Laoszi keresztelő, bagett és szerzetesek
2011. június 20. írta: világevő

Laoszi keresztelő, bagett és szerzetesek

Nagyon utazhatnékom van már, szerencsére mér csak péntekig kell várnom, hogy meginduljak Párizs felé, ahol elég izgalmas terveim vannak, de addig is körülnéztem a régebbi fotóim között, ott akadtam rá a Luang Prabangban, Laoszban készült képeimre.

granturizmó!: DSC 2304

Mivel a világ egyik legszegényebb országa Laosz, érthető okokból nem a hedonzimusról szól ott az élet, az átlagemberek számára az étkezés egy adag rizs és némi halszósz bevitelét jelenti, gyakran az utóbbi nélkül. Ünnepnapokon is rizs a menü, csak akkor folyékony állapotban, Lao Lao néven isszák a rizspálinkát, aminek gyártása állami monopólium, de persze mindenki magának főzi inkább, ha teheti.

granturizmó!: DSC 2124

Amellett, hogy rettentő szegény az ország, még természeti kincsekben sem nagyon tud felmutatni sokat a szomszédaihoz képest, Délkelet-Ázsiában az egyetlen ország saját tengerpart nélkül, részben ez is az oka, hogy még gyarmatosítani sem igazán akarta senki sem. A franciák mutattak némi érdeklődést, de csak átmeneti ideig, ennek két eredménye lett: pár kilométernyi vasútvonal (mára a síndarabok általában kisebb szakadékok fölötti gyaloghidakká lényegültek át) és a bagett, ami megragadt, és nagyon finom szendvicseket készítenek belőle, például a híres éjszakai piacon is árulják lépten-nyomon.

granturizmó!: DSC 2168

Laosz az egy főre jutó legtöbb bombával is "dicsekedhet", összesen 260 millió bombát kaptak az amerikaiaktól, nagy részét nem is a második világháborúban, hanem a vietnamiaknak köszönhetően, akik szívesen vonultak vissza az itteni erdős területekre.

granturizmó!: DSC 2098

Luang-Prabang az - egyébként kommunista - Laosz vallási központja, egy félsziget a Mekong-folyóban, engem kifejezetten Szentendrére emlékeztetett, persze nem az építészete, inkább a hangulata miatt. Rengeteg templom, szentély és szerzetes, akik hajnalonta megindulnak alamizsnagyűjtő körútjukra, összegyűjtik az utcára kikészített ételadományokat.

granturizmó!: DSC 2235

Persze ezek is főleg rizsből állnak, ez már csak egy ilyen hely. Nem is maradt meg sok kulináris élményem ebből az országból, leszámítva egy fantasztikus, pálmalevélben, szabad tűzön sütött halat, de az egy másik történet, Done Det szigetén kaptam, ahol se elektromos áram, se egyéb civilizációs vívmányok nem nagyon voltak, videó is van róla, ha sikerül előkeríteni. Viszont az egész ország fantasztikusan autentikus, őrzi - a viszonylag kevés turistának és fejletlenségének köszönhetően - azt az igazi "ázsiait", amit egyre kevesebb helyen lehet ma már megtalálni, ahogy elözönlik a turisták a földrész nagyját. (legalábbis 2007-ben még őrizte...)

granturizmó!: DSC 2236

A fő táplálék tehát a ragacsos rizs, amit kis fonott gyékényedényben szolgálnak fel, mindenkinek sajátja van, abból lehet kézzel kis rizsgolyókat gyúrva belemártani a szószba, ha van egyáltalán hozzá.

granturizmó!: DSC 2297

Egy nagyon picit nagyobb "luxust" sikerült megtapasztalnom, amikor a szálláshelyemen a verandán egy keresztelő-ünnepségbe csöppentem, ahol természetesen engem is azonnal vendégül láttak némi édességre, kedves és szívélyes szertartás volt, de Laosz egészen biztosan nem az ínyenc turistáknál lesz a legnépszerűbb hely.

granturizmó!: DSC 2312

További fotóim Luang Prabangból:

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr382999047

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bungee 2011.06.20. 09:35:49

furcsa, hogy csak rizset esznek, gyumolcsoket miert nem termesztenek?

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2011.06.20. 09:58:53

@bungee: van persze gyümölcs is, néha-néha hús is (vízi bivaly, sertés, halak), de azért az átlagembernek azokból nem sok jut...

Lacusru 2011.06.20. 10:52:06

Nekünk régen, gyerekkoromban voltak laoszi szomszédaink. Kedves emberek voltak (diplomaták) és valamiért meg voltak győződve róla, hogy a magyarok a rokonaik :-)

Miért nem rizst esznek... Bungee, hajdúsági vagy?
Egyébként meg tápláló és finom. A reggeli meleg rizs pedig kifejezetten jól is esik az embernek. Igaz, lehet pár hónap alatt meg lehet unni, ha csak magában eszi az ember.

