A VIlág Legjobb Éttermei 2019-ben, és a Noma új zöldségmenüje
2019. június 25. írta: világevő

A VIlág Legjobb Éttermei 2019-ben, és a Noma új zöldségmenüje

Hamarosan érkeznek a legfrissebb eredmények Szingapúrból, most nem közvetítek a helyszínről, viszont azért néhány szubjektív jegyzettel ellátom az eredményeket. És tippelek is: két komoly esélyest látok az első helyre: Noma és Mirazur. Előbbinek az új zöldségmenüjéről ma este már látható lesz a videós beszámolóm is.

img_7992.JPG

A győztes, saját kertjében

A 2018-as lista. A 2017-es lista. A világ legizgalmasabb étterme pedig július 4-én nyit majd, ott leszek a szerencsés első 20 vendég között, és beszámolok róla!

Íme a lista (folyamatosan frissítve):

50. Schloss Schauenstein, Fürstenau, Svájc
49. Leo, Bogotá, Colombia
48. Ultraviolet by Paul Pairet, Shanghai, Kína (ide tavaly óta sikerült eljutnom, de még nem írtam meg)
47. Benu, San Francisco, USA
46 De Librije, Zwolle, Netherlands
45. Sühring in Bangkok, Thaiföld (ez sincs még megírva)
44. The Test Kitchen, Cape Town, Dél-Afrika (ez sincs megírva)
43. Hof Van Cleve, Kruishoutem, Belgium
42. Belcanto, Lisszabon, Portugália (ezt már nem is fogom, mert túl rég voltam)
41. The Chairman, Hong Kong
40. Tim Raue, Berlin, Németország (voltam párszor, csak nem volt elég izgalmas) 
39. A Casa do Porco, Sao Paulo, Brazília
38. Hisa Franko, Kobarid, Szlovénia (hamarosan megyek újra, megírom majd)
37. Alinea, Chicago, USA (ettem a menüjét, de csak az Ikarus-ban, amikor vendégséf volt)
36. Le Bernardin, New York City, USA
35. Atelier Crenn, San Francisco, USA (csak vendégszerepléseken ettem a menüjét és ételeit)
34. Don Julio, Buenos Aries, Argentina
33. Lyle's, London, Nagy-Britannia
32. Nerua, Bilbao, Spanyolország (voltam, csak nem tetszett)
31. Le Calandre, Rubano, Olaszország (voltam, magazincikkben meg is írtam több szuper olasszal együtt, jön majd a blogra is)
30. Elkano, Getaria, Spanyolország (voltam többször is, idén is már, de persze nem jutott idő megírni, pedig szuper)
29. Piazza Duomo, Alba, Olaszország (ez is benne lesz majd a nagy olasz cikkben)
28. Blue Hill at Stone Barns, Pocantico Hills, USA (voltam, de nincs megírva)
27. The Clove Club in London, UK (voltam, de nincs megírva)
26. Boragó in Santiago, Chile
25. Alléno Paris au Pavillon Ledoyen, Párizs, Franciaország
24. Quintonil, Mexico City, Mexikó (voltam, nem írtam meg, pedig szuper)
23. Cosme, New York, USA
22. Narisawa in Tokió, Japán (voltam, de nem győzött meg)
21. Frantzén in Stockholm, Sweden (ezt magam se értem, hogy miért nem írtam meg)
20. Tickets, Barcelona, Spanyolország (et se sikerült megírni)
19. Twins Garden, Moszkva, Oroszország (ide majd megyek)
18. Odette, Singapore
17. Steirereck, Bécs, Ausztria
16. Alain Ducasse au Plaza Athénée in Paris, France
15. Septime in Paris, France
14. Azurmendi,  Larrabetzu, Spanyolország (voltam kétszer, de nem elég meggyőző sajnos)
13. White Rabbit, Moszkva, Oroszroszág (tervben van idén)
12. Pujol, Mexico City, Mexikó (voltam, de a Quintonil sokkal jobban tetszett)
11. Den, Tokió, Japán
10. Maido, Lima, Peru
9. Disfrutar, Barcelona, Spanyolország
8. Arpége, Párizs, Frnaciaország
7. Mugaritz, San Sebastian, Spanyolország (voltam kétszer, megírni nem sikerült)
6. Central, Lima, Peru (ezt se sikerült megírni, pedig szuper)
5. Geranium, Koppenhága, Dánia (na ez egy komoly ugrás, voltam párszor, és néha még írni is sikerült róla)
4. Gaggan, Bangkok, Thaiföld
3. Etxebarri, Atxondo, Spanyolország
2. Noma, Koppenhága, Dánia 
1. Mirazur, Menton, Franciaország (megírni még nem sikerült, csak a fotók vannak fent, de megyek hamarosan újra)

A győztes étterem egyik emblematikus étele:

img_7993.JPG

Egy nagyon vicces véletlen találkozásom a győztessel idén, amiben még azt is megígérte, hogy jön majd Budapestre:

A második helyzett legfrissebb menüjét ma este posztolom videón, íme:

addig is egy előzetes képem:

img_7989.JPG

És mi ebből a tanulság? Kicsit többet kéne írnom, és nem csak gyűjteni az élményeket...

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr8914911588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.