Pergetés félmeztelenül (videó)
2011. május 28. írta: világevő

Pergetés félmeztelenül (videó)

[Videó lent]
Nagyon régóta szerettem volna már elmenni megnézni, hogy miből is áll a méhészkedés, hét elején végre lehetőségem nyílt erre is, ugyanis a teljes erőből virágzó akácerdőnek köszönhetően a Kőteleki Kaptár minden méhe szolgálatban állt, és folyamatosan szorgoskodott, ahogy azt egy méhecskétől el is várja az ember.

A helyszín titkos, egy kis erdei tanya

A méhek zseniális társadalmáról és munkamegosztásáról sem ártott volna kicsit felfrissíteni az ismereteimet, na meg az iskolában tanultakat, de azért a videóból is kiderül néhány hasznos infó. Például az is, hogy nem feltétlenül okos dolog, amit Pityu, a méhész művel, amikor teljesen lemond mindenféle védőfelszerelésről, igaz az első reggel még teljes szkafanderbe öltöztem be, később már én is inkább csak a méhészkalapot tettem fel, azt se mindig... (Mondjuk én nem is a kaptáraknál dolgoztam, hanem távolabb, óriási különbség.)

Indulás az erdőbe a kaptárokhoz

 A folyamat viszonylag egyszerű: a korábban a megfelelő célterületre kihelyezett kaptárakba a méhek által a gyűjtött mézet tartalmazó kereteket a méhész egy nagy centrifugában kipergeti (mindkét oldalát), az így kinyert méz tulajdonképpen kész is van, az esetleges apróbb szennyeződéseket (virágpor, viaszdarabok, stb) öntisztuló módon a tetejére löki 1-2 nap alatt, így azok könnyen eltávolíthatók. A dolog mögött persze sok-sok munka, szakértelem, na és rengeteg izgalmas részlet bújik még meg. Például a fiasítás, a terület kiválasztása, a felszerelés, a megfelelő fajtatisztaság elérése, de ezekről talán majd később. 

Maga a tanyán alvás is nagyon vicces volt, na meg az külön élmény volt, hogy az erdész öccse saját főzésű finomságokkal kedveskedett nekünk ebédre: első nap vaddisznó-pörkölt, másik nap öreglebbencs volt a menü, ezúton is köszönet érte.

Íme a videó, két nap 5 percben:

A Kőteleki Kaptár egyébként a most frissen pergetett akácmézével és a teljes - kóstolható - szortimentjével ott lesz a Budai Gourmet fesztiválon jövő hétvégén, amire a hét elején pár jegyet is lehet majd nyerni a Facebook-oldalon, már csak ezért is érdemes csatlakozni ott.

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr372937340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2011.05.28. 08:51:01

húú a fedeles után de jo csocsálni... plusz aki kifolyik méz, alá a friss kenyér, kilapátolod belőle a méhecskelábakat, aztán tolod.

Harcimókus · http://www.fantasyfan.hu 2011.05.28. 13:30:54

Jóféle poszt, a harcimókusok is likeolják a mézet:)

egy maréknyi dollár 2011.05.28. 14:04:42

Pár éve egy méhész települt kis időre a tanyánk mellé, beszélgettem is vele, de ezt a folyamatot(pergetés) még sosem láttam eddig.Nagyon jó kis videó.Nem tudom, szöveg is van-e, mert ez az én gépem teljesen néma,sajnos.Azt kérdezném,az az izé,amivel lefújják a méheket,az füst-e?Csak lecsendesítik őket,ugye, nem nyírják ki?
(tudom, hogy nem túl hosszú életűek ezek a kedves kis rovarok)

Purple! 2011.05.28. 15:14:17

@egy maréknyi dollár: csak füst, de ettől nem csendesednek meg, sőt :)

Nem vészes meló egyébként, lényeg, h nem szabad hirtelen mozdulatokat tenni, mert arra támadnak. Egyébként nyugisak.

Azé félmeztelen elég adja Pityu :P

zsanka · http://csombor.blog.hu 2011.05.28. 15:15:42

köszi az írást, nagyon érdekes volt:))

minekez 2011.05.28. 15:22:29

Jófélének látszik, de a facebook oldalukon szereplő árakat látva azt hiszem meghagyom a Costes törzsközönségének.... :)

Kászon Tomi · http://kulturjunkie.blog.hu 2011.05.28. 15:34:47

Érdekes poszt! És nem féltél a sok méhtől? :D

zsurzsenka 2011.05.28. 16:02:03

De jó volt! Köszi a cikket és a videót is! Bár az öregnek nem sok szavát értettem... :)

