Az étterem, ahova tényleg lehetetlen foglalni! És ez nem túlzás.
2016. január 06. írta: világevő

Az étterem, ahova tényleg lehetetlen foglalni! És ez nem túlzás.

Van egy 8 személyes étterem Tokióban, ahova nem költői túlzással lehetetlen foglalni, hanem tényleg: ugyanis csakis tagok foglalhatnak, ők is maximum havonta egy alkalomra. A tagság pedig kihalásos alapon öröklődik.

screen_shot_2016-01-06_at_09_31_37.png

Fotó: independent

Nincs weboldal, nincs emailcím, a telefonszám is titkos. Japánban sok helyen tud segíteni egy-egy luxushotelben a concierge a foglalásokban, itt az ő tudományuk is csődöt mond. Ez ugyanis egy zárt klub, 'ichigen-san okotowari' azaz szigorúan csak meghívásos alapon működik, nem lehet bekerülni, csak kihalásos alapon. És persze csak japánoknak, ez már csak magától értetődő.

Az egyetlen módja a bejutásnak, ha egy klubtag magával visz. Az működik. Kivéve, ha nem vagy japán, mert akkor az sem működik. 

Van egy halom nehezen foglalható asztal a világban, sok étteremről állítják, hogy lehetetlen bejutni. Ez általában tényleg igaz is, kivéve, ha a Mibuval hasonlítjuk össze ezeket. Borzasztóan nehéz például asztalhoz jutni a koppenhágai Nomában, próbálkoztam is egy ideig, aztán tavaly már nagyon belejöttem. Tokióban is van pár keményebb menet, például a Sukiyabashi Jiro, vagy még inkább a Sushi Saito olyan helyek, ahova már csak az extrém limitált férőhely miatt is nagyon nehéz bejutni. De sikerült, megvan a helyem. Viszont a Mibu tényleg lehetetlen. Ennek legszebb bizonyítéka az, hogy hiába keresgélek a neten élménybeszámolókat, értékeléseket, teszteket, az étteremnek szinte semmi nyoma a digitális térben. Nincs Michelin-csillagjuk sem, honnan is lenne, ha nem jutnak be a tesztelők sem? És nem szerepel a San Pellegrino 50-es listáján sem, nincs, aki szavazzon rá. A világ két legmenőbb séfje, Ferran Adriá és René Redzepi említik csak, mint életük meghatározó élményét. Illetve szerepel egy nagyon jó könyvben, Michael Booth Sushi&Beyond című kifejezetten informatív és szórakoztató művében a japán gasztrokultúráról, akit - óriási szerencséjére - bevitt egy interjúalanya, akinek épp akkorra volt foglalása. Ez volt 7 éve, azóta senki. Ha rákeresünk a Jiróra, Nomára, Saitóra, akkor ehhez képest százával sorakoznak a beszámolók...

Ja és amikor megkérdeztem Redzepit, hogy mi volt a legnagyobb élménye Tokióban, mi az, amit semmiképp nem szabad kihagyni, akkor a Mibut említette.

Na ide próbálok most éppen bejutni, a teljes reménytelenségből felküzdöttem magam az utóbbi hetekben odáig, hogy mondjuk 5 százaléknyi sansz van rá, hogy összejön valahogy. De teljesen biztos az utolsó pillanatig sem lesz, mert a házaspár (az idős séf és a felesége) meglehetősen szigorú, azaz még az utolsó pillanatban is kiderülhet, hogy mégis inkább úgy vélik, hogy nem nézek ki eléggé japánnak ahhoz, hogy ott ehessek. De itt még nem tartunk, bárcsak itt tartanánk. Egyelőre az a helyzet, van egy halvány, pislákoló reménysugár. Megírom.

Holnap indul a túra, blogolni kevesebb időm lesz, de Instagramra posztolok rendszeresen, és Facebookra is! Érdemes csatlakozni.

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr648245040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BigPi 2016.01.07. 07:57:57

A szakáll le és egy kis szemfesték már is meg van a kinézet.

Amúgy hihetetlen, hogy az ilyen formációk is életképesek.
Sokáig volt Félegyházán is egy ehhez hasonló kifőzde. Bár nem ilyen szigorú szabályokkal. De tudok olyan hagyományos technológiával dolgozó pékséget is ami, csak előjegyzés alapján készít kenyeret. Ajánlás alapján lehet bekerülni a vevőkörbe, de így is korlátozva van a napi mennyiség.

