Michelin-csillagos lakásétterem Budapesten
2012. április 16. írta: világevő

Michelin-csillagos lakásétterem Budapesten

Bevallom, eddig soha nem mentem el lakásétterembe, nem vágytam igazán erre a fajta élményre, szeretem elkülöníteni egymástól a házi kosztot és az éttermi ételeket, mindkettőnek nagy rajongója vagyok a maga helyén, de nem keverve. Amikor viszont megtudtam, hogy Bernáth Józsi, a fiatal szakácstehetség - aki Lyonban (Nicolas Le Bec) és Londonban (Joel Robuchon) a legnagyobb francia séfeknél dolgozik már évek óta - itthon vendégszerepel egy lakásétteremben, akkor nem volt kérdés, hogy végre ki kell próbálni ezt a műfajt is.
[UPDATE 04.21. Itt a NolTV-s videó, kicsit okoskodom is benne]

 

Akkor is elmentem volna, ha magyaros ételeket készít (egyébként ez volt az első este programja), de még ennél is jobban izgatott az a lehetőség, hogy a világ legtöbb Michelin-csillagjával büszkélkedő Joel Robuchon éttermének ételeit prezentálja egy budai lakásban, a KitchenArt lakásétteremben, külön vicces a dologban, hogy nemrég ettem a "főnöke" éttermében, ahol még videóinterjút is sikerült a séflegendával készítenem.

 

Ő a séf, Bernáth Józsi, akiről sokat fogunk még hallani, az garantált (itthon a Csalogány 26-ban és a szemesi Kistücsökben csiszolódott, eddigi karrierjéről itt):

Nézzük a menüt:

Amuse bouche, azaz üdvözlőfalat: görögbazsalikomos májpástétom

Fekete szarvasgombás, almás endíviasaláta:

 

Blinyi füstölt makrélával, kaviárral:

 

Aranydurbincs molnárné módra, polentával:

 

Black Angus steak burgonyapürével, konfitált hagymával (alul lesz még pár fotó a fázisokról is):

 

"michelincsillagos" máglyarakás:

 

 

 

Petit four:

 

Azt kell mondanom, hogy elképesztően jó volt az egész menü. Maga a helyszín is nagyon jó, egy valódi lakás, kedves házigazdákkal, a nagy közös asztal, ahol összesen tizen foglalnak helyet ideális arra, hogy közös élmény legyen a vacsora. Józsi minden fogás előtt mesélt arról, hogy miért és mit is kapunk, hogy jelenik meg az a fogás az étteremben, ez külön érdekessé tette a dolgot.

 

Ugyanígy nagyon izgalmas, hogy időnként szabad volt bemeni a konyhára és nézni, ahogy készül az étel. (Persze a főzés nagy része nem itt zajlott, csak a befejező fázisok, ami érthető: rengeteg hosszadalmas munkafolyamat eredménye egy ilyen menü.)

 

És akkor az ételekről egy kis értékelés: nagyon nehéz lenne kedvenc fogást választanom a sorból, gyakorlatileg egytől-egyig maradandó és nagyon izgalmas ízélményt jelentettek a legmagasabb színvonalon. Az előétel a maga egyszerűségében, a blinyi az ízkombinációban, a halétel a tökéletes elkészítésben, a desszert a művészi és nagyon gondosan megtervezett tálalásban. Tényleg hibátlanok voltak, bármikor szívesen végigenném az egész menüt változtatás nélkül.
Nem véletlenül hagytam ki a húsételt, a steaket. Az ugyanis még inkább maradandó maradt, nyilván ebben az is benne van, hogy óriási húsrajongó vagyok. A fogás ezúttal nem volt különösebben kreatív, csak éppen annyira tökéletes volt benne minden, hogy nem is hiányzott a bűvészkedés. A zseniális püré, Robuchon és Le Bec stílusát ötvözve brutális mennyiségű vajjal (és még egy kis tejszínnel), a konfitált hagyma, a tökéletes jus (pecsenyelé), és az egészen hihetetlenül finom, a képeken szinte nyersnek tűnő, de - a valóságban életem legjobb ebédjét veszélyesen megközelítő szintű - hátszín olyan kombináció volt, amit szerintem hónapok alatt se tudnék megunni. De sajnos erre nem fog sor kerülni...

Megpróbálom egyébként megszerezni a hús pontos elkészítési módját, és persze közkinccsé is teszem majd a blogon, ha sikerül!

A vacsorán jelen volt egyébként a nolTV stábja is, így most pénteken már elvileg meg lehet majd nézni az erről készült anyagukat.

És így készült a steak:

Szóval, ahogy írtam, megszerzem majd az elkészítés részletes leírását, mert ilyet mindenkinek ennie kell!

Józsi főztjét egyelőre a londoni Robuchonban lehet majd kóstolni, aztán talán ősszel legközelebb itthon is megint 1-2 alkalommal, én biztos szólok majd akkor is, hogy jön!

