A legbizarrabb alapanyag - percebes, vagy kacsakagyló
2014. március 28. írta: világevő

A legbizarrabb alapanyag - percebes, vagy kacsakagyló

Tegnap az óceánparton Cascais-ban, Portugáliában ebédeltem egy remek halétteremben, az előétel egy olyan fogás volt, ami talán a legbizarrabb alapanyag a világon, útitársam szimplán csak felháborító élőlénynek nevezte. Pedig a dínoszauruszos külső ellenére nagyon finom ételről van szó, aminek a gyűjtése is embert próbáló feladat, sokak számára a megkóstolása is.

IMG_2701.JPG

Percebes a helyi neve, angolul goose barnacle-ként szokás emlegetni, amit fordíthatnánk akár lúdkagylónak is, de magyarul mégis inkább a kacsakagyló terjedt el, már amennyire egyáltalán bármi is elterjedt ezzel kapcsolatban, ugyanis olyan kevés helyen fogyasztják a világban és olyan bizarr a megjelenése, hogy elég sokan nem is tudnak róla, ez derült ki abból is, amilyen reakciók születtek a facebookon, amikor feltettem egy képet.

 

Egyébként sem a lúd-, sem a kacsakagyló nem áll közel a valósághoz, az világos, hogy az előtag csak abból jön, hogy mire hasonlít, vagy mi is lehet ez a formája alapján, de rendszertanilag sem kagyló, azaz az utótag is téved: egy rákféle, egészen pontosan a kacslábú rákok közé tartozik. Nyugisnak tűnhet az életmódja, ugyanis a sziklákhoz gyakorlatilag hozzánő, ahogy az a képeken is látszik majd, mégis elég virgonc: azzal büszkélkedhet, hogy nincs szüksége (és lehetősége) arra, hogy megtoldja egy lépéssel, ezért eleve elég hosszút növesztett: a testhosszának a sokszorosát (kb 8x) éri el a péniszmérete. 

 Fogyasztása általában előételként történik, egészben tálalják, ahogy a képeken is látszik, elég komoly, a homárral vetekedő árban van. A dínós stlíusú részt lehet nyélnek használni, azzal lehet egy kis csavaró mozdulattal kihúzni a "bőréből" a hosszúkás, pénisszerű testet és leharapni a "nyélről". Fantasztikusan finom, általában az óceán vagy a tenger íze hasonlatot szokták használni, nem könnyű leírni, hiszen van egy finom tengeres íze, de ehhez hozzájön még az izmos, ruganyos textúra és persze nyilván a különleges külső is belejátszik abba, hogy szélsőséges érzelemeket vált ki mindenkiből: vagy retteg tőle vagy nagyon szereti.

Ez lesz a következő téma, bejutottam a színfalak mögé is, az elvitelre szánt hat darabot is befaltam azonnal, annyira jó.

IMG_4247.JPG

A TAP segítségével jutottam el Portugáliába, köszönöm.

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr795882694

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2014.03.28. 11:12:26

nagyon szépek a képek, abszolút nem háborított fel, csak azt nem tudtam eldönteni, hogy merről is kellene néznem...
Ezek szerint kizárólag a csőben ülő részt kell megenni? A végén a körömszerű részét (feje?) békében hagyjuk, mint a garnéla fejét is?
Utolsó kérdés: Ezek szerint simán nyersen fogyasztják?

Yarner · http://androlib.blog.hu 2014.03.28. 11:14:20

Á, találtaam egy (nem túl jó minőségű) videót arról, hogy mi van a felső végében. Azt az ért nem akarom megenni :-)
www.youtube.com/watch?v=Mwl1K9PQ1CM

nevetkőzzcsakszopnifogsz! 2014.03.28. 11:55:13

a fantasztikus ízzel én vitatkoznék, de hát ízlések és pofonok, meg lehet enni :)

lojzi1 2014.03.28. 14:49:07

Azt nem értem, ha ez rák, akkor ízeltlábú is. De itt semmi ízelt testrészt nem látni!

cicam 2014.03.29. 10:04:46

Jól értem, hogy ez a rákféle az, ami minden férfi lenni szeretne? :P

Egyébként engem is érdekelne: csinálnak ezzel valamit? (főzik, marinálják, grillezik?Vagy mi?)

Kerche Réche 2014.03.31. 14:36:08

ez maga a kaja a képen? :o