Megkóstoltam a legmérgezőbb ételt: fugu Japánban (videóval)
2010. november 03. írta: világevő

Megkóstoltam a legmérgezőbb ételt: fugu Japánban (videóval)

 A fantasztikus kobe marhát sikerült már megkóstolnom, ezért úgy gondoltam, hogy már nem akkora probléma, ha esetleg egy kis fugumérgezésben elpusztulok. Út közben útbaejtettem Narát is, ahol akár szabad kézzel is elejthettem volna egy őzikét, bizonyára finom ebéd lett volna belőle, de végül megkíméltem az életét.

Fontosabb dolgom volt, meg kellett kóstolnom a híres-hirhedt fugut, azaz gömbhalat, aminek köszönhetően még ma is japánok halnak meg, minden évben 20-40 mérgezéses esetről tud a statisztikai hivatal, amiben persze általában többen is érintve vannak. 1958 volt eddig a rekordév, akkor 176-an haltak meg fugumérgezésben, legalábbis ennyiről tudnak a statisztikusok.

A legmérgezőbb része a mája, ez Japánban is illegális, elvileg étteremben nem hozzáférhető. Én kaptam egy olyan darabot, ami olyan volt, mintha a mája lenne, sőt azt is mondták, amennyire értettem, de nem tartom igazán valószínűnek, hogy az volt, ráadásul meg se haltam. A kis pohárkában pedig szaké van, benne egy pirított cápauszony-csücsök.

Így készült, az íze nem volt túl meggyőző, fűszerekkel ugye nem terhelték túl az ételt, így kicsit ízetlen maradt, de a lényeg úgysem az volt, hogy finom halat egyek, azt sikerült a Tsukiji halpiacon és rengeteg más helyen, hanem, hogy megkóstoljam a fugut. Nem is beszélve a kobe marháról, ami konkrétan életem legjobb ebédje volt. És érdemes csatlakozni a Facebookon, ha érdekel a gasztronómia, hamarosan egy nagyon jó nyereményjátékot is tervezek.
Egy érdekes cikk arról, hogy miért nem hal bele a fugu a saját mérgébe.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr762419151

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Akvyr 2010.11.03. 16:49:47

Azért beidőzítettél egy nekrológot a posztok közé, hogy ha lesz rá módod majd leszeded? :)

ddrum77 2010.11.03. 16:50:11

Minden, ami a tengerben van, és nem hajó, az ehető. Ez a japán konyha.

baliquez 2010.11.03. 16:50:58

A fugu szasimiként lényegesen élvezhetőbb, főtt hal bármi lehet.

bóbitás lótetűfing 2010.11.03. 17:02:17

Hozzá a zene: D moll toccata és fugu.

kigyurt álat 2010.11.03. 18:22:00

De sok ideje van a pincérszakácsnőnek vagy ki az, hogy egyenként pakolgatja az ételdarabokat a fazékba. És előtte még el is helyezgette szakszerűen azon a tálon. Megáll az eszem.

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2010.11.03. 18:35:15

Ez ilyen bátorságpróba? Vagy drog? Vagy miért jó?

Taurusz 2010.11.03. 19:16:02

@KKKKKKK: Nem vagyok szakértő, még nem ettem gömbhalat, és anyagi lehetőségeim szerint nem is fogok, de olvastam sokat róla: azt mondják, az igazi akkor, ha hagynak benne egy kis mérget. Nem sokat, egy kis zsibbadást okozzon, ez a "halál érintése". Igazából tényleg valami bátorságpróba, egy kis kaland, egy kis őrültség. Ki akarna olyat enni, amibe rögtön bele is halhat? És azt is szokták mondani, hogy másodosztályú fugu nincs. :) Egy szakácsnak több évet kell tanulnia, hogy ezt a fogást elkészíthesse. Szóval ez elég sokrétű dolog.

Zsola777 2010.11.03. 19:34:09

@baliquez: A japán az, hogy megeszed azt, ami mozog, és megfűszerezed azzal, ami nem.
Nekem bejön :)

fogyókúra 2010.11.03. 19:41:53

A kép nosztalgikus emlékeket idéz, Nara gyönyörű! És az a milliónyi őzike, ami mind odajön és bökdös, hogy adjál neki őz-csemegét (árusok árulják). Szerintem a világ egyik legszebb helye. :-))

Kigyúrt állat: Japánban az éttermi étkezés az egyfajta ceremónia. Bármennyi időt képesek rászánni :-) (Ezzel szöges ellentétben áll a napközbeni, dobozokba csomagolt és behabzsolt ebéd.)

