10 dolog, amit nem tudtál a Bocuse d'Orról és milyen hatása lesz a budapesti döntőnek?
2014. november 12. írta: világevő

10 dolog, amit nem tudtál a Bocuse d'Orról és milyen hatása lesz a budapesti döntőnek?

Közeledik a Bocuse d'Or világdöntője Lyonban, egyre nagyobb az izgalom, újabb nagyon izgalmas részletek derültek ki a versenyről, na és persze főleg a magyar csapat terveiről! Épp Párizsban ülök a Bocuse d'Or és a Metro közös sajtóeseményén.
[Folyamatos frissítések egész nap!]

csapat.jpg

A magyar csapat, Jerome Bocuse-zel, Paul Bocuse fiával kiegészülve

Az alapokról már elég sokat írtam, tudósítottam élőben az elmúlt évek versenyeiről is, (ezek voltak az utolsó hírek a csapatbeosztásokról.) és sikerült 2013-ban még azt is összehoznunk, hogy Széll Tamás kapja a legjobb plakát díját, ez ugyanis közönségszavazással dőlt el, innen indult a szervezés.

 ffsef.png

Abban a sok nagy ember is egyetért, hogy egy-egy ország 'személyi igazolványának', imidzsének egyre fontosabb részét képezi a gasztronómia. Ezzel teljesen egyetértek, Magyarországnak is komoly lehetőségei vannak ezen a területen, a turisták idecsábításának kiváló eszköze a gasztronómiai sikerek elérése, akár a januári világdöntőn, akár 2016-ban a Budapesten(!) rendezett európai döntőn, ideális esetben persze mindkettőn! 

A lista előtt még gyorsan a Bocuse d'Or francia főszervezőinek a válasza arra a kérdésemre, hogy milyen hatást gyakorolhat egy ország gasztronómiájára az európai döntő megrendezése, különös tekintettel Budapestre:

Florent Suplisson, GL Events: "A Bocuse d'Or alapvető célja, hogy a mesterszakácsokat, az igazi tehetségeket előre vigye, akik igazán nagy séfekké fognak válni. Ennek kapcsán természetesen az adott ország gasztronómiája is reflektorfénybe kerül, ezáltal képes lehet a világ számára közvetíteni azt a gasztronómiai jelet, ami kulcsfontosságú az érvényesülésben. Főleg a globalizáció idején, ebben a hatalmas versenyben nélkülözhetetlen a saját hangsúlyok megfelelő érvényesítése."

Pascal Gayrard, Metro: "Magyaroszágnak lehetőséget ad a rendezés arra, hogy megjelölje, hogy mik azok az ízek, séfek, termékek, amiket a világ számára prezentálni szeretne.
És a fenntartható fejlődéshez is hozzá kell járulnia a Bocuse d'Ornak, a helyi termelőkre, a helyi termelésre, például a zöldségtermelőkre is hatnia kell. Azaz nagyon kidomborodik a helyi termések jelentősége, ami gyakran problémás, de egy ilyen verseny megrendezése kapcsán ennek javítására is van lehetőség."

qanda_1.jpg

És még egy kiegészítés:

Jerome Bocuse anekdotája az apjáról, Paul Bocuse-ről:
Amikor sok éve megkérdezték szakácsok:
-séf úr, mit tegyünk a sikerért, mi a titok?
Bocuse: -menjetek ki a konyhából, tanuljatok, lássatok világot, ismerkedjetek!
Amikor most megkérdezték ugyanerről:
-Menjetek vissza a konyhába!!!

FullSizeRender.jpg

60 országos válogató előzi meg a kontinentális döntőket.

Több mint 360 versenyzőből áll össze a világdöntő végleges mezőnye.

Egy séf van, a dán Rasmus Kofoed, aki 8 éven keresztül küzdött, mert csak az arannyal, a Bocuse d'Orral tudta beérni. Az ezüst és a bronz után 2011-ben végre a győzelem is összejött neki. És 2 Michelin-csillagot is összehozott neki a küzdőszellem.

Van mindig két ország, akiknek nem kell aggódni a helyükért. a világdöntőben Ez persze részben összefügg azzal, hogy nagyjából kitesznek egy teljes kontinenst: az Egyesült Államok és Kanada.