CsekklisztNo.10Reloaded 2016.01.07. 13:34:20

Hozzánk még nehezebb bejutni vacsira, nincs klubtagság se, néha nekem se sikerül :-)))

HUN_Sector 2016.01.07. 13:38:53

Ez a tökéletes megoldás a helyi ÁNTSZ és az adóhatóság ellenőrzéseivel szemben :)

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2016.01.07. 14:28:00

@trash.hu: igen, koszi, stimmel is a szam, csak semmire nem jo. :)

Nancsibacsi 2016.01.07. 15:07:58

Jó, hát én se főzök csak annak, aki megérdemli. Japánoknak pont nem.

wjozsi 2016.01.07. 15:14:26

A japánok jelentős része rokon népnek tekinti a magyarokat, ez jó kiindulópont lehet.

Mészáros Laci 2016.01.07. 15:28:27

Elolvastam a posztot (élvezem a stílusodat), de végig ott motoszkált a fejemben az a mondat, hogy "first world problem" :-)

dhrbikes 2016.01.07. 15:48:08

@HUN_Sector: Ja, itthon én is csak ilyen vállalkozást indítanék :)

toportyánféreg 2016.01.07. 16:00:51

innen a 8-ból megmondom, hogy nem nézel ki japánnak, ezért felesleges indulni

walter77 2016.01.07. 16:09:38

"A világ két legmenőbb séfje, Ferran Adriá és René Redzepi említik csak, mint életük meghatározó élményét."
és
"Az egyetlen módja a bejutásnak, ha egy klubtag magával visz. Az működik. Kivéve, ha nem vagy japán, mert akkor az sem működik."

Ööö, nincs itt némi ellentmondás? Bár nem vagyok szakértő, de nekem nem annyira tűnnek japánnak az említett emberkék.

RobertThorn_ 2016.01.07. 16:19:18

egyáltalán miért kell _étteremnek_ nevezni egy maguknak való japán nyugdíjas házaspár konyháját?

pl. ha a lakótelepi lakásomban csak és kizárólag a barátaimnak mutatom meg a fantasztikus gitártudásomat, akkor asszem nem kéne a nappalimat hangversenyteremnek hívnom, nem?

Eszter55 2016.01.07. 16:22:44

"ugyanis csakis tagok foglalhatnak, ők is maximum havonta egy alkalomra. A tagság pedig kihalásos alapon öröklődik." - Ez nem igaz. Bárki foglalhat, aki meg tudja fizetni a borsos menüt, semmilyen tagság, ajánlás, stb. nem kell hozzá. Minimum 1 hónapra előre tudnak csak foglalni. Érdemes megnézni a vállalkozásról szóló filmet, Szusiálmok a címe (Jiro Dreams of Sushi), abban maga az üzemeltető család osztja meg ezt az információt. A Facebookon is fent van az étterem (neve: Sukiyabashi Jiro), a véleményeknél lehet látni, hogy a különböző földrészekről oda látogató vendégeknek mi a véleménye a szusiétteremről. Rejtély, hogy a blog írója miért nem írta meg az étterem nevét, illetve honnan vette ezeket a hamis információkat.

ideasz 2016.01.07. 16:36:13

@Eszter55:
Fusd már át még egyszer....

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2016.01.07. 16:51:02

@Eszter55: azért örülök, hogy gyorsan lehazugozol :) Az általad említett filmet én hozattam be, Jiróhoz megyek is, oda valóban be lehet jutni, bár nem könnyű foglalni. Viszont ez egy másik étteremről szól, aminek bele is írtam a nevét: Mibu. Egyéb probléma? :)

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2016.01.07. 16:52:26

@walter77: Ők a séf meghívására érkeztek ide, egyébként pedig változott időközben a rendszer, sokáig nem volt gondjuk a nem japán vendégekkel.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2016.01.07. 16:54:33

@Mészáros Laci: :) köszi, ez bizony a komplett blogra stimmel :)

@RobertThorn_: talán ott van a különbség, hogy ide el akar jutni enni elég sok ember (és séf) a világból.

kun andras 2016.01.07. 17:06:32

Akkor ez nem is étterem, hanem egy magánlakás.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2016.01.07. 17:09:37

@kun andras: @RobertThorn_: étterem ez, vagy klubétterem, esetleg privát étterem, mert fizetni azt kell, de valóban hasonlít valamennyire a koncepció egy lakásétteremhez.

awsedrftg 2016.01.07. 17:38:14

Hogy szinte semmi nyoma a digitális térben az azért túlzás... (szinte túl sok, ahhoz képest, hogy földi halandó be sem juthat).

