(Nem) a Chateau Visz az ország legjobb étterme
2011. január 21. írta: világevő

(Nem) a Chateau Visz az ország legjobb étterme

Nehogy félreértés legyen: Stefan Gebhardt, a Chateau Visz séfje, egy rendkívül szimpatikus és kedves fiatalember, akivel személyesen is jóban vagyok, és a Viszben végzett munkáját is nagyra becsülöm. De nem a Visz az ország legjobb étterme. 

Még akkor sem, ha - nem budapesti lévén - nem kaphatnak Michelin-csillagot és nem pontozza őket a Gault Millau sem, hiszen mindkét nemzetközi étteremkalauz csakis a fővárosi éttermekkel foglalkozik.

Tagja vagyok a társadalmi zsűrinek, ami egy nagyon jó intézmény, csak egy baja van: nem feltétlenül a legjobbat a díjazza. Kicsit olyan ez, mint amikor a sakknagymester Kaszparov játszott a "világ" ellen, a világ következő lépését az interneten lehetett megszavazni, amire a legtöbben szavaztak, azt lépte a világ. Azaz soha nem a legjobb lépést lépte, hiába volt esetleg a felvetett lehetőségek között ott akár több zseniális lépés is, az átlag nyert, amit a tömeg választott. (Persze a Chateu Visz nem átlagos, nem itt van a párhuzam, abszolút átlag feletti, nagyon jó étterem!)

Van viszont ebben az országban egy étterem, az első és - jelenleg - egyetlen hazai Michelin-csillagos, amit ugyanabban az évben (2010.) a Gault Millau is 17 pontra értékelt, amivel az egész régió egyik legjobb étterme. És egyben az ország legjobb étterme is. A Costes.

Nem amiatt az ország legjobb étterme a Costes, mert nagyra értékelik a nemzetközi étteremkalauzok. Azok alapján nem is összevethető a kettő, az ismert technikai okok miatt. (arra még sokáig hiába várunk, hogy akár a Michelin, akár a gault Millau az egész országot értékelő önálló kiadványt készítsen, és ne csak egy-egy átfogóbb kötetben térjen ki a kizárólag budapesti éttermekre) Hanem azért, mert fantasztikus minőségű alapanyagokból, hatalmas kreativitással, szenzációs ételeket készít a Miguel Vieira vezette csapat. Napról-napra, hetente öt napon át. Előzetes bejelentkezés nélkül is! 

Nem akarok ünneprontó sem lenni, nem is hiszem, hogy el lehet rontani az örömüket egy különvéleménnyel. Megérdemlik az ünneplést, nagyon jó munkát végeznek. Igazából a legjobb az lenne, ha mindenki magának alkotna véleményt és kipróbálná mindkét éttermet. Meg még sok másikat is.

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr332601626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kirándulás · http://www.adventures.hu 2011.01.21. 09:51:38

Azért azt, hogy melyik városban van, talán érdemes és informatív lett volna belefoglalni a cikkbe. Mert én már csak azért se keresek rá, utálom a bújtatott marketinget...

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2011.01.21. 10:21:59

Szerintem a valasz igen szubjektiv. Mindenkinek mast es mast jelent a kedvenc etterem fogalma. Ha ugy vesszuk a Micheline szakertoi szerint a Costes, masok szerint meg mas. Ezert csak reklam ertek szempontjabol tudom elfogadni a posztot.

Benikuty 2011.01.21. 10:23:36

én is csak pislogtam(csak hogy beleugassak)

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2011.01.21. 10:25:36

Pekingben talán még nehezebb lenne eldönteni, hogy mellyek a legjobb éttermek, mivel közel 30 000 van belőlük... xiongyali.blog.hu/2011/01/11/pekingi_etelek

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2011.01.21. 10:29:59

@Kirándulás: @Chaoyang: bújtatott marketing? reklám? de most akkor melyikről is? amelyik szerintem nem, vagy amelyik igen? :) ne vicceljetek már, olvassátok a blogomat és döntsétek el, hogy reklámblog-e!
a saját szakmai véleményemet írtam le, ami nem esik egybe a hivatalos választással.

