Miért mennél Lyonba? Miért, mennél Lyonba!? JÁTÉK
2012. június 06. írta: világevő

Miért mennél Lyonba? Miért, mennél Lyonba!? JÁTÉK

Ha mennél szívesen Lyonba, ráadásul nem is egyedül, akkor most abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az AirFrance-nak és a 19-én induló új közvetlen járatának köszönhetően tudok is segíteni abban, hogy eljuss az egyik kedvenc gasztrovárosomba!

A nyeremény: 2 darab Budapest-Lyon retúr repülőjegy turista osztályon a Bud-Lys direkt járatokra
(Egy nyertes kapja majd a két jegyet, idén felhasználható. További részletek lent az apróbetűsben.)

A június 19-én induló új közvetlen, lyoni AirFrance járatról itt találsz meg minden fontos információt.

A feladat nagyon egyszerű: írd meg, hogy miért akarsz Lyonba menni!

Lehetsz kreatív, vicces, tudálékos, jól tájékozott vagy épp kérdésekre választ kereső, gasztroőrült vagy fogyókúrázó, írhatod azt, hogy miért jó az mindenkinek, ha te mész, de írhatsz kedvcsinálót másoknak is, koncentrálhatsz csak Lyonra, de akár az egész RhoneAlpes régióra is, a lényeg, hogy írj egy kis rövid szöveget arról, hogy miért mennétek! Ha szöveg helyett erősebbnek gondolod magad videóban vagy grafikában, fotóban, akár éneklésben, akkor úgy is benyújthatod, semmi gond.

A pályázat benyújtása kétféleképpen történhet:

1. itt ez alatt a poszt alatt kommentben.

2. a Világevő Facebook-oldalán ennél a bejegyzésnél.

És egy emailt kell még küldeni a nem publikus adatokkal, részletek lent!

Beküldési határidő: a járat indulásának napja, június 19.

Az zsűrizésre segítségül hívom az AirFrance Magyarország és az Atout France (a francia idegenforgalmi hivatal) vezetőit is.

A játékhoz inspirálódhatsz itt a blogon is, bőven vannak anyagok Lyonról és a RhoneAlpes régióról egyaránt, vagy akár az Atout France-nál is.
Ez itt az apróbetűs rész, semmi gonoszság nincs benne, csak még pár fontos tudnivaló, olvasd el:

Az egyértelmű azonosítás és a játék tisztasága, valamint a nyertes értesítéséhez szükség lesz még egy emailre is, amit a vilagevo kukac gmail pont com címre kell elküldeni, és tartalmazni kell:
-a játékos nevét
-egyértelmű jelölést, hogy melyik az ő pályaműve (pl Facebook-profil és a feltöltés időpontja, komment esetén időpont és nicknév)
-a játékos postai címét és telefonszámát (csak a nyertes értesítéséhez kell)

A nyeremény felhasználása: 2012. december 31-ig el kell indulni a jegyekkel.
Foglalás: minimum az utazás előtt 28 nappal kerjük lekérni az alábbi email címen: imre.angyal@klm.com
A repülőjegy pénzre nem váltható, nem átruházható, kiállítás után nem módosítható!

Ha képet, videót adnál be pályázatként, vagy töltsd fel a Facebook oldalra a fenti linken, vagy bármilyen megosztóra (Indavideó, YouTube, stb) és linkeld be onnan.

Fejenként csak egy pályaművet fogadunk el, aki többel jelentkezik, kizárja magát a játékból.
Facebookon csak saját, valódi nevükkel, privát profilként szereplő játékosokat tudunk elfogadni.
A játékban való részvétellel a beküldő hozzájárul, hogy a Világevő blog felhasználja a beküldött pályaművét a blogon és/vagy Facebookon.
A blog semmilyen jogi felelősséget nem vállal, a nyeremény készpénzre nem átváltható. A változtatás jogát fenntartjuk.
A zsűri döntése megfellebbezhetetlen.