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr354451743

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jokerpofa 2012.04.16. 09:54:56

Oh, az a steak valami mesésen néz ki. Irigy.

fogash 2012.04.16. 11:20:12

basszus, nekem is az ugrott be, hogy az a steak egy darab nyers hús esetleg meglangyosítva... nekem így még a "no thx" kategória, ennyire nem vagyok ősember, hogy nyers húst egyek. :)

A többi fogás tényleg szép, de a desszertet ne hívjuk már máglyarakásnak, mert EZ NEM AZ. Találjunk ki rá más nevet.

A máglyarakás ilyen: bylilith.freeblog.hu/files/S%C3%BCtem%C3%A9nyek/17.m%C3%A1glyarak%C3%A1s.JPG

nagy, lucskos, sokalmás, sokhabos cucc, akár főételnek is.

Attilajukkaja 2012.04.16. 11:20:22

Minden nagyon jol nez ki, es a fenykepeket megint meg kell dicsernem!
A szoveg kicsit gyorsan lett kiposztolva, mert a szokasosnal tobb benne az elutes. :o) Viszont az orosz blini szo ketszer is blinyinek van irva, pedig eredetileg nincs is benne lagysag jel. Ellenkezoleg: a masodik i az egy kifejezetten kemeny jeri (vagy hogy nevezik magyarul?). ...Bocs, csak bantotta a fulemet. ;o)

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2012.04.16. 11:27:17

@fogash: az a steak nem nyers hús, ha megkóstoltad volna, nem hiszem, hogy lett volna kifogásod ellene. én sem szoktam élő állatokat szétmarcangolni :)
ismerem a máglyarakást, köszi :) ez volt a neve az étlapon, de továbbítom Józsinak szívesen, hogy megvontad tőle a névhasználati/újraalkotási jogot :)

@Attilajukkaja: köszi, na akkor átolvasom. A blinyi szándékosan van úgy írva, bár én is blininek hívnám magamtól, de így volt az "étlapon" is, és Józsi így is mondja, így az alkotói szabadság részének tekintettem :) lehet, hogy franciaoroszul van így :)

Attilajukkaja 2012.04.16. 11:29:27

@világevő:
"lehet, hogy franciaoroszul van így :)"
OK! :o))) Valasz elfogadva.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2012.04.16. 11:32:08

@Attilajukkaja: de azért kijavítottam. viszont a blinyin kívül két elütést találtam csak, nem vagy kicsit túl kritikus ma reggel? :) (bár ha kettő jelenti a szokásosnál többet, akkor nem is rossz az átlagteljesítményem... :))

anteus 2012.04.16. 11:38:09

fogash: akkor nyilván felvágottat és sonka- szalámiféléket sem eszel (hiszen az is mind nyers hús...:-)

Attilajukkaja 2012.04.16. 11:47:40

@világevő:
Koszi, de nem kellett volna, ha egyszer ez igy szerepelt az etlapon!!
En hat elutest szamoltam, es ebben nem volt benne a blinyi. A maradek 4:
burgonypürével
a tökéletes jus
az errül készült anyagukat
...a negyediket most en sem talalom, pedig uttoro becsulet szavamra, hogy megvolt! :o)

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2012.04.16. 11:52:19

@Attilajukkaja: attól még lehet helytelen... mondom én, hogy szigorú vagy ma, hiszen számolod! :) tényleg volt még, de közben kaptam máshonnan is hibalistát :) és persze javítok mindig mindent, nekem is az a célom, hogy stimmeljen a szöveg, köszi. a jus-vel mi a gond amúgy? mögé írtam magyarázatként, hogy pecsenyelé.

Attilajukkaja 2012.04.16. 11:55:26

@világevő:
Megvan a negyedik: gyakorlatileg (a keses kep alatt).
Ettol fuggetlenul, tenyleg tul kritikus voltam ma reggel! Ha nem szurt volna szemet a blinyi, akkor nem is szoltam volna. :o)
Bar franciaoroszul az nem blünyi lenne? ;o))))

Attilajukkaja 2012.04.16. 12:00:49

@világevő:
Csak azutan szamoltam meg miutan azt irtad, ket elutest talaltal. :o)))

"a jus-vel mi a gond amúgy? mögé írtam magyarázatként, hogy pecsenyelé."
OK. Az eredeti szovegben felreertheto volt (..."a konfitált hagyma, a tökéletes jus, és az egészen hihetetlenül finom, a képeken szinte nyersnek tűnő, de - a valóságban"...). Ezert felre is ertettem! Mea culpa! Ennyit a nyelveszkedesrol. ;o)

Spadla z oblakov 2012.04.16. 12:47:28

na. ez már tényleg a sznobéria csúcsa. gyomorforgató.

elbaszott egy világ ez.

