A vendégnek mindig igaza van! Vagy mégsem? Egy séf megmondja.
2017. augusztus 11. írta: világevő

A vendégnek mindig igaza van! Vagy mégsem? Egy séf megmondja.

Megint levelet kaptam egy séftől, szeretem, ha segíthetek a prábeszéd kialakításában ilyen módon is, hiszen ők interjúkban nem nagyon mondhatják el szabadon a gondolataikat, mindig arra is kell gondolniuk, hogy mit szól hozzá a főnök, a tulajdonos, a potenciális vendég. Akinek ugye mindig igaza van. Vagy mégsem?

etterem91421.jpg

A kép illusztráció, forrás: FORTEPAN

[És engem is érnek kellemetlen meglepetések, pedig elég felkészülten szoktam nekivágni a gasztrokalandoknak.]

Még a poszt elolvasása előtt szavazz: (aztán majd utána is, lent)

Innentől övé a szó:

Vendégnek lenni

Nem is olyan régen egy este, egy újabb negatív komment után elkezdtem megfogalmazni magamban, hogy vajon mit jelent ez?
Vendégnek lenni?!
Mondd ki ezerszer, és egy pillanatra sem veszíti el a súlyát, a jelentőségét, a szépségét, és sosem válik elcsépelt frázissá, mindig gyönyörű, és jelentőségteljes marad!
Kivéve akkor, ha nem tudjuk, hogy ez mit jelent, nem tudjuk, hogy mit kell kezdenünk ezzel a fogalommal, nem tudjuk kezelni ezt, nem nőttünk fel hozzá, vagy ha túl sokat gondolunk mögé!

A vendégnek mindig igaza van

Nem tudom megszámolni, hogy hányszor, de hányszor hallottam ezt az évek során, és azt sem tudom megszámolni, hogy hányszor bizonyosodott be az, hogy ez nem igaz!

Nem is tudom, hogy pontosan hol kellene kezdenem?

Ezért kezdjük a legelején!
Ha egy vendég, olyan környezetbe kerül, amit ő valami miatt nem tud megfelelően feldolgozni, akkor az neki nem jó élmény. Ha ennek hangot ad, és kritikát fogalmaz meg, akkor bizony azt mondjuk, hogy neki van igaza, hiszen ő a vendég! Pedig hát lássuk be nem nézetünk Sátántangót a 70 éves nyugdíjas Pista bácsival aki hegesztő volt a vasúti átrakóban, mert nem neki való! Persze tudom, hogy ez erős hasonlat volt, de attól még igaz. A kopasz, nagyon izmos fiú, amikor megkapja a pástétomot, ránéz, és megkérdezi, hogy ez mégis egy vicc? Szerinted ezért fizetni fogok? Nagyon gyorsan hozzá’ még kenyeret mer baj lesz hallod!!! :)
A helyzet az, hogy a fent említett szituációban az adott emberek nincsenek jó helyen! Nem azt kapják amire számítottak, tehát nekik az adott élmény nem tud jó lenni! Viszont ettől még nincs igazuk!
A legtöbb ilyen szituáció abból fakad, hogy az adott vendég nem ismeri saját magát, rosszul méri fel, hogy hová kell vinnie a barátnőjét vacsorázni, kimozdul a saját megszokott komfortzónájából, amiből legtöbbször konfliktus keletkezik, és kevesebb esetben pedig fejlődés.
Mondhatnánk azt, hogy a kevesebbért megéri elviselni a többet, és alapvetően ez így is lenne, de a különböző közösségi médiák előretörésével, ez egy kicsit megváltozott, és teljesen más megvilágításba került!

Kritika

Tisztázzuk gyorsan, hogy a kritika jó!

A nyílt kritika, ami építő jellegű, felkészültséget és tudást sugároz, az jó! Mert irányt mutat, mert rávilágít esetleges hibákra, amiket ki lehet javítani, vagyis segíti a fejlődést, még akkor is, ha negatív felhangot üt meg! A kritikát szeretjük, a kritikust féljük (ha megérdemli) ! :)
Az étteremajánló-oldalak, amik arra hivatottak, hogy a vendégek élményeit gyűjtsék, vagy a közösségi médiák különböző felületei, és az ezeken elejtett negatív, fitymáló, sokszor alpári módon történő kommentelgetés az nem kritika!
Ezek a hozzászólások sokszor azért születnek meg, mert a vendégek nem azt kapják, amire számítanak a pénzükért, sérül az élmény amit ők az adott helytől várnak, és mint említettem ez sokszor azért történik meg, mert nem jó helyen vannak!
A legnagyobb hiba az így kialakult helyzetben, hogy még többször annak a lehetőségét is elveszik tőlünk, hogy a saját kereteinken belül kijavítsuk azt ami elromlott!
Minden profi étterem, kivétel nélkül a vendégei kedvében szeretne járni, ha jó helyen vannak, ha nem! De ha a vendég egyszerűen nem jelzi, hogy ő ezt vagy azt nehezményezi, akkor azt, ami elromlott, nem tudjuk kijavítani. Viszont az élmény, a rossz, kijavítatlan élmény a vendéggel marad, sokszor napokig, és úgy gondolja, hogy most aztán elégtételt vesz azon az éttermen, és jól megmondja a magáét, mert hát mégiscsak ő a vendég és hát neki van igaza, és ezt akkor jól le is írja!
Kitér mindenre!
A felszolgáló nevetséges cipőjére, a vasalatlan ingre, a kicsi adagokra, arra, hogy azt mondták neki, hogy nincs laktóz- és gluténmentes desszert, csak a gyümölcs, és hogy furán nézett rá a pincér amikor ő megmondta, hogy csak akkor eszi meg a pörköltet tarhonyával, ha az paleó, arra hogy ő megmondta, hogy ismeri a séfet, és a felszolgáló azt válaszolta, hogy ő is ismeri, és arra is, hogy amikor ő megmondta, hogy hidegen habosított mandula tejjel akarja inni a lattéját, a felszolgáló azt mondta, hogy sajnos nem tudják megoldani! És, hogy ez volt élete legrosszabb vacsoraélménye és hogy senki ne menjen még a közelébe se ennek a fertőnek!

Azt nem írja le, hogy a felszolgáló 10-szer kérdezte meg:
- hogy minden rendben van-e?
- hogy hozhat-e még valamit
- hogy látja, hogy nem fogyott el az étel, esetleg hozhat-e egy másik fogást?
- hogy úgy látja, hogy valamit ünnepelnek, esetleg meghívhatjuk e önöket egy pohár proseccóra?
- és, hogy sajnálja, hogy nem tudják megoldani a lattét mandulatejből, mert elfogyott a mandulatej!

A borzasztó, hogy ez az egész teljesen elkerülhető lett volna!

