Luxuskaják 10000 méteren
2016. június 06. írta: világevő

Luxuskaják 10000 méteren

Úgy adódott, hogy alaposan megkóstolhattam a KLM World Business Class menüjét, na meg a Dreamliner vadonatúj helykínálatát is egyben. Megmutatom!

2016-05-26.jpg

Egy tengerentúli utazás során eleve életmentő lehet, ha Business Class-ra szól a jegy. Ha ráadásul ez egy vadonatúj Dreamliner, akkor még a pilóta is hátrajön viccelődni az utasokkal, mert annyira büszke a berendezésre. Okkal, meg is mutatom, hogy miért.

Engem nyilván első sorban a felszolgált ételek érdekeltek, de azért a kényelemnek is óriási szerepe van egy több, mint 10 órás úton, így igencsak hálás voltam azért, hogy az ülésem pár másodperc alatt képes volt ággyá alakulni. Pedig kívülről nézve ezt még nem gondoltam volna róla:

img_2413.jpg

Az ügyes (és igényes) dizájnnak köszönhetően tényleg teljesen rendben van a helykínálat, és tökéletesen vízszintes ággyá alakul az ülés. (Persze azért az otthoni franciaággyal így sem lehet összekeverni, de egy repülőn már ez is nagy kincs.)

img_2414.jpg 

Az már csak hab a tortán, hogy a magazinkínálatba olyan nívós lapok is bekerülnek, mint a Wallpaper.

img_2418.jpg 

Fürdőszobai szelfik legmenőbb lehetőségeit is meghaladja a saját kis tükör:

img_2415.jpgÉs egyébként nagyon jó ilyen hosszú úton a saját kis szekrényke is. A képen jobbra pedig a szórakoztató rendszer távirányítója látható.
img_2416.jpg

 Természetesen érintőképernyős, és akár külön konzolként is használható a nagy képernyő nélkül is, azaz ezen is futnak a játékok például.

Az egész kabin tele van szuper jó részletekkel, ilyen ez az olvasólámpa is:
img_2419.jpg

A WC-be is jutott kedves ötlet, holland légitársaságként friss tulipán szolgál illatosítóként, dekorációként:

img_2445.jpg

A pelenkázó asztalra ezúttal nem volt szükségem, de azért megnyugtató látvány:

img_2447.jpg

És elég vicces lehetőség, bár egyelőre nem sokan akaszkodtak rá a csetelési lehetőség az utastársakkal: persze mindenki maga dönti el, hogy engedélyezi-e, de kifejezetten vicces módja lehet az idő elütésének vagy épp új ismerősök szerzésének:

img_2454.jpg

Ehhez hasonló szolgáltatás már a becsekkoláskor is volt, saját fotót, vagy egyéb infókat is engedett feltölteni a KLM weboldala, így - persze mindenkinek a privacy igényeit figyelembe véve - akár az üléseket is lehetett volna szimpátia alapon választani, mondjuk közös nyelvismeret és érdeklődési kör alapján. Szerintem nagyon jó ötlet.

Na és akkor nézzük az ételeket, a szokásos üdvözlő pezsgő helyett csak friss(!) narancslét és vizet kértem, és egy adag sós mogyoróféléket.

img_2434.jpg

Mivel előtte 10 napon keresztül végig a legjobb japán kajákat ettem, ezúttal az európai menüt választottam. Itt azért engedtem már az unszolásnak, és apretifként elfogadtam egy pohár champagne-t.

Marinált lazac daikonravioliban, citromszósszal: (és további opcióként pármai sonka mozzarellával és paradicsommal, vegyes saláta, meg egy nagyon jó olívaolaj)

img_2436.jpg

 

Érdemes figyelni az étkészletre (Marcel Wanders), kifejezetten míves darabok egytől-egyig, és a dizájn is kiválóan passzol.
A főétel coq au vin, azaz vörösboros kakas volt, ami egészen meglepően ízletes volt, kifejezetten életem legjobb coq au vin-jei közé tartozott!

img_2441.jpg

Elég jó kis nemzetközi borkínálat is lett volna, de sajnos repülőn se szoktam igazán inni, így az is kimaradt. Helyette viszont a desszertek közül szinte mindent kipróbáltam. Azért a sajtok mellé kínált crackerre nemet mondtam, hogy ne tűnjek túl telhetetlennek, vették is a poént egyből. Csokimousse, málnás és vaníliás macaron, sajttál goudával és castello blue-val, na meg egy kis friss gyümölcs:

img_2443.jpg

Ezek már a későbbi snackek, amikből szintén elég sokféle állt rendelkezésre egész úton, önkiszolgáló rendszerben akár. Volt elég jó fagyi is, azt túl gyorsan befaltam így nincs róla kép, de a két klasszikusabb holland snackről igen: holland érlelt sajtos rúd, és az elmaradhatatlan stroopwafel:

img_2449.jpg

Ez pedig már a leszállás előtti, könnyebb étkezés: pasta gorgonzolával és pirított fenyőmaggal, kukusz füstölt csirkemellel, friss tavaszi tekercs marhahússal és rákkal:

img_2450.jpg

A végére pedig egy hagyományos, holland almáspite forrón, hozzá tejszínhab:

img_2452.jpg

 

Külön érdemes kiemelni a hangnemet, ami egészen egyedülálló a KLM-nél: kifejezetten kedves, természetesen barátságos a hangnem, akár még csipkelődő poénkodás is belefér! Azaz nem a szokásos csupa mosoly udvariaskodás, hanem sokkal természetesebb az egész, ha vevő rá az utas, akkor kifejezetten jókat éehet röhögni az utaskísérőkkel, nekem nagyon bejött!

Köszönet a KLM-nek a kényeztető utazásért!

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

http://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr548784712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

ekat 2016.06.06. 21:12:08

Csak ámulok és bámulok, szuper lehetett! :)