Spadla z oblakov 2012.04.16. 12:59:27

@világevő: tudom. a roma lakásétterem, ahol molyfingnyi adagokat szervíroznak franciás pöti-art stílusban, öltönyös úrifiúknak.

na az talán még gyomorforgatóbb.

rendes cigány ha annyit és úgy tálalva kapna az asszonytól, alapból jól elverné.

mondjuk itt, ebben a posztban a máglyarakás az már mindennek a teteje.

szörnyű. a lakásétterem alapból otthonos kellene, hogy legyen. finom ételek, megfelelő alakok, semmi feszengés. ez az új stíl is ilyen magyar, ilyen átkozottul feszes és idegbeteg lett.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2012.04.16. 13:02:27

@Spadla z oblakov: rasszizmust ne tegyünk bele, ha kérhetem, mert az ilyesmit törlöm.
ez egy különleges menü volt, az előző este volt magyaros. és idegbetegésg jeleit senkin és semmin nem tapasztaltam. de nyilván nem kötelező szeretned az ilyet.

fogash 2012.04.16. 13:14:39

@anteus: a sonkák és szalámifélék sózottak, füstöltek. A felvágottak meg főzöttek, akárcsak a gépsonka-félék. És mindegyiket megeszem, de egy _ennyire_ véres hús nekem túl véres. (tatárbifszteket sem eszem, meg befűszerezett kolbászhúst betöltés előtt se) :)

@világevő: úgy értelmez újra, ahogy akar, ez a világ hasznára válik, de téged is azért hívnak "világevőnek", mert a "világevő" névhez egy nagydarab szőrös ínyenc tartozik. Ha egyszer csak mondjuk Péter Anna kezdene ide írni, vagy durvábbat mondok: a Beckham-né, akkor az nem a világevő újraértelmezése lenne, hanem valami tök más, igaz? Ugyanígy, a srác cucca hiába almás, kiflis karamellizált tojáshabos, mégse "máglyarakás". értem? :)

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2012.04.16. 13:18:59

@fogash: én értem, de nem értek egyet :) de a hasonlat tetszik! :) mást gondolunk újraértelmezésről, nekem az, ha ugyanazok az ízek, más textúrában kerülnek elém. ezért nem az volt a neve, hogy máglyarakás, hanem az, hogy "michelincsillagos" máglyarakás. és senki sem száímtott a hagyományos verzióra, hiszen ez egy deklaráltan sznob menü volt! :)

Spadla z oblakov 2012.04.16. 13:36:21

@világevő: a cigány és a roma mint szó nem rasszista. az a rasszista, aki ezeket az embereket, mint különleges állatfajkokat beszorítja egy artos lakásba és úgy vizsgálja-szemléli, mint holmi poloskákat, projektnek tekintve őket. az alázza meg a cigányok kultúráját, aki franszoás finomkodással tálalja a jó kis oldalast. és nem átall balzsamecetet freccsenteni a fél tenyérnyi hús mellé a négyszögletes tányéron.

az ilyen embereknek halvány lila gőzük sincs a rendes cigány szokásokról és étkezési viszonyokról.

fából akarnak vaskarikát készíteni. (konkrétan a romani platniról beszélek és az ott viselt dolgokról. szánalmas..)

törölj, ha akarsz, engem aztán nem érdekel.

valamint megjegyzem, ez a poszt (a tiéd) egy űber-sznob lakásétteremről szól, nem egy fesztelen lakásétteremről, ahol jóízűen le lehet ülni, otthonosan letelepedni, enni-inni.

de már kezdem megszokni, hogy minden jó dolgot kisajátítanak a műmájerek és a hülyeséggel határosra tekerik-facsarják. el sem akarom magyarázni, milyen az igazi otthon-étterem, milyen pl. egy ilyen sanghai-ban vagy akár a németeknél.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2012.04.16. 13:40:04

@Spadla z oblakov: nem a szóhasználattal van bajom, hanem pl az asszony elverésével.
nem is állítottam sehol, hogy ez egy fesztelen lakásétterem lenne. és nem látom, hogy bárki is bármit kisajátítana, vajon emiatt a többi lakásétteremnek sincs joga fesztelennek maradni/lenni?

Sun9us 2012.04.16. 13:42:48

@Spadla z oblakov: Általában, azokból a molyfingnyi adagokból 10-12 fogást szoktak feltálalni, és megsúgom, hogy egy erősebb testalkatú férfiember is kegyelemért könyörög 9.-10. körül. Az utolsó 2-3 pedig már csak becsületből\udvariasságból csúszik le.
:D

Az a steak, meg áááááááá most ide vele, így 13:42 alkalmából!

Spadla z oblakov 2012.04.16. 13:46:59

@világevő: nézd, az sem rasszista. nézd meg a videót, amit készítettek. ott látod az adagot. az a baj, hogy a széplelkű szoiólógusok soha nem fogják megérteni a cigányokat, hanem rájuk akarják erőltetni a más kultúrát. Az igazi roma nő tiszteli a férfit és nem porciózik neki ki semmit, tálba teszi az ételt és a férfi annyit szed, amennyit akar. Ha porciózna anélkül, hogy a férfi megkérné, pláne ilyen kis hülye adagot adna, nyaklevest kapna.

