A Bocuse d'Or belülről - a szervezők és a zsűri szemével
2016. február 20. írta: világevő

A Bocuse d'Or belülről - a szervezők és a zsűri szemével

Elég sok Bocuse d'Oron részt vettem már, európai döntőkön, világdöntőkön Lyonban, de most először úgy, hogy én voltam az egyik házigazda. Ilyen volt belülről. 1. rész.
Itt vannak a győztes ételek.
Holnap pedig a versenyzők őszinte véleményei következnek, nem csak a győztesé!

2016-02-18_bocuse_d_or_1979.jpg

A saját megfigyelésem szerint mindenki teljes erőből azon dolgozott, hogy a lehető legjobban sikerüljön az esemény. nyilván voltak így is hibák, sutaságok, de szerintem már az is hatalmas dolog, hogy alapvetően rendben lezajlott minden, ráadásul az időzítés is működött. Nem egyszerű csupa erőteljes egyéniséget koordinálni, akik nem egy  csapat részei a mindennapok során, nincsenek összeszokva, hanem az ország különböző pontjain dolgoznak, ráadásul többnyire vezető beosztásban, azaz ahhoz vannak szokva, hogy utasításokat osszanak, nem ahhoz, hogy egy gépezet apró alkatrészeként kell tenniük a dolgukat. Márpedig itt most tették, és nagyon is jól és megbízhatóan, mindenki végezte a rá kiosztott feladatokat, vagy akár besegített másnak, ha épp szükség volt rá.

Megkértem a zsűritagok, segítők, lebonyolítók közül is néhány embert, hogy fűzze hozzá - szigorúan szubjektív - benyomásait a témához, azaz milyen volt belülről a Bocuse d'Or Magyar Döntő?

Csapody Balázs, Magyar Bocuse d'Or Akadémia alelnöke, a rendezvény technikai hátterét tartotta össze. Lyonban pedig hagyományosan ő a magyar vezérszurkoló.  [A képen a jobb oldalon, a bal oldalon pedig Wolf András]

wolf-csapody.jpg

"Évekkel korábban álmodni sem mertem volna,hogy lesz hazánkban ilyen nívós szakácsverseny, amit ekkora érdeklődés és ilyen összefogás kísér a gasztrovilágban. Jó volt látni ezt, érezni a hangulatát, látni a sok vidám embert, akiket ennyire érdekel a szakácsszakma csúcsrendezvénye. A hibákból tanulunk, amit csak lehet kijavítunk, hogy májusban tökéletes szervezés legyen. Szeretnék egy nagyon hangos, lelkes szurkolótábort, hogy ezzel is segítsük Tamás szereplését."

Palágyi Eszter, a 12 tagú kóstoló zsűri egyik női tagja (a másik Szulló Szabina volt)

palagyi.jpg

"A verseny kellemes csalódás volt! A versenyzők az elváráson felül teljesítettek, nagyon jó volt látni, hogy évről-évre mennyit fejlődünk. És nagyon jó érzés volt, hogy mindenki mennyire közvetlen és segítőkész volt. Jó fej volt az összes szakács kolléga, az itthoniak és a külföldiek is! Jó volt nagyon és gratulálok mindenkinek!!!"

Wolf András, a konyhai zsűri tagja.

wolf.jpg

"Fényképet nem csináltam, én dolgoztam :). De itt egy kép az utánpótlásról."

"Bocuse D'or első benyomások. Jó volt benne lenni: jó volt részt venni. Hihetetlen érzés. Tudva és látva.hogy tízen évvel ezelőtt hogyan indult ez az egész és most hol tart. Nagyon büszke vagyok, hogy részese lehetek ennek a csapatnak. Mindenki ismer mindenkit, életre szoló barátságok születnek, de amikor eldördült a startpisztoly én úgy láttam, hogy mindenki félretette a barátságot a haverkodást, fáradságot. Csak egy dolog lebegett mindenki szeme előtt: a cél, hogy ne hibázzunk, mindenki a maximumot hozza ki magából. Szerintem ez sikerült, mindenki a maximumot nyújtotta. Mind a versenyzők, mind a zsűri, mind a szervezők. Hihetetlen volt látni, micsoda érdeklődés van a verseny iránt, mivel háttal álltam nagyrészt a közönségnek, így nem láttam a nézőteret, mikor hátrafordultam, csak azt láttam, micsoda tömeg van és ez egyre csak nő és nő, Ez is nagy nyomást gyakorolt mindenkire, nem akartunk hibázni, óriási felelősség. A konyhai zsűri tagjaként úgy gondolom, a legnagyobb feladat az összes versenyző segítése és kiszolgálása volt, a versenyszabályok maximális betartatása mellett. Ez egy nagy főpróba volt a májusi európai döntő elött, mindenki nagyon sokat tapasztalt és megosztotta az élményeit és levonta a konzekvenciákat. Az európai döntőre sokkal felkészültebbek és tapasztaltabbak leszünk mi segítők is! Világszínvonalú volt a rendezvény, amire az egész ország büszke lehet. Eljutottunk idáig, ami még nagyobb erőt ad az egész gasztronómiának és ez valószínűleg lecsapódik majd a mindennapjainkban is! A tanulók, akik részt vettek a rendezvény lebonyolításában vagy az eseményen, ezt látták, ebből építkeznek majd, ez egy óriási dolog, hiszen ők jelentik a jövő gasztronómiáját. Jó részese lenni ennek. Büszke vagyok mindenkire aki hozzátett ehhez, hogy ez létrejöhessen!"