A vendég élménye abszolút sérült. Több tekintetben.
Abszolút rossz helyen volt, tehát sem magát, sem pedig az adott éttermet nem mérte fel kellően.
És természetesen ezekben a szituációkban is nagyon sok múlik azon amit úgy hívunk, hogy kommunikáció.
A legtöbbször a vendégek nem mernek szólni, és ez borzasztó.
Nem szólnak, mert félnek a következményektől. Félnek attól, hogy valami ha szólnak történni fog, hogy mi azt nem tudják megfogalmazni, csak félnek tőle.
Pedig egyetlen dolog történhet ha szólnak, esélyt adnak arra, hogy a vacsora végén boldogan, egy pozitív élménnyel gazdagabban menjenek haza!

Vendégnek lenni
Az egyik legjobb dolog a világon! A maga szintjén mindenki számára elérhető luxus. Hiszen most engem szolgálnak ki, ami lássuk be, jelenlegi hétköznapjainkban fantasztikus élmény.
Ezt az élményt, mindenkinek át kell élnie, mindenkinek meg kell élnie, és mindenkinek abszolút helyén kell kezelnie.

Ahhoz, hogy a megfelelő élményben részesüljünk, nem kell sok dolog:
- Tudnom kell, hogy ki vagyok és mire van szükségem!
- Ennek megfelelően kell kiválasztanom az éttermet ahová megyek
- Az egész vacsora alatt, nyíltan őszintén, emberhez méltón kell kommunikálnom az engem kiszolgáló személyzettel

Ha ezek mindegyikének megfelelek, akkor 80%-os biztonsággal mondhatom, hogy az élmény garantált, és szuper lesz mindenki számára!

Ha nem akkor baj van!
Vendégnek lenni
Mondd ki ezerszer!
Ugye milyen szép?

Ui:
A kritika írását hagyjuk meg azoknak, aki elég felkészültek ahhoz, hogy kritikát fogalmazzanak meg, és ha ismered a séfet, akkor hívd fel te táti, vagy írj rá, ne üzengessél!

És a poszt elolvasása után hogy gondolod?

További séfvélemények a Világevőn.

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

http://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr9312739948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

mildi 2017.08.11. 22:13:43

ez jó. erre még soha nem gondoltam, de tetszik a hozzáállás, nem hibàs senki, pusztán nem illenek össze

Kelly és a szexi dög 2017.08.11. 22:18:02

A Mekiben bezzeg azzal kezdik a nunkaerő oktatását, hogy mindig igaza van a vendégnek :)

RedRum 2017.08.11. 22:27:49

Valamiért a végére nőtt az igen szavazatok száma.... eddig legalábbis

Michael Scott regional Mgr. 2017.08.11. 22:32:41

Egy régi bölcsesség, hogy a vendég addig vendég amíg úgy is viselkedik. Amint átlépi a határt amit az otthonodba meghívott vendég sosem tenne, már elvesztette minden előjogát, és az előzékenységet a vendéglátó részéről.

Zebrateve 2017.08.11. 22:54:35

@Michael Scott regional Mgr.: A vendég a vendéglátásban FIZETŐvendég. Innen folytassuk.

Erdélyi Róbert 2017.08.11. 23:21:14

Tanulságos írás:-) Sok év munkája volt abban, hogy a törzsvendégeink ,,kritizálni mertek" ott és akkor, biztatásunkra. Azóta ,,családtagok" lettek mert érezték az őszinte tenni akarást részünkről. Vendég-vendéglátás szerves része az őszinte kommunikáció egymás irányába. De ez igaz az élet minden területén.

DreamWalker 2017.08.11. 23:50:42

@Zebrateve: nem látom a különbséget, miért lehetne másképp viselkednie. Mert fizet? A normális hozzállást a házam vendégétől és egy étteremben a mellettem lévő asztalnál evő embertől is elvárom. Sehogy sem látom, hogy a viselkedést miként kellene a pénznek befolyásolnia. Bár elismerem, sokan élnek ebben a hitben a föld eme szegletében sajnos.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2017.08.12. 00:07:04

Érdekes meglátás és az Index címlapos posztokat itt kommentelőkön is látszik az igazsága.

Én se merek mindig szólni, ha valami nincs rendjén, de egyszer volt egy elég erős szituáció: egy itt is magasztalt és szerintem is csúcskategóriás étteremben ettünk a nyitás után kicsivel, jeleztük az ételallergiákat, a felszolgáló biztosított róla, hogy nem gond, majd a séf személyesen hozta ki a fő fogást, amit a tiltólistás alkotóelemmel dekorált. Mivel nem diétáról, hanem súlyos allergiáról volt szó, ezt jeleztük neki, megdicsértük az előéteket, de szerintem így is sikerült elrontani a napját :(

Advanced Flight 2017.08.12. 00:19:14

A piac nem az erkölcsi győzteseknek kedvez, hanem az ügyeseknek. Lehet, hogy szerinted a vendégnek nincs igaza. Lehet azon vekengeni, hogy "deezegyolaszétteremittnincskecsup", mert amíg te kioktatod a vendéget az olasz gasztronómiáról, addig a melletted lévő étterem pincére előveszi a pult alól a dugikecsupot és odaadja annak az évi néhány bunkónak, aki nem bírja ki nélküle. És utána a bunkó is elégedett lesz és ajánlja a helyet másoknak, a nagyképű fasz meg elriasztott pár embert - a kioktatott vendéget meg az összes többit, aki fültanúja volt a jelenetnek.

Ceruza Peter 2017.08.12. 00:24:31

Megérteném a sértödött séfeket és pincéreket de sokszor maguk sem a vendéglátásba valók.
"- Tudnom kell, hogy ki vagyok és mire van szükségem!" Ha nem tudja a kaját rendesen elkészíteni akkor menjen tanulni. A pincér a gyürött ingjével ne menjen be dolgozni tiszteljen meg azzal mindenkit , hogy ápolt.
"- Ennek megfelelően kell kiválasztanom az éttermet ahová megyek" sok séf a piaci kifözdékbe való nem étterembe.
"- Az egész vacsora alatt, nyíltan őszintén, emberhez méltón kell kommunikálnom az engem kiszolgáló személyzettel" ez tetszik a legjobban ugyanis a pincérek többsége kritikán alulian viselkedik mindenkivel. Tiz tizenkét órás hajtásban bele fásulnak a munkába nem sok kedvük van már a müszakhoz. Pláne ha látják simán költ az azstal társaság annyit mint az ö egy havi bére.

Michael Scott regional Mgr. 2017.08.12. 00:29:15

@Zebrateve: mivel nem a barátom, ezért nem a házamban látom vendégül, ezért fizet, semmivel sem többért.