Ez nem rasszizmus, ez tény.

Régen a magyar konyhában is a nő helye a sparhelt mellett volt. A férfiak ettek előbb, terített asztalnál. Ehhez még cigánynak sem kellett lenni.

Spadla z oblakov 2012.04.16. 13:47:54

@Sun9us:

minek egy étkezéshez 12-13 féle étel? pláne egy lakásétteremben. ez nem életszerű.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2012.04.16. 13:51:21

@Spadla z oblakov: nem egészen gondolom, hogy az tény lenne. de gondolhatunk mást.

Attilajukkaja 2012.04.16. 13:57:54

@Spadla z oblakov:
"roma lakásétterem, ahol molyfingnyi adagokat szervíroznak franciás pöti-art stílusban"
Azt a riportot en is lattam az Indexen. Nekem tetszett az otlet! Valoszinuleg nem tudnanak egy rendes vendeglot berelni, egyelore ezert nyitottak meg az ettermet egy lakasban. Az adagok meg nem baj, ha kicsik, igy tobbfelet meg tudsz kostolni! A kajak nagyon jol neztek ki!!! Es nem lattam ott tulzott finomkodast, csak kulturalt talalast:
index.hu/video/2012/04/14/mostantol_barki_megkostolhatja_malvin_neni_zsurmojat/

...elmúlik... 2012.04.16. 14:00:30

@világevő: Kérdeznék én tőled valamit: volt szerencsém Ausztráliában részt venni egy-két steak sütögetésen és amikor azt mondtam a fiúknak, hogy én nem rajongom annyira a divatos (nekem véres)húsokért, hanem megsütött húst szeretnék enni, akkor mosolyogtak, majd tíz perc múlva egy puha, porhanyós, átsült kb. két ujjnyi vastag steakkel örvendeztettek meg, melynek íze felejthetetlen volt.
Na ezt szeretném megismételni anélkül, hogy el kelljen utaznom a világ másik végére.
Lehet naiv vagyok, de csak megy ez itthon is?
(tudom, nem trendi, de én már nem akarok az lenni:D)

Sun9us 2012.04.16. 14:00:46

@Spadla z oblakov: Az étkezés, nem csak üzemanyag felvétel, hanem a társas élet egyik érintkezési formája. Nem csak az élettani szükségleteink kielégítéséről szól, hanem az ízekről, illatokról és a társaságról.
(Na ezt most fel is írom magamnak. :D)

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2012.04.16. 14:03:21

@...elmúlik...: szerintem egy tökéletes steak mindig trendi lesz! azt nem tudom, hogy ők hogy csinálták sajnos... ez nem azért véres, mert az trendi, hanem mert így tökéletes. és evés közben kicsit sem tűnt véresnek.

Spadla z oblakov 2012.04.16. 14:12:47

@Attilajukkaja:

attól függ, mi a cél. szerintem a cigány kultúra közelebb hozása lenne a cél, nem annak elcsúfítása.

persze, neked tetszik, mert nem tudod, mi az igazi.

én szörnyülködve kapaszkodtam a laptopom szélébe, hogy a projektvezető úr pl. azt mondta, alig van cigány étel, ezért >>>francia<<< ételeket szolgálnak fel.

kb. úgy képzeld el, mintha egy magyarnak azt mondanák, hát... a magyar konyha elég szegényes, ezért mellé olasz ételeket szolgálunk fel további fogásnak.

méghogy creme brulee-t felszolgálni a menüben... csak fogtam a fejem...

ilyet is csak egy széplelkű szociológus tud kiötleni.

Spadla z oblakov 2012.04.16. 14:13:34

@Sun9us: tényleg? olyan újszerű dolgokat mondasz. taníts még.

Spadla z oblakov 2012.04.16. 14:15:29

@...elmúlik...: a kenguruhusi ilyen. nagyon hasonlít a színe a marháéhoz, de jól átsütheted, akkor sem lesz cipőtalp.

a marhasteak érlelés után akár nyersen is finom, kicsit átmelegítve, megsütve Isteni jó. az már nem is vér, két-három hét érlelés után már nem az.

...elmúlik... 2012.04.16. 14:16:03

@világevő: Hát nem sokat segítettél. Én azért maradok a jól bevált receptnél: a húst sütve eszem, bármi legyen is a divat. Ja és nem kell cipőtalpnak lennie, mint azt leírtam előbb.
Egyébként pedig a tökéletességről csak annyit, hogy lehet neked ez a steak az, de nekem messze nem az.
Tudod, ízlések és pofonok.
A blog viszont tetszik.