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr874568554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zolikzol 2012.06.06. 12:18:52

Először is, most végeztem az érettségivel, ami egy nagyon fárasztó, borzalmasan kimeritő dolog, jól esne a pihenés. Másodszor, a barátnőmmel már nagyon régóta tervezünk egy külföldi utat, hát itt a lehetőség, ráadásul Lyon amúgy is szimpatikus volt.( Másik nagy vágyunk Genf-be eljutni és az is belátható távolságra van onnan vonattal.) Harmadszor, szeretem a gasztro dolgokat, de a barátnőmet még nem kapta el ez a láz, hátha Lyon megteszi a kellő hatását.

agomama50 2012.06.06. 12:26:30

Lyon egész évben kiváló úti célnak ígérkezik, akik felkeresik, garantáltan különleges élményekkel távoznak Franciaország második legnagyobb városából.
Lyon a gasztronómia fellegvára, megismerésének legjobb módja piacainak, vendéglőinek felkeresése. Utóbbiakban a vendégek recepteket is cserélnek és étkezés után alaposan kivesézik a szakács tudományát.
Maga lenne a "paradicsom"", ha eljuthatnék ide!
Örömmel jelentkezem a játékra!
Üdvözlettel:
Ágnes Napocska Ambrus

nikicske · http://pisztacia.blog.hu/ 2012.06.06. 14:19:41

Mint blogger, vagyis mint gasztronómia iránt érdeklődő blogger első körben piacokat keresnék fel, felkutatnék helyi családi éttermeket és nem a Michelin csillagosok közül vadásznék. Nem venném el a kenyered!:) Az utazásomról beszámolnék a blogomon, rengeteg fotót készítenék.
Másrészről, meg idén leszek 30 éves remek ajándék egy ilyen repülőjegy. Párommal utaznék és fedeznénk fel Lyont és környékét.

balint92 2012.06.06. 16:57:12

Hogy miért is?

Egyrészt édes anyukámat nagyon érdekli a francia gasztronómia állandóan a szakácskönyveket olvassa és az interneten keresi az új recepteket. isteni croissant, gyümölcsös tarte-t, hagymás baguette-t készít az ember megnyalja mind a 10 ujját. Nemrég volt a születésnapja és ha megkapnám a lehetőséget elvinném Lyon-ba ami nagyon nagy ajándék lenne neki. Másrészt azért mert nagyon szeretek utazni, repülés-a légi közlekedés a hobbim, viszont Franciaországba még sohasem jártam és nagy álmom teljesülhetne ha eljuthatnék ide az életem során mivel mindig is érdekelt a francia nyelv és kultúra, gasztronómia gazdagsága.
Hát röviden, tömören ennyit szerettem volna mondani, Lyon remélem hamarosan találkozunk :)

nonem0101 2012.06.06. 21:26:26

Sosem érdekelt mit eszek, nem foglalkoztam vele, ha éhes voltam megettem valamit, és ebben ki is merült az ételekkel való kapcsolatom. Amikor is másfél éve megismerkedtem egy fantasztikus sráccal, a barátommal. Sosem főzött rám azelőtt senki, főleg nem egy férfi, ő ezt rendszeresen megteszi, maga miatt is és miattam is, mert imád és tud is főzni! Azóta nem eszem meg akármit, sőt igénylem a minőségi hozzávalókat és az ízletes, különleges ételeket. Neki lenne a legnagyobb ajándék ha eljuthatna Lyon-ba, egy olyan városba, ahol a gasztronómia világa teljes mértékben a lábai előtt heverne. Azóta már én is boldogan felfedezném, és mivel imádok fényképezni, rengeteg képpel meg is örökíteném a finomabbnál finomabb ételeket és a csodálatos Lyont! Mindig is vágyunk volt eljutni Franciaországba és végre itt a lehetőség! :)

Boldog Kukta-TNÁ · http://www.boldogkukta.blogspot.com/ 2012.06.06. 22:32:20

A miért nem kérdés! A "mikor" álom már annál inkább:-) Egy csipet francia konyha, egy falatnyi romantika a macskaköves utcákon, néhány korty francia életérzés és sok-sok finomság... Ezen tökéletes recept elkészítése két főre szól és 1 hét az optimális elkészítése!

Byk001 2012.06.07. 10:55:27

Párizsban már jártam, megkóstoltam a helyi, a belga és az arab konyha ízeit. Jártam Toulouse-ban is, ahol a cassoulet kihagyhatatlan (azóta is az egyik kedvencem). Lyon és környéke egy újabb régiója lehetne Franciaországnak, amelynek ízeivel megismerkedhetnék.
És hogy a végén egy számomra klasszikust idézzek az Asterixből: "Lugdunumi kolbász, hurka. Jó a bele, jó a burka."

