Közép-Amerika nem ehető madarai
2012. március 10. írta: világevő

Közép-Amerika nem ehető madarai

Ritkán fordul elő, hogy ezen a blogon nem ehető állatokról esik szó, de Közép-Amerika madarai annyira változatosak és gyönyörűek, hogy még akkor is itt a helyük, ha gasztronómiai értékeket nem hordoznak.
[Az ételekről itt, az útvonalról itt olvashatsz részletesen]

Kezdem egyből az egyik kedvenccel, aminek a sztorija és a neve is izgalmas: Montezuma's oropendola, vagy magyarul Montezuma zacskósmadár.

A neve II. Montezuma, azték (mexikói) fejedelemre utal, aki a legenda szerint odaadta mesés aranykincsét ezeknek a madaraknak, hogy különleges függő fészkeikben rejtsék el Cortez spanyoljai elől. A sárga faroktollak pedig valójában csak visszatükrözik a fészkekben levő aranyat.

Nem minden fotó sikerült teljesen, nem egyszerű lefotózni őket, de szerintem érdemes megnézni. A madár egyébként Granada város jelképe, ami egy szenzációsan jó hangulatú, koliniál stílusban épült város. 

Egy másik kedvenc a kolibri, ebből az Irazu vulkánnál sikerült párat lekapni, nagyon kicsik és nagyon gyorsak, meg is látszik a képeken:

 

Persze az igazán látványos a szivárványos tukán, az egyik legszebb madár, amit sikerült vadon is lefotózni, de rettentő messziről, így inkább egy állatmenhelyen (Las Pumas) készült fotókat teszem ide főleg:

 

Ez meg a vadonban:

Ez pedig akkor történik, amikor hagyja magát megtéveszteni az ember a plüssjátékszerű külsővel, és megfeledkezik róla, hogy az a hatalmas csőr fegyverként is működhet. Aztán pedig fej-, de legalább nem ujjvesztve menekül:

Van egy quetzal nevű madár is, sajnos nem sok esély van rá, hogy látni és fotózni is fogom, de a sztorija érdekes. A nevét a tollas kígyóról, Quetzalquatl istenről kapta, aki egyben a termékenység szimbóluma is. Az indián hiedelemben egyébként nem válik szét élesen a születés és a halál, az örök körforgás egymást kiegészítő részeit alkotják, erről tanúskodnak a granadai Mi Museo nevű múzeum régészeti leletei is. Ez itt egy váza a gyűjteményből, rajta a tollas kígyóval, egy terhes hasat imitáló formájú urna, rajta a termékenység kígyóvonalú szimbólumával:

Ez pedig egy urna, amit a halottak csontjaival töltenek meg és a legkülönbözőbb témákkal illusztráltak: terhesség, menstruáció, szexualitás, elég bizarr ötletnek hangzanak egy halotti urnán, de itt nem ismertek tabut:

 

A múzeum tulajdonosa és üzemeltetője egy dán fickó, aki többek közt hoteltulaj is a városban, a nyereségorientált vállalkozásaiból pedig 200 hátrányos helyzetű nicaraguai gyereket iskoláztatását és ellátást biztosítja. 

Viszonylag elterjedt a régióban a hollókeselyű, a jelenléte nem jelenti egyértelműen a közelgő halálunkat, mint az indiánregényekben, de azért elég érdekes látvány, amikor egy csapat megindul a San Ferdinando vulkáni kráter pereméről:

Vannak kevésbé egzotikusak, de azért elég elegánsak, kócsagok és gémek:

Ez meg egy start a Nicaragua-tó fölött:

Köszönet a támogatásért a Air France-KLM-nek!

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr324301077

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ehran 2012.03.10. 16:47:28

Hát ha hihetünk Molnár Gábornak, akkor a tukán bizony ehető. :)

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2012.03.10. 19:19:01

@ehran: neki tuti! de étlapon még sose láttam :) hogy csinálja, szuvid tukán? :)

ehran 2012.03.10. 19:36:38

@világevő: Hát, kb. 100 éve a dzsungel kellős közepén kétlem, hogy szuvidálással szórakoztak volna. ;)