Botrányos gasztrokiállítás? Ott a helyem!
2014. december 20. írta: világevő

Botrányos gasztrokiállítás? Ott a helyem!

Elég nagy vihart kavart egy kiállítás Párizsban, pedig csak ártatlan, na jó, ártatlannak tűnő csokimikulásokról volt szó. A feldühödöttek még alaposan meg is rongálták az egyik kiállított példányt, nyilván megnéztem, hogy miről is van szó.

2014-11-13_parizs.jpg

Első ránézésre semmi rendkívüli nincs a Szajna parton található neoklasszikus palotában, a Monnaie de Paris-ban, azaz a pénzverdében rendezett kiállításban. Bár a téma érdekes, Csokoládégyár (Chocolate Factory) a cím, és tényleg egy csokiüzem látható, ráadásul működés közben. A téma igazodik az év végéhez, csokimikulások készülnek nagy mennyiségben, amiket meg is lehet vásárolni. Az alkotó Paul McCarthy, konceptuális művész. A felhasznált csoki pedig belga, Callebaut.

Aztán persze kicsit árnyalódik a kép, egyrészt a csokimikulásokról is kiderül, hogy miért is verték ki a biztosítékot a derék párizsiaknál. Az erősen stilizált karácsonyfa csak az egyik olvasata a mikulás által tartott tárgynak.

Másrészt a kiállítás bevisz talán a művész tudatalattijába(?) is, ahol önmagát kérdezgeti, hogy művész-e. Nem csak írásban, hanem hangosan is, állandóan ismétlődő, monoton videóvetítés formájában.

További részletek a kiállításról itt.

De vajon indokolt volt a Place Vendome-on található hatalmas McCarthy-'karácsonyfát' tönkretenni?

Itt pedig további olvasnivalók: a leggourmet-bb karácsonyi ajándékok szerintem, és végigjártam romantikus karácsonyi vásárokat Belgiumban és Németországban.

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr846999309

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nincs semmi baj! 2014.12.20. 21:58:19

A művész egy 3 tonnás alkotása köztéri szoborként Rotterdam egyik terét ékesíti. A helyiek csak Kabouter Buttplug-ként emlegetik:
www.rijnmond.nl/nieuws/28-11-2008/kabouter-buttplug-op-zijn-plek-op-het-eendrachtsplein