Emődi Tehéntánc · http://foodies.hu/blog/ 2012.06.08. 14:59:47

Beszállok én is, egy jó rímes megoldással.

Mért mennék el Lyonba?
(Emődi Tehéntánc verse)

Mért mennék én el Lyonba?
Mert bélszínt sütnek ott finomra.
Mért érjen engem ott alkonyat?
Hogy közelről lássam az Alpokat.

Lyonban ébredni volna jó,
hogy lássam, milyen a Rhone folyó.
Lyonban sétálni szeretnék,
talán még Genfbe is átmennék.

Lyonban sok hídat bejárnék,
Fourviére tornyára felmásznék.
Én Lyon ízeit akarom,
biztos jó ott a macarone!

Lyonban kapnám a mousse-okat,
álmomban Bocuse is így fogad.
Kiváncsi lennék a kódra:
van sült hagyma lyoni módra?

És még miért mennék el Lyonba?
Hátha rálelek Villon-ra?

(Bocs mindenkitől. :))

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2012.06.12. 18:04:17

Én a BurgerBlog színeiben mennék, mégpedig azért, hogy feltérképezzem, Lyonban miféle húsokat tesznek némi zöldség és sajt kíséretében két zsemle közé. Az amerikai-francia tengely összecsapna, én pedig ellátogatnék olyan remek helyekre, mint például a Ninkasi. Köszönöm a lehetőséget.

amorph 2012.06.13. 11:04:54

Azért, mert ott van és olyan amilyen, hogy húz magához és semmi nem akar elereszteni abból, amit eddig csak olvastam róla. Arra már nem is igazán merek gondolni, hogy milyen lehet egy lánykérés életünk valószínűsíthetően legfinomabb vacsorája után egy álomszép városban.

Gabking 2012.06.14. 09:56:08

Miért is mennék Lyonba? Nem is csak a miért, hanem a kivel a nagy kérdés! Én a feleségemmel utaznék, hogy Ő is megismerje a francia konyhát, és csodálatos gasztrokalandban legyen részünk. Nászutunkon Párizsban voltunk, és ott nem sikerült mindent maradéktalanul kiélvezni. Persze ez így kicsit öncélú lenne, de ha egy jó társaságban a családias vendéglők, kis éttermek, piacok felfedezése, látni mi, és hol készül, és erről rengeteg fotót készíteni valóságos antropológiai tanulmányút lenne, és ezt szívesen posztolnám végig blogon

Gyo67 2012.06.14. 18:27:51

Jó lenne Lionba menni,eltölteni ott egy hetet,kettesben a párommal :-) Valamikor réges-régen úgy képzeltem,a nászutunk Franciaországba lesz.Végül sehol se voltunk.Azóta férjem elhunyt,mostani párommal sem voltunk még kettesben sehol.De az álmomat,hogy egyszer láthatom Franciaországot,kéz a kézben baranagolva a kedvesemmel,nem adom fel ! Hátha ez lesz az alkalom,amire vágytam annyi éven át !

mateo 2012.06.17. 12:43:37

Traboule - azaz átjáró, Lyon számomra legkedvesebb kerületében, Croix-Rousse-ban rengeteg található belőle, útvonalaik a házak alatt hálózzák be a várost. Még a takácsok használták a 14. században, hogy esőmentesen szállíthassák a textíliát.
Ma az ember könnyen "elveszhet" ezek között, de a legjobb ezt tenni a Fetes de Lumieres, a lyoni fényfesztivál alatt. Pár napot laktam egyszer a kerületben egy barátom művészlakásában, ebben az időszakban, és pastistól mámorosan bolyongtunk az utcákon, rejtett átjárókat keresve, találva, amikor egy hétköznapi kapulaljba belépve fogadott minket ez a belső udvar, lépcsőház:

www.flickr.com/photos/namportnawak/497571309/

ceux.qui.sautent.pas 2012.06.17. 20:40:34

Miért utaznék Lyonba Budapest-Lyon közvetlen járaton?

