Zaru soba, azaz hideg, japán hajdinatészta
2012. augusztus 21. írta: világevő

Zaru soba, azaz hideg, japán hajdinatészta

Természetesen ilyen csajok kedvéért könnyen felkelek, az RTL Klub reggeli műsorába, a Csak csajokba vagyok hivatalos, hogy egy kis nyári finomságot csináljak a műsorvezetőnek, Ördög Nórának, és alkalmi segítőinek-beszélgetőtársainak, a londoni aranyérmes női kajaknégyes két tagjának. Azt nem tudom, hogy a két versenysportoló hölgy mit fog szólni hozzá, de hátha korán reggel még nem esznek óriási húsokat, így megbocsátják a könyebb (és egészséges) falatokat.

IMG_7390-1.JPG

[Itt látható a VIlágevő Japán Gasztrotúra, amit vezetek.]
Az ételhez be kell szerezni várhatóan pár dolgot a kedvenc ázsiai boltból, de talán megéri, mert ezek nem nagyon specifikus alapanyagok, hanem sok japán fogáshoz kellenek, azaz nem marad meg feleslegesen a fel nem használt mennyiség, lehet további kísérletezgetésre használni.

A soba (ejtsd: szoba) a néhány híres japán tészta egyike. Hajdinalisztből készül, ennek köszönheti barnás színét. Előfordul hidegen és melegen is, előbbi esetben mártogatják valamilyen szószba (mint ebben az alapreceptben is), utóbbi esetben általában forró leves betétjeként szolgál.

A műsorban levő étel receptje:
(Itt látszik a műsor, persze főzni még ennyire sem lehet ott az asztalnál, főleg nem 1 perc alatt :))

Zaru soba

Hozzá valók:
40 deka soba tészta

Mártogatós szószhoz:
másfél csésze dashi (1 kis zacskó instant)
negyed csésze szójaszósz
negyed csésze mirin (rizsbor)

Tálaláshoz:
2 újhagyma
wasabi
Kizami Nori (csíkokra aprított tengeri algapehely)

Elkészítés:

A tészta elkészítése:
Sótlan(!) vízben megfőzzük a tésztát a csomagolás utasítása szerinti ideig. Közben sokat kevergetjük, hogy ne ragadjanak össze a szálak. Általában elég 3-5 perc is, fontos, hogy ne főzzük szét, "al dente" maradjon.
Főzés után (jég)hideg vízben nagyon alaposan megmossuk, hogy ne maradjon rajta keményítő.

A szósz elkészítése:
Egy kis tasak dashi tartalmát a felforralt vízben feloldjuk, utána mehet bele a mirin és a szójaszósz, kis forrás és kész is.

Tálalás:
Lehetőleg bambuszalátéten a tészta, vékonyra szeletelt újhagymakarikákkal (fehér és zöld részből egyaránt), és a Nori darabokkal megszórva (közvetlenül tálalás előtt, hogy ropogós maradjon). Kis külön edénybe a szósz, abba kell mártogatni falatonként a tésztát. A wasabit a legegyszerűbb a szószba keverni ízlés szerint.

---

A maradékok még jobb felhasználása érdekében hamarosan jön egy másik soba-recept is, csípős, ázsaias verzió.
[Akit pedig nagyon érdekel a japán gasztronómia, jöjjön velem világenni!]

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr534722106

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

silberstein 2012.08.21. 13:41:58

Minden nap meg tudnám enni, az egyik kedvencem, a hiyashi soba mellett.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.08.21. 14:55:20

Akkor asszem nem ártana beleírni, hogy egy csészébe mennyi is fér pontosan...

Horváth Júliában még volt akkora alázat, hogy az embereknek írjon szakácskönyvet, kár, hogy manapság ez kiveszni látszik az önjelölt séfekből...

ragi 2012.08.21. 15:18:16

Ilona az a Horváth...

