i Jean Georges, ami a három Michelin-csillaga mellett azzal is büszkélkedhet, hogy 4 csillagot kapott a New York Times-tól.

A párizsi étterme viszont deklaráltan az egyszerűségről szól: még szombat este (előzetes foglalás nélkül sikerült bejutni, ez megint csak a kedves ismerősnek köszönhető) sincs terítő az asztalokon, letisztult dizájn, és az étlapon a keleti ízek rajongójának számító séf viszonylag szűk kínálata, erőteljes halas túlsúllyal. Ebben a városban foglalás nélkül sokkal kevésbé felkapott helyekre, kevésbé fontos napokon is szinte lehetetlen bejutni, ezt később volt alkalmam azért megtapasztalni. Azok a csodálkozástól tágra nyíló szemek, hogy tényleg azt kérdezem-e az utcáról besétálva, hogy van-e szabad asztal...

Az üzletvezetőt sikerült jó alaposan kikérdezni a kedvenceiről, így rá hagyatkozom, amit persze nem is kell megbánnom. Az első fogás egyben az egész párizsi túra egyik legmaradandóbb étele: sea bass, azaz egy tőkehalból tengeri sügérből készült sushi, azzal az aprócska eltéréssel, hogy itt a rizstéglácska olajban ki van sütve, és ettől ropogós. Rajta (édes) chilis majonéz, egészen hihetetlenül finom volt, engem egyébként kifejezetten a Nobu ízvilágára emlékeztetett.

 A folytatás is ehhez méltó maradt, egy helyi klasszikus, a fekete szarvasgombás és fontina sajtos pizza, a tökéletesre sült pizzatésztát a két nagyon markáns, de egymással nagyon jól kooperáló összetevővel szintén elég sokáig nem fogom elfelejteni.

 Sajnos ebben a mezőnyben, ilyen indítás után a további két fogásnak már szinte lehetetlen lett volna tovább emelni a lécet, bár mind a marhasteak répapürével, mint a cheesecake kiváló volt a maga műfajában, ha egyszer visszamegyek, a két előételt fogom ismételgetni inkább... 

Azért egy-egy fotót megérdemelnek ők is:

Az étterem: market, Párizs

És az igazi nagyágyúk még csak ezután következtek, a hétfő-keddi napomon összesen  8 Michelin-csillagot kellett letuszkolnom a torkomon...

Csatlakoztál már a Facebookon? Nem? Komolyan? De tényleg? Akkor csatlakozz most!
Közben nem állt le a Démonséf-ügy szervezése sem, egész bíztatóan alakul a dolog!