Az ember, aki eddig 30 év alatt kétszer hagyta ki a Bocuse d'Ort és a két cukrászfiú, na meg a győri szakács
2016. május 19. írta: világevő

Az ember, aki eddig 30 év alatt kétszer hagyta ki a Bocuse d'Ort és a két cukrászfiú, na meg a győri szakács

 Ahogy azt Mautner Zsófi műsorvezető-társammal a verseny közben is sokat hangsúlyoztuk, a Bocuse d'Or nem csak egy verseny, hanem sokkal több annál. Itt van 3 történet a mostaniról, ami talán sikerrel mutatja be, hogy miben.

img_0966.JPG 

  • Focimez helyett séfkabát

Jerome Bocuse szólt nekem a verseny közben, amikor meglátta a zsűri bevonulása után, hogy ott van a nézők között két séfkabátos kisfiú is, segítsek nekik bejutni a színpadra. Nagy örömmel láttam, hogy a magas cukrászat hazai nagymesterével vannak, Mihályi Lászlóval (Mihályi patisserie, Vác [régebben Desszert Szalon néven]), aki persze nem bánta, ha a rá döbbenetesen hasonlító fiúk belátogatnak a zsűrihez. Az elnöki asztal összes tagja belelkesült tőlük:

bocusedor_szerda_ba-1736.jpg

A fiúk még be is mertek mutatkozni a mikrofonomba is a közönségnek, szóval elég vagányok voltak ekkora tömeg és rengeteg kamera előtt is. Aztán Jerome Bocuse még egy beszédben el is mondta, hogy miért szúrta ki őket: az ilyen korú kisfiúk szinte kivétel nélkül focimezben szoktak rohangálni. Nagyon boldog lett attól, hogy ők bezzeg cukrászkabátban. És még hozzátette, Rasmus Kofoed is nagyjából ennyi idős lehetett, amikor elhatározta, hogy meg akarja majd egyszer nyerni a Bocuse d'Ort. (Itt nem jöttem rá, hogy ez egy valódi életrajzi adat, vagy csak arra utalt viccesen, hogy Rasmus 8 éven keresztült tért vissza újra és újra, amíg végül sikerült nyernie...)

bocusedor_szerda_ba-1745.jpg

 

  • Az ember, aki eddig kétszer hagyott ki Bocuse d'Ort: egyszer az anyja halála, egyszer egy komoly műtét miatt. Ezúttal begipszelt lábbal is végigcsinálta.

bocusedor_szerda_br-1827.jpg

A verseny közben a színpadon is kikérdeztem Jens Peter Kolbecket, mert feltűnt, hogy begipszelt lábbal, bicegve teszi a dolgát. (A konyhai zsűri tagjaként mindkét napon aktív volt sok-sok órán keresztül.) Utána újra megkerestem, hogy mesélje el a sztoriját:

"Amint említettem, eddig mindössze kétszer hagytam ki a Bocuse d'Ort a 30 évvel ezelőtti indulása óta. 1987-ben (az első Bocuse d'Oron! - A Szerk.) versenyzőként voltam jelen. Az első napra sorsoltak, ami a nehezebbik nap, mert a zsűri még nem készült fel eléggé, nem ismeri ugye a teljes mezőnyt. Végül a Bocuse d'Argent-t nyertem, azaz az ezüstöt, de mivel a nehezebbik napon indultam, inkább úgy fogom fel, hogy elveszítettem a Bocuse d'Ort, csak 3 ponttal lemaradva a végső győztestől. A két alkalom, amikor nem voltam jelen: 1989-ben, azaz a következőn egy hátműtéten estem át éppen. 2011-ben pedig édesanyám épp 2 nappal a verseny előtt hunyt el. Ez volt a két eset a verseny majdnem 30 éves története során, amikor nem tudtam jelen lenni, minden másik alkalommal igen: elnökként, coach-ként, konyhai zsűriként, commis-zsűriként. Szerintem ebből nagyjából lemérhető a szenvedélyem és a Bocuse d'Or szelleme iránti elköteleződésem."

  • Szabó Kevin, a szakácssrác Győrből

img_0968.JPG

"Mondtam, hogy daráljunk!" - Ennyit mondott a mikrofonomba Kevin a dobogón. Ennél azért többre is kíváncsi voltam, ezért a verseny után pár nappal megkértem, hogy 'Kevinke', ahogy a csapat tagjai szólítják, kicsit mesélje el, honnan indult és mivel érdemelte ki ezt a bizalmat, hogy a legjobb magyar versenyző mellett 'darálhatott'. 