@Benikuty: és más djí se jutott a costes-nek... nem elég jó :)

lifelike 2011.01.21. 10:35:26

kb. annyira lehet eldönteni egy étteremről, hogy mennyire jó, mint egy autóról
sok jó van meg sok közepes és van sok vacak is
de az tény, hogy a legjobbnak mondott étteremben is lehet enni olyat, ami nem ízlik (de nagyon nem)

fehso2 2011.01.21. 10:39:03

Én alapvetően annak örülök, hogy egyáltalán lehet vitatkozni ilyesmiről.
Tehát, hogy van legalább egy tucatnyi nagyon jó étterem Magyarországon!
Ez sem volt mindig így!

stikasz_1 2011.01.21. 10:39:14

@világevő: Nem éreztem reklámszagúnak ezt a megjegyzést, de azon se csodálkozok, ha valaki így érzi. Hiszen egy arctalan bloggeről beszélünk, akinek a nickje alatt akárki (több ember is) lehet, aki(k) a valóságban jópár oldalra el lehet(nek) kötelezve. A mai bújtatott reklámos világban nem csoda, ha könnyen lát bele az ember minden bejegyzésbe valami ilyesmit. Ki írja? Miért írja? Mitől lesz index címlapos? Stb, stb, stb. A te jóhiszeműséged (én hiszek benne) nem oszt, nem szoroz.

fehso2 2011.01.21. 10:43:27

Én amúgy sosem hirdetnék abszolút első helyet. Kiadnék egy listát, hogy ez a magyar TOP10, és kész.

fehso2 2011.01.21. 10:46:21

Az eseményről készült képes tudósításban láttam, ahogy a sütire teszik a mostanában oly divatos "csiganyálat" vagy "habos köpést".

Nem kéne!

Rebelde 2011.01.21. 10:48:55

ennek a posztnak savanyú szőlő illata van:)

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2011.01.21. 10:49:59

@lifelike: elég jól el lehet dönteni, hidd el. ez a munkám...

@fehso2: mindenki csak az elsőre kíváncsi, ezért kell elsőt hirdetni. de az tény, hogy nagyon jó, hogy van már - szerencsére sokkal több mint - egy tucat jó étterem itthon végre. ezért is írtam, hogy mindenki járjon utána, azzal jár mindenki a legjobban, az éttermek is.

@stikasz_1: nem vagyok arctalan, még a fotóm is kint van. és a nevem sem titok, Jókuti András. De persze gyanakodni attól még szabad, nem kell hinned benne(m) :)
de az meglepett, hogy a tényleg arctalan kommentelő közli tényként, hogy ez reklám. egyébként bizonyos értelemben tényleg az, a világ jó éttermeinek reklámja.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2011.01.21. 10:51:55

@Rebelde: simán lehetne, csak épp semmi közöm a costes-hez, nem vagyok tulajdonos, nem dolgozom nekik, nem vagyok rokon, stb. ez egy különvélemény egy zsűritagtól. ha meg blogon lehet szagokat is közvetíteni az nekem nagyon jó, egy gasztrobloghoz ideális:)

fehso2 2011.01.21. 10:54:51

@világevő: értem, értem, de akkor is úgy gondolom, hogy elég lenne egy top10 vagy top5 is. Ahogy egy borversenyen is kiadnak több aranyérmet.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2011.01.21. 10:58:50

@világevő: Ertem a lenyeget. Hogy probalod racionalizalni, hogy mi szamit a legjobbanak a szakma szerint. De megis csak a Costesrol irsz (irnak) megint, aminek nem sok ertelmet latom, mivel azok akik megengedhetik maguknak, hogy Costes szintu etterembe gyakorta beuljenek azok vagy kulfoldon vannak (hehe) vagy otthon, de baromi kevesen es nem olvasnak blogokat egyaltalan.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2011.01.21. 10:58:58

Nem tettem ki egy ételfotót sem, de még így se sikerült megúszni a jól bevált köpés-kommentet :)

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2011.01.21. 11:03:16

@Chaoyang: senki nem ír a costes-ről (rajtam kívül), a chateu visz nyerte a díjat. és egyébként a visz ezerszer inkább elérhetetlen, a costes-ben van pl ebédmenü.
ha az ország legjobb éttermét keressük, az jó eséllyel (de nem kötelezően) nem olcsó hely lesz. vannak más listák, díjak, azok keresik az elérhető árú jó kajákat. nem lehet minden díj sokfunkciós.
én első sorban csúcsgasztronómiával foglalkozom, így a blogom is főleg azzal, de nem kizárólag. ez van.

stikasz_1 2011.01.21. 11:04:40

@világevő: A nevedet nem láttam sehol kiírva, a képről sem tudtam, hogy ki van rajta. Én csak egyszerű olvasó vagyok, nem tudok összerakni ilyen mozaikokat.:) Egyébként meg alapvetően csak te tudhatod, mi mozgat és miért, én nem vitatom az alapállást. Sajnos jellemzően a csúcs(drága) éttermek nem az én súlycsoportom, ezért én érdekesnek találom a beszámolókat, háttértől függetlenül.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2011.01.21. 11:13:28