A rizs mellé fogyasztott rengeteg teáról nem volt szó :-( és ha jól emlékszem, nagyon sok tejterméket is fogyasztottak.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2011.06.20. 11:04:09

@Lacusru: :)
de valami azt súgja, hogy elég komoly lehet a különbség a diplomaták és a nincstelen földművesek táplálkozási szokásai között... :)

bungee 2011.06.20. 11:17:57

latom a keresztelos kepeken van egy Mirindas uveg is, errol eszembe jutott, hogy a komunizmus ideje alatt (Romaniaban) mi sem ettunk sok hust,meg ugy altalaban tiltva volt mindenfele imperialista termek, de a Pepsi-nek valahogy ide is sikerult eljutnia :)

bungee 2011.06.20. 11:27:59

@Lacusru: jogos a javitas, amugy nagyjabol helyes a tipped a szarmazasomra is :)

white zimbabwean 2011.06.20. 12:51:31

Laosz 1975-ig királyság volt, akkor a király egyik unokatestvére megdöntötte a monarchiát, az uralkodó család "átnevelőtáborba" került ahol éhenhaltak.

oldalazó gnóm 2011.06.20. 13:25:16

Nekem a hegyi törzseknél szokásos kaják tetszettek nagyon: ragacsos rizs banánlevélen + mindenféle csípős zöldségek + hal, amit a gyerek valami 50 éves búvárszemüveggel felszerelkezve, gatyagumival hajtott szigonnyal lőtt a patakban :) a felespoharak meg bambuszból készültek :)

romaniarulez! 2011.06.20. 13:31:11

@bungee: Igen, erre én is határozottan emlékszem, Pepsi mindig volt, akkor tinédzser nagybátyám vedelte is állandóan.

Egyébként nemrég jöttem haza Indiából (Bombay-Calcutta túra, tehát inkább észak), és inte csak pepsi termékek voltak, Coca-Cola cuccok alig. Viszont találkoztunk észak-déli túrásokkal (Kerala-Delhi), ők meg azt mondták, hogy érdekesképpen Dél-Indiában pont fordítva van, Coca van és Pepsi alig.

Cr 2011.06.20. 13:38:34

@Lacusru: Ez tényleg jól jön, amikor pl átkel az ember és közli velük, hogy Magyarországról jött, akkor annak örülnek, egyrészt a rokonság miatt (...) másrészt meg azért, mert a vietnámi háborúban a jó oldalon álltunk :)

qwertzu 2011.06.20. 13:45:42

@romaniarulez!: Lehet, hogy a Tordesillasi szerződés mintájára felosztották Indiát. :)

organza 2011.06.20. 13:47:38

Gondolom barna rizst kell elképzelni, nem fehéret?

kultikula 2011.06.21. 10:55:17

és ez az egyhangú étkezés nem csinálja ki a szervezetüket rövid úton? én arra lennék kíváncsi ehhez a táplálkozás expertek mit szólnak, akik mást se szajkóznak, hogy gyümölcsök meg túl sok a szénhidrát

Cr 2011.06.23. 10:45:15

@kultikula: Szerintem nem kell szó szerint venni, hogy tényleg CSAK ezeket eszik. Néha ilyenolyan trópusi növények gyümölcseit biztos megeszik lépten-nyomon, összevissza. Az azért sokat számít.

charcarias 2011.06.27. 21:44:14

nagyon orultem az egyik legkedvesebb orszagrol szolo cikknek ahol eddig jartam. en inkabb a deli videket barangoltam be. (savannakhet, pakse, champasak, siphandon szigetvilag) a laosziak etkezese velemenyem szerint nem olyan egyhangu mint az a cikkben irva vagyon. az egyik legnagyobb kulinaris elmeny a buszon utazokat erheti. megalloknal az arusok hurkapalcakra erositett inyencsegeket kinalnak(apro madarak, izeltlabuak, neha hullok) a kulonbozo rovarok es bogarak, szamomra kifelyezetten izletesek voltak. ugy eszik oket mint mi a chipset. csigaval is talalkozhat az utazo, bar azt meg kell hagyni inkabb cambodiaban latni tobb csigaarust. a bagettek amit reggelente lehet kapni az utcai foodstalloknal kitunoek! patet es mindenfele helyi zoldsegeket tomnek bele. kedvencem volt meg a neylonzacskoban jegen arusitott friccsen facsart cukornadle is (ez mondjuk egesz delazsiaban fellelheto es nepszeru udito! van egy kituno csemegejuk amit szinten az utcan lehet kostolni: ez egy pohar daralt jeg megontozve mindenfele sziruppal gumicukorszerusegekkel, aszalt- es kandirozott gyumolcsokkel. isteni talalmany fagyi helyett kb 50 ft egy adag.

charcarias 2011.06.27. 21:52:52

ottjartamkor pont a buddhista ujevet unnepeltek. ez egy 3 napos "rendezveny" locsoljak a fiatalok egymast, utolso nap meg sorozes/pihenes. jah igen a beerlao dark az egyik legjobb sor a kornyeken! helyiek altal lettem megvendegelve a 3. napon. a menu a tiszteletunkre levagott csirke vere volt frissen, valami zoldfuszerrel es mas egyeb ismeretlen dolgokkal megszorva, valamint melle egy borsoszeru huvelyes noveny barna trutyiba valo martogatasa kepezte az eloetelt. a foetel az allat husabol keszitett leves volt melybe sargarepa es egyeb nalunk hasznalatos leveszoldsegek helyett nagyjabol egy hadseregnek elegendo marijuanat foztek bele. kituno ize volt! hatasa semmi, a thc gondolom elbomlik. rengeteg van belole nekik, hat felhasznaljak :)
a rizspalinkajuk szerintem borzaszto :D de eletem egyik legfinomabb toklevese a siphandon szigetek egyiken kerult a gyomromba, hihetetlen izes, kokusztejjel gazdagon, citromfuvel fuszerezett csoda volt!

agomama50 2011.07.13. 12:25:12

Laosz minden idők legkeményebben bombázott országa - ha a lakosságon belül egy főre jutó ledobott bombák mennyiségét vesszük. Szomorú rekord.