Talán azért, mert pár éve megtapasztalhattam, hogy 30 kg teherrel Genfből átszállni és vonatozni nem túl kellemes élmény. Akkoriban azt hittem, hogy három órán keresztül ebédelni csak időpazarlás lehet, és nem gondoltam, hogy belsőségekből is lehet számomra is fogyasztható ételt készíteni. Most már tudom, hogy Paul Bocuse nem egy francia rockstar, és hogy a pastis mellé a vizet nem csupán udvariasságból hozzák ki a pincérek, hanem mert illik azokat összekeverve inni..:))

Lyonban öt év után újra láthatnám francia barátaimat, akiknek valószínűleg szereztem pár kellemes percet kezdeti ügyetlenkedéseimmel és hozzá nem értésemmel. A korábban elkövetett hibáimat nem ismételném meg, és nem mulasztanék el egy több órán át tartó hétvégi ebédet egy igazi bouchonban, csak azért mert más dolgom is akad éppen.

Az pedig, hogy közvetlen járattal érkezhessek Lyonba, mindig is egy kisebb álomnak tűnt, amikor 30 kg teherrel megrakodva próbáltam elérni a vonatcsatlakozást Genfben...:)

Nge Swazili Mbeko 2012.06.17. 20:41:09

Ennék végre egy jó lyoni májat. Eddig még nem sikerült.

dyimon 2012.06.18. 09:16:10

Francia borok, francia lányok, gasztronómia, helyi focicsapat, történelmi nevezetességek, sportolási lehetőségek télen-nyáron, egyetemváros, Pécs testvérvárosa... :)

formater 2012.06.18. 09:17:54

Nem mondanám hogy gasztro turista vagyok, mert sajnos az elmúlt 29 évbe (gyk. mióta megszülettem) nem sikerült Szerbiából kimozdulnom, leszámítva egy-két szegedi utat. Viszont a gasztro blogok és műsorok fanatikus fogyasztója vagyok, és szeretek otthon kisérletezni is. Persze néha kukában landol, de kisérletezésnél ez belefér :) 3 éve vagyok boldog házas, és nászút se volt még (mindig csak ez a munka...), úgyhogy ez egy felejtethetettlen gasztro-nászút lehetne, lehet hogy új műfaj teremtő próbálkozás :D

Kate Beckett · http://tenytar.hu 2012.06.18. 09:26:29

Tudom, hogy ez egy gasztroblog, én mégis az Institute Lumière miatt mennék elsősorban. (Na jó, biztos beleférne azért némi evés-ivás is :D)

badabing 2012.06.18. 09:30:37

Megnézném végre a Jean Nouvel-féle Operaházat. Évek óta tervezem, no meg ennék úton útfélen. Meg van egy jó kortárs múzeumuk, a MAC... Szóval nemcsak ennék (lehet, hogy ez gyengíti az esélyeimet?).

gyumolcstea 2012.06.18. 10:12:05

Én azért mennék szívesen Lyonba, hogy végre tudjam hasznosítani a francia nyelvtudásom, ami minden nap csökken, lévén, hogy nem használom. Főleg, mert annó a gimnáziumban azért választottam ezt a nyelvet, mert azt gondoltam, valamilyen sulis programmal eljuthatok Franciaországba. Ez a tervem nem jött be, azóta is várok erre a pillanatra.

bogyoka101 2012.06.18. 11:48:11

Lyonba
nem talonba
mennék
s ennék
a piacon reggeliznék
1-ig másra rá se néznék
gateau de foie-t megnézem
talán lesz jó érzésem
nem bírom a majonézt
de jöhet egy kis lyonnaise
minden szentnek jár egy falat
St Marcellin is egy adag
ilyen bouchon máshol sincsen
ez mára a legfôbb kincsem
Paul Bocuse-t is megnézném
ha nem cipôre költeném
a pénzemet amit hoztam
járni is kell... ugye mondtam?
az nekem most fontosabb
Bocuse úr így elmarad

Viognier-t sem hagynám ki
persze, persze... mondjon bárki
mást mint hogy jó
talán kiürül a hordó
össze-vissza járkálnék
mindenhova elmennék
mire kijózanodok
addigra csak a farce marad
ránézek az oroszlánra
elmegyek az Operába
nem bírok már többet enni
úgyis haza kell majd menni

Viszek haza Beaujolais-t
összerezzen rá a nép
akiket itt szeretek
hiányoztak... eskeszek
elmondom, hogy miket ettem
irigykednek: hogy ezt ingyen?
elmondom 'a jegy volt bónusz
kell egy pár nap hókuszpókusz