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2012.08.21. 15:34:38

@Tomi from Space: még szerncse, hogy akadnak önkéntes pedagógusok, akik alázatra tanítják őket! :) Na meg a keresztnevekre is :)
Amúgy meg mindegy, ugyanis arányokról van itt csak szó, nem az a lényeg, hogy pontosan mennyi lesz a végeredmény, de gondolom úgyse azért írtál, mert el akarnád készíteni, ugye? :)

protézisesh 2012.08.21. 15:36:57

fú, ez egy recept? Főzzé tésztát, mosd le hideg vizzel aztán mártogasd rizsecetbe. Apám... :(

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2012.08.21. 15:38:27

@protézisesh: ez az. nyújtsd be a panaszt a japánoknál! :)

protézisesh 2012.08.21. 15:43:30

mondok egy ugyanilyent, más országból:

****************
Végy egy csomag gyermelyi cérnametéltet. Búzalisztből készül 4-6 tojással, ennek köszönheti szép sárgás színét. Előfordul hidegen és melegen is, előbbi esetben nem eszik meg, utóbbi esetben általában forró leves betétjeként szolgál.

A tészta elkészítése:
Sótlan(!) vízben megfőzzük a tésztát a csomagolás utasítása szerinti ideig. Közben sokat kevergetjük, hogy ne ragadjanak össze a szálak. Általában elég 3-5 perc is, fontos, hogy ne főzzük szét, "al dente" maradjon.
Főzés után (jég)hideg vízben nagyon alaposan megmossuk, hogy ne maradjon rajta keményítő.

A mártogatóshoz: veszünk 1 maggi tyúkhúsleves kockát, majd 2 csésze vízben feloldjuk és forrásig melegítjük.

Tálaláshoz lehetőleg kalocsai mintás porcelántányért veszünk, az aljára tésztát halmozunk és ráöntjük a mártogatóst. A tetejére frissen tépett petrezselyemzöldet csipkedünk. Az erős pistát legegyszerűbb a lébe keverni ízlés szerint.

********************

Ugye így érthetőbb, hogy a zsaruszoba levesed miért nem tűnik a japán konyhaművészet csúcsának?

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2012.08.21. 15:46:03

@protézisesh: hű de sok időd és energiád van. pontosan mi is a panaszod? :)

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.08.21. 15:47:22

@világevő: Igen, közben rájöttem, hogy Ilona :D

Nem mindegy egyébként, mert egyrészt mire megveszed a hozzávalókat, abból a pénzből kijön 2 liter gulyásleves, amiben 1 kiló marhahús van, másrészt meg ott fog állni a magyar paraszt az 1 liter szószal, mert az Ő csészéje otthon fél literes, aztán nem érti, hogy mit keres benne az a kevés tészta.

Az meg, hogy trollkodással vádolsz felháborító :D :P

motoroskonyhaja 2012.08.21. 15:47:35

Lehet, hogy siettél haza a stúdióból, és azért írtad egymás után a két dolgot: a mirin az mirin (édes rizsbor főzéshez, de ez nem hiszem, hogy Neked újdonság:), a rizsecet pedig rizsecet.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.08.21. 15:48:19

@protézisesh: Én még tennék bele 2 evőkanál disznózsírt, biztos, ami biztos :D

protézisesh 2012.08.21. 15:48:40

@világevő: mint az elsőben írtam: ez a recept vetexik a "vajas kenyér" nevű haute cuisine fogás bonyolultságával. :)

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2012.08.21. 15:51:08

@Tomi from Space: eszembe se jutott volna, hogy ilyesmivel vádoljalak, nem is ismerem a szót! :) nyilván épp a soba tészta fölött ráncolod a homlokod épp, hogy akkor a vödör még csésze-e! :)

@motoroskonyhaja: köszi, nem kéne hajnalban posztoot írni! :)

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2012.08.21. 15:52:01

@protézisesh: ezt én értem, hogy egyszerű, de hol ért téged méltánytalanság, ami miatt panaszkodsz? :)
amúgy meg elég finom kaja, és egy létező japán recept.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.08.21. 15:53:35