T0fi 2017.08.12. 00:51:30

Remek post, annyit tennék hozzá, hogy a fent leírtak alapján úgy tűnik, hogy a vendéglátók elvárják, hogy minden technológiát, alapanyagot stb. ismerjen a vendég.
Nem, a vendég nem fogja ismerni és nem is fogja megkérdezni, nem ez a feladata. Lehet, hogy fel sem merül benne a kérdés arra vonatkozóan, hogy pl. ehet-e eperzselét, ha vegán, -hisz nem fogyaszt zselatint.
A vendéglátó feladata edukálni az célközönségét.
Elmagyarázni neki, hogy "igen kedves vendég, nyugodtan rendelj, mert mi agaragarból készítjük ".
Ha vendéglátó veszi a fáradságot és elmondja a leendő vendégnek, hogy mit kell tudnia mielőtt foglal, akkor mérlegelni fogja, hogy erre van-e szüksége és megéri-e neki.
De amíg ez nem történik meg, addig csak beül valahova aztán szerencsés esetben elégedetten távozik, minden más esetben mindkét fél sérül.

Az Ui. rész baromi sértő a vendégekre nézve: "ne üzengessél"
Azért üzenget, mert neki nem volt megfelelő a szolgáltatás. Ha ez a felfogása egy vendéglátónak, akkor inkább ne üzemeltessen online felületet.
Mindig lesz elégedetlen vendég, de talán célravezetőbb, ha elmagyarázzák neki, hogy mi, miért volt olyan, amilyen. Ebből a potenciális vevők is tanulnak és hosszútávon mindenki jól járhat. -nyilván ez nem vonatkozik az alpári, suttyó kommentekre.

Oleg Gontar 2017.08.12. 02:21:13

Eleg 1* megkerdezni mindne rendbe van-e. semmi nem idegesitobb mint amikor valaki beul enni beszelgetni es valaki akire a kutya sem kivancsi folyton ott sertepertel.

LuPuS 2017.08.12. 05:29:16

Pro és kontra

Vendégként is éltem hasonló szituációkat és pincérként is. Itt a pincért nem két hetes leveelzőn kell elképzelni és már értek is hozzá.
Sajnálatosan itt ki kel jelenteni, hogy vendégként és személyzetként is sajnálatosan a szellemi elit alatt vagyunk.

tények, jelzem általánsak ne mindenkire vonatkoznak:
- vendég nagyrészt hirtelen jött gazdag, aki a pénzemért mindent lehet
-pincér OKJ tanfolyamom van és mindnet jobban tudok
- meg kell tnulni mindkét oldalnak tisztelni egymást és kérdezni és válaszolni
- a vendég nem hülye, de nem is szakértő, attól, hogy az asztaltársaságnak próbál okoskodni, míg nem lesz hozzáértő
- pincér is nyugodtan ismerje e, hogy valamit még nem tudom, mert pl 2 hete van ott és a napi menüben az xyz milyen eljárással készül, nem lexikon de a saját terüten belül ilik megtanulni mindnet

Ide kettő idézetet tennék ami sajnos aktuális. Mindkettő jól jellemzi a mostani a szituációt. A vendég úgy érkezik ,mint a szakértő és úgy is érzi magát. Sajnálatosan a vendéglátás oldaláról nem tudok ide idézni semmit

„ Ha meghallom azt a szót, hogy gourmet – mondja a nemrég elhunyt Christian Millau (az étteremkalauz egyik alapítója) –, azonnal előrántom a vízipisztolyomat.”

1924-ben Gundel Károly már arról panaszkodik, hogy lassan kihalnak az igazi ínyencek: „ A pesti embereknek nincs emésztésük, mert egyáltalában elfelejtettek enni. Csak elnézegettem a vendégeimet, hogy közöttük a legtehetségesebbek is milyen sietve, rendszertelenül, gondosság nélkül esznek. Néha egy hónap is elmúlik, amíg olyan vendégünk akad, aki maga akarja elkészíteni a fejes salátát, amely tudománynak valaha minden úriember birtokában volt. Siet mindenki, mintha valahonnan elkésne. Pestet újra meg kell tanítani enni.

Röviden:
Lehetne biztosan sorolnia dolgokat, hoy mennyire illik/kell/muszáj hozzáállni a dolgokhoz.

El kell fogadni, hogy mindkét oldalnak vannak gyeneségei/hibái. Az Étkezési szokásaink átrendeződtek. kényszeres betegségünk, hogy tudassuk, milyen szakácsok/vendégek vagyunk.
Sajnlatosan kevés* az IGAZI vendég/ személyzet. de nem reménytelen.

LuPuS 2017.08.12. 05:31:22

pár betű kimaradt, elnézést

NaC 2017.08.12. 06:19:12

Eddig úgy gondoltam, hogy egy éttermi vacsora, vagy ebéd az élvezetről, az önfeledt kikapcsolódásról szól. A cikk és a kommentek hatására, mostantól záróvizsgák állásinterjúk, rendőrségi kahallgatások attitűdje mindig ott fog motoszkálálni, ha étterembe megyek. Nagyon szépen köszönöm!

mpl 2017.08.12. 06:48:56

"Ha a vendéglős ád magára, mindig van fiatal hagymája" (Szindbád)
Vagyis egy étterem nem engedheti meg magának, hogy valamilyen alaanyag kifogyjon. Ettől eltekintve persze sok még a tanulatlan vendég és sajnos, a képzetlen szemelyzet is.
Múltkor egy jónevű kávéházban odajött hozzám egy alak, már majdnem a zsebembe nyúltam, hogy adok neki valami aprót, erre megkérdi, mit hozhat? Majd' leestem a székről. Nekem egy pincér öltözzön fel tisztességesen, lássam rajta, hogy pincér/felszolgáló és a pincérlányoknak pl ne legyen kinn a hasa, tiszteljen meg azzal, hogy nem topban és aligszoknyában szolgal fel. A deréktetoválása sem érdekel.
Szóva,l van mit tanulnia mindkét oldalnak

Pepe135 2017.08.12. 07:33:39

Ezt a nyavalygást!

Valószínűleg a hely nem azt nyújtja, amire a vendég számít... Ekkor nem a hely a hibás? Vajon miért alakul ki róla hamis kép!?
Nincs gond a kommunikációval?

El kéne ezen gondolkodni kicsit, mielőtt belemartok a vendégekbe, akiből éltek!

Ambiorix 2017.08.12. 07:39:59

Odáig olvastam, hogy vendégként fel kell nőnöm a feladathoz (!), ha bemegyek a nyüves éttermébe.
Elmegy a poszter a büdös picsába, mégis mit képzel magáról.
Arról nem is beszélve, hogy miféle "tudásra és felkészültségre" van szükségem ahhoz, hogy kritikusan megállapítsam: a leves el van sózva, a sült rágós, a somlói meg a szokásos moslék.
És nem, nem azért megyek be a nyüves éttermébe, hogy "edukáljanak" és egzecírozzanak, hanem, hogy az elvárásaimnak megfelelő vacsorát tegyék elém. Ennyi.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2017.08.12. 07:45:23

@LuPuS: Köszi, ezek nagyon izgalmas adalékok!