Csapó Ágnes · http://petravalazelet.blogspot.com/ 2012.06.18. 12:21:09

Azért mennék Lyonba,mert szeretem a vajat,a bagettet, a francia életérzést. Szeretném a környéket bicajjal bejárni és közben finomakat enni kisebb vendéglőkbe,piacokon. Gyarapítani az ismereteimet és az élményeket. Hiszen ezekkel leszek több.

entrophy 2012.06.18. 14:11:42

Igazából nem is bonyolítanám, nekem az egyértelmű kulináris előnyei mellett ideális helynek tűnik egy lánykérésre, ami ősszel esedékes. Így a helyszín is meglenne egy tuti igen-hez:)

varenka 2012.06.18. 15:10:29

Végigennénk és végigfotóznánk az utat, aztán jól csinálnék belőle egy élménybeszámoló-videót, amit mindenki élvezhetne, még az Atout France is!:)

Zibó 2012.06.18. 17:01:36

Mindig azon gondolkodom, hogy mi a jobb, ha egy országba/régióba utazom többször, hogy azt minél jobban megismerjem, kulturálisan/gasztronómiailag vagy az, ha annyi helyre megyek, ahova csak lehetséges, és ami abba a kevés időbe belefér, megpróbálom megismerni. Franciaországban még nem jártam, mert még nem tudtam eldönteni, melyik "végén" kezdjek neki, annyi a felfedezni való. Ha elmehetnék Lyonba, biztos, hogy hoznék haza egy csomó Bleu de Bresse-t, és beülnék egy bouchon-ba, és ellátogatnék a Burgundy borrégióra megnézni a híres borvidéket. (azt sem bánom, ha egy pincébe be lehet tévedni kóstolni)

gitár és szájharMÓNIKA 2012.06.18. 17:39:25

Közvetlen repülőjárattal? hazahoznák egy bőröndnyi sajtot és bort. Kint pedig annyi a olajbogyót ennék, bagettel a napos parkokban, amennyit csak tudok, két kaja közt fel mennék a közeli hegyekbe siklóernyőzni.
Az egészet filmre venném, megmutatnám mindenkinek, hogy milyen Lyon és a Rhone vidék a levegőből a világ első extrémsport-piknikgasztró videójában.

merci

Dr.Zomboss 2012.06.18. 17:44:24

Én azért mennék Lyonba, mert hót csóringer vagyok és tök jól jönne egy potyajegy, hogy világot lássak és a csajomnak is tudnék menőzni, hogy mennyire frankó helyre viszem nyaralni.

KareszGamp 2012.06.18. 21:01:39

Helló! Mi szeptember elején utaznánk a feleségemmel, Franciaországban terveztük tölteni a 16. házassági évfordulónkat. Élőben is kipróbálhatnám a W.S.E.T.-en tanultakat, és még a paleo-étrendemet is félretenném, hogy megkóstoljam életem párjával, ami ott a föld terem.

cicam 2012.06.18. 22:08:06

Egyszer, egy borús őszi napon a Ferenciek terén egy fiú és egy lány szerelembe estek. Nemsokkal később a lány forogva-pörögve énekelte a Párisi udvarban az eperfagyis Republic slágert. Az első üveg francia bort az első francia csók követte és onnan már csak pár lépés volt az első croissant az ágyba. Azóta? Évek teltek és a férjem azt hiszi, hogy tudok főzni. Én meg azt hiszem (remélem), hogy itt az ideje, hogy végre igazán jót egyen! Hogy újra kart karba öltve sétáljunk,hogy újra egymásnak és egymásba essünk sötét utcácskákban... hogy vigyen a lábunk, míg össze nem rogyunk, hogy új étkeket kóstoljunk, amiket itthon aztán kipróbálhatunk és saját blogunkra tehetünk, hogy kristálypohárból igyunk vörösbort- vagy inkább rozét...?! Cserébe még a tőzsdét is megnézném, mert arról az emberem úgysem tudna lemondani... Hát ezért mennék Lyonba.

