Michelin-csillagos hírek elsőként a Világevőn holnap!
2011. március 15. írta: világevő

Michelin-csillagos hírek elsőként a Világevőn holnap!

Ahogy tavaly is sikerült elsőként tájékoztatnom (akkor még egy másik blog színeiben) a hazai közönséget az első budapesti Michelin-csillagról, beleértve a sajtót és a Costes éttermet is, idén is igyekszem ott lenni a pole positionben, amikor kiderül, hogy lesz-e új magyar csillag. Remélhetőleg elérkezünk a hazai gasztroforradalom következő nagyon fontos mérföldkövéhez.

A jelek jól állnak, a pletykák szerint a jelenlegi helyzet romlására, azaz a Costes csillagjának elvesztésére nem kell számítani, sőt, úgy tűnik, hogy akár egy újabb csillag kiosztására is sor kerülhet holnap. Várhatóan egy magyar konyhát vivő étterem lehet a díjazott, de persze még semmi sem biztos.

A lényeg: holnap Budapestre érkezik a Main Cities of Europe főszerkesztője és egy nagyon szűk körű megbeszélésen vesz részt, amin persze a Világevő is ott lesz. Hozza magával az aznap megjelenő új kiadványt is, így itt a Világevőn értesülhettek róla először, hogy hogy állnak a magyar csillagok!

A főszerkesztő inkognitóban érkezik, nem is szabad lefotózni, ugyanis aktív inspektor. Nem is történt meg eddig túlságosan sokszor világszerte sem, hogy szóba állt volna a körülből bárki a médiával, én összesen két alkalomról tudok. 2009. novemberében a New Yorker magazin közölt egy hosszú és nagyon izgalmas cikket a titokzatos M.-mel, egy évvel később a szintén amerikai ABC csinált a Kék Fény stílusában interjút, szintén egy hölggyel.

Az eredményekről szóló gyorsjelentés után hamarosan jön majd az interjú is, amit vele készítek, ha meg is hallgatnátok, akkor szombaton érdemes bekapcsolni a rádiót, ugyanis a radiocafé 98.6-on kerül adásba a gasztrománia című műsorban.

Szerinted kap valaki csillagot? Melyik étterem és miért?

A 2010-es Main Cities of Europe budapesti étteremlistája:

Gundel
Costes (1 Michelin-csillag)
Onyx
Fausto's
Baraka
babel delicate
Tigris
Mokka
Dió
Cyrano
Bock Bisztró (Bib Gourmand)
Krizia
Osteria Fausto's
Alabárdos
Arany Kaviár
Vadrózsa
Café Pierrot
Arcade Bistro (Bib)
Csalogány 26 (Bib)
21 (Bib)

Facebookon csatlakoztál már?

Már csak rövid ideig lehet óriási kedvezménnyel előrendelni a legbrutálisabb szakácskönyvet! A fent emlegetett New Yorkernek is tetszett...

 

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr412738488

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mthrfckr 2011.03.15. 13:03:56

bock talán kaphatna

Jordán 2011.03.15. 13:08:42

onyx?
Mást nehéz elképzelni..

HaCS 2011.03.15. 13:21:41

@Jordán:
Onyx-ot asszem épp átépítik (a konyhát). Bár lehet már befejeződött.

Jordán 2011.03.15. 13:31:06

@HaCS: Tudtommal működik, nemrég tapasztaltam is.

Kedves Világevő, gondolom az első helyes tipp beküldőjét meghívod majd oda :)

Fotósképző · https://www.fotoskepzo.hu 2011.03.15. 13:31:28

Hm, a bejegyzés címkéi között csak a Costes és az Onyx neve található meg. Elárulta volna magát a cikkíró? ;)

Jordán 2011.03.15. 13:38:02

@bestpixel: Nekem ez fel sem tűnt :)

belagezabela 2011.03.15. 13:59:02

elqurvúlt ez a csillag osztás is, pénzért mindent lehet

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2011.03.15. 14:23:02

@mthrfckr: Bock marad Bib szerintem, jobb az nekik.
@Jordán: a meghívás jó ötlet, majd igyekszem valamit szervezni. vagy esetleg hívjon meg engem a helyes tippelő :)
@bestpixel: jó a megfigyelés! :) valóban az Onyx-ot tartom esélyesnek.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2011.03.15. 14:29:47

@belagezabela: felüdülés végre egy jól értesült és megalapozott véleményt olvasni :)

336 2011.03.15. 15:03:18

Csalogány 26! Ha már magyar konyhát emlegettünk.

Rowar Atkinson 2011.03.15. 16:07:08

Onyx magyar konyhát visz? hmmmm...

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2011.03.15. 17:34:29

@Rowar Atkinson: nyilván nem egy halászcsárda, de van sok izgalmas megújítási kísérletük, és van egy komplett magyar kóstoló menü is.

@Bokortalan Lajtalan: remélem akkor nem olvastad el! :)

KopaszMercis 2011.03.15. 19:33:26

Sehol egy mekdonáldz, szar ez a lista!

WAdam 2011.03.15. 20:01:11

Goodyear faszább.