Jéghegy-rovar-űrállomást létesítettek Párizsban
2015. július 14. írta: világevő

Jéghegy-rovar-űrállomást létesítettek Párizsban

sam_5086-001.JPG

Egészen elképesztő Frank Gehry épület települt a városba, mindenképpen érdemes megnézni, nem csak a kortárs kiállítások miatt!

Ráadásul viszonylag egyszerűen el is lehet érni még tömegközlekedéssel is, az 1-es metróval és 10 perc sétával, de van saját shuttle buszjárata is, ami kivisz a Bois de Boulogne-ba a bejárathoz, aki nem szeret gyalogolni. Igazán látványosan a levegőből lehetne lefotózni, de oda nem jutottam fel, drónt se vittem, így csak a neten kerestem pár képet erről:

Az épület előcsarnokában van egy makett is, természetesen fogdosható, és különböző érdesítésű felületekkel jelölt, hogy melyik rész, miből van, a jelmagyarázathoz pedig nyilván Braille-írásos jelölés is tartozik. (És mindenhol szabad fotózni is, az is nagyon szimpatikus húzás.)

Az épületet persze sokan túlzásnak tartják, nem is feltétlenül indokolatlanul, de az semmiképp se kérdéses, hogy iszonyú látványos és egészen meghökkentő, ahogy felbukkan a fák közül. Az már egy kicsit kevésbé érthető, hogy tavaly október óta miért nem sikerült egy tisztességes járdát készíteni odáig a metrótól, hogy az elegáns múzeumba lépő, komoly belépőt fizető látogatók ne extrém poros lábbal érkezzenek.

Frank Gehry-ről egyébként itt lehet például bővebben olvasni, rengeteg helyről lehet ismerős a neve, például a bilbaói Guggenheim Múzeum, vagy a Barcelona strandján található óriás hal is az ő nevéhez fűződik, csak hogy a gasztrovárosoknál maradjunk.

De maga az épület olyan változatos és látványos, hogy nem igazán lehet betelni vele, hihetetlen bonyolult a térszerkezet, rengeteg terasszal, amik félig-meddig a szabadban vannak, csupa izgalom.

Persze bent se akármi van, sokféle kortárs művészeti kiállítás, rengeteg videoinstallcióval, és izgalmas megoldással. Van például egy bonyolult, felfüggesztett üvegfuvola rendszer, ami az épületben levő huzatra reagálva kreál dallamokat, vagy az épület mögötti 'vízlépcsőnél' egy bonyolult tükrökkel ellátott oszlopcsarnok. És ami nincs: szigor, szinte mindent meg szabad fogni, nyilván a műtárgyak többségének kivételével azért. Szóval egy nagyon jó hangulatú és izgalmas hely, akár gyerekekkel is.

Az építtető Franciaország leggazdagabb ember, a Louis Vuitton tulajdonosa, Bernard Arnault (pontosabban a műrkát is birtokló LVMH csoport feje ő). Így minden - nem hamis - LV-táskából ide is jutott pár euró, köszönjük.

A hivatalos weboldal.

A fotók egy Samsung NX500-al készültek.

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr637627030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Diorella Queen 2015.07.14. 15:45:38

Szép épület, de még sem tölt be semmilyen funkciót valójában, azok kívül hogy látványos az építészeti megoldása és modern , űrkorszaki . De semmiképp nem állítanám hogy barátságos . Nem értem ezeknek a gigantikus tereknek a lényegét. Mire jók ekkora hatalmas üres terek, melyek csak eszik az energiákat ( fűtés ) ?
Inkább hivalkodó és magamutogató az egész épület, mint ha LV azt akarná megmutatni, hogy lásd, én ezt is megengedhetem , hogy van egy épületem csupán csak a látványnak .