Evil1979 2012.06.18. 22:31:10

Hogy miért is mennék Lyonba?
Mert fogytam 15kilót és ez nem mehet tovább így. Gasztronómiai szempontból a legjobb helyek egyike Európában akár a kilók vissza szedésére vagy akár nem. Még is csak olcsóbb ha inkább hízok egy pár kilót, mintha a teljes ruhatáram cserélném le. :)
Másod sorban hátha össze futok Bocuse-val az éttermében ha tudnék asztalt foglalni, na meg a többi Michelin csillagos és Gault Millau pontos éttermek miatt amiket ki nem hagynék ha eljutnék Lyonba. A teljesség igénye nélkül: Pierre Orsi, Auberge de l’Ile, Comptoir de la Rue Le Bec, Mère Brazier és a többi. A reggeli friss croissantért, vagy egy reggeliért vagy ebédért a Les Hallesban, az ebéd utáni macaronokért. A nagyon sok étel között beiktatnék egy jó meccset, egy két múzeumot és rengeteg pihenést, hogy az idáig nagyon hajtós évemet valahogy túl éljem.

Csakapuffin · www.csakapuffin.hu 2012.06.18. 23:08:00

Miért mennék Lyonba? Hát mert úgy tudom, hogy Lyonban is Csak a Puffin ad Neked erőt és mindent lebíró akaratot. Vak bányalovak elszántságával indulnék útnak, mint 89-ben, mikor föld körüli pályára állítottuk a sárga Daciát és bejártuk Görögországot, szigorúan csomagtartóra kötött sátorral, kempingszékekkel, gumimatracokkal, miközben Goombay Dance Bandre és OTTAWAN-ra headbengeltünk a tikkasztó hőségben a hátsó ülésen. Konzerv májkrém, tasakos tejpor, vízben oldódó italpor, tábori rezsó és löncshús - simán életfogytiglani a gasztrorendőrség elitalakulatai szemében, de így volt, nem tagadom. És bár akkoriban, életem első külföldi utazásán még kislány voltam és 100 méteren annyiszor sértődtem meg, mint egy komplett gimnáziumi lányosztály, ma már ennél vagányabb vagyok. Olyannyira, hogy ha eljutnék Lyonba, simán megkocogtatnám Bocuse bácsi vállát. Sőt, bejelölném utána a facebookon is.:)

Ha már ott lennék, liveblogolnék a gasztroblogomon indulástól hazaérkezésig, fotóznék vadul, és megkukkantanám a “hosszúgatyást” is, bejárnám a piacokat és bár egyelőre franciául csak nézni és enni tudok, beszélni nem, biztos, hogy felturbóznám a szókincsemet néhány elegáns francia gasztrokifejezéssel. Ha eljutnék Lyonba, megnézném az Institute Lumiere-t is (mert mitadisten imádom a filmeket is), bisztróról bisztróra járnék és jól megszámolnám az összes Michelin-csillagot, amit a városban találnék, aztán a következő Bocuse d’Or idején mindenkinek eldicsekednék vele, hogy én bizony jártam Lyonban és milyen jó volt ott nekem.

táplálék 2012.06.18. 23:22:14

Miért szeretnék eljutni ezzel a nyereménnyel Lyonba? Mert önerőből számunkra sajnos nem lenne megvalósítható egy ilyen út. Tavalyi évben a főnököm úgy jutalmazta a munkámat, hogy amikor az egyik partnerünk meghívta egy szakmai célú barcelonai hosszú hétvégére, nekem ajánlotta fel az utazást. Ott az egyik cégvezetőtől hallottam először Lyonról, elmondása alapján, egy tiszta, sokszínű, jellemzően francia város, ahol élete legfinomabb ételeit ette. Tavaly novemberben, a feleségemnek szerettem volna egy felejthetetlen születésnapi-karácsonyi ajándékot adni és kerestem a lehetőségeket. A párom imád főzni és sütni, szerintem végtelenül kreatív és tehetséges teremtés, gasztroblogot is ír. Ajándékkeresés közben találtam rá ismét Lyonra és Bocuse főzőiskolájára. Az egynapos kurzusokon gondolkoztam, de elvetettem őket a magas költségek miatt. Azt hiszem, ezzel az utazással a feleségem még nagyobb lendületet kaphatna, megtalálhatná a gasztronómiai keresnivalóját... Barcelonában egy meccsre is kijutottam, remélem nemsokára egy lyoni lelátón üvölthetek...

