Burzsuj uzsonna - afternoon tea a Greshamben
2014. május 26. írta: világevő

Burzsuj uzsonna - afternoon tea a Greshamben

Eleve óriási rajongója vagyok a Gresham palota épületének, emlékszem még arra is, hogy volt egy-két meglepően finom dolog a legendás, de cseppet sem luxus Gresham sörözőben is, mielőtt még felújították és Four Seasons hotellé alakították volna a hotelt. Most pedig bevezettek egy brit szokást, az afternoon tea-t, amit lehet délutáni teának is fordítani, de pontosabb az uzsonna kifejezés rá.

2014-05-26.jpg

Ettem már ilyet máshol is, a leginkább luxus változatot Londonban, a Sheraton Palm Courtjában, itt a képes beszámoló róla. Ez pedig a Vajas Kenyér tök jó beszámolója egy másik londoniról. Ehhez képest több örvendetes különbség is van: a Greshamé lényegesen gazdagabb (kínálatban és mennyiségben is), sokkal elegánsabb az itteni porcelán, amiben szervírozzák és megszabadultam ettől az arcszőrzettől. (erről most kivételesen nincs selfie.)

A helyszín:

A Four Seasons-ben ugyanis a két nagy hazai porcelánmanufaktúra egyikétől, a Herenditől rendeltek, ami olyan szempontból is témába passzoló választás, hogy sok brit uralkodó is rendelt innen, sőt, a bulvárfogyasztók ezt biztos jobban tudják, de pontosan ilyet kapott ajándékba William herceg és Katherine nászajándékba. Természetesen kézzel festett, és külön jó kezdeményezés még a séftől, Leonardo di Celementétől, hogy a brit kötelező körök mellett belecsempészett rengeteg magyaros színt is a kínálatba, így van például Rigó Jancsi vagy flódni is a sütik között, de a hagyományos teazsömléből, a scone-ból is csinált egy sütőtökös változatot is, ami rettentő finom is lett. Főleg a clotted creammel és a meggylekvárral, de a szendvicsek is magyarosodtak, kenyérszelet helyett pogácsalapra kerültek rá a feltétek. 

A porcelán:

És maga az uzsonna:

Four Seasons Hotel Gresham Palace
További részletek itt (angolul)

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr586211085

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.