Spadla z oblakov 2012.04.16. 14:16:33

@világevő:

persze... a mostani emancipált szép lelkű világban ez durvaságnak tűnik, de régen nem dívott a széplelkűség. nem volt rá mód.

...elmúlik... 2012.04.16. 14:18:23

@Spadla z oblakov: Kengurut ettem, nekem bejött, de amiről írtam az marha volt:D
Egyébként a hús vágásuk, kezelésük teljesen különbözik a nálunk megszokottnál.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2012.04.16. 14:18:26

@...elmúlik...: ja, nem úgy értettem, hogy neked is ezt kellene szeretned, lehet nyilván számodra más a tökéletes!
viszont közben megjött talán a megfejtés: kenguruhús, hm?
és köszi, örülök.

...elmúlik... 2012.04.16. 14:20:11

@világevő: nem, nem:D
De az sem volt rossz!

Attilajukkaja 2012.04.16. 14:31:39

@Spadla z oblakov:
"neked tetszik, mert nem tudod, mi az igazi."
Ez igaz. Amugy is nehezsegem van azzal, hogy definialjam a cigany konyhat. De a mamoka es a szakacsok eleg autentikusnak tuntek. Es lehet, hogy az ilyen kezdemenyezesek pont az olyanoknak valok, mint jomagam.

"a projektvezető úr pl. azt mondta, alig van cigány étel, ezért >>>francia<<< ételeket szolgálnak fel"
En ilyet egyaltalan nem hallottam! A cigany szakacs eppen azt magyarazta, hogy ez egy egyszeru, letisztult konyha, semmi francias nincs benne.

"méghogy creme brulee-t felszolgálni a menüben."
Ezt sem hallottam. A menut meg nem tudtam elolvasni. De a creme brulee amugy nem egy nagyon firnyakos valami: jofele vanilia puding.

Az oltonyos emberek, mint pl. a polgarmester pedig azert "oltoztek ki", mert ez volt a megnyito nap, ahova meghivtak oket. Ez az egesz amugy is meghivasos alapon mukodik es nem kernek erte penzt. Adomanyokat viszont elfogadnak. Szerintem egy jo kezdemenyezes! De tenyleg nem koptelezo szeretni! :o)
www.hir24.hu/belfold/2012/04/12/cigany.-lakas.-etterem/

fogash 2012.04.16. 14:43:42

@Spadla z oblakov: " Az igazi roma nő tiszteli a férfit és nem porciózik neki ki semmit, tálba teszi az ételt és a férfi annyit szed, amennyit akar. Ha porciózna anélkül, hogy a férfi megkérné, pláne ilyen kis hülye adagot adna, nyaklevest kapna."

ha beleugathatok: neked valami fixációd ez az asszony-verve-jó hozzáállás? Illetve mit rugózol ennyit a cigányságon ezen a gasztro-blogon? Most direkt végigolvastam újra az egészet, hogy volt-e valahol szó a cigányokról, vagy a cigány kultúráról. NEM VOLT.

Ezért - bár lehet, hogy ezért meg majd elkezdesz süvíteni, hogy rászistá, de akkor is leírom. hogy - te vagy a rasszista, mert minden oda nem illő helyre is belekevered, hogy jájj, szegíny kisebsséget hogy elnyomják ezek a szemét gádzsók, megsatöbbi. Tudod mit? Kurvára nem érdekel, hogy a cigány nem tudja értékelni a tányéron elétett ételt, csak akkor boldog, ha tálból szedhet. Az se érdekel, hogy ezért van aki megveri a feleségét. Leszarom.

Ez a poszt arról szólt, hogy egy világszinten is elismert szakács feladott egy világszínvonalú többfogásos menüt egy lakásétteremben, ami ugyanolyan tökéletes volt, mint egy étteremben, a hangulat meg jobb volt. Aki ebből kizárólag a cigányságot tudja megemlíteni, illetve azon rugózni, az rasszista.

Zárójelben jegyzem meg: az asszimiláció azt jelentené, hogy "rómában, mint a rómaiak", vagyis a kisebbség alkalmazkodik a többség szokásaihoz. Ezen kellene elgondolkozni mindenkinek...

A többiektől bocs, de nem tudtam magamban tartani.

Spadla z oblakov 2012.04.16. 14:49:39

@Attilajukkaja:

akkor nézd ezt meg.

szerintem ez kifejezetten sértő, legalábbis én felháborodnék:

www.noltv.hu/video/4276.html

Órsós úr megalázza az egész dolgot. A kezdeményezés nagyon jó, de a kivitelezés hajmeresztő.

Spadla z oblakov 2012.04.16. 14:53:38

@fogash: a logikai ív a lakásétterem, mint felkapott újdonság és annak igencsak ügyetlen manifesztációja kis hazánkban.

a 'fixációmmal' kapcsolatosan nem is reagálok, sajnos nem is érted amit írok, bónuszként meg sem akarod érteni mit írok, nyomod a te kultúrád által diktált, megrögzött szöveget, akkor meg minek fárasszam magam.

megjegyzem vagy felületes vagy, vagy kissé butuska.