Világevő:
igazi teaceremóniát is próbáltad? Na az ám az igazi kihívás, mind az európai idegeknek, mind a gyomornak. :-D

trafikuty 2010.11.03. 19:43:22

Orosz (japán) rulett! Ráadásul az íze is szar! Kinek jó ez?
SZNOBÉRIA!!!!!! Csá!

Bogyi 2010.11.03. 19:58:29

A cápauszonyt úgy szerzik meg, hogy a frissen kifogott cápáról egyszerűen még élve levagdossák (a hátúszót, a mellúszókat, esetleg a farokúszó egy részét is). A megcsonkított cápát (az "értéktelen" részt) visszadobják a vízbe, ahol az navigáció képtelenül, napok hetek elteltével kínok közt egyszerűen éhen hal.
A cápa napjainkra veszélyeztetett állatfajjá vált, az ilyen jellegű kommerciális "halászata" miatt.
Magát embernek (emberiesnek) nevező személy ezen információk birtokában nem lehet büszke arra, hogy cápauszonyt evett.

poseidon 2010.11.03. 20:11:35

Gratulálok! Jó volt olvasni! Én örülök, hogy eljutottál ide és kicsit irigyellek is! :-)

Remélem, hogy egyszer én is eljutok Japánba... (sóhaj)

Spanish VVax 2010.11.03. 20:58:40

Remélem amikor etted a cápauszonyt elképzelted ahogy a levágott uszonyú cápa szörnyű kínok között lassan megfulladva, vergődve a tenger fenekére süllyed...mert leggyakrabban a japán halászok csak kikanyarítják az uszonyt, a hal meg vissza a vízbe, mert amúgy "haszontalan" amióta nem nyernek belőle már olajat (sem).

Csore60 2010.11.03. 20:59:44

Tudom, amatőr hozzáállás, de ha valami különleges, akkor legyen egyúttal finom is. Különben nem éri meg a kockázatot...
A cápauszony kérdésben osztom Bogyi véleményét...

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.11.03. 21:15:51

Jó a videó (is)! Jó lenne tényleg eljutni oda, Kína már megvolt, de a japánok valahogy szimpatikusabbak.

Oenophile 2010.11.03. 23:01:17

Ha kihívásra vágysz, javaslom az orosz rulettet, hülye gyerek.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2010.11.03. 23:09:08

@Oenophile: ennél egy nagyon kicsit szebb hangnemet kérek, oké? lehet véleményed, csak próbáld meg kulturáltabban kifejezni. vagy sehogy.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2010.11.03. 23:13:02

@Bogyi: @Csore60: @Spanish Vax: NEM voltam ezen információk bitrokában.

Egyébként a cápauszonyról szóló egy mondatban hol is látsz büszkeségre utaló jelet? ("A kis pohárkában pedig szaké van, benne egy pirított cápauszony-csücsök.")
De még ha véletlenül büszke lennék rá, akkor se gondolom, hogy okod/lehetőséged lenne megvonni tőlem az ember nevet.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2010.11.03. 23:16:59

@Monsanto: :) az ötlet jó!
@baliquez: @twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX: Igen, sajnos én is erre a következtetésre jutottam, hogy nagy hiba volt főtt verzióban kérni.
@poseidon: @Szocio Pata (kikvogymukblog): köszi! Érdemes figyelni a repülőjegyakciókat, nekem sikerült kifognom egy zseniális árat.

stikasz_1 2010.11.03. 23:37:53

Picit meglep, hogy valaki sokat utazó emberként nem hallott a cápauszony-problémáról, de végülis nem ez a lényeg, hanem az, hogy minél több ember tudjon róla.

bonakovacs 2010.11.04. 01:20:00

A fugu kulturtörténetéről, legalábbis ahogy én látom:
tokyoreloaded.blogspot.com/2009/10/fugu-kulturtortenete.html

narkoholista 2010.11.04. 02:35:58

Capa kerdesben egy a velemenyunk.Szivesen levagnam en is barmelyik test reszet annak a halasznak aki ilyet tesz!!!

narkoholista 2010.11.04. 02:40:31

Ja kovetkezon fogasnak az ausztral partokon elo kupcsigat javaslom,bar azt nem tom a tanyeron ol e,vizbe rlve merget vehetsz ra:)))))))))))

BelaVak 2010.11.04. 05:04:22

Itt zizitek a capan, mikor a fugut is elve nyuzzak meg es utanna belezik ki a kajahoz. Egyebkent sashiminak kell enni, nem nabenak.

kigyurt allat:
Igazad van. Menj a McDonaldsba, ott sokkal kevesebb felesleges idot pazarol a chef a kaja elkeszitesenel, es az ize is pont ugyan olyan.

petru 2010.11.04. 05:40:45

Kedves Vilagevo? Ettel mar becsiszeletet is?