Pedró27 2017.08.12. 08:53:42

@Ambiorix: És mi az "elvárásaidnak megfelelő vacsora"? Mert az mindenkinek más.

"Arról nem is beszélve, hogy miféle "tudásra és felkészültségre" van szükségem ahhoz, hogy kritikusan megállapítsam: a leves el van sózva, a sült rágós, a somlói meg a szokásos moslék."

Arra kell a tudás meg a felkészültség, hogy hogyan kerüld el az ilyen éttermeket. Ha egy étterem ilyen rossz, annak szerintem három oka lehet:
1, Éppen csődbe készül menni
2, Monopolhelyzetben van
3, Egy csomó vendégnek meg pont az ízlik, ami neked nem.

Nem védeni akarom a cikkírót, de azért érdemes volt végigolvasni a gondolatait vendégként is. A cikk egyébként nagyrészt a kommunikációról szólt.

bElannaTorres 2017.08.12. 09:05:20

számomra kevesebb felkiáltójellel könnyebben olvasható lett volna, így végig se olvasom. Persze ha az a cél, hogy jól lebakd és megijeszd a leendő vendégeket akkor oks. Én már így is be vagyok fosva a pincérektől :D

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.12. 09:09:56

A vendégnek ritkán van igaza.

Ugyanaz, mint a vevő esete: ritkán van igaza.

Attilajukkaja 2017.08.12. 09:14:50

@Ambiorix:
"Odáig olvastam, hogy vendégként fel kell nőnöm a feladathoz (!), ha bemegyek a nyüves éttermébe. "
Aki egy éttermet nyüvesnek tart, mégis bemegy, annak teljesen felesleges kultúremberként viselkednie. A "feladat" ugyanis kb. ennyi lenne.

"miféle "tudásra és felkészültségre" van szükségem"
Olvasd el a posztot, mert pontosan erről szól. :o)

Attilajukkaja 2017.08.12. 09:21:58

@bElannaTorres:
"kevesebb felkiáltójellel könnyebben olvasható lett volna, így végig se olvasom"
Érdekes, én észre sem vettem a felkiáltójeleket, pedig tényleg van belőlük néhány. Igaz, én az írás tartalmára koncentráltam, nem a kinézetére. És érdemes volt végigolvasni!

BiG74 Bodri 2017.08.12. 09:49:33

@Ambiorix:
Más az elvárásom a mekiben, egy kis étteremben, vagy a gundelnél. Az elvárásaim mellett viszont én nem szeretem a só használatát, ezért nekem néha az is túl van sózva, amire más még szór egy kicsit. Ezért nem pattogok. Nem ismerek egy csomó ételt, ezért próbálom elfogadni a vendéglátóm izlését. Ha nem jó többet nem megyek oda.
Amiért szólni lehet, vagy otthagyni a francba az egészet, a higiénia, kulturáltság hiánya.

csárlszbrunzol 2017.08.12. 09:50:21

Ööö, mintha lenne itt egy kis tévedés. Az étterem szolgáltatás. Ha tetszik, ha nem, az étterem kiszolgálja a vendéget, mégpedig a pénzéért. Tudom, csúnya dolog ez, de attól még így van. Ha a séf így áll hozzá, akkor adja ingyen a szolgáltatását és akkor majd finnyáskodhat. Ha meg pénzért szolgáltat, akkor neki/a helynek kell alkalmazkodnia.
Ha szeretné ekerülni a "kopaszt", a "faljunk sokat olcsóér"-t, akkor javaslom, hogy lője be másként a célközönségét és állapítsa meg az árait az alapján.
Kicsit mintha fordítva ülne a lovon a poszter, mintha Ő lenne a vendégért és nem fordítva. Baromira nem tudunk még szolgáltatni, sokat kell még változnia a szolgáltató szektornak - és ez sajnos ebből az írásból is süt.

Narina 2017.08.12. 09:56:33

@T0fi: Tisztelettel nem tanulnak, mert nem is akarnak!

Attilajukkaja 2017.08.12. 10:01:52

@csárlszbrunzol:
"Ööö, mintha lenne itt egy kis tévedés. Az étterem szolgáltatás."
Nem tudom, te mit értettél félre, de a poszt lényege, hogy csak akkor fogjuk jól érezni magunkat egy étteremben, ha kölcsönösen tiszteljük egymást - a vendég és a szolgáltató is. Ez igaz a közértben, az orvosnál és a fodrásznál is. Az étteremben miért lenne ez másképp?

"Ha a séf így áll hozzá, akkor adja ingyen a szolgáltatását"
Szerintem ez jó ötlet, ha a vendég is meghívja magához a séfet és a családját, barátait, hogy ingyen vendégül láthassa őket.

Narina 2017.08.12. 10:02:48

@csárlszbrunzol: Értem! Tehát, a főnököd mivel fizet neked ezért bármit megtehet veled, a méltóságodba, a jogaidba is megsérthet és akár még a magán életed vezetésébe is bele szólhat!? Az a probléma, hogy kicsit el vagytok tévedve. Nem figyeltek oda, ha valaki beszél hozzátok és "vendég" ként néha illreálisan

csárlszbrunzol 2017.08.12. 10:07:04

@Narina: Bontsuk ketté
1. Nem, nem tehet meg semmit. "Szerződtünk" egy szolgáltatásra. Ő teljesít, én fizetek. Fordítva is ez van. Melóban megcsinálom, amit a főnököm mond (nyilván, határokon belül) és megkapom érte a fizum.
2. Miért személyeskedsz úgy, hogy nem is ismersz? Honnan tudod, milyen vagyok? Fogalmad sincs róla, milyen vendég vagyok, csak valamit gondolsz Magadban és ezt most rám vetíted. Ez így oké?

bElannaTorres 2017.08.12. 10:10:18

@csárlszbrunzol: főleg az idegesít sokakat, hogy rájöttek létezik ilyesmi, hogy internet. Ahol megkapják a kritikát, amit eddig nem. Mivel nem mindenki szereti jelezni ott helyben, félve a konfliktusoktól. Az pl. még jobban tönkretehet egy estét mint a rágós hús, meg a reggel kisütött fagyasztott sült krumpli (stb.)

remélem lassan mindenki rájön, hogy van internet, pl. a szálláskiadók is. Eleinte felháborodnak, aztán belátják, hogy alkalmazkodni (fejlődni) kell.