www.youtube.com/watch?v=UtI6Yc-mn-M

www.telegraph.co.uk/luxury/drinking_and_dining/5642/the-world%E2%80%99s-best-restaurants-by-ferran-adri%C3%A0.html

www.independent.co.uk/life-style/food-and-drink/features/tokyo-treasure-the-food-at-japans-most-exclusive-restaurant-mibu-can-literally-make-you-convulse-1696232.html

www.forbes.com/2010/04/15/asia-expensive-restaurants-lifestyle-food-wine-luxury.html

“In Japan, there are several restaurants that require an introduction to even garner a reservation,” says Aun Koh, co-founder of The Miele Guide and director of Ate Media. Mibu, in the Giza district on Tokyo, which is featured in the current edition of The Miele Guide, is an example, as is Kitcho, which has branches in Osaka, Kyoto and Tokyo and has outlets that are only open to members and their friends. “These places are super-exclusive as well as very expensive,” says Koh.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2016.01.07. 17:43:03

@awsedrftg: igen, igazad van, ha van a neten 4-5 helyen, az sok :) Egyébként kb ezeket fel is soroltam (az independent cikk az általam említett könyvből van, Adriá, stb). Keress rá bármilyen más étteremre, és nézd meg, hogy ennek a százszorosa-e minimum. De gondolom csak kötözködni akartál kicsit :)

awsedrftg 2016.01.07. 18:44:40

Nem akartam kötözködni (elnézést, ha így sikerült), sőt ...nagyon kíváncsivá tettél (ezért is kerestem rá). Én speciel, valószínű sokakkal együtt még nem hallottam erről a helyről és irigykedem az 5% esélyedre is! :-) Azért drukkolok, hogy ez nagyobb legyen! :-) Az meg, hogy nincs róla szinte semmi a neten, teljesen normális, hisz ahogy leírtad, egy nagyon szűk zárt kör juthat oda, valószínű ha ilyen jó, még ők is gyakrabban mennének, nem is áll érdekükben, hogy népszerűsítsék, hisz akkor még ennyi lehetőség sem jutna nekik.

kutyanyolc 2016.01.07. 18:55:53

nagyon fasza csóka vagy.

Auld Lang Syne 2016.01.07. 20:09:25

Aszt marhapörkűtt vane? : )))
Ööö, mármint biztos, hogy szuper jó lesz a kaja, de valószínűbb, hogy inkább a miliő miatt lesz emlékezetes. Ha bejutsz. Úgy legyen!

cardiobascuralis 2016.01.07. 20:15:43

@wjozsi:
Pedig legfeljebb az északi részeken élő ajnuk a rokonaink (mármint nem nekünk, hanem a honfoglaló magyaroknak, akikhez a mai magyaroknak nagyjából semmi közük), akiket a japánok nagyon lenéznek.

(Mondjuk nem is tekintik a magyarokat rokonnak a japánok, ez puszta mendemonda. Vagy ha nem tudnék magyarul, és angolról kellene tükörfordítanom, akkor mondhatnám, hogy városi legenda.)

cardiobascuralis 2016.01.07. 20:21:03

@RobertThorn_:
Léteznek pedig lakáskoncertek, már én is voltam ilyenen.

@világevő:
A lakáskoncerten is kell fizetni, és ha mondjuk nem a kommentelő koncertezne így, hanem pl. Angus Young (of AC/DC), ott is elég jelentős túljelentkezés lenne. De lehet, hogy Károlyra is, aki Szántana, de nem tud, ezért gitározik (azt meg elég jól tud, és magyar volt a mestere, Szabó Gábor).

cardiobascuralis 2016.01.07. 20:25:03

Egyébként mennyi ott egy zónamenü forintban?
(Csak úgy hozzávetőlegesen, hogy elfogadjam-e, ha meghívnak, bár watasi wa gajdzsin deszu.)

Sequoyah 2016.01.07. 21:49:40

Mit tud egy ilyen hely azon kivul hogy milyen meno valaki mert ott eszik ahol senki mas? Mert akkor az en konyham siman rajuk ver, mert oda csak az asszony johet be, es senki mas:)
Vajon tenyleg jobb a kaja, mint a vilag masodik legjobb ettermeben, ahova be is lehet jutni?

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2016.01.07. 22:08:47

@Sequoyah: nem azt tudja, hogy menő, aki ott eszik, hiszen akkor tele lenne a net a menőzéssel erről. Lehet, hogy pont ezért nem is szeretik a nem japán vendégeket, mert azok meg menőznek. Megpróbálom kideríteni, de nyilván többről szól ez,mint a 'kajáról'...

