Többszörös magyar barista bajnok ismerősömet faggatva már évekkel ezelőtt nyilvánvalóvá vált, hogy ideje lenne kihajítanom a szemétbe a régi, kotyogós kávéfőzőmet, még akkor is, ha egyébként kifejezetten szép.
Kiszolgált sokáig, elfogadható minőségű, erős espressót csöpögtetett a tűzhelyen közvetlenül a csészémbe, bár nyilván elkövettem vele az összes létező - főleg a szórakozottságomból fakadó - hibát, amit csak el lehet képzelni.
Volt amikor a kávét, néha a vizet, időnként a szűrőt felejtettem ki belőle, ez utóbbi a legkellemetlenebb, bár török kávénak azért meg lehetett inni az eredményt a zacc leülepedése után. Mondjuk a rekord talán az volt, amikor bekapcsolt a villanytűzhelyen ott felejtettem egész napra, meglepő módon a lakás nem gyulladt ki, de még a kávéfőző se ment tönkre, csak ráégett a kávé kívülről és belülről a kávéfőzőre és a tűzhelyre is, na meg persze a gumitömítés eltűnt. Viszont a takarítónőm szépen rendbe hozta (a tűzhelyet is), szerzett hozzá új tömítést, így megint elhalasztódott pár hónappal, hogy lecseréljem.
Kinéztem aztán magamnak, Molnár Attila, barista segítségével, a legkomolyabb karos kávéfőzőgépet, amit egy ausztrál baristavilágbajnok készített. Kevesen tudják, de Ausztráliában hihetetlenül erős a kávézás kultúrája, Melbourne-ben például óriási versengés folyik a kávézók között, mindenki a legjobb kávé elkészítésére törekszik. Nem volt több kérdésem, nyilvánvalóvá vált, hogy nem élhetek tovább anélkül a többszázezres, hatalmas gép nélkül, aminek a napi első használat előtt legalább 45 perc bemelegedési ideje van, rendszeresen kell szétszerelni és tisztogatni és persze kell még hozzá egy profi daráló is, de nem lenne rossz akkor már egy saját kis pörkölőgép is, hogy saját blendeket csináljak.
Utólag belegondolva, nagy szerencsém, hogy nem forgalmazzák sehol Európában, így végül mégsem rendeztem át a konyhámat kávéfőző szobává. A kotyogós meg már megint megúszta a leselejtezést. Közben - egy különösen nehéz nap éjszakája után - egyszer még az is megtörtént velem, hogy a kávét a dobozból közvetlenül a szemetesbe kezdtem kanalazni a kávéfőző helyett...
Aztán idén karácsonykor már nem kerülhette el a sorsát, megérkezett az utódja:
Egy Nespresso Latissima, ráadásul a konyhához passzoló színben :)
Azóta van már pár hét tapasztalatom vele, előtte nagyon ódzkodtam attól, hogy le kell mondanom a kedvenc kávémárkáimról miatta, ez meglepő módon nem különösebben zavar azóta. Azt viszont nagyon szeretem, hogy - németül szólva - idiotensicher, vagy hülyebiztos(?), azaz nem lehet vele hibázni még akkor sem, ha félálomban kitámolygok a konyhába reggel és úgy használom. Na jó, mondjuk a csészét/poharat ki lehetne felejteni, de arra még nem került sor, és akkor se az asztalra folyna a kávé szerencsére.
Két dolog nem tetszik benne, bár egyik sem katasztrófa:
-nem látszik sehol, hogy mennyi víz van még a tartályban, (közben kiderült, hogy mégis látszik)
-a kis kiegészítőnek, amivel forró vizet (pl teához) lehet engedni belőle, nincs egy kis tárolófiókja, így elkallódhat.
Viszont hamar bemelegszik, és - főleg a nagy nyomásnak és a tiszta rendszernek köszönhetően - kifejezetten nagyon jó kávét ad, akár espressóban, akár cappuccinóban vagy lattéban, ráadásul egy gombnyomásra. Bár leggyakrabban két gombnyomás kell, ugyanis ristrettót szoktam inni, amihez le lehet állítani a készülő espressót menet közben bármikor.
Nem igazán kell tisztogatni és a tejes tartály is ügyes megoldás, egyszerűen átgőzölhető használat után a csöve, így abba se rohad bele a tej, és mehet be a hűtőbe a kis műanyag tartály a következő lattéig. Azért több napos szünet esetén érdemes ellenőrizni, hogy nem alakult-e már át aludttejjé vagy túróvá a tartalma, egyszer már belefutottam egy furcsa állagú lattéba...
Nálatok mik voltak eddig a legnagyobb kávébalesetek? És mivel főzitek most a kávét?
Már Lyonban vagyok, hamarosan indulok Paul Bocuse három Michelin-csillagos éttermébe, jönnek a beszámolók arról is, meg persze a Bocuse d'Or 2011-ről.