Horváth Szilveszter, lebonyolító

horvathsz.jpg

"Az én szerepem - Sárközi Ákossal együtt - a hústálak bemutatása volt, a zsűri és a nagyközönség számára. Inkább fizikai kihívás volt a tálak körbehordozása, mint szakmai! :) A verseny eredménye számomra nem volt kérdéses. Szabó Kevin eredményének különösen örültem, mert ő az én tanulóm volt Győrben. A szervezés tökéletes volt, eltekintve a szűkös helyhiánytól, ami a látogatókat érintette a legjobban!"

Harmath Csaba, a konyhai zsűri vezetője

harmath_bdor.jpg
"Jó volt látni, hogy a versenyzők a korábbiaknál sokkal felkészültebbek voltak, ezen felül összeszedettebbek is. Azzal, hogy már két magyar versenyző is eljutott korábban Lyonba, szerintem felértékelődött e verseny jelentősége és a jelentkezők is felmérték azt, milyen felkészültség kell ahhoz, hogy ide egyáltalán nevezzenek. Több versenyzőnél láttam a nyugodt, kimért precizitást, ami ennek a versenynek az alapja. És legfőképpen azt volt jó látni az idei versenyben, hogy benne van nemcsak az idei versenyző, de én már ott látom a következő 4 verseny jelöltjeit is, akik kettő-négy-hat év múlva fognak beérni, felnőni ehhez a feladathoz. Ez igazán felemelő érzés!"

 

 

Varju Viktor, lebonyolító

varju.jpg

"Vágytam a tálcahordó posztot és meg is kaptam. Nem volt ciki (olvastam valami ilyesmit a neten), sőt, megtiszteltetés volt. Danó Zoli azt mondta előtte: "azt álmodtam elájulok, amikor a tálat visszük". Vittem neki csokit és vizet, jobb az elővigyázatosság. Izgultunk, hogy rendben legyen minden. Gondolj bele, ha megbotlasz, vagy ledől valami, esélyes, hogy kicsontoznak! :) Sárközi Ákosékkal segítettük egymást, sok volt a vezeték és a kóbor lélek. Nagyon jó volt testközelből látni mindent és ugyanúgy borsódzott a hátam mint Lyonban. Este ez a helyes kiscsaj várt otthon. :)"

Sárközi Ákos, lebonyolító [A képen jobbra a tállal]

2016-02-019.jpg

"Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy részese lehetek egy ilyen szintű verseny lebonyolításának . A verseny minden percét élveztem, jó volt látni, milyen sok érdeklődő volt jelen. Szép munkák születtek, mindenki felkészült . Most Tamás volt a legjobb, versenytapasztalata sokat segített neki. Az európai döntőn meg eufórikus lesz a hangulat, ebben biztos vagyok. A versenyen titulusom nem volt, feladatom a tálak prezentálása volt. Nagyon fontos és felelősség teljes munka a mienk. Rajtunk sok múlik :)))"

Bernáth József, Stage and service manager
[A képen balra, jobb oldalon Rasmus Kofoed**, Geranium]

bernath.jpg

"Ezidáig csak vendégként vettem részt Bocuse d'Or-okon. Akkor is elég izgalmasnak találtam a versenyt, így szervezőként meg pláne! Három kollégámmal biztosítottuk, hogy az elkészült ételek a lehető legtökéletesebben kerüljenek a kóstoló zsűri asztalára. Ahhoz képest, hogy először csináltunk ilyet, nagyon gördülékenyen ment le az egész nap. Ezért persze óriási dicséret illeti a nagyon tehetséges felszolgáló tanulókat is! Öröm volt látni, hogy a decemberi selejtező óta a szakácsok mellett ők is rengeteget fejlődtek. Az pedig már csak hab volt a tortán, hogy Rasmus Koefeddel is tudtam egy jót beszélgetni. Ráadásul pár hónapja egy londoni barátom lett nála sous-chef, így gyanús, hogy idén ellátogatok Dániába... Előtte persze kíváncsian várom a májusi Bocuse d'Or Europe-ot. HAJRÁ SZÉLL TAMÁS! "

Itt vannak a győztes ételek.
Holnap pedig a versenyzők őszinte véleményei következnek, nem csak a győztesé!

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr38405050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.