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.05.28. 17:23:39

Sajnos az a baj a szakmával, hogy egyre nehezebb megfelelő áron értékesíteni a mézet. A multik tele vannak méznek csúfolt szutykokkal 600 forint/kilós áron, ami önmagában is vicc. Aki ténylegesen jó mézet akar venni, mindenképpen termelőtől tegye és ne csodálkozzon az 1500 forintos áron se. (ugye amikor etetni kell a méheket, akkor azt a 400 forintos cukorból kell megtenni)

egy maréknyi dollár 2011.05.28. 18:08:53

@chipanddale74: Hát én még a multikban sem láttam 600 forintos mézet.Maximum a mackó-formájú műanyag izében árult kerül annyiba.
Drága kormányunk is igyekszik kedvezni a méhészeknek:egy nem létező eu-s jogszabályt emlegetve antibiotikum-mentes mézet követelne meg a hazai termelőktől.

majomkutya 2011.05.28. 19:00:56

@egy maréknyi dollár: Igen, ez az antibiotikum mizéria elég nagy baromság.
Az antibiotikumos méz nem attól antibiotikumos, mert a méhész gonosz és belerakja az antibiotikumot, mert éppen ehhez volt kedve, hanem mert van egy minimális mennyiségű antibiotikum a cuccban amit a méhecske összeszed. Erre a hatóság fogja és megsemmisítteti a mézet oszt jónapot!
Azt meg pont leszarja a kormány hogy a nagyfelvásárlók alacsony áron átveszik a magyar akácmézet majd összekeverik a kínai mézzel (ami a jellemzői alapján nem felel meg a magyar és EU-s méz fogalmának), majd a katyvaszt az egész EU-ban EU-s vagy magyar származásmegjelöléssel árulják.
Van némi rálátásom a dologra, régebben hobbi szinten méhészkedtünk, meg méhkaptárokat árulunk, szerintem a hazai méhészek tragédiája, hogy nem tudtak összefogni és kialakítani egy saját felvásárló, csomagoló és értékesítő hálózatot akár az OMME égisze alatt. Akkor meglehetne biztosan, minden évben a min. 1000-1200 Ft/kg körüli nagybani felvásárlási ár.
Jövőre tervezem, hogy újból nekilátok méhészkedni, amennyiben leszen rá időm.

Savior 2011.05.29. 11:09:31

@majomkutya: Én ezt nem tragédiának, hanem hülyeségnek nevezném. Most van esély rá, hogy a világ arrafele menjen, hogy a nagyfelvásárlói rész kieshessen. Az internet segítségével ma már egyáltalán nem lenne lehetetlen, hogy a fogyasztó közvetlenül a termelőtől vásároljon, vagy legalábbis valakitől, aki csak annyit csinál, hogy a termelő által előállított mézet csomagolja és teríti. Lásd itt a fenti példát. Ha a méhészek ezt nem lépik meg (mint ahogy mások sem), akkor az nem tragédia, hanem olyan ostobaság, ami sem nekik, sem a fogyasztóknak nem jó.

majomkutya 2011.05.29. 12:20:23

@Savior: Igen, lehet hülyeségnek is nevezni.
Kb. 10 éve voltunk Székesfehérváron egy országos méhész konferencián és expón, ott ha jól emlékszem hivatalosan jelentettek be ilyen tervet/ szándékot.
Igen, az átlag fogyasztón múlik, hogy mit és honnan vesz meg, de ahhoz, amit leírtál sokkal tudatosabb fogyasztók kellenének. Azaz a meglévő kevés tudatos vásárló mellé sok újabb tudatos vásárlóra lenne szükség.
De tudod vicc, hogy még gimnáziumban sincsen olyan óra/előadás/fakultatív program ahol megismerhetné a fiatalság (akik ilyen téren még sokkal könnyebben formálhatók, mint pl. a 40 körüliek), hogy mi az a környezettudatosság, mitől lesz egy élelmiszer egészséges táplálék és nem táp, hogy milyen alternatív energiaforrások vannak, hogy hogyan lehet spórolni a háztartásban az energiával, hogyan lehet minimalizálni a háztartási szemetet, miért fontos az, hogy az emberek olyan élelmiszereket vegyenek, amik nem utaztak előtte 1-2 ezer km-t, stb.
Helyette van egy csomó fölösleges dolog, ami nem is érdekli a diákokat és el is felejtik a dolgozat után.
De ha mégis nagy szükség van olyan dolgokkal tömni a fiatalok fejét, akkor legalább lenne mondjuk 2 havonta egy előadás nekik délután/szombaton, ahol ilyen 21. századi dolgokról is hallhatnának.
Na ezzel jól elkanyarodtam az eredeti témától, de az általad elképzelt esethez, ahol a többség tudatosan, egészségre, környezetvédelemre törekszik ahhoz az oktatást ilyen irányba kellene "reformálni".
Meg egy csomó egyéb 21. századi dologgal sem ártana foglalkozni.