"Általános iskola hatodik osztályában döntöttem el hogy, majd egyszer étterem-tulajdonos szeretnék lenni! Eddigi életem során mi voltunk fent és lent is. Sajnos gyerekkoromban volt az a bizonyos jóvilág KFT és abban az időszakban sokat jártunk éttermekbe. Nagyon tetszett az akkori vendég- és gyerekszemmel látszódó vendéglátós világ, persze nem utolsósorban minden étterem-tulajdonos jó autóval érkezett a parkolóba! �  Ahhoz, hogy majd nekem is legyen éttermem,  és azautóm is  jó legyen, tudtam, hogy szakácsnak kell lennem.
Elindultam tehát ezen az úton. A győri vendéglátós iskolába PLN kezdtem pályafutásomat, de mellette egy nagyon erős gyakorlati helyem volt a La Mareda étterem, ott Horváth Szilveszter volt a mentorom, akitől nagyon jó alapokat kaptam. Olyannyira, hogy az iskola tanítása eltörpült elég rendesen mellette! Ezért mindig próbáltam az iskolai anyagot kicsit reformálni, újítani, megmutatni a tanárnak hogyan készítjük mi is ezt az ételt az étteremben. Akkor kijött rajtuk egy szakmai féltékenység, nagyképűnek, okoskának tartottak. Mindennek két oldala van. De egyszer sem engedték, hogy az én utamat járjuk, fiatal, makacs fejjel be sokalltam és már úgy voltam vele, írja be az órai munkára vagy a gyakorlatra az egyest, buktasson meg, de én csak azért is megmutatom! Már csak azért is, hogy az osztálytársaimnak akiknek nem adatott ilyen gyakorlati lehetőség, át tudjam adni a tudásomat egy kicsit. Sajnos a tanárok között ez rossz visszhanggal terjedt el és semelyik tanár sem segített, támogatott. Pedig most visszagondolva, az ő átadott tudásukkal egy óvodás menzát sem lehetne elvinni! Szilveszter - hála isten - meg volt velem elégedve és sok helyre vitt magával. Így az egyik rendezvényen megismertem Tamás egyik segítőjét. Eltelt pár hónap, La Maredás színekben dolgoztam a Gourmet Fesztiválon, amikor Tamás és az a bizonyos segédje színpadon voltak és megismert . Így hát vettem a bátorságot és megragadtam az alkalmat, hogy megkérdezzem: jön az utolsó iskolai évem és nincs-e lehetőségem tanulóként az Onyx étteremben befejezni? Bemutattak Tamásnak, e-mail címet cseréltünk, írtam neki, kaptam is rögtön a választ, menjek fel hozzájuk beszélgetni. Ott Szabina fogadott és mondta a félórás beszélgetés során, hogy kapok egy hét próbaidőt: vagy beválok vagy nem. De ezek szerint beváltam ! � A családom győri, így nekem kellett fenntartanom magam: a pesti szállást, a pesti bérleteket, a vonatbérletet. Ezért pluszmunkát kellett vállalnom, volt egy hoteligazgató ismerősünk és ő befogadott. Iskola előtt megreggeliztettem, iskola után vacsoráztattam. Ez mind az iskola rovására ment, de tudtam, nekem a legjobban az Onyxban kell megfelelnem. Nagyon sokat tanulok Szabinától és Tamástól még a mai napig is. Szerintem az ember mindig tanul bárkitől, és ez kortól független.
De sajnos ez az iskola rovására ment, nem tudtam be fejezni az iskolát. Szabina és Tamás ebben is segítettek,  a pesti Gundel iskolába iratkoztam be egy esti suliba. Ebben az iskolában pedig sajnos a versenyre való felkészülés miatt nem tudtam az iskola szabályzatának megfelelni, tehát nem jártam be olyan gyakran. De a Gundelben a tanárok a mai napig segítenek és nem hagynak veszni. Tanítanak és segítenek! Az Onyxban lassan 3 és fél éve vagyok összesen, soha nem linkeskedtem, tutyimutyiskodtam. Mindig kitartóan, alázatosan dolgoztam, mindig számíthattak rám, ha szabadság volt, ha szabadnap. Látták rajtam, akarom, csinálom, terhelhető vagyok, összeszedett, igényes, higiénikus.... Ennyi elég az önfényezésből, mert elhányom magam. �  Na de érted na! �"

Értem. :) És hogy mi változott azóta?

"Nagyon sok minden nem változott meg, de nagyon örülök, hogy ennyi embernek ilyen örömöt tudtunk szerezni! Maradok ugyanaz a szakácsfiú, aki voltam, aki szereti a szakmáját! Álmok még bőven vannak, még csak 20 vagyok, de legfőképpen sodródok az árral!
Ezért is környezetem meg a versenyen a helyzetet! Az volt az eszembe, hogy 'na te hülye gyerek, honnan jutottál hova!'"

És egy kis rövidfilm a budapesti Bocuse d'Or Europe-ról:

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr918722286

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2016.05.20. 15:46:35

Ügyes gyerkőcök, kint találkoztam velük, most már tudom, hova tegyem őket.

A verseny konferálásáról annyit, hogy nálatok jobb, szakértőbb párost nehezen lehetett volna találni. Le a kalappal, gratulálok a teljesítményetekhez!