Ha egy borkóstolót veszünk hasonlatnak, akkor a kései tálalásért (második nap tizedikként, nagyon erős országok után) a magyar csapat nem egy még erősebb bort próbál majd feltálalni, hanem más taktikát tervez: ő lesz a frissítő pohár sör a zsűritagok poharában, akik remélhetőleg nagyon boldogan reagálnak majd erre a megoldásra.

A Metro a Bocuse d'Or stratégiai partnere, 2005-ben kezdték, azóta egyre szorosabb a kapcsolat, 2010-ben már ők biztosították a borjút a francia válogatóversenyre, 2013-ban már a világdöntő főszponzoraként a halat, homárt és a friss piaci árukat is ők bi

bdor.png

A Bocuse d'Or is folyamatosan változik, idén még tovább erősítik a spontán elemet, a halétel alapanyagát csak előző napon osztják meg a versenyzőkkel, így nem tudnak előre gyakorolni rá.

10400 szurkoló izgulja végig a helyszínen a döntőt, ami tényleg inkább egy sportversenyre hasonlít.

A Bocuse d'Or a gasztronómia Formula-1-e, (bár akár hasonlíthatnánk az haute couture-höz is a divat világában), az itteni csúcstechnológia, a fejlesztések, a kísérletek eredményei nagyon hamar leszivárognak az egyszerűbb autóversenyek (divattervezők), azaz az éttermek világába. És nem csak a főzésre vonatkozik ez, hanem az időzítésre, a tervezésre, a munkaszervezésre, a tálalásra, a minőségbiztosításra is például.

A magyar csapat leghangosabb és leglelkesebb szurkolója: Csapody Balázs, a Kistücsök tulajdonosa, aki idén a Magyar Bocuse d'Or Akadémia alelnöke is, Magyarország hokimezben végigtombolja mindig vezérszurkolóként a versenyt.
(Nem véletlen, hogy ő a legfeltűnőbb azon a jépen is, amit a lelkes közönség illusztrálására bemutattak a sajtóeseményen, az ökle természetesen épp az égben.)

[update]

regis.jpg

Régis Marcon és Patrik Jaros a színpadon, izgalmas kombináció, mindketten ott álttak 1995-ben a dobogón, Patrik harmadikként, Régis győztesként. Ma Patrik a Német Bocuse d'Or Akadémia elnöke, Régis pedig a franciáé. Mindketten tagjai a Bocuse d'Or nemzetközi szervezőbizottságának, Régis-nek van azért három Michelin-csillagja, Patriknak 'csak' egy...

És fontos infók Régis-től: a legfontosabb szerinte, hogy legyen az ételekben érzelem, legyen egy történet, amit el akarnak mondani, legyen személyes. Ez a konyha ünnepe, nem a francia konyhái, hanem bármelyiké, az adott ország kultúrájának kell érvényesülnie.

molnar.jpg

Aztán Molnár Gábor a színpadon!

Kérdés: Miért akart a Bocuse d'Oron szerepelni?

MG: Először is nagyon nagy megtiszteltetés ez, 12 éve álmodom arról, hogy hátha egyszer ott lehetek a Bocuse d'Oron. Kisebb haza versenyeken sikereket sikerült elérni, eljutottam az előszobáig, aztán kiharcoltam a részvételt. Motivációként két dolgot szeretnék megemlíteni. Személyes oldalát tekintve: nem mindenki alkalmas erre, olyan kitartás, határozottság, fegyelem kell hozzá, ami nekem szerintem megvan. A szakmai motiváció pedig a fejlődés, az itteni folyamatos kísérletezés, a több hónapos tréning rettentő fontos. Minden nap rájövünk, hogy az előző napi teljesítményünk gyenge volt, napról-napra kell fejlődni.

Kérdés: Mo épp csak csatlakozott, és hihetetlenül komoly eredményeket ért el szinte azonnal! Mit jelent neked ez a lehetőség, h képviseled

MG: Igen, két éve hatalmas nagy sikert értünk el a tizedik helyezéssel Tamás révén, természetesen az általa kitaposott utat szeretném tovább taposni, hogy az utánam következőknek még könnyebb dolga legyen és még nagyobb sikereket érhessenek el.

 A négy versenyző együtt:

versenyzok.jpg

És még egy adag friss fotó a magyar csapatról:

 

Ha azt szeretnéd, hogy legyen magyar résztvevő a nemzetközi bloggertúrán Keralában, akkor szavazz rám itt! Köszi!

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr766890109

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.