Világevő Orosz Vacsora! Korlátozott helyekkel.
2013. október 26. írta: világevő

Világevő Orosz Vacsora! Korlátozott helyekkel.

Nemrég szép titokban megkezdte működését egy orosz étterem, ahol szerintem nagyon jól működik a konyha, a hangulat és a dizájn egyensúlya. Azaz éppen megfelelő arra, hogy a kíváncsiak (vagy éppen a nosztalgiázni vágyók) az orosz kulinária szépségeivel ismerkedjenek.

A beszámolóval még adós vagyok ezekről:

orosz.jpg

IMG_9724-1.JPGEz volt az egyik legnagyobb moszkvai kedvenc, a Pelmenyi, a Café Puskinban

Idén nagyon rákattantam a szovjet extagállamok konyháira, Bakuban is sikerült igen kiválóakat enni, bár az azért kicsit messzebb esik az orosztól, Moszkvában viszont kifejezetten nagyon élveztem a legelegánsabb éttermeket, mint a  Café Puskin és az egyszerűbb önkiszolgálókat is, mint a GUM áruházban található nagyon népszerű Sztalovaja 57, ahol egészen meglepően szolid árak vannak, főleg ahhoz képest, hogy maga az áruház szinte kizárólag a legdurvább luxusról szól. 

IMG_8999-1.JPGEz is Sztalovaja 57, meg ez is:

IMG_9320-1.JPG

Ki mit ismer fel?

Ezek után nem is volt kérdés, hogy rohanok megnézni az új budapesti oroszt! És nagyon tetszett, abszolút méltó arra, hogy itt legyen a következő Világevő Vacsora.

IMG_2311.JPG
Csak kis gép volt nálam, így nem túl jók a fotók, de én a dizájntól és a kajától is nagyon boldog voltam, hátha átjön azért.

A sörcsap:

IMG_2307.JPG

És a világítótestek:

IMG_2304.JPG

A falakon pedig bevezetés az orosz kultúrába:

IMG_2305.JPG

Pár kép az akkor kóstolt ételekről:

Borscs, azaz húsos céklaleves:

IMG_2326.JPG

Ecetes hering:IMG_2329.JPG

És van tarhun is, azaz tárkonyos üdítő:

IMG_2333.JPG

És akkor nézzük, hogy minden lesz a Világevő Orosz Vacsorán:

Összesen 7 fogás, ami alapos betekintést enged az orosz kulinária világába, természetesen az egyik főattrakció a pelmenyi! Szeljodka, kaviár, borcs és orosz mézes torta is, na és két meglepetés.
Lesz lehetőség vodkakóstolásra is, és persze ott leszünk a helyszínen Natasával, az egyik tulajdonossal, aki orosz, azaz minden különleges kérdésre tud válaszolni, amire én széttárom a karomat.
Szokás szerint nem lehet konkrét asztalt foglalni, hanem vegyes ültetés lesz, 6-os asztalokkal, persze akik együtt érkeznek, jó eséllyel le tudnak ülni egy asztalhoz, ha időben jönnek, viszont a dolog előnye mindig, hogy hasonló érdeklődésűekkel meg is lehet beszélni az élményt, illetve akár lehet egyedül is jönni, nincs magányos üldögélés.

Világevő Orosz Vacsora
A helyszín: Matrjoska, VIII., Lőrinc pap tér 3.
Időpont: November 7. (!!!) 19h (pontos kezdés!)
A menü ára: 7000,- (ebben benne van egy ásványvíz is, és kávé vagy tea)

Ilyen volt az első:

20131030 Vilagevo Orosz Vacsora-1.jpgFotó: www.patakifoto.hu

Jelentkezés:

Elég sokan jelezték már az igényüket néhány helyre a mindössze 40-ből, de ugye nem a Facebookon lehet foglalni, (viszont oda teszek fel több infót még addig) hanem kizárólag emailben (vilagevoesemeny@gmail.com), név, mobilszám, létszám megadásával, és csak a visszaigazolás után számít sikeresnek a foglalás!

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr685600627

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

virtualdog 2013.10.27. 10:28:47

Hű, nekem most nem lesz jó, de legyen még ilyen, mert a következőre neveznék! :)

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2013.10.27. 10:44:20

@Borbíró Andris: oké, ha mindenki boldog, akkor lesz még ilyen!

mitmiért? 2013.10.31. 07:55:08

Szuper volt, köszönjük :-)

Teszter1997 2013.11.12. 19:37:57

Finom volt minden, köszönöm! A pelmenyi tészta (és a töltelék) receptje titkos?

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2013.11.12. 19:54:13

@mitmiért?: @Teszter1997: örülök, köszi a visszajelzést! megkérdezem az éttermet, hátha kiadják, akkor megírom a blogra természetesen!

Teszter1997 2013.11.12. 20:22:40

@világevő: köszönöm, mert az összes receptem 1 tojás/10 deka lisztet ír, vagy kevesebb tojást, de vízzel. Nekem meg EZ ízlett, ilyent Moszkvában ettem utoljára egy pelmenyire szakosodott sztalovajában. Pont ilyen színe és állaga volt.:)