Egotrip: ATV és Duna TV a kulisszák mögül
2011. április 14. írta: világevő

Egotrip: ATV és Duna TV a kulisszák mögül

Az utóbbi hetek tévés ámokfutásainak száma gyarapodott tegnap reggel (ma a Fókusznak fogok nyilatkozni, nem tudom, hogy mikor kerül adásba), amikor az ATV Start című műsorában volt alkalmam - nem először - Jaksity Kata és műsorvezetőtársa, Gajdos Tamás vendégszeretetét élvezni, bár ezúttal elmaradt a finom házi sütemény, ez kicsit fájt...

 A téma a világ legjobb evővárosai volt, íme pár fotó a kulisszák mögül, illetve lejjebb ott a link a komplett videóhoz is, azt már nem én csináltam, hanem a képen is látható operatőrök. Persze fotózni nem lenne szabad, de azért az első komoly figyelmeztetésig lőttem pár képet.

Íme a reggeli beszélgetés: ATV Start, 04.13.

Két hete pedig a Duna TV Családbarát című magazinjában vendégeskedtem Graziano Cattaneo barátom, a Krizia étterem séfje, kíséretében. A szereposztás szokás szerint nekem kedvezett, ő főzött, én (is) okoskodtam, a műsor után pedig - a stábbal nagy versenyben - én ettem meg, amiket főzött.

Így nézett ki belülről:

Az adás itt érhető el, azt hiszem, sajnos Macen ez sem megy, az MTV-het hasonlóan...

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr642787687

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása