Széll Tamás egészen meglepő helyre várja a magyar Bocuse d'Or csapatot - videóinterjú
2015. január 24. írta: világevő

Széll Tamás egészen meglepő helyre várja a magyar Bocuse d'Or csapatot - videóinterjú

Az utolsó komplett edzésnapra is kilátogatott Széll Tamás, az Onyx étterem Michelin-csillagos séfje, aki a Bocuse d'Or szakácsversenyt legjobban ismeri itthon belülről, hiszen két éve a lyoni világdöntőn a 10. helyet sikerült megszereznie. Emiatt is érdemes odafigyelni a véleményére, Molnár Gábor két versenyételének megkóstolása után egészen meglepő esélylatolgatásra vállalkozott!

img_9486.JPG

Széll Tamást kérdezgettem az esélyeinkről, illetve, hogy mik változtak a két évvel ezelőtti versenyhez képest, na meg megy-e egyáltalán Lyonba és mit fog ott csinálni?

Íme a pár perces videóinterjú:

Az intró a nagyon tehetséges és kreatív Pop Design munkája, szerintem nagyon jó! Itt írtam róluk korábban, itt pedig látszanak egyéb munkáik is.

Így nézett ki Széll Tamás versenyzése 2013-ban a Világevő közvetítésében Lyonból, benne a híres mosollyal. Ez pedig pár kép az edzésről:

Korábbi tudósításom a magyar Bocuse d'Or csapat edzéséről. És persze Lyonból közvetítek 'élőben' majd szerdán, csak előtt még egy kis párizsi és Lyon környéki kalandozás következik... És nagyon kell a szavazat Molnár Gábor Bocuse d'Or poszterére, óriási versenyfutásban vagyunk a marokkóiakkal!
Ma délután az M1-en 16:35-kor leadják a két évvel ezelőtti versenyről készült magyar filmet!

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr497099193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.