Langusta 2012.04.16. 14:58:08

Elmondaná valaki mennyibe kerül egy ilyen móka és hogy hogy lehet jelentkezni egy vacsorára?
köszi

3 volt (törölt) 2012.04.16. 15:07:22

Come on...a koszos konyharuhát a késes képröl lefelejthetted volna. Amit te sztéknek nevezel az helyesen "prime rib".
Sztéket serpenyöben, alatta olajjal? Olyan mint csokoládét nyárson.

Kiváncsi vagyok, hogy a közegészségügy mikor gázol bele a lakásétterem higéniájába.

Attilajukkaja 2012.04.16. 15:16:15

@Spadla z oblakov:
"Órsós úr megalázza az egész dolgot. A kezdeményezés nagyon jó, de a kivitelezés hajmeresztő."
Ez a video tenyleg teljesen mast kozvetit, mint az altalam belinkeltek. Ettol fuggetlenul nem erzem megalazasnak, hogy nem csak cigany eteleket akarnak kesziteni. Szerintem tenyleg tartanak attol, hogy tiszta cigany konyhara nem mennenek be az emberek. Ha en ide bejelentkeznek, akkor pl. kikotnem, hogy en CSAK a cigany kajakra vagyok kivancsi. Ha tobben is lennenk ilyenek, talan batrabb lenne a foszakacs hozzaallasa is.
Neztem annak idejen a Paprika TV-n is nehany cigany fozomusort, es nekem is az volt a problemam, hogy barmit foztek, az nem volt mas, mint egy tajjellegu magyar (?) etel. A szakacs is mondja, hogy ugyanazokat a fuszereket hasznaljak: so, bors, paprika, fokhagyma. Vagyis elhiszem neki, hogy olyan TIPIKUS cigany etelbol nincs is annyi. De javitsal ki, ha tevedek.
Ez a kezdemenyezes is erdekes lehet:
www.origo.hu/kultura/20111027-cigany-etterem-bekesben.html

3 volt (törölt) 2012.04.16. 15:21:07

Még valami. Nem hiszem, hogy a Micheline csillagjai világítanak e lakásétteremben.

Józsid pedig nem szerepel a londoni Robuchon csapatban. Itt ellenörizhetö.
www.joelrobuchon.co.uk/about-us/the-team

Szóval mire ez a fennhéjjázó felhajtás?
Messziröl jött ember...

Spadla z oblakov 2012.04.16. 16:02:16

@Attilajukkaja: nem, nem tévedsz. a lényeg inkább a módszerben van, mintsem az összetevőkben.

Attilajukkaja 2012.04.16. 16:16:19

@Spadla z oblakov:
Nem akarok akadekoskodni,...de milyen modszerben? Arra gondolsz, amit Malvin neni is mond, hogy a bodakrol annak idejen ugy kellet lekaparni a kormot? Biztosan nem.
Maskent fogalmazok. Te milyen autentikus cigany (lakas)ettermet nyitnal, amelyben CSAK cigany eteleket szolgalnal fel, es nem tartanal a csodtol?
Mar csak PR szempontjabol is.
Mert az a gyanum, hogy Orsos szakacs azert vett be kulfoldi eteleket a menujebe, mert ettol tart, a kudarctol. A bekesiek is ezt csinaltak. Tiszta cigany menure meg senki nem mert epiteni.
En drukkolok Orsoseknak, es ha ennyire szivugyem lenne, biztosan elmondanam/megirnam nekik is.
Mert az egbol pottyant embert konnyen mond barmit is....

Monarch (törölt) 2012.04.16. 17:02:39

@Spadla z oblakov: Mondjuk én nem tudom elképzelni, hogy a kis adagoktól miért is kéne feszengeni. Az öltönytől esetleg, bár igaziból az öltöny kényelmesebb a farmernél, inkább az a gond, hogy alapból nem abba öltözöm, és nem is mindig egyszerű megoldani, hogy úgy öltözzek fel. De ha már megvan a ruha, akkor én biztosan nem fogok feszengeni egy ilyen helyen, és élvezem az ételeket. (Mislencsillagos helyen még nem ettem, csak egy-két szinttel lejjebb amúgy, lehet, hogy ott tényleg mindenki feszeng, de nehéz elképzelnem.)