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2016.01.07. 22:09:46

@Sequoyah: a csúcskategóriás japán éttermekben általában 30.000 jen (kb 75.000,-).

Gyűrött Papír 2016.01.07. 22:50:40

Lehet olyan rossz az étel, hogy utólag senki nem meri bevallani, hogy mire is szánt annyi időt és pénzt, inkább benyeli, hogy úgysem tudja meg más. Aki meg megtudja, azt klubtagcinkos lesz. Persze csak viccelek. :))
Egy rejtett gomblyukkamerát vihetnél. A japánok állítólag erősek elektronikában. De ha nem viszel, Te is cinkos leszel ám! :)
Hajrá!

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2016.01.07. 23:00:42

@Gyűrött Papír: :D köszi! Nyilván nekem is végtelen ízlik a kognitív disszonancia miatt már előre is :) De ha nem jutok be, akkor egy fos. :)

cardiobascuralis 2016.01.08. 01:47:35

@világevő:
Az nem is annyira veszélyes, sőt, japán keresetekkel egyáltalán nem drága.
(75 rugót szerintem magyar étteremben is elkérnek itt-ott egy teljes sokfogásos kajáért, és nem a turistalehúzós helyekről beszélek, hanem rendes árlap szerinti árakról).
Ennek legalább a 3-4-szeresére tippeltem.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2016.01.08. 06:08:10

@Eszter55: Rejtély, hogy mi ez az intenzív ragaszkodás ahhoz, hogy hülyét csinálj magadból... Mindenesetre profin megy, tehát megvan az értelme a kitartásnak!

wrstjnethn 2016.01.08. 11:09:30

@világevő: Aztán mi történt? A nem japán vendégek csúnyán viselkedtek?

wrstjnethn 2016.01.08. 11:16:28

Egy ilyen hely mégis mit tud nyújtani, ami megéri ezt a fene nagy hype-olást? Tudom, a rántott húson túl is van élet, de az igazi, nagymenő, díjnyertes, sokcsillagos, sztár-séfes, elit, exkluzív helyekhez képest mégis mi az, amit nyújtani tud cserébe azért, hogy úgy kell bekönyörögni magad? Nem kötözködésképpen, hanem komolyan kérdem, mert nekem csa túljátszott "brand building"-nek tűnik a dolog.

Az jut eszembe, (urban legend?) mikor egy világhírű hegedűs a metróban kezdett hegedülni és mindenki szart rá, másnap este meg teltház előtt játszott, ahova vagyonokba kerülő jeggyel lehetett csak bejutni. Szóval, ha a menüjüket egy másik neves étteremben raknák eléd, akkor is felismernéd, vagy csak azért tűnik "jobbnak", mert felspannolod magad?

cardiobascuralis 2016.01.08. 12:29:43

@wrstjnethn:
Te miért fizetsz ki 20 ezret, hogy élőben lásd az AC/DC-t, amikor a magyar ABCD nevű zenekar ugyanolyan minőségben eljátssza ugyanazokat a számokat 1500 Ft-ért?

(A Led Zeppelin - Coda párost csak azért nem említem, mert a Zep már elhalálozási okok miatt nem koncertezik néhány évtizede eredetiben.)

cardiobascuralis 2016.01.08. 12:32:09

Egyébként Charlie Watts (Rolling Stones) régebben a haverjaival rendszeresen játszott jazzt a londoni metró aluljáróiban, gitártokba dobált aprópénzért, és nem volt több 10 ezres tömeg, mint a Stones-koncerteken, pedig ingyen volt.

wrstjnethn 2016.01.08. 12:46:34

@cardiobascuralis: Pont ezért mondtam, hogy ne a rántott húshoz hasonlítsuk, hanem a többi nívós étteremhez. Ha azt monanám, hogy az AC/DC koncertre csak meghívásos alapon lehet bejutni, csak litván állampolgároknak, 150 ezer forintért, nem gondolkodnál el, hogy mire ez a nagy felhajtás, mikor más, szintén híres zenekarokat kevesebb mizériával lehet hallgatni?

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2016.01.08. 13:22:25

@wrstjnethn: @cardiobascuralis: pont ez a gyönyörű Japánban, hogy nem lehet europai aggyal felfogni!

cardiobascuralis 2016.01.08. 14:17:36

@wrstjnethn:
Biztos elgondolkodnék, de lehet, hogy akkor még jobban akarnék én is AC/DC koncertre menni, hogy lássam őket élőben.