Narina 2017.08.12. 10:10:38

@Narina: viselkedik az aki úgy gondolja, hogy minden apró heppjét csettintésre ki tudnak szolgálni. Felfogtátok, hogy ez lehetetlen!? Az étterem 30-40 főből áll, adott felszereléssel, ti több ezren vagytok néha lehetetlen elvárásokkal és ezek közül egyedül csak az allergiát tudom teljes egészében adni, de annál lehet előre érdeklődni, hogy az étterem rendelkezik e az ezzel kapcsolatos lehetőségekkel és tudással.

csárlszbrunzol 2017.08.12. 10:11:36

@Attilajukkaja: Továbbra is azt gondolom, hogy ha valaki rosszul választ, az így járt. Nem lehet erőszakkal "edukálni". Ha valamit tehet egy étterem, az az, hogy eldönti, milyen szolgáltatást szeretne nyújtani. Aztán majd a piac eldönti, hogy megél-e belőle vagy sem. Nem a szolgáltató irányítja a piacot. Lehet befolyásolni, de nem így.
A második gondolatod gondold végig. Beülsz olyan helyre, ahol ingyen adnak ebédet? Meghívsz Magadhoz akárkit? Ugye, nem? Tehát ha beülsz egy étterembe és ott fizetsz érte, akkor szolgáltatást vársz el, nem pedig edukációt és finnyáskodást.

bElannaTorres 2017.08.12. 10:15:47

@Attilajukkaja: a felkiáltójel nem a kinézetét befolyásolja (na persze azt is, de nem ez a lényeg) hanem érzelmeket ad át. Az meg így hogy szinte minden mondat végén ott van, szerintem túl sok.

de értem én, mint ahogy előbb is leírtam, megértem hogy rájött hogy van internet és ez KELLEMETLEN.

Kegy 2017.08.12. 10:16:18

a vendég vendégségbe megy. egy olyan helyre, ahol a peremfeltételek adottak. ha ezekkel megy szembe, akkor nem lehet igaza.

Ambiorix 2017.08.12. 10:19:08

@Attilajukkaja:
Nem tudom ki hogy van vele, de én nem egy tányér tiszteletért szoktam beülni egy étterembe, tehát továbbra sem mondhatok mást a poszternek, ennek a küldetéstudatos szakácsnak, tessék inkább a táfelspiccel foglalkozni a vendégek vegzálása helyett.

Pedró27 2017.08.12. 10:21:04

@csárlszbrunzol: "Nem lehet erőszakkal "edukálni"."

Egyébként hol írta azt bárki, hogy erőszakkal kell?

Narina 2017.08.12. 10:25:27

@csárlszbrunzol: Nem személyeskedés! Az hidd el távol áll és sértegetni sem akartalak, ha így szürödött le akkor elnézést, de azt is vedd alapul, hogy neked is vannak elvárásaid a főnököddel szemben, hogy tartsa be a szerződésbe leírtakat. Te is tudod, hogy ez egyáltalán nincs így a főnökök részéről, pontosan azért mert "fizetnek" ezért azt gondolják az ég világon bármit megtehetnek. Te vendég ként, ha be mész egy étterembe bizonyos szinten főnőkké válsz! Ez jó is így a kérdésem az (és kérlek erre is válaszolj), hogy főnök akarsz lenni aki mindenkit elnyom, félelemben tart és "igaza" van, vagy Vezető, aki finoman tereli a beosztotjait, határozott figyelmes és megértő. Az első feszültséget és konfliktust eredményez a második nyugodt és extrán szolgálat kész légkört teremt amibe az alkalmazottak bármit megpróbálnak, neked megtekintés :)

csárlszbrunzol 2017.08.12. 10:29:26

@Pedró27: Jogos, nem volt szó erőszakről, az az én túlzásom volt.

csárlszbrunzol 2017.08.12. 10:36:20

@Narina: Köszönöm, így már társaloghatunk.
Ha nem baj, indirekt választ adok erre (hovatovább azt is gondolom, hogy nem szerencsés ez a főnök-vezető dolog, de ha nem baj, ebbe most nem mennék bele)
Szóval a főnökömmel nem arra szerződöm, hogy szexuálisan elégítsem ki, hanem hogy elvégezzem a munkám, Ő pedig fizesse ki. Ugyanígy, a pincért (séfet, akárkit) nem megdugni akarom az étteremben, hanem azt várom el Tőlük, hogy kiszolgáljanak. Ne mondják meg, mit szeretnék, csak ha kifejezetten úgy kérem.
Ha jól értem, érintett vagy a vendéglátásban, úgyhogy azt javaslom, vegyünk más szolgáltatást. Mondjuk festést. Elhívsz egy festőt a házadba, kifizeted a munkadíját azért, hogy megmondja, Te mit akarsz, vagy Te mondod meg, milyen szineket hová fessen? Nem akarsz Tőle semmi mást, csak azt, hogy fessen ki. Ha drága a szaki, akkor akár azt is elvárod, hogy _szépen_ és/vagy _tisztán_ fessen. Azt nem, hogy majd Ő mondja meg, mit szeretnél. Hacsak nem megkéred, hogy adjon tanácsot is.

Narina 2017.08.12. 10:42:18

@bElannaTorres: Én azt remélem, hogy meg indul mindkét részről egy olyan pozitív folyamat ahol szépen kultúráltan kedvesen, de határozottan folynak le a konfliktusok kezelései, meg értés és kompromisszum készségek felvonultatásával. (ej de naiv is vagyok, meg kicsit szomorú )

csárlszbrunzol 2017.08.12. 10:47:57

@Narina: Látod, ezzel teljesen egyet tudok érteni. Valóban kívánatos lenne a kölcsönös tisztelet és a kulturált megnyilvánulás. Hozzáteszem, nem csak itt. Iszonyat sudribunkók tudunk lenni, úgy en bloc, függetlenül attól, hogy ez most étteremről, séfről szól.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2017.08.12. 10:54:03

@bElannaTorres: és azt nem is tudod, hogy hány felkiáltójelet szedtem ki belőle! Azok külön kiadnának egy blogposztot. :)
Mondjuk, ha emiatt nem olvasod el, akkor úgyis mindegy :)

Zebrateve 2017.08.12. 10:55:18

@DreamWalker: Arra akartam utalni, hogy alapvető tévedés összekeverni a vendéget az ügyféllel. A vendéglátásban nincs vendég, ügyfél van, ezért csomó határt átléphet, amit az otthonodba meghívott vendég sosem tenne. Egyszerűen teljesen más keretekről beszélünk.

bElannaTorres 2017.08.12. 11:03:05

@Narina: fogalmam sincs mi kell hozzá, de azt tudom, hogy a mekiben normálisan szólhatnak és szólnak is az emberek ha valami nem stimmel. Talán azért mert korrektebbek. Tudjuk, hogy tárolnak, mi mennyi ideig maradhat a melegítőben, stb. Nincs plusz költség csak amit kiírnak. Éttermek esetében pedig a NÉBIH folyamatosan olyan ocsmányságokat talál, hogy már lassan az a bátor ember aki étteremben eszik. Azt gondolom előbb a szolgáltatásnak kell javulnia.