Savior 2011.05.29. 12:44:25

@majomkutya: Teljesen igazad van abban, hogy az oktatás feladata lenne ilyesmire is nevelni (egyáltalán: nevelni) a következő generációt. Ellenben szerintem most is lehet azért apellálni dolgokra:
- ha már egyszer legalábbis szavakban "nemzeti" kormányunk van, a kínai mézkeverés kérdését fel lehetne hozni. Nem hiszem, hogy a hagyományosan "fideszbarát" média (Index, Népszabadság, stb.) ne karolná fel az elkeseredett termelők ügyét :)
- manapság sokan szeretnek trendik lenni, efelől is lehetne közelíteni. E poszt + a FB oldal például lépés ebbe az irányba
- igazából csak lépni kéne, hiszen a termelői méz ma is fogy a piacokon, tehát azért létező piacról (most a másik értelemben) beszélünk. A tejeseknek egész jól bejött, lásd Cserpes, Bicskei, stb.

majomkutya 2011.05.29. 14:45:55

@Savior: Igen, a trendiség az lendíthet ezen az ügyön, ez nem lehet kétséges.
Pár éve, mikor a mézbotrányok voltak arról lehet hallani, hogy a mézfelvásárlók és a mézcsomagolók rendszeresen korrumpálják a vezetőket és a pártokat.
Az államnak szinte minden téren hatalmas feladatai lennének ezekben a témákban.
Az, hogy van Cserpes, Bicskei, stb az nagyon jó, hogy van sok ügyes méhész aki el tudja adni a méz nagy részét közvetlenül a vásárlónak az is nagyon jó.
Viszont a kézműves élelmiszert előállító termelők összességében nagyon kevesen vannak. Egyrészt sajnos elenyészett a tudás és piszok szerencsésnek mondhatja magát az aki a lakóhelyén/annak a közelében meg tudja tanulni mondjuk a kézműves sajtkészítést profi szinten.
Másrészt sajnos a vásárlóerő is csökken, sokan már csak az akciós tömegterméket tudják jó szívvel megfizetni, bár még mindig van egy elég széles réteg amelyik egész biztosan venne egyszer-egyszer ilyen élelmiszert, ha éppen ilyennel is találkozna a nagyáruházban.
Harmadrészt Magyarországnak is azt a szabályozást kellene követni, mint sok nyugati országban: előírni a boltoknak bizonyos alapterület fölött, hogy kötelező helyi (mondjuk a bolt 25-30 km-es körzetében) előállítású frissterméket, élelmiszert is forgalmazni.
Én egy Tolna megyei kisvárosban lakom. 4(!) multi áruház van. De sehol nem lehet pl. kecskesajtot, nyúlhúst, vadhúst stb venni. Az egész városban nem árulnak.
Győrből és Németországból(!) ideszállított szeletelt kenyeret viszont lehet. Abszurd.
Viszont felénk beindult a házi tej (nyerstej) kimérés autóból. Ami jó!

BP80 2011.05.30. 09:33:03

Mi (illetve nagyapam kezdte) 1947 ota vagyunk reszesei a mehesz eletnek. Sosem ez volt a fo megelhetesi forras (a meheszetbol ugye megelni nem lehet, csak meggazdagodni, mondtak regen), de 100 kaptarral azert megtermeltuk a magunket.

Csak annyit akarok hozzafuzni a fentiekhez, hogy nem csak a meheszeken mulik/mult a dolog. Voltak probalkozasok, hogy valtozzon a felvasarlasi ar, kedvezobb feltetelek stb, de nem lett jo vege.

Meg annyit, hogy az utobbi evtizedekben altalanosan elterjedo -korabban nem, vagy alig jegyzett- betegsegek, es a mehek ezert egyre fokozottabb fuggese a mehesztol szamomra nemi aggodalomra ad okot a jovot illetoen.

minekez 2011.06.10. 11:07:53

@chipanddale74: én nem az 1500-as áron csodálkoztam, hanem a Kőtelekiéknél érte kapható mennyiségen ;). Más méhészetekben 1500-2000-ért általában 1 kg szokott az üvegben lenni. Igaz, velük a Budai Gourmet-n nem lehet találkozni.

Egyébként mézet, bort szerintem is csak termelőtől érdemes venni.
süti beállítások módosítása