@világevő:
Én tisztában vagyok vele, egy időben (vagy 30 éve) elég sokat foglalkoztam Japánnal (kultúrával és történelemmmel; a nyers meg félig nyers ételeiket sosem bírtam megkedvelni, pedig próbálkoztam azóta is, de pár finom azért van, csak azt nem szusibárban lehet kapni), tanultam is a nyelvet. De aztán felnőttem és megkomolyodtam. :-)
Japánul meg sikeresen elfelejtettem.

Advanced Flight 2016.01.08. 15:01:42

Amikor kb. másfél milliárd ember fent van a fészen, és még a legutolsó délpesti kifőzde macskájának is jár a 15 perc hírnév, egyre nagyobb baromságokat kell kitalálni az embernek, hogy - úgymond - kitűnjön a tömegből és "különleges" (ehehe) legyen :-P
Ez még egész enyhe, már várom a következőt ötletet, ahol a vendégnek kell a víz alatt könnyűbúvár szerelésben pucolni a gömbhalat a saját vacsorájához vagy valami hasonló menőség :-)

cardiobascuralis 2016.01.08. 15:43:16

@Advanced Flight:
Tartok tőle, hogy ez az étterem jóval a Facebook létezése előtt is létezett már, és akkor is ugyanez volt a rendszer.
És Japánban ez tényleg nem annyira elképesztően furcsa. Más a gondolkodásmódjuk.

Advanced Flight 2016.01.08. 16:41:58

@cardiobascuralis: nem is a furcsaság a lényeg, hanem ez az "én különleges vagyok, mert olyan étterembe járok, ahova te sosem jutsz be, bibibí" attitűd.
Persze hogy régebben is volt ilyen, Angliában pl. klubnak hívják és régen az alsó középosztálytól felfelé mindenki tagja volt valamelyiknek.

cardiobascuralis 2016.01.08. 17:02:30

@Advanced Flight:
Nem hiszem, hogy ezt éreztetik bárkivel, mármint hogy különlegesek lennének ettől. Japán nem Európa, nem divat a hivalkodás. Csak azért jó, mert nekik jó, nem azért, hogy mások előtt vagánykodjanak vele. Nem véletlenül nem nagyon írnak róla blogot.

Jalapeno Poppers 2016.01.08. 17:15:58

Nyilvan mar a mereteid miatt is konnyen eladhato vagy japppannak... Esetleg az elozo blogos fotod a barddal, az olyan jakuzas... :)

drabanten 2016.01.08. 18:46:32

És az a fénykép a cikk elején, ha tényleg ez a szupertitkos Mibu látható rajta, hogyan sikerült lekapni és még ki is csempészni? Szerintem ez lehet a következõ James Bond film témája.

drabanten 2016.01.08. 18:55:49

És ha már James Bond, õ annak idején el tudta adni magát japánnak (You Live Only Twice), szóval nem lehetetlen.

Gyűrött Papír 2016.01.10. 21:36:46

@wrstjnethn: OFF
"mikor egy világhírű hegedűs a metróban kezdett hegedülni"
Nem urban legend. Lazán kapcsolódva a témához, vajon csak azért ismerjük fel az értéket, mert szólnak, hogy vigyázz, érték következik? Vagy tudatosan figyelni kell?
www.youtube.com/watch?v=hnOPu0_YWhw
/OFF

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2016.01.15. 15:29:43

@drabanten: nem titkos. És vannak vendégei. A kép pedig sok éves.

meow? 2016.01.17. 09:07:13

Azon filozom, mennyi ido alatt szurnanak le valami hegyes eszkozzel, ha a kajara ott helyben nyomnal egy kis ARO Ketchupot :))

banza 2016.01.31. 18:40:06

Egy nagyon közeli barátom Dániában dolgozik 12 éve egy gasztronómiában érdekelt családi vállalatnál vezető beosztásban. Évente 1x 2x mennek a tulajdonosok meghívására a Nomába. Hát az ő elmondása alapján a fantasztikustól a trágyáig volt már ott minden.

rerros 2016.02.09. 09:08:30

akkor bejutottál végül a Mibuba vagy sem? :) mert számomra még nem derült ki, vagy már írtál posztot róla? vagy csak nem találtam meg a blogon?

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2016.02.09. 10:01:25

@rerros: bejutottam, és még nem írtam meg!

rerros 2016.02.10. 10:57:49

@világevő: akkor oké, csak azt hittem, elkerülte a figyelmemet :) akkor várom...