Monarch (törölt) 2012.04.16. 17:10:51

@3 volt: Mondjuk én egyetlen executive chef-et láttam, a többi az marketing menedzser meg hasonló volt. Csodálkoznék, ha a konyhán csak egyetlen ember dolgozna.

fogash 2012.04.16. 17:19:22

OFF lesz, a többiek nyugodtan ugorják át

@Spadla z oblakov: ja, felületes vagyok, mert a kommentek között nem vettem észre a hatalmas ívet, melyet üstökösként világító elméd húzott a világevő által kipróbált lakásétterem és a cigányos lakásétterem között. Ezért nem értem, miért rugózol ezen a cigánykaján. Mifelénk tudod mit tartanak cigánykajának? Varjúleves, dögkútból lopott hús (döglött tyúk a kert végéből), sertés vastagbélből pörkölt. Marha menő étterem lenne belőle.

Amit meg a Bódimargó előad a paprika tévében, arról nem tudom eldönteni, hogy a coclizmus alatt fixálódott "zsíros-piros" magyar konyha-e, vagy tán autentikus cigányétel volna a töltött káposzta, vagy az oldalasból sütött pecsenye? Hm?

Ettől függetlenül nem tartom sznobnak, ha valaki öltönyt vesz, nem tartom sznobnak, ha valaki egy 10fogásos degusztációs menün sétál végig egy "bazi nagy rántotthús soook krumplival" -menü helyett, illetve meg tudom érteni, hogy ha egy lakásban összeszorul 8-10 vadidegen ember, akkor kicsit mindenki feszeng, pláne ha videofelvétel is készül erről.

Továbbra sem értem viszont, miért kellett ebbe belekeverned ezt a kisebbségi jogvédő dumát. (bizto buta vagyok hozzá) És igen, az "én kultúrám" szerint visszataszító, hogy a jelenleg iránymutató nézetek szerint a többségnek be kell fogni a pofáját, mert nem polkorrekt a cigányt cigánynak, a zsidót zsidónak, a lopást lopásnak hívni, és ha egy magyart nyugdíjast vernek agyon 200 forintért, akkor az egy "gyerekcsíny" esetleg "botlás", de ha a rendőr csak megállít egy cigányt, az rasszizmus és rendőri túlkapás...

Te ezt a témát rángattad bele ebbe a blogba, amiért mélységesen szégyellhetnéd magad.

ON a bloggazdától és a többektől elnézést a kitérőért, befejeztem.

Attilajukkaja 2012.04.16. 17:42:54

@fogash:
"OFF lesz, a többiek nyugodtan ugorják át"
En szivesen reagalnek ra, de azt hiszem, megsem teszem. De megis! :o)
Sok dologban egyetertek veled, csak nem latom at, hogy ezzel mit akartal mondani.
A cigany lakasetteremrol pedig nem baj, ha beszelunk.
En oszinten udvozlom!
Amit meg belekepzeltel meg a temaba,...az a te dolgod (kicsit indulatos vagy). En abszolut nem azt szurtem le a beszelgetesbol, amit te.

Attilajukkaja 2012.04.16. 17:46:23

@fogash:
"Te ezt a témát rángattad bele ebbe a blogba, amiért mélységesen szégyellhetnéd magad."
Ebben biztos vagy?

Attilajukkaja 2012.04.16. 20:28:07

@Monarch:
"De ha már megvan a ruha, akkor én biztosan nem fogok feszengeni egy ilyen helyen"
En azt hiszem feszengenek. Egy darabig. Igaz, nem a ruha miatt.
Ez az egesz millio" olyan furcsa lehet. Megerkezem egy ismeretlen ember lakasaba, ahol engem vendegul latnak masik 9-10 ismeretlennel egyutt. Elkepzelem, hogy a hazigazdak nagyon kedvesek,....de akkor is. Furcsa lehet egyutt ulni, etkezni egy csomo ismeretlennel. Ez egy lutri! Mi van, ha csak kettot utalok a 10-bol? (Japan grill etteremben mar volt ra pelda.)
Csak olyanokkal vallalnam az egeszet, akiket ismerek. Egy haveri korrel bevallalnam, amugy SOHA!

Monarch (törölt) 2012.04.16. 21:28:05

@Attilajukkaja: Ja lehet, hogy ez gond lenne, de az biztos, hogy sem a ruha, sem pedig a sok kis fogás nem okoz gondot. Sőt én ellazulok, ha jó a kaja. :)

Attilajukkaja 2012.04.16. 21:50:03

@Monarch:
A jo kaja sok gondot megold. De egy jo vacsorahoz kell a jo tarsasag is.
A ruha szerintem sem lenyeges! A ruha hianya pedig inkabb csak emeli a hangulatot (csak vicc!!!).
A lenyeg, hogy 8-9 ismeretlen ember tarsasagaban kell ellazulnod. Ez nem konnyu feladat.
Erre mondtam, hogy egy ilyen bulit csak tobb baratommal vallalnek be. Ha mar negyen-oten vagyunk, akik ismerjuk egymast, akkor nagy csalodas nem erhet. Nem igaz? Vagy tul aggodos vagyok?