@világevő: csúcsgasztronómiáról magyar viszonylatban nem lehet sokat írni, örülök, hogy más országok konyhájáról is írsz. Az érdekesebb és ott még a reklámozás miatt sem kell aggódniuk a kommentelőknek :)

Rebelde 2011.01.21. 11:13:35

@világevő:

értem, de...azon kívül, hogy neked nem ez a legjobb étterem nem írod, hogy miért nem, de azt igen, hogy a costes miért igen
nem akarok kötözködni, de így nem sok értelme van a posztnak hacsak nem az, hogy kicsit megakadt nálad a világ kereke az eredmény hallatán, és hangot akartál ennek adni:)

Check 2011.01.21. 11:15:02

@Kirándulás: Visz. Ez a hely neve. A Balatontól délre egy kastélyszálló. Ld.: Chateau Visz.

Rebelde 2011.01.21. 11:17:22

satu visz magyaroschan:))

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2011.01.21. 11:31:16

@fehso2: akceptálva. próbáld ki, mielőtt ítéletet mondasz róla. ha tényleg érdekel: a textúrákkal való játék része, úgy ízt (és illatot) adni egy fogáshoz, hogy annak szinte is anyaga.

@stikasz_1: köszi, akkor welcome az olvasók között, főleg külföldi kalandokról szól amúgy a blog.

@Chaoyang: :) biztonságban vagytok, az isztambuli teaárus se fizetett érte például, hogy írjak róla :)

@Rebelde: van benne egy egyértelmű bajom, csak éppen indirekt módon megfogalmazva, ami számomra kizárja a viszt: előre be kell jelentkezni. ezt én nem tartom"igazi" étteremnek, más liga. de nekem az is elég, hogy hangot adtam annak, hogy kiakadt a világ kereke :) ez a jó egy blogban, nem csak tudományos tanulmányok közlésére szolgál.

fehso2 2011.01.21. 11:41:16

@világevő: tudom, hogy megvan a funkciója, de sokak szerint és szerintem is nemhogy nem szép, hanem gusztustalan.

Én nem vagyok szakember, nem is értek hozzá nagyon, de én vagyok a vendég, aki fizet. Ezért fontos, amit mondok/mondunk.
És, ha valami úgy néz ki, mintha leköpték volna, azt én nem eszem meg.
Tessék másképp megoldani! Pl. egy csokibarna hab már nem lenne zavaró.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2011.01.21. 11:43:16

@világevő: Az isztambuli teaárusok már csak ilyenek :(

Miért kell elore bejelentkezni a Viszbe? Hogy idejük legyen behívni az álvendégeket? Vagy frissen levágni az állatokat mielött megérkezel? Esetleg visszarendezni étteremnek az illegális szerencsejátéktermet amiből fizetik a sztár szakácst :) Tényleg, miért csinálják, tudod az okát?

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2011.01.21. 11:44:13

@fehso2: láttál már ilyet élőben, kóstoltad már?
amúgy nekem hiába mondod, hogy oldják meg máshogy, engem nem zavar, másrészt én is vendég vagyok, nem szakács :)

csokibarna hab? na arra jönnének csak az igazán durva kommentek! :)

MajorAnna · http://manna.blog.hu 2011.01.21. 11:44:54

@világevő: azért nem tartod a legjobb étteremnek, mert asztalt kell foglalni??? Ez komoly??? Vagy ez most valami vicc???
Valami szakmai érved nincs? Mert azzal lehet mit kezdeni, akár jobbító szándékkal megírni, de így...

tb79 · http://www.ukulele.hu 2011.01.21. 11:46:31

Én egyikben sem voltam, de nekem a gond ott kezdődne, hogy nem is érteném, mi van az étlapra írva, de tálalásnál sem ismernék rá a kajára.

Rebelde 2011.01.21. 11:49:12

@fehso2:

ezért már mi is megkaptuk magunkét:))finom lehet még ha nem is szép, meg hát én se értek hozzá, úgy hívják, hogy levegő/hab, más kérdés ha ilyen lenne a levegő, hogy is néznénk ki egy egy levegővételkor:))

@világevő: azt hittem van nagyobb gondod volt vele, szinte minden jobb helyen be kell jelentkezni, de még egy normálisabb kocsmába is foglalsz asztalt:)

fehso2 2011.01.21. 11:50:57

@világevő: igen, kóstoltam már. Igaz nem rajta volt, hanem mellette, és nem volt szép látvány.