@világevő: Nem, én maradok a csirkemell-rizs kombónál... :)

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2012.08.21. 15:57:53

@Tomi from Space: na akkor neked ugyanez a recept, csak egy csésze csirkemell és egy csésze rizs kell hozzá :)

Sákif za morro? 2012.08.21. 16:14:58

Lehet el leszek zavarva, de szerintem ilyen étel egész egyszerűen NINCS!!! Ki hallott már ilyen marhaságot?! Marhapörkölt power!!! :-)

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2012.08.21. 16:17:07

@Vérfürdő Bill: :) szóval ez egy jól sikerült media hack volt? :)

Sákif za morro? 2012.08.21. 16:22:10

@világevő: Nem tudom kérlek... Ha az én konyhámban ilyesmi előfordulna, szerintem megnyomnám a pánik gombot. Lehet maradinak hívni, de a hozzávalók alapján erősen hasonlít a kispárnámra. Természetes anyagok, megrághatók, a tányéromon mégsem látnám viszont szívesen. :-)

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2012.08.21. 16:23:27

@Vérfürdő Bill: ne aggódj, sose fogok ilyet beléd kényszeríteni! :)

Sákif za morro? 2012.08.21. 16:24:21

@világevő: Főleg, hogy nálam én főzök, te meg nem hívtál vendégségbe. :-D

protézisesh 2012.08.21. 19:30:08

@világevő: En, mint fogyaszto (erted, fogyaszto, höhö) aszittem valami tuti cuccokat talalok nalad, erre kapok egy olyan receptet, mintha az oszmán gasztrotura elso receptje a török kamionostol kapott donaldrago lenne. Oke, hogy nem a gömbhallal kezded, de egy szintet azert meg kellene huzni. A kemenytojas se recept, hiaba letezo fottetel. :-)

ArtificialEye 2012.08.21. 19:36:54

Dashi granulatumot hasznalok de nekem az a masfel csesze egy kicsit soknak tunik. Lehet rosszul hasznaltam.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2012.08.21. 21:26:54

@protézisesh: szerintem nyugodtan nézelődj a blogomon, hátha találsz olyat is, ami érdekel. pl a gömbhalevésemet...
és ha nincs semmi, akkor visszafizetem a pénzed! :)

@ArtificialEye: mármint milyen szempontból? egy kis zacsi, másfél csésze vízben feloldva.

ArtificialEye 2012.08.21. 23:00:06

ja igy mar ertem :) en a garnulatumot is dashinak hivom nem csak az alaplet de igy mar vilagos,a masfel csesze az a dashi alaple :)

esetleg lenne otleted, hogy lehet takoyakit csinalni otthon specialis suto forma nelkul?

mrZ (törölt) 2012.08.21. 23:20:37

@világevő:
ezt most elnézem neked, nagyon menő libáknak kamera előtt ok, én sem adnék nekik jobbat, kár beléjük úgyis kihányják a mosdóba.
Ez még a fine dining szériához tartozik?

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2012.08.21. 23:27:46

@mrZ: az egyik legempatikusabb troll vagy, akit ismerek! :)

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2012.08.21. 23:34:27

@ArtificialEye: :) abszolút van ötletem, szerintem egy csigatányér (nem nagyon van magyar neve, angolul snail plate) alkalmas lehet erre! mértetre kb stimmelnek a lyukak, csak általában kevesebb van belőle.

mrZ (törölt) 2012.08.21. 23:45:49

@világevő:
Műanyag levessel virítasz, és én vagyok a troll?
Holnap mi lesz, taco bell?
Holnapután teszkó gazdaságos virsli aldi mustárral?

