Legjobb ismerkedés az északi konyhával
2018. február 15. írta: világevő

Legjobb ismerkedés az északi konyhával

 A new nordic-kal csak két aprócska probléma van: a legtöbb étterembe rettenetesen nehéz bejutni, és ha mégis sikerülne, akkor nagyon nehéz kifizetni a kóstolómenüt. Van egy tökéletes megoldás, ami mindkét problémára gyógyír.

dscf5357-001.JPG

A megoldás neve Geist, helye Koppenhága közepe. És persze itt is egy izgalmas személyiség körül forog szinte minden, aki szereti a meglepő húzásokat. Nem csak a tányéron, hanem az üzleti életben is.

dscf5389.JPG

Bo Bech az úriember neve, aki – miután nagyon komoly, 2-3-csillagos helyeken képezte magát (Passard-nál és Marco Pierre White-nál például) hazájában nyitott éttermet, be is gyűjtött egy Michelin-csillagot vele, majd két évvel később elege lett abból az iurányból, amit a fine dining vett, és nyitott helyette egy sokkal egyszerűbb, informálisabb helyet. Ez volt a Geist. Aztán azóta ezt is "cserbenhagyta", illetve ahogy ő fogalmazott, rájött, hogy ő maga a fék, és inkább elköltözött New Yorkba, az étterem menedzselését pedig távirányítással végzi. 
Ennek fényében nem meglepő, hogy sok klasszikus, emblematikus fogás évek óta étlapon van, de ez egyrészt jó hír, ugyanis szuper fogásokról van szó, másrészt azért ezek a szónak más értelmében véve klasszikus fogások, semmit sem veszítettel frissességükből és egyediségükből, és abból a különleges sajátosságukból, hogy egyszerre tudnak látványosak (akár az "Instagram-barát" szintig) és nagyon egyszerűek lenni. A legtöbb fogás mindössze 2-3-4 alapanyagból áll, köretekkel nem sokat szórakoznak, van helyette friss kovászos kenyér és sózott vaj. És szerencsére van egy tökéletesen működő csapat, akik Bo Bech távollétében is tökéletesen reprodukálják az ételeket, bár hallottam már hírét némi minőségingadozásnak, de nem találkoztam még a problémával.

És a két legnagyobb előnye: hétköznap ebédidőben foglalás nélkül is simán lehet sétálni az utcáról, és szinte biztos, hogy lesz hely, na és nem kötelező kifizetni egy hosszú kóstolómenüt, hanem akár 1-2 fogásra is nyugodtan be lehet ülni, aztán, ha tetszik, akkor még rendelgetni. Teljesen fesztelen a hely ilyen szempontból is. 

Mutatok néhány tételt a kb 20 lehetséges fogásból,, nincsenek elkülönítve elő- és főételekre, inkább tapas-jellegűek, érdemes fejenként legalább 3 fogással számolni.

További érdekesség, hogy nincsenek megszokott, msáhol is létező párosítások, olyan alapanyagokat, ízeket párosít össze, ahol az étlap olvasgatásánál szinte mindenki ráncolja a homolokát, hogy vajon működhet-e az adott kombináció. És működik.

Nyers cukkini pisztáciás curry-vel: *

dscf5368.JPG

Norvég homártatár yuzuval és csipkével: *

dscf5360.JPG

Avokádó enyhén sózott kaviárral: *

dscf5358.JPG

Spenót fodroskellel, egressel és dióval: *

dscf5370.JPG

Grillezett tintahal fekete trombitagombával: *

dscf5365.JPG

Szopós malac krumplipürével (mindez a ropogós borítás alatt): *

dscf5374.JPG

Borjúbríz csicsókával és édes mustárral:

dscf5376.JPG

A 20 sós étel mellett 10 desszert áll rendelkezésre.

Sós wasabi és karamell: *

dscf5381.JPG

Feltörve:

dscf5382-001.JPG

Barnított vajfagyi sós mogyoróval:

dscf5385.JPG

Petit fourként pedig egy citrusos vattacukor érkezik:

dscf5380.JPG

A legnagyobb kedvenceket csillaggal jelöltem fent, de szinte mind fantasztikus volt. [A barnavajfagyi lógott ki egyedül lefelé érdekességben, ahelyett érdemes például a kókuszszorbét (poemlóval és matchával) próbálni!]

Még több Koppenhága a Világevőn! Koppenhágai szállást itt érdemes nézni.

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

http://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr3613672612

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.