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2010.11.04. 08:04:33

@petru: Ettem. Sőt, párizsis zsömlét is. Csak arról nem biztos, hogy érdemes blogot írni, nem?
Bár a bécsi szelet -különleges változatban- biztos előkerül majd a blogomon.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2010.11.04. 08:45:43

Szóval a világ legveszélyesebb kajája még csak nem is finom? Hülyék az emberek :D

Népi ellenőrzési iroda (törölt) 2010.11.04. 09:20:14

Bogyi és a többi sötétzöld. Akkor egyetek jó magyar baromfi virslit, abban garantáltan benne van még a csontja is. Kocsival jártok-e, a lakásban fűttök-e?

Népi ellenőrzési iroda (törölt) 2010.11.04. 09:38:08

@világevő:
Régebben a bécsi Figlmüllernek volt respektje és sorba kellett állni az asztalért.

FaBRiK 2010.11.04. 09:38:52

Dilettánsok. Én nem gondolok bele az elfogyasztott étel előéletébe (halálába) és bizony élvezettel fogyasztom el az ételt. Többek között a libamájat is, meg a cápauszonyt is.
Sőt továbbmegyek: megeszem a paradicsomos étlet is, pedig a paradicsomot még élve szakítják le, aztán megfőzik vízben és meg is nyúzzák.
Tudjátok, hogy a paradicsom milyen kínokat él át?

dávidzoli 2010.11.04. 10:00:41

Az évi 20-40 haláleset a dilettáns, képzetlen zugszakácsok számlájára írható. Fugut csak különvizsgával is rendelkező mókár engedhet közfogyasztásba. Évtizedek óta van ez a szabály, ahol betartják nem volt haláleset. A gömbhalban egyébként tetrodotoxin található, specifikus antidotuma nincs. Gyorsan öl, de nem ez a legmmérgezőbb biológiai hatóanyag. Sokkal hatékonyabb például a botulotoxin, vagy a Rettentő nyílméregbéka mérge.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2010.11.04. 10:07:15

@Népi ellenőrzési iroda: Épp a jövő héten nézek körül kicsit alaposabban Bécsben és környékén.

Anselmo 2010.11.04. 10:52:39

@Spanish Vax: "Remélem amikor etted a cápauszonyt"

úgy tudom, hogy még csak nem is ehető, hanem valami ízetlen rágós dolog. Viszont "fasza dolog", ha az ember tányérjában cápauszony van.

Kyria 2010.11.04. 11:06:02

Kicsit meglepődtem, én eddig nem tartottam ilyen vehemensen védendőknek a cápákat, bár abban kétségtelenül igazatok van, hogy az állatkínzás elítélendő. Miként azt is elítélendőnek gondolom, hogy ezért azonnal és meglehetősen durván a blogírónak támadtatok, hiszen nem tudhattátok, hogy ismeri-e ezt a fajta "véres" halászatot.

Retexis 2010.11.04. 14:07:51

Gömbhal a kajájától mérgező. A tenyésztett gömbhal nem mérgező. Olyan, mint az orosz rulett töltény nélkül.

boldii10 2010.11.06. 12:17:43

@Retexis: Ez így nem igaz. Valóban van olyan hal, ami pl. mérgező algát eszik, ami által ő nem hal meg, de mérgezővé válik, de speciel a gömbhalnál úgy tudom nem ez a helyzet. Többnyire 4 fogú tetraodonról lehet szó, ebben dívik a tetraodotoxin-tetrodotoxin, de valójában sok más halban is lehet, sőt egyes rákocskákban is. Egyébként viszont, amennyire olvastam, valóban nem biztos, hogy egész évben van a halban méreg. Ilyen módon nyilván összefügg az életvitelével és a táplálkozásával, de olyat sehol nem olvastam, hogy a táplálkozásával kerülne bele.

Erről még egy dolog: Pl. az én édesvizi halam, Tetraodon Mbu esetén főleg a bőrében van a méreg, nem a húsában. (meg a májában, meg máshol stb.)

petru 2010.11.08. 05:44:47

@világevő: persze hogy a becsiszelet emliteset viccnek szantam, itt a bizonyitek: :-) :-).
Kulonben, nagyon szeretem az ilyen vilagevo (nagyszeru a nev apropo!) sztorikat.

granturizmó! · http://granturizmo.blog.hu 2010.11.08. 08:35:05

@petru: már késő, holnap megyek Bécsbe! :)
kösz, jönnek még bőven! :)
süti beállítások módosítása