Igen egy csokis tetejű süteményhez jobban passzolna a csokibarna hab, ha már mindenáron habot kell képezni, és nem oldható meg másképp.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2011.01.21. 11:52:03

@MajorAnna: ugye nem vagy érintett? mert a számonkérésből, meg a hangnemből kicsit úgy tűnhet.
ez egy vélemény, nem kötelező vele egyet érteni. egy hely, ahova nem lehet csak úgy beesni soha nem tesztelhető, nem lehet kideríteni, hogy mit tudnak, ha nem várnak, ezért egészen más műfaj. de - mint írtam is - nagyon jó hely a visz, nekem mégis jobb a costes. ez az én blogom, ennyi indoklást írtam hozzá, ha nem tetszik, hát nem tetszik, akkor sem fogok most a kedvedért (ha legalább kérésről beszélnénk, de nem) összehasonlító elemzést írni.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2011.01.21. 11:55:22

@Rebelde: @Chaoyang: tudom az okát, sajnos nem tud úgy működni, hogy folyamatosan érdemes legyen készenlétben állniuk arra, hogy hátha jön vendég. nem alakult még ki itthon annak a kultúrája, hogy elmenjünk messzire egy jót enni, ezért nem elég a vendég ehhez a fajta nyitva tartáshoz. nagyon remélem, hogy ez megváltozik és járnak majd oda elegen, ugyanis egy nagyon jó étterem.

MajorAnna · http://manna.blog.hu 2011.01.21. 12:00:04

@világevő: nem számonkérés volt, csak csodálkozom, hogy Te, mint a társadalmi zsűri tagja, talán "szakértőnek" is tekinthetünk, azzal érvelsz, hogy azért nem tekinted a legjobb étteremnek, mert nem lehet csak úgy beesni.
Ezek szerint a Chateau Visz pont annyira jó egyéb szempontokat tekintve, mint a Costes, csak hát foglalni kell oda. Pff. Ez legyen szerintem a legnagyobb bajuk.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2011.01.21. 12:13:15

@MajorAnna: nekem úgy tűnt. nem azzal érveltem, olvasd el, amit válaszoltam neked.
és amit írtam, abból nem következik, hogy pont annyira jó, honnan vetted?
és nincs bajuk, nagyon jók. még hányszor kell ezt leírnom?
viszont, ahogy az előbb is írtam, ez most nem egy elemzés, azt nem írom meg, vagy majd máskor, ha úgy tartja a kedvem.

Ted Aprajev 2011.01.21. 12:25:34

Azt írod, hogy a Michelin, Gault Millau csak a fővárosi éttermeket vizsgálja, hozzá teszem azokból is csak véletlenszerűen néhányat, akkor hogyan értelmezzem a mondottakat? Hiszen a Visz-t nem tesztelték az enmlített kalauzok, tehát nem értelmezhető a teljesítménye a megadott koordináta rendszerben. A DG díj hangsúlyozottan közönség díj, és nem az említett kalauzok piaci érdekeit tükröző díj. Amíg Mo. nem teljes területe a vizsgálat tárgya, addig a neves kalauzok megállapításai csak részlegesen veendők figyelembe. Kontextusból kiragadott "mutyi" megállapítások.

na cső skacok én leléptem! 2011.01.21. 15:04:45

@MajorAnna
Kedves Anna, elek a gyanuperrel, hogy On itt valamit csunyan felreertett! A Visz-szel nem az a baj, hogy asztalt kell foglalni, az mindenhol erdemes, a Costesben is! Hanem, hogy nincs nyitvatartasa, ertsd nem etteremkent uzemel, ahova reggel bemennek dolgozni a polgarok, hanem csak elozetes egyeztetesre nyit ki, kvazi rendezveny-helyszinkent uzemel! Ez szerintem is erosen mas kategoria! Ez persze, ahogyan a posztiro is leirta nem kritika, hiszen a helyszinbol fakad az uzleti modell!

Saláta27 2011.01.21. 15:12:50

@világevő: Én "estem be" csak úgy a CV-be, és ugyan meglepte őket, és a pincérnek meg kellett kérdeznie, hogy tudnak-e fogadni, de tudtak, és kifogástalan menüt kaptunk.

na cső skacok én leléptem! 2011.01.21. 15:13:00

Kedves Ted!

Komolyan gondolod, egy "on demand" mukodo rendezvenyhelyszint a "kozonseg" valasztott meg legjobb etteremnek? A "kozonseg" azt sem tudja mi az, mert nem tartozik a koze a par szaz szerencses koze, aki evente ejuthatott oda!
Ha viszont azt akartad mondani, hogy a nemzetkozi sznobkalauz ajanlata helyett te egy oszinte, magyaros es koltseghatekony ettermet preferalsz, az persze szived joga es meg is ertelek, de az persze megint egy masik kategoria!