Exleprás 2012.06.19. 00:44:37

Megízlelni Lyont? Hm… inkább látni és érezni, hogy tudjam honnan való az a bizonyos... Igen, egy franciásan könnyed és elegáns férfi, persze csak őszinte nem – közhelyes történet, ám ha meghallom a város nevét, mégiscsak Ő jut eszembe. Milyen lehet a város ahol felnőtt és az a kultúra mely stílust kölcsönzött neki? - kérdezi a szentimentális felem. De tulajdonképpen mi lenne, ha végre egyszer valami más jutna eszembe Lyonról és nem ő? – válaszolja a józan ész. Szóval el kéne jutnom oda, egyrészt inni a valamikori találkozásunkra - „pour noyer la rancoeur” - majd csapni egy olyan kirándulást a barátnőmmel, hogy utána Lyon hallatára már csak a francia konyha és egy gyönyörű város képe jelenjen meg az emlékeimben.

mircill 2012.06.19. 16:40:13

mert álmodozó vagyok, kulinárisan, világjárásilag messzemenőkig kiéhezett, mert Lyon nem Párizs és nem úgy francia, mert én sem vagyok francia, de még lehetnék, szeretnék, ha fúziós konyhára gondolok, abban benne van a franciaság, mert a nagypapám arra tanított, hogy a francia jó, hogy tanuljam meg a nyelvet, mert 74%-ban csak arra gondolok, hogy mikor és hol ehetnék valami jót és hova utazzak, csak ez nem jön össze és miért is ne jöhetne össze így, egy kis mázlival, hozzá mustár, vaj, meg ami még van és persze van még annyi más, mert éhezem a kultúrát, meg a szájtátást, meg érdekel a polimergyártás, mert írnék róla és akkor végre írnék róla, és dokumentálnám, összehasonlítanám, inspirálna és közben rettentően élvezném az egészet. elvinnék magammal valakit, aki hasonlóan bele tudna fetrengeni az élvezetekbe, enne, inna, kulturálódna velem. mert igazán szeretnék.

ivan. 2012.06.19. 19:22:10

Sziasztok!

18 éves vagyok, éppen a 12. évfolyammal végeztem, de van még egy évem hátra, mert 9.ben nyelvi előkészítőre jártam, csak franciát tanultam. Soha nem voltam egy mintatanuló, de az elmúlt 4 évben a francia volt az egyetlen, amit örömmel vettem elő és tanultam. Mivel idén még nem kellett az érettségivel foglalkoznom, úgy döntöttem idén letudom a nyelvvizsgát, hogy jövőre ne legyen ezzel problémám. Május 26-án meg is történt, ám 3 héttel később kiderült, hogy nem sikerült. Óriási kudarcként éltem/élem meg. Nem volt olyan ember, aki ne gondolta volna, hogy sikerülni fog. A franciatanárom nem hiszi el, és vissza akarja adni a diplomáját. Életemben nem volt még ilyen jó tanárom, tanárként és emberként is elképesztően tisztelem és szeretem, tehát egy megoldás van, a lehető leggyorsabban meg kell szereznem a nyelvvizsgát, amire úgy van a legnagyobb sanszom, ha kimehetek és gyakorolhatom a nyelvet. Óriási segítség lenne, de azért adnék az élvezetnek is a boulangerie-kben, és egyebként se tartanám korrektnek, ha olyan menne, aki ne enné meg a csigát, vagy más herkentyűket, nálam pedig nagyon kevesen szerethetik jobban ezeket!

Nem hagyhatom, hogy drága tanárnőm kudarcként élje meg a velem töltött 4 évet, és magam miatt is nagyon fontos lenne!

Üdvözlettel,
Karajz Iván

Dr.Zomboss 2012.06.19. 19:23:41

Egy csomó olyan ember kommentel, akinek 1 hozzászólása volt eddig egész pályafutása alatt! Remélem, nem kell cinkelést kiáltanom a pályázat végén!

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2012.06.19. 19:29:56

@Dr.Zomboss: nyugalom. egyrészt _nem_ sorsolás lesz, hanem a zsűri választ, tehát a számu(n)kra legszimpatikusabb/legjobb nyer.
másrészt ezért is feltétele a játéknak a saját adatokkal beküldött email, azaz nem nickek játszanak, hanem hús-vér emberek.
harmadrészt semmiképp se kiabálj :)

gabba 2012.06.19. 19:31:34

Hát azért hogy bemenjek Chef Paul Bocuse-hoz és végigegyem az étlapot.

gabba 2012.06.19. 19:35:50

ja, aztán meg hogy megírjam a Világevőnek hogy milyen volt :)))