Szombaton lesz a talán legjobb balatoni program!
2016. július 19. írta: világevő

Szombaton lesz a talán legjobb balatoni program!

Tavaly ott voltam az első második Bohém Légyotton, és nem túlzás azt állítani, hogy egy hihetetlenül hangulatos programról van szó, finom borokkal, jó hangulattal, nagyon normális emberekkel egy fantasztikus helyen, teliholdas panorámával.

img_5305.jpg

Most érdemes elmenni Badacsonyba, és nem csak estére, hanem már a kapunyitásra (18:45) odaérni, mert olyan csodálatos a kilátás, hogy az még bor és zene nélkül, akár egyedül is tökéletes program lenne, nézni, ahogy jön a naplemente, aztán besötétedik. Viszont itt azért sokkal több mindenre lesz lehetőség, szigorúan limitált a vendégek létszáma (300 fő), így a túl nagy tömeg kizárt, ennyien meg ugye akár egy komolyabb hadsereg ellen is ki lehet tartani legalább reggelig.

Ebben nyilván segít az is, hogy a Gilvesy pince tételeit is lehet kóstolgatni, ha épp fogytán lenne a bátorság, idén is van telihold-garancia!

Ez volt a tavalyi:

Idén fontos újítás, hogy lesz transzfer Füredről és Badacsonytomajból, így lehet autó nélkül is érkezni és nem kötelező a környéken szállást szerezni!

Minden további infó itt.

bohemlegyott_1.jpg

Szállások Füreden! (affiliate link)

A bejegyzés trackback címe:

http://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr778900172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

István Tamasi 2016.07.20. 10:50:12

Ez egy komplett reklám anélkül, hogy ezt valahol valahogyan jelezné.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2016.07.20. 10:58:52

@István Tamasi: ez egy programajánló. Ha megnézed a blogomat, elég sok ajánlót találsz, jó éttermekről is, külföldi helyekről, programokról. Ha ezt veszélyesnek tartod, akkor menekülj. :)