Narina 2017.08.12. 11:07:59

@csárlszbrunzol: Párdon, a szex részét nem értem, (bár a szex maga jó dolog) a magán élet beli résszel arra gondoltam, hogy előírások sorozatával áll elő olyan dolgokba amihez semmi köze! (halk megjegyzés:az én habitusom ellentétes a a vendéglátás magas szintű végzéséhez, arra alkalmatlan vagyok) Én úgy gondolom, hogy az élet bármely területére igaz az, hogy beszélgessünk egymással, józanul tisztán, udvariasan és figyelmesen, betartva, hogy a másiknak is vannak kérés, ahogy neked is vannak ezt pedig egyeztetni. Persze ehhez mind a két félnek akarnai kell. Ahogy mi is tisztáztuk a köztünk lévő félre értést. :)

Narina 2017.08.12. 11:09:06

@bElannaTorres: Egyet értek veled. Kell minden oldalról a változás.

bElannaTorres 2017.08.12. 11:09:12

@világevő: hát ezt tanácsnak is fel lehet fogni. Engem zavar, és szerintem másokat is, így egyszerűen az egész hőbörgésnek tűnik. Annak meg túl hosszú. Belefér, hogy kifejezze az ember azt, ami tetszik , akár így hevesebben is (felkiáltójellel) de kevesebb több lenne. Amúgy meg átfutottam, és egyből láttam a lényeget. A lényeg az, hogy rossz reklámot kapnak az emberektől az interneten, és ez rontja az üzletet. Meg lehet nézni a szállásfigyelőnél is egy két szállásnál milyen sértettséggel reagál a megjegyzésekre a tulaj. Attól csak még rosszabb lesz az egész helyzete. Ezt nem így kell kezelni.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2017.08.12. 11:11:56

@bElannaTorres: mondom, kigyomláltam belőle ezret, de nem akartam teljesen a sajét stílusomra alakítani, ha így írta meg a szerző.
És ezek szerint nem volt elég átfutni, mert nem jött át a lényeg, nem erről szól.

Attilajukkaja 2017.08.12. 11:35:22

@csárlszbrunzol:
"Nem lehet erőszakkal "edukálni".
És ki mondta, hogy kell?

"Ha valamit tehet egy étterem, az az, hogy eldönti, milyen szolgáltatást szeretne nyújtani."
Az éttermeknek ez nem szokott gondot jelenteni. Ahogy a poszt is megjegyzi, a vendégnek kell eldöntenie, hová ül be és mit akar.

"Beülsz olyan helyre, ahol ingyen adnak ebédet?"
Miért engem kérdezel? Nem én vetettem fel, hogy a séf adja ingyen az ételt, hanem TE! Mégis milyen alapon? Mert te rosszul választottál éttermet?

@bElannaTorres:
"a felkiáltójel nem a kinézetét befolyásolja (na persze azt is, de nem ez a lényeg) hanem érzelmeket ad át. Az meg így hogy szinte minden mondat végén ott van, szerintem túl sok."
Úgy gondolod, hogy hárommal több felkiáltó jel zavarja az objektivitást? Talán csak bizonyos gondolatokat ki szeretne hangsúlyozni a szerző. Ezért valamit nem elolvasni, ...hát mit mondjak? Inkább nem kommentálom.

"megértem hogy rájött hogy van internet és ez KELLEMETLEN."
Te mégis miről beszélsz???????????

@Ambiorix:
"Nem tudom ki hogy van vele, de én nem egy tányér tiszteletért szoktam beülni egy étterembe"
Ahogy más sem. Na és?

"ennek a küldetéstudatos szakácsnak, tessék inkább a táfelspiccel foglalkozni a vendégek vegzálása helyett."
A szakács hol és mikor vegzált téged VALAHA? Nem inkább fordítva történt már ilyesmi? Úgy érzem, itt valaki tényleg fordítva ül azon a bizonyos lovon!

axolotl77 2017.08.12. 11:40:13

Azért a kedves vendégek mentalitására jellemző, hogy már számtalanszor találkoztunk azzal a jelenséggel, amikor jól lehúzza az éttermet 1-es vagy 2-es osztályzattal, mi azért elmegyünk ennek ellenére is, és véletlenül sem találkozunk a sérelmezett jelenséggel. Valószínűleg nem azért mert hirtelen meg lett szüntetve, hanem mert nem is létezett.
Csak egy példa. Sorozatosan kritizálják egy bizonyos pincér stílusát az adott étteremben (direkt nem írom le, melyikben). Nekünk már jó párszor volt a pincérünk ott jártunkkor és véletlenül sem volt goromba és türelmetlen, ahogy azt a szemére vetik.

bElannaTorres 2017.08.12. 11:46:48

@világevő: persze van mit javulni vendég oldalról is valószínűleg. Én is látom a magam munkájában megrendelői oldalról. nálunk akkor lesz javulás, ha elfogyunk, mind ahogy elfogytak a szakik is. Biztos sok volt a pofátlan megrendelő akinek minden kellett fillérekért.

Mészáros Zoltán 2017.08.12. 12:49:02

Mondjuk sztem a mondás ( hogy a vendégnek mindig igaza van ) pont nem erre a szituációra született, ez egy skizo szitu, amikor a vendég nincs a helyén. Amikor a klasszikus csárdafaló a fine dining-ba téved pl. Amúgy ez tényleg létezik, mondjuk 100-ból 2-3, a többi esetben azért ez az eredeti jelentéséről szól: a vendégnek tényleg igaza van, még amikor nem, akkor is:)))

tompus 2017.08.12. 12:52:41

Szóval a gyári munkás ne menjen étterembe, mert ha kenyeret kér, akkor kőbunkó. Értem. Azt is értem, miért nőtt az igen szavazatok száma a poszt elolvasása után.

Narina 2017.08.12. 13:03:18

@csárlszbrunzol: Óóó, de rég hallottam ezt a kifejezést. Nagyon szeretem, ha valaki régi szavakat használ. Örülök, hogy közös nevező találtunk. Sajnos túl sok a feszültség.

csárlszbrunzol 2017.08.12. 13:04:00

@Narina: Sajnálom, csak ellenpontozni kívántam azt a részt, hogy "mindent" vagy "bármit" meg lehet tenni. Meglehet, itt is túlzó voltam.

csárlszbrunzol 2017.08.12. 13:06:31

@Mészáros Zoltán: Arról nem is beszélve, hogy amennyiben _tényleg_ profi az adott hely, akkor azt a néhány százalékot kezelnie illene.