MajorAnna · http://manna.blog.hu 2011.01.21. 15:25:33

@na cső skacok én leléptem!: azt hiszem nem én értettem itt félre valamit, hanem Ön nem tájékozódott megfelelően: www.chateau-visz.com/hotel.php?cat=hotel&subcat=restaurant
Talán így tisztább lesz a kép. Nem rendezvény helyszín, hanem szálloda. Van egy étterme, ahová asztalt kell foglalni. A nyitvatartási időn belül, ha "beesik" valaki, és nincs tele az étterem - és sokszor nincs tele - akkor bárkit fogadnak. Tapasztalat. De volt már úgy, hogy telt házas zártkörű rendezvény miatt nem tudtunk még egy kávét sem meginni sajnos, de ez egy ilyen színvonalú helyen foglalás nélkül simán megesik.

MajorAnna · http://manna.blog.hu 2011.01.21. 15:37:35

@na cső skacok én leléptem!: nem hiszem, hogy félreértettem volna valamit, talán Ön nem tájékozódott megfelelően:
www.chateau-visz.com/hotel.php?cat=hotel&subcat=restaurant
A Chateau Visz egy szálloda. Van egy étterme, ahová asztalt kell foglalni. A nyitvatartási idejükben, ha valaki "beesik", és nincs tele az étterem - sokszor nincs tele - akkor fogadják a vendéget, ráadásul igen magas színvonalú kiszolgálással, étellel-itallal, kedvességgel, nem hajtják el a fizető vendéget tudtommal. Hülyék is lennének :)))
Az El Bulliba sem lehet "beesni" és csak úgy tesztelgetni, legalábbis nekem egy évembe tellett, hogy asztalt foglaljak hozzájuk :D

mariezsabo 2011.01.22. 20:22:48

Pár megjegyzés: említetted, hogy a társadalmi zsűrinek Te is a tagja vagy: ebben az esetben miért is kritizálod? Rajtad kívül a többiek hülyék? Hm. Vagy mégsem annyira... Ugyanis a Costes 2tized(!!!!) ponttal maradt le. Hogy van ez?
Vagy az a fajta sznob vagy, akinek más rendszerek mondják meg, mi a tuti? Vagy csak nem tudod elviselni, hogy nem mindenki úgy dönt, ahogy Te érzed igazságosnak? Voltam a Costes-ben és egy kicsit sem tetszett: tehát engedtessék meg más embereknek is pont ugyanez az érzés (ami valószínűleg nem is így volt, hiszen árnyalatnyi a különbség). Neked meg természetesen megengedtetik a különvélemény: a Te blogod, a Te véleményed. Ez meg az enyém.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2011.01.22. 20:28:12

@MajorAnna: azért az nagy különbség, hogy egy helyre azért kell-e foglalni, mert különben esetleg nincs asztal, vagy azért, mert különben esetleg nincs konyha.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2011.01.22. 20:34:36

@mariezsabo: szerintem ne adj olyat a számba, amit nem mondtam, köszi.
és köszönöm, hogy megengeded, hogy saját vélemény legyen, és azt még ráadásul a saját blogomon ki is fejthetem, a továbbiakban immár az engedélyeddel.

és mikor vontam én meg másoktól azt a jogot, hogy saját véleményük legyen? éppen erre bíztatok mindenkit az utolsó mondatokban, ha nem olvastad volna elég figyelmesen... tőlem aztán szeretheted a gogo hamit is, ha akarod.

viszont, ha már nálam mondod el a saját véleményedet, akkor talán kicsit udvariasabb lett volna nem megpróbálni engem pejoratív jelzőkkel illetni, még akkor sem, ha nem értesz velem egyet, szerintem nem ez vezet a kulturált eszmecseréhez, hm?

gastro vazze 2011.01.23. 10:41:08

Aki megteheti menjen el mindkettobe es probalja ki, aztan rajon, hogy a Babel a legjobb:)))

Johnny Tinenbalm 2011.01.25. 20:07:47

ó nocsak, hát nem ki lett moderálva a kritikus kommentem.. míly elegáns

ejhA 2011.01.26. 22:43:40

Hát én midig azt mondom,hogy szívesen odaültetnélek titeket egy konyhai sarokba...nem lenne ennyi időtök össze-vissza,ennyi időt elfecsérelni a semmire...pff..irodai széken ülők sznob gyülekezete...tisztelet a kivételnek...sajnos az számít,hogy ti akik sokan nem is fogyasztók, mit gépelgettek itt, jó dolgotokban.ezért olvasom én is ezt a kalap hülyeséget. amúgy kösz a bocuse tudósítást:)
süti beállítások módosítása