Michelin-csillagok és szilárd táplálék nélkül
2011. február 18. írta: világevő

Michelin-csillagok és szilárd táplálék nélkül

Ma délután megszűnik a jó világ, vagy legalábbis átmenetileg felfüggesztem, bevonulok egy egy hetes, bentlakásos léböjtkúrára.

Punishment of convicts -- tort... Digital ID: 814556. New York Public Library

 A kép nem a helyszínen készült, hanem a Sing Sing-ben és egy (másik fajta) folyadékkal történő kínzást ábrázol

Hogy ez pontosan mire jó, sőt, jó egyáltalán valamire, azt nem tudom, egyesek szerint kifejezetten egészségtelen a dolog. Nyilván én se fogom tudni kideríteni a teljes igazságot, de azért érdekes tapasztalat lesz, az biztos.

Miközben eleve egy hétig nem kapok semmi szilárdat enni, ami azért elég ijesztően hangzik az én táplálkozási szokásaimmal (hús-hús-hús), már korábban meg kellett kezdeni az önsanyargatást. Fokozatosan lejönni a húsokról és úgy általában a szilárd táplálékról talán egy kicsit egyszerűbb és egészségesebb, kicsit meg is lepődtem rajta, hogy napok óta bírom hús nélkül, igaz, azért halat ettem és úgy általában is visszafogtam magam egész eredményesen.

[Manner of torture.] Digital ID: 1153385. New York Public Library

Idézném a napi programot:

7.00 Ébresztő
7.30 Keserűsó vagy beöntés
8.00 - 8.30 Reggeli – gyógyteák, méz, frissen préselt búzafű koktél (búzafű alma)
9.00 - 10.00 Pilates
10.00 - 12.00 Szabadprogram (masszázs, olvasás)
12.00 - 12.30 Ebéd – zöldségleves passzírozott zöldségekkel
12.30 - 14.00 Csendes pihenő májpakolással
14.30 Uzsonna – frissen préselt gyümölcslé
14.30 - 16.00 Túra
16.30 - 18.30 Csoportos foglalkozás szakértőinkkel
18.30 - 19.00 Vacsora – zöldségleves, gyógyteák, zabnyák
19.00 - 21.00 Szauna, utána frissen préselt zöldséglé
21.00 -tól Pihenés

La torture. Digital ID: 814534. New York Public Library

Az önkínzás előtt összefutottam egy énekes ismerősömmel, aki egy év alatt lefogyott száz kilót (na jó, "csak" 94-et), mint kiderült, ő is kicsit hasonlóan kezdte, öt héten keresztül csak folyékony táplálékot vett magához. Mielőtt még bárki megpróbálná utána csinálni a 100 kiló fogyást: 170 kiló volt előtte, szóval volt miből. Nekem nem elsődleges célom a fogyás, persze nem árt, ha lehullik pár felesleges kiló, de leginkább egy táplálkozással kapcsolatos érdekes tapasztalatként fogom fel és kíváncsian várom. És nem viszek magammal semmi dugikaját, ki kell bírni és kész.

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr502669191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.02.18. 11:00:43

Hát a 10 óra alvás legalább egészséges!

P75 2011.02.18. 11:23:20

@chipanddale74: állítólag nem... Azt mondják az okosok, hogy 6 óránál rövidebb és 9 óránál hosszabb alvás nem egészséges... persze csak hosszútávon.

BraviaBoy 2011.02.18. 11:40:22

Na végre! :) Hajráf!
Wifi azért lesz a közelben? Be tudsz majd számolni az élményekről?
Vagy majd utána?

Én kíváncsian várom! Nagy erőpróba lesz!

[c] 2011.02.18. 11:42:20

"hús-hús-hús"

Akkor valóban rádfér a böjt - és mindenkire, aki húst eszik hússal.
Hogy ezt ilyen drasztikus formában-e a legjobb, azt nem tudom, de maga az időszakos húsmentesség jót tesz.

fogash 2011.02.18. 11:45:32

én "csak" 20 kilót fogytam (120->100), de egy ilyen léizébe asszem belehalnék...

kéne egy nick 2011.02.18. 11:59:05

Az elfogadható léböjtnek, ha a napi bevitel a sör-vörösbor-tej vonalból kerül ki?

ihatethisindapassthingy 2011.02.18. 12:07:34

Valamiért a "Promenád a gyönyörbe" (Road to Wellville) ugrott be a dologról. Lesz nevetőkúra is?

2011.02.18. 12:10:31

Szerintem a hús- és zsírfogyasztás tesz a legkevesebb rosszat.

Valószinű egy ilyen szintű böjt során a szervezeted 2 nap alatt olyan szinten belassul, mintha téli álmot aludnál.

De azért a gyülöcsléből származó fruktózt a máj továbbra is szorgalmasan fogja zsírrá alakítani, miközben te éhezel..

Azért hajrá, meg erősnek kell lenni, stbstb..

Péter Anna 2011.02.18. 12:24:59

@i: fordítva, begyorsul

Drukkolok, toltam már nagyon durva diétát, pár nap után sokkal éberebb voltam, kevesebb alvásra volt szükségem (mondjuk főleg az idegtől, meg az éhségtől)
érdekes élmény

2011.02.18. 12:32:23

@Péter Anna: jogos.

Pontosabban írom akkor: esetleg az idegtől pörgős lesz, meg könnyűnek érzi magát.

Közben a szervezet vészhelyzet-módra vált: minimalizálja az energiafogyasztást, szükség esetén nekiesik az izmok lebontásának és mindenáron próbálja megőrizni a zsírtartalékokat.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2011.02.18. 13:00:26

@BraviaBoy: @i: @Péter Anna: köszi, valahogy csak ki fogom bírni... gondolom. remélem :)

ehran 2011.02.18. 13:12:52

@Világevő: Szavad nem lehet, mert van hús a programban, egész pontosan belsőség. :)

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2011.02.18. 13:34:10

@ehran: jogos, maximum leeszem magamról a (liba?)májpakolást :)

--

közben valakit véletlenül kimoderáltam, bocs.

BraviaBoy 2011.02.18. 15:43:00

@ehran: @világevő: Remélem csak vicceltek... :) A májpakolás nem azt jelenti, hogy májat tesznek rád, hanem, hogy a páciens májára (közvetve) tesznek valamilyen meleg pakolást, ami beindítja a működését.
Ha viccnek szántátok, akkor bocs! :)

hopp-hopp 2011.08.25. 15:06:57

yeeeah yeeeah - lagzi lajcsika volt :) a fogyizós trombitás!

van egy 130kg kollégám - ő szokta mondogatni, hogy *... soványabban??? élni??? ha húsz kilóval kevesebbet szeretnél belőlem, levághatom a lábam például!
de fogyni? lehetetlen :))*
süti beállítások módosítása