Monarch (törölt) 2012.04.16. 22:06:37

@Attilajukkaja: Mindenesetre az eredeti felvetés a ruhát, és a sok, de kis fogást kritizálta, szerintem ez a két dolog biztosan nem gáz. Étterembe amúgy se jó egyedül menni. :)

Monarch (törölt) 2012.04.16. 22:11:22

@Attilajukkaja: Meg őszintén szólva, ha szereted a jó kajákat, viszonylag drága a hely (esetleg még öltözködési kód is van), és Michelin csillagos a szakács, akkor olyan nagyon szörnyű társaság nem jöhet össze. Kicsit ellenszenves emberek igen, de azt meg ki lehet bírni, max a kajára koncentrálsz. :)

Attilajukkaja 2012.04.16. 22:47:15

@Monarch:
Egye fene! A sok ruha csak azert ga'z, mert az igazan jokat mar kihiztam!!! :o)

"és Michelin csillagos a szakács, akkor olyan nagyon szörnyű társaság nem jöhet össze."
Oh, szivem! Az ilyen tarsasag tud igazan szornyu lenni! :o))))
De nem ellenkenkezem tovabb! Csak vegre valaki hivjon mar meg egy ilyen vacsira!!!

fogash 2012.04.17. 08:24:57

@Attilajukkaja: indulatos vagyok, persze, mert ez folyik a csapból is, és pont most pattant el a cérna, bár tudom, hogy nem ez a megfelelő fórum hozzá.

Attilajukkaja 2012.04.17. 10:05:12

@fogash:
"ez folyik a csapból is"
En egy masik fonalon indultam el: eppen a napokban nyilt egy lakasetterem, amely autentikus cigany eteleket kinal. Spadla z oblakov kifogasolja, hogy akkor miert nem csak cigany eteleket szolgalnak fel, illetve, hogy a felszolgalas sem cigany modra tortenik. Az elso ervelesevel valahol egyetertek, a masodikkal mar nem. Szerintem osszekeveri a csaladi etkezes fogalmat az ettermivel. A csaladomnak hetkoznapokon en sem fozok 10-13 fele etelt, es en sem porciozom ki nekik a kostolokat. Attol, hogy lakasetterem, az en fogalmam szerint meg etterem marad. Az lehet benne a klassz, hogy bekukucskalhatsz a konyhaba, beszelgethetsz a szakaccsal, meghallgathatod idegenek velemenyet ugyanarrol a kajarol, amit te is eszel, meg ilyenek. Csupa olyan dolog, amit egy normal etteremben nem teszel. Ha ez sznoberia, akkor en szeretek sznob lenni. A posztban leirt vendegsegben nyilvan az volt a kulonlegesseg, hogy Bernath Jozsi fozott. Egy cigany lakasetteremben meg az lenne, hogy cigany eteleket szolgalnak fel.
En ennyit olvastam ki a temabol. Semmi tobbet. :o)

Masik. Minden posztnal, amelyben valamilyen steak szerepel elojon a veresen versus jol atsutve polemia. Nem vagyok husevo, de ugy gondolom, hogy vannak olyan husok, amelyek nyersen vagy eppen csak atsutve is finomak. Sok mulik az allat eletkoran, tenyesztesi modjan, a hus fajtajan, darabolasan, erlelesen, stb. A hus nem a vertol voros, hanem a mioglobin feherjetol. Csak a koznyelv nevezi a nem atsutott steak-et veresnek. Aki ragaszkodik a jol atsutott verziohoz, talan pszichesen teszi, a ver miatt. Talan nem. Ha husrajongo lennek, ahogyan Vilagevo, biztosan megkostolnam a kepeken lathato gyonyoruseget!

konyhaszigetek 2012.04.18. 11:59:29

Úgy látszik, egyre járt az agyunk....nálunk (Konyha-szigetek gasztroműhely és lakásétterem) április 7-én zajlott valami nagyon hasonló Kolozsvári Enikő szakács barátunk közreműködésével, aki Heston Blumenthal fogásait készítette el vendégeinkkel közösen :) Képekkel sajnos nem szolgálhatunk - egyrészt Enikő Blumenthal éttermével, a The Hinds Head-del kötött szerződése nem teszi lehetővé, másrészt a vendégek is kérték privát szférájuk megóvását.
Fogadjátok elismerésünket, kedves KitchenArték, gyönyörű minden :)

Andráska8 2012.04.22. 13:01:19

Nem véletlen, hogy a bélszínt Dél-Amerikából hozták, itt nincs sztéknek való marha.
Amúgy kíváncsi lennék a máglyarakás készítésére is.

A roma-lakáskonyha kezdeményezés arra is jó, hogy csökkenjenek az előítéletek.

eöeöe 2012.05.04. 00:51:36

Most ezt a lakáséttermet úgy kell elképzelnem, hogy van benne gyerekszoba is meg minden, vagy átesett azért bizonyos átalakításon, és így lett lakásétterem?

csite 2013.03.22. 09:21:40

A burgonyapüré milyen burgonyából volt?