Isztambul éppen olyan, mint amikor utoljára jártam itt, szinte minden az evésről szól, büfék, cukrászdák és éttermek, utcai sütögetők és pecások lépten-nyomon. És persze mindenhol a finom, faszénen grillezett ételek szaga, ami ezúttal - hiszen elvileg tél van, hiába süt a nap és mutat 15 fokot a hőmérő - kiegészül a sült gesztenyéével. Szóval nehéz lenne ellenállni a csábításnak, de szerencsére nem is cél, hiszen éppen enni jöttem főleg.

Nagy rajongója vagyok a nagyon fancy és elegáns éttermeknek is, de a mediterrán kultúrák elvitathatatlanul hatalmas előnye, hogy a street food, az utcai kaják majdnem olyan magas színvonalon vannak, mint a legjobb étteremben. Ezeken a helyeken egyszerűen nem élnének meg közepes kebabosok, gyenge cukrászok, ügyetlen grillezők. Persze itt is vannak azért különbségek, alaposan tájékozódtunk is előre, na és a csapat tagja Isztambul és a török konyha egyik nagy ismerője, Mautner Zsófi (Chili&Vanília, nála nyilván lesznek majd részletesebb ételleírások is, akár receptek is).

Az első utunk érkezés után azonnal egy kisétterembe/büfébe vezetett, ahol a török pizzának is nevezett lahmadzsunt ettünk, vékony és ropogós, friss salátával és petrezselyemmel palacsinta módra feltekerve lehet fogyasztani. Kipróbáltam egy megfelelően bizarrnak tűnő helyi üdítőt is, az egyébként kiváló sós joghurtital, az ayran mellett, hozta, ami elvárható volt egy fermentált tarlórépából készülő csípős üdítőtől: borzasztó volt. 

De nem baj, kísérletezni jó, ráadásul hamar helyrebillentettem a lelki egyensúlyom egy cukrászdában, pudingokkal, sült tejberizzsel, és egy téli különlegességgel, az asuréval, ami szintén kicsit furcsának tűnik elsőre, mert csicseriborsó, gabonaféléket is tartalmazó gyümölcspuding, de végül talán ez lett a legnagyobb kedvenc. Másik neve Noé pudingja, a legenda szerint az Ararát hegyen felakadva ez volt a család ünnepi étele, minden maradékot belefőztek, amit találtak a bárka hűtőszekrényében...

A vacsorának már jobban megadtuk a módját, a Hamdi étterem legfelső szintjéről a kilátás is nagyszerű, de a felszolgálók profizmusát és munkabírását is élvezet figyelemmel kísérni, ahogy fáradhatatlanul rohangálnak a tányérokkal, tálcákkal. Itt aztán alaposan belemerültünk már a török konyhába, előételként - miután azonnal széttéptük a még forró, levegővel telt, sima és fekete hagymamagos vékony kenyeret - jöttek sorban az előételek: ezme, darált diós, gránátalmás saláta, grillezett padlizsán, humusz, sűrű török joghurt, dolma (szőlőlevélbe csomagolt rizses étel). A folytatásban pedig pisztációs kebab, sis kebab (bárány kockák nyárson) és padlizsános kebab, mindenhez bulgur, petrezselyem, hagyma, grillezett paradicsom és persze hideg víz, na meg egy kis raki, azaz ánizspálinka.

Hihetetlenül gazdag választék, eleven, friss ízek, egyszerű, de nagy profizmusról és komoly hagyományokról árulkodó ételek. Priceless. A képen is látható küneféről, az egyik kedvenc édességemről és a különleges italról, az orchideagyökérből készülő szalepről egy másik alkalommal írok.

Tökéletes felkészülés az otthoni karácsonyi menükre.