Attilajukkaja 2017.08.12. 13:08:23

@tompus:
"Szóval a gyári munkás ne menjen étterembe, mert ha kenyeret kér, akkor kőbunkó. Értem. "
Nem hiszem, hogy bármit is megértettél a posztból. Nekem vannak gyári munkás rokonaim és ők egyáltalán nem bunkók. Tudnak viselkedni egy étteremben. Ez ugyanis nem pénz vagy foglalkozás kérdése, hanem egyszerű nevelésé. És a pincér is bárhol szívesen hoz neked kenyeret, ha kérsz. Mert ők sem kőbunkók, hanem ez a dolguk.

Narina 2017.08.12. 13:26:15

@bElannaTorres: Én azt tapasztaltam, hogy a legjobb megoldás, ha kedves vagy megértő, a másikon meglátni, hogy esetleg nehéz napja volt. Egy alkalommal egy ügyet kellet intéznem. Az ügyintéző hölgy ideges és fáradt volt. Morcosan, nyersen elutasítóan viselkedett. Egy különösen durva beszólás után, meg álltam és ránéztem, a hölgy is érezte, hogy ez már sok volt. Arra számított szegény, hogy majd kioktatom vagy bunkó leszek. Szomorúan rámosolyogtam és megkérdeztem tőle: "Látom, hogy hosszú és nehéz napja volt, de kérem tudna nekem még is valahogy segíteni?" Meg lepet arccal, kicsit félszegen vissza mosolygott. Mondtam neki, hogy igyon egy kis vizet mert meleg van nagyon én addig meg várom, nem sietek. Meg ha kell fedezem a főnökénél. Ki is szaladt inni utána már meg is tudtuk oldani azt ami előtte lehetetlennek látszott.

Bluurmiscoo 2017.08.12. 13:33:53

"A nyílt kritika, ami építő jellegű, felkészültséget és tudást sugároz, az jó!"

Nem látom a séf nevét a cikk elején vagy a végén! Vagy csak én nem találom? Ő miért nem nyílt?

bElannaTorres 2017.08.12. 13:46:53

@Narina: igen értelek, neked ez jól megy, de nekem nem. Ezért van, hogy megértés helyett, vagy hiányában, inkább lenne mindenki udvarias a munkájában, amennyire lehet, de még vitás helyzetekben is kerülni kéne a személyeskedést.

Bambano 2017.08.12. 13:50:02

@Ambiorix: és tényleg fel kellene nőnöd a feladathoz: tudnod kellene késsel-villával enni.
sőt, ha menőbb étterembe mész, akkor a sok kés és villa közül a megfelelővel....

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2017.08.12. 14:49:56

@DreamWalker: Azért, amit a megszólaló séf elfelejtett mondani. Ez a történet kezdődik egy "echo chamber" problémával, sokan az adott kör véleményét olvasva csak oda bezárkózva elérik, hogy a képük arról, hogy milyen a jó étel, jó vendéglátás eléggé szélsőséges.

Ezek után amikor a munkája összeállítani azt, hogy mi is lesz az étteremben, ebből a képből indul ki piackutatás és "B" terv nélkül. Ez vagy bejön, vagy nem.

Mivel ez önmagában nem feltétlenül kreál elég bevételt, jön a marketing részben amikor ez megkapja a hypeot, és csak "simán jobbnak" mondják a szolgáltatást és nem azt kommunikálják milyen is az, kinek való, kinek nem való. És sokszor jön akár még kupon is, és más is amivel direkt céloznak meg tömegesen olyan embereket is akiknek ez nem való, akiket ezzel átvernek.

Majd ez utóbbi lépés után jön egy fontos kulcs gondolat: "A kritika írását hagyjuk meg azoknak, aki elég felkészültek ahhoz, hogy kritikát fogalmazzanak meg"

Ha átvertek, tisztességtelenül, akkor ne panaszkodj, mert te másodrendű ember vagy a mi kis echo chamberünkben lévő egyen véleményt hangoztatókhoz képest.

A kölcsönös tisztelet már itt elszáll.

Menj be a Westendbe, a Séf asztala néven ismert helyre. Miért nem 6000 forint a rántott karaj? Mert például nincs porcelán, nem is kell azt mosogatni, nincs pincér. A tisztességes minőséghez szükséges költségeket sok minden csökkenti és az amit a hely kommunikál magáról és az amit kapsz a rántott húst megvásárolva összhangban van, és a helyi célközönséget szolgálja ki.

Sokszor hallom mennyi lenne ez vagy az megcsinálva úgy, hogy mindenkit jól fizetnek, hogy... Ha úgy érzed, hogy erre már nem lenne fizetőképes kereslet, akkor miért nem mész vagy oda ahol van, vagy miért nem csinálsz olyanban minőséget amire lenne fizetőképes kereslet?

Ha Franciaországba mész nem csak a Fine dining helyek a kötelezőek, de a helyiek által látogatott kisvendéglők is. Olaszországban is ez a helyzet. És nem az egyen "street food" hanem a helyi gasztronómia is megjelenik. De egy cseh, bajor, osztrák vidéket jellemző helyen is sokszor megvannak a helyi ízek, és eszedbe jut otthon is elkészíteni azt a levest.

A többség, ha minőséget ígérsz neki, és helyi ember, akkor ezt várja, és nem fogja átverve érezni magát, mert nem stílust, hanem minőséget ígértél és amit adtál az számára ehetetlen.

Hazánk gasztro piacán van jó rakottkrumpli. Lenne igény arra, hogy ezt a turisták, de a jó ételre vágyó itthoni vendégek is megkapják. Mákosgubát is, túrós csuszát is, pörköltet, gulyást, halászlét. Brassóit, kárpáti borzaskát, székelykáposztát. "Lúdgége leves" néven futó húslevest csigatésztával.

Mert a turista számára amikor a gasztronómián keresztül közeli a kultúrára az lenne a magyar étel.

És nem a "Londonban tanultam valamit, most azt adom nagy adag átveréssel" menü.

A fő gond, hogy erről amikor beteszed a lábad az étterembe hiába szólnál a koncepció már készen van. És már megpróbálták elhitetni veled, hogy amit kapsz az csak jó lesz, és nem más. És hogy ami helyi íz azt megfelelő minőségben elkészíteni, hogy a turistát vonzzon a nem lehet. Ez a "nem lehet így átverünk" irány áll szemben a gasztro piacunkon megvehető rakottkrumplival.