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2012.08.22. 01:28:49

@mrZ: igen. (bocs, nagyon hamar elunom ezeket a tartalmas vitákat.)

protézisesh 2012.08.22. 10:13:59

@világevő: na MOST vagyok vérig sértve :-) , mert ha nem is tűnt fel a sokszázas kommentfolyamokban, azért rendszeresen hozzádszólok, sőt többnyire értékelem is a munkádat és az általad bemutatott ételeket. Ezért is volt csalódás a zsaruszoba.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2012.08.22. 10:17:43

@protézisesh: :) feltűnt. ennek fényében még kevésbé értem a világvége-hangulatot, igen, van néha egyszerűbb poszt is, igazán sajnálom, viszont elég sok embert egy ilyen egyszerű, de finom kaja is érdekel.
(és miközben értékeled, azért általában nem vagy egy kényszeres konfliktuskerülő :) )

Emődi Tehéntánc · http://foodies.hu/blog/ 2012.08.22. 19:29:48

@világevő: szerintem változott valami az internettel, most az osztósabb látogatókat tereli ide :))

protézisesh 2012.08.22. 20:44:59

@világevő: A konfliktusok mozditjak elore a vilagot. Ha csak ulunk es mondogatjuk hogy hudefasza, akkor jonnek a vizigotok es abbol lesz a konfliktus... :)

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2012.08.22. 23:44:12

@Emődi Tehéntánc: :D

@protézisesh: :) én azért ismerek más módszereket is a konfliktusok mellett a világ előremozdítására... inspiráció, tanítás, konstruktív vita, tanács, stbstb.
hajlamos vagyok nem odafigyelni a mondanivalórsa, ha azt érzem, hogy a konfliktuskeresés a főmotivációja a kommentelőnek...

protézisesh 2012.08.23. 09:50:59

@világevő: oké, vedd úgy, hogy szegényes eszköztárammal a keménytojásnál összetettebb receptek/élmények megírására próbáltalak INSPIRÁLNI :)

Viszont (kicsit off a gasztróhoz) azt gondolom, hogy az összes tanítás és inspiráció akkor hat, ha a kiinduló állapot az, hogy a jelenlegi helyezettel elégedetlen vagy. Ez pedig egy konfliktushelyzet. Merugye minek az az automobil, mikor 20ezer éve lóval járunk? Minek a gps, mikor térképpel is mindenhova odataláltunk? Minek a főtt étel, mikor 40ezer évig nyers kajával is jól elvoltunk? Valaki mindig konfrontálódott az adott korszellemmel, általánosan elfogadott nézetekkel. Néha puhábban, néha keményebben, de azért változtatott, mert az adott helyzet neki NEM VOLT JÓ.

Ha felkelted a gyerekben a tudás iránti érdeklődést (tanulásra inspirálod), akkor magával konfrontálódik (nem jó hogy hülye vagyok, tanulok). Ha nem tudod felkelteni, akkor odapofozod az iskolapadba, ekkor veled konfrontálódik a tudás (--> világ előmozdítása) miatt.

A konstruktív vita megint csak egyfajta konfrontáció, a vélemények ütköztetése.

Elég határozott véleményem van a világról (aminek gyakran hangot is adok), de az öncélú trollkodás (konfliktuskeresés) nem szokásom.

R9naldo 2012.08.23. 12:01:41

Kedves Világevő! Részemről nagyon kipróbálnám a receptet de mivel még soha nem készítettem japán ételt egész egyszerűen nem tudom, hogy (és hol) vegyem meg a hozzávalókat. Esetleg tudnál javasolni egy (vagy több) olyan boltot, ahova bemegyek és felolvasom az általad leírtakat és az eladó segít, hogy mit hol találok meg?

Köszönöm!

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2012.08.23. 12:16:53

@protézisesh: oké, meg vagyok győzve a szándékaidról, köszi :)

@R9naldo: szia,
persze, itt van két példa:
-Ázsia BT (a Fővám téri vásárcsarnok mellett a Pipa - Vámház krt sarkon, )
-Tokyoplaza (Kapy - Törökvész sarok)
De gondolom az Ázsia centerben és más ázsiai boltokban is megkapsz mindent, vagy akár komolyabb goumet boltokban is, csak talán kicsit drágábban.