Na hol kapott tulajdonrészt a csúcsétteremből egy bevándorló mosogató?
2017. február 28. írta: világevő

Na hol kapott tulajdonrészt a csúcsétteremből egy bevándorló mosogató?

A Noma gambiai származású mosogatója a legvidámabb fickó az egész csapatból, pedig a többiek is elég jó kedvűek általában. És az étterem nyitása óta ott dolgozik. Mostantól pedig tulajdonostárs is. 

img_0228.JPG

A Noma bezárásának buliján René Redzepi, a világ - szerintem - legjobb séfje bejelentette, hogy a csapat 3 tagja partnerként, tulajdonostársként is ott lesz majd vele a fedélzeten, amikor megnyit a Noma 2 az új helyszínen Koppenhágában: két magas beosztást betöltő menedzser (Lau Richter és James Spreadbury) mellett Ali Sonko a harmadik!

img_0434.JPG

René Redzepi egy fél órás, érzelmekben és poénokban is bővelkedő beszédben jelentette be a 250 meghívottnak, akik - velem együtt - a Noma új helyszínének első vacsoravendégei voltak, hogy a 62 éves mosogató is bekerül a tulajdonosok közé. Volt természetesen indoklás is: "Ali a Noma lelke. Szerintem az emberek nem is sejtik, hogy milyen sokat jelent nekünk az, hogy itt van velünk. Mindig vidám és mosolyog, függetlenül attól, hogy esetleg milyen gond van valamelyik gyerekével ... a 12-ből. Egyébként az apám neve is Ali, és ő is mosogatóként kezdte, amikor megérkeztünk Dániába." [Redzepi ugyanis maga is bevándorló, albán-macedón származású.]

2010-ben, amikor a Nomát a világ legjobb éttermének választották, Alit is magukkal akarták vinni a díjátadóra megbecsülésük jeleként. Viszont nem kapott beutazási engedély a brit hatóságoktól, ezért a csapat a helyszínen Alit ábrázoló pólóban vett részt az eseményen. [Egyébként 2010-ben Ferran Adriá legendás El Bullijét sikerült letaszítaniuk a trónról, amit 4 egymást követő évben is elfoglalt addig.] Aztán két évvel később, ugyanebből az apropóból már időben készültek és megszervezték az utazást, így Ali mondhatta el az étterem köszönőbeszédét az egybegyűltek és a világsajtó előtt...

dsc_1052.JPG

A 2010-es díjátadón nem voltam ott, ez a Dubai Guzzler fotója.

És azóta is meghatározó alakja az étteremnek, annak ellenére, hogy nyilván kevés alacsonyabb presztizsű szakma létezik az éttermi világban. Legalábbis mostanáig, ugyanis hihetetlen inspiráló lehet ez azoknak, akik mosogatóként kezdenek. És persze nem véletlen, hogy ez éppen Dániában és éppen Redzepi éttermében fordult elő. 

A Noma a fantasztikus búcsúbulija után - amiről lesz majd külön beszámoló - már a mexikói kitelepülésen dolgozik, miközben elkezdődnek az építési munkálatok is, a meglévő, védett státuszú hosszú betonépület mellett, ami mostanáig nagyjából hajléktalantanyaként szolgált, na meg graffity-művészek céltáblájaként, további épületeket építenek fel, hogy létrejöjjön az egészen különleges Noma 2, egy olyan hely, ami újra ámulatba ejti majd a világot.

Pedig akkor még nem is tudtam, hogy este már partner lesz:

 

Ez pedig a videóm arról, hogy mit jelent a Noma. Benne persze Alival is!

Hamarosan Omnivore Párizsban, de előtte még egy szuperegészséges Világevő brunch szombaton, aztán irány egy újabb nordic sztár, Daniel Berlin étterme. Csatlakozz Facebookon és Instagramon!

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

http://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr4212297761

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2017.02.28. 12:20:15

Sokszor a bevándorlók sokkal autentikusabban főznek helyi inspirációból, mint az őslakosok :)

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2017.02.28. 22:50:46

@Étteremkritikus:
Én a'szittem a bevándorlók (vagy benándorlók? ) is lábosban főznek!
A Halleren már találtam inspirációt, de autentikust hol tudok venni?