És ez a "nem lehet ember" aki szerint mindenki más rossz úgy kéri számon azt, hogy a másik miért nem névvel, arccal a szemében mondja amit mond, hogy a vitát más felületre viszi (ahol többnyire nincs ott a megjegyzés írója, aki többnyire névvel írt) de a névtelensége és az étterem nevének az elhallgatása okén megítélni se tudjuk.

Egy étterem nem attól lesz jó, hogy a séf narcisztikus. És ő csak azt hajlandó nyújtani, amit a fine dining csúcsának tart. Attól még lehet a hely sötét. Kiderülhet, hogy a fizetőképes keresletből nem jut elég arra, hogy elég és jó pincér legyen. Ezt a hozzá nem értő vendég is észreveszi. És a "hú ide elért a gasztroforradalom" áradozás ellenére is probléma lesz ez. Ha ez lehúzza az élményt akkor az ár / érték arány is rossz lesz. Akkor mennyiért "mit és mennyit" ad a hely minden részletébe bele fognak kötni.

Miért van az, hogy a Kistücsök az echo chamberhez tartozó blogokban menő, de a környék településein a többség nem ajánlja a fentiek miatt? De piszok sok nyaraló akinek a minőség, a tisztesség az fontosabb lenne, mint egy gasztronómiai irány követése a túlhypeolt helyről elégedetlenül távozik? Biztos, hogy a világ a rossz és nem a koncepció a hely mögött?

A csarnokban vett rakottkrumpli normális áron, helyhez és kereslethez illő kiszolgálással meg működik. És gyanítom hasonló dolog működne bármely balatoni strandon, működne a bulinegyed jelentős részén, stb.

Attilajukkaja 2017.08.12. 15:08:32

@Válasszunk:
"A fő gond, hogy erről amikor beteszed a lábad az étterembe hiába szólnál a koncepció már készen van. "
Csak azt nem értem, hogy ha valaki magyaros lúdgége levesre vágyik, akkor miért megy be ezért egy japán sushi étterembe. És ha nem kap ilyet, miért panaszkodik? Gyakorlatilag minden étterem étlapját meg lehet tekinteni az utcán mielőtt belépne oda az ember. Legtöbbször az árakat is.
Vagy minden étterem köteles lenne minden vendégre átszabnia a koncepcióját és az árakat? Ezt senki nem gondolhatja komolyan. :o))))

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2017.08.12. 15:08:34

@LuPuS: Rosszul kezded a kérdést. Ha egy étterem kapcsán a séf is, más is azon sír, mibe kerülne, ha megfizetné a normális pincért, és volt már ilyen, de ő előbb mond le a tisztességről, mint az ezüstről, akkor gond van.

@Pedró27: Nem egészen. Az éttermek jelentős része az a hely Magyarországon ahol az üzletmenet alapja egyszerű: A forgalom java része készpénzfizetés mellett zajlik. És baromi nehéz bizonyítani, hogy a bevételhez nem tartozott vendég. A kétes pénzből lehet legális bevétel, lehetőleg az olyan terméket érintve amin baromi magas az árrés.

De sok esetben az olcsó alapanyag eljut olyan büfébe ahol "sosincs több, mint aminek az eredetét számlával tudják igazolni", de azok a tételek amiket nem ütnek be a fenti készletből pótolhatóak.

Ha a hírverés miatt azért szokott lenni vendég (de visszatérő vendég már kevesebb) és van narcisztikus séfed, és a NAV képviselője is hall a technológiáról, látja azt, hogy az árak magasak a kaja rossz "kevés sznob jár ide, de azok sokat költenek" akkor tökéletes az illúzió.

Nem túl képzett munkaerővel, de a séf legyen narcisztikus, és adja el hitelesen azt, hogy a hely mekkora minőséget képvisel. Az intézményesült korrupció országában ugyanis ez a fajta üzletmenet nem véletlenül megy jól.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2017.08.12. 15:14:17

@Attilajukkaja: Azért, mert mielőtt mondjuk kupont eladnak neked, vagy azt mondják a környéken arra a településre mész, mert hűha... Na az előtt ritkán hangzik el az étterem étlapja, akár a jellege, csak a hype, hogy az milyen jó lesz. És a hirdetés ami alapján adott helyre szervezel programot, stb. többnyire ilyenkor étteremről szól.

Ahol eleve Sushit hirdetnek ott nem történik ez a probléma. Ahol "minőségi éttermet" hirdetnek a stílust kifelejtve, a vevőt itt megtévesztve, akkor az asztalfoglalás, a környékre megszervezett egyéb programok, a "mit keressünk helyette" helyzet nehézségei miatt már hiába látod az étlapot. :)

Attilajukkaja 2017.08.12. 16:20:59

@Válasszunk:
"ritkán hangzik el az étterem étlapja"
Ha ismeretlen helyre megyek, mindig megnézem előtte a településen található éttermeket és a honlapjukat. Azért, mert van egy pontos elképzelésem arról, hogy mit szeretek és mit nem. Ahhoz keresek éttermet és nem fordítva. És csak percekbe kerül. Nem emlékszem, hogy olyanba futottam volna bele, hogy teljesen mást kaptam volna, mint amit leírtak magukról. Vendégeket így megtéveszteni senkinek sem az érdeke.

Pedró27 2017.08.12. 23:01:50

@Válasszunk: Igazad van, ez a negyedik lehetséges ok. A pénzmosoda.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2017.08.13. 14:22:56

@Attilajukkaja: A baj még mindig az olyan helyzeteké, mint a Kistücsök, rengeteg Hype, de előre nem fogod látni, hogy sötét, stb. :) A helyiek által ajánlott helyek felismerése a neten a jóval kevesebb vonatkozó cikk, stb. alapján például nehezebb.

Attilajukkaja 2017.08.13. 14:47:07

@Válasszunk:
Szinte minden nyáron elmegyünk a Kistücsökbe, amikor a Balcsin vagyunk. A kerthelyiségben szoktunk leülni, a fák alá. Nem vagyok húsevő, ezért nekem a magyaros csárdák, kisvendéglők ritkán jönnek be. Maximum a halászcsárdák, sütödék mert a halat nagyon szeretem.
Ettől még persze igazad van és sok jó kisvendéglő van az országban. Ezekre nem cikkek alapján kell rákeresni, hanem a város vagy falu neve alapján. Ha ott nem jegyeznek egy vendéglőt, oda nem megyek be.

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2017.08.18. 08:12:48

jó, azért ennek megvan a másik oldala is, amikor megkérdezik, hogy minden rendben volt-e, és már a kérdés pillanatában látom, hogy hiába is mondanék bármit, ami esetleg nem volt oké, arra is az lesz faarccal a válasz, hogy "öö, rendben, köszönjük" - ilyenkor aztán pillanatnyi kedvtől függ, hogy az ember tépi-e a száját, vagy igazából a pénzemmel szavazok, aztán legközelebb megyek másik helyre