A kenyér meg az ő lelke: végre egy nívós verseny!
2015. augusztus 17. írta: világevő

A kenyér meg az ő lelke: végre egy nívós verseny!

Most csütörtökön kiderül, melyik hazai pék lehel lelket legsikeresebben a kenyerébe, végre egy igazán komoly szakmai versengés, aminek a legfontosabb célja a szakma fejlődése!

IMG_2290.JPG

Írogattam már párszor a pékségek, kenyerek témájában (talán ezt érdemes elolvasni leginkább, meg ezt), csináltam egy Facebook csoportot is, hogy legyen hol megosztani a tapasztalatokat, mert nagy rajongója is vagyok a műfajnak, másrészt pedig nagyon fontosnak is tartom, így nyilván gyorsan és boldogan mondtam igent, amikor felkértek, hogy vállaljam el a zsűrizést az augusztus 20-i szakmai megmérettetésen. Mert az ugye elég szomorú, hogy itt vagyunk egy olyan kultúrában, ahol elvileg a kenyér meghatározó szerepet tölt be, sőt, maga az élet, aztán szinte bármilyen boltba, (mű)pékségbe betérve kiderül, hogy csak adalékanyagokkal felpuffasztott, ipari eljárásokkal készülő, kenyérszerű termékeket árulnak. És ezt ráadásul meg is veszik az emberek. Szóval épp itt volt az ideje annak, hogy összefogjanak azok, akik ennél sokkal jobbat akarnak, és összemérjék az erejüket. Miközben persze nem csak vetélkednek, hanem találkozhatnak is, tapasztalatot cserélhetnek, beszerzési forrásokat értékelhetnek, azaz egymást is segíthetik, a mi érdekünkben.

IMG_2354.JPG

A megfogalmazás szerint ez a Hagyományosan Sütők Találkozója, azaz olyasmi, mint amit itt a boulangerie-kről fejtegettem.  (Így zajlik egyébként az évente nagyon komoly szervezésben megválasztott Párizs legjobb baguette-je verseny.) Összesen 5 kategóriában zajlik majd a verseny, a zsűri természetesen nem tudja, hogy épp kinek a kenyerét értékeli, akit érdekel, a hivatalos weboldalon minden infó megvan a szabályokról, a felhasználható lisztekről, a zsűriről, a kategóriákról is.

Ahogy a szervezők is írják:

"A verseny nem egymás ellen, hanem egymással karöltve történik. A kölcsönös elfogadás és szeretet jegyében. Tiszteletet adunk egymásnak, az általunk készített kenyérnek és annak, ki ezt az egészet lehetővé tette. Az ezen elvekhez nem méltó magatartás, viselkedés, kizárást vagy a versenyen történő részvétel megtagadását eredményezi."

Eredmények várhatóan augusztus 20-án délután/este lesznek! Ha valaki nézőként eljönne, ezen az emailcímen lehet regisztrálni.

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr197713174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

n3spr3ss0 2015.08.19. 06:24:48

Ezek nem pékségek,ha már 50 kenyeret meg kellene sütniük egy nap alatt,össze szarnák magukat.

pervie but hot (törölt) 2015.08.19. 08:17:23

@nespresso: viszont napi 50 kenyér alatt is rentábilisak, ha van vevő, aki kifizeti az extraprofitjukat :) ha nem így lenne nem működnének. Ez biznisz. Sok budapestinek megéri, akkor lesznek ilyen pékségek.

"Tiszteletet adunk egymásnak, az általunk készített kenyérnek és annak, ki ezt az egészet lehetővé tette. Az ezen elvekhez nem méltó magatartás, viselkedés, kizárást vagy a versenyen történő részvétel megtagadását eredményezi." - ki tette lehetővé? Itt Istenre céloznak? Ezek szerint ateista pékek nem versenyezhetnek?
Ismertem keresztényeket, akiknek a kenyér tényleg szent volt. Megdöbbentő módon tescos kenyér is :)
Ez a fenyegető hangú dörgedelem mire jó? Hogy lássa mindenki, hogy ők borrrzasztóan komolyan veszik magukat?
Szeretem a jó kenyeret, csak ezt az artisan dolgot nem értem sokszor. A Youtube tele van olyan amerikai hipszter artisan pékes videókkal, ahol szépen kisütik a KOVÁSZT, a sok kommentező meg örül, hogy milyen egyszerű kenyeret sütni, dagasztani se kell. Minél iparibb az élelmiszergyártás, annál lejjebb megy ez a kézműves dolog is színvonalban, mert a toast kenyérhez szokott embernek már a minden nagyon kézműves, ami más.
Nem a versenyzőket fikázom, csak ezt a kézműves/artisan dolgot furcsállom.
Vannak pék ismerőseim, kézzel (is) csinálják, jók a kenyereik, mégsem hívják artisannak magukat. Kisebb településeken biztos ez a természetes.

♔bаtyu♔ 2015.08.19. 09:15:43

Kiterjeszthetnéd működésedet a kiflikre is, mert normális kiflit (kellően görbe és kellően ropogós) én az utóbbi 15 évben még csak a taniskola üzletében láttam és ettem. (tehát a képzés az rendesen ott van, nem ott kúrják el). Sok pékség el van telve magától, miközben a kiflijük ultragáz, legalább fotón megnézhetné a tulaj, hogy néztek ki ezek 20 éve. Arról nem beszélve, hogy kifliből is többféle van.

Egyébként a kenyér minősége az utóbbi időben sokat javult, gondolom az ultragagyik már tönkrementek, de még mindig eléggé meg kell nézni hol lehet kapni. Úgy látom, legtutibb hely a piac, ahonnét valahonnan vidékről hozzák fel, itt normális kalácsot is lehet kapni. Sajnos elég hamar itt el is fogy.

♔bаtyu♔ 2015.08.19. 09:20:33

@pervie but hot: Városokban a gagyit is el lehet adni, kisebb településeken pedig nyilván nem.

Az a gond, hogy a péksüteménynél nincs állami szabályozás, vagy nem tartják be. Félelmetes mik vannak péksütemény címén.

Peetee 2015.08.19. 09:24:37

Siralmas, hogy ma már úgy tanítják az ifjonc pékeket, hogy miből mennyi kell bele, és az úgy jó. Egy kis ilyen-olyan adalék, 50kg lisztenként 10dkg, mehet a dagasztóba, és pontosan 14perc alatt kész. Nem kell nekik hozzá a kéz, az érzékelés, a tészta tapintása, az állaga, az illata. Úgy lesz pék, hogy fogalma nincs a kenyérsütésről. Fel van írva a dagasztó fölé a falra, hogy miből mennyit, beleszórja, vár, kimegy cigizni addig. Nem a tanuló, az oktató/oktatás szarvashibája...meg az élelmiszeripari lobbié!

♔bаtyu♔ 2015.08.19. 09:42:49

@Peetee: Tévedsz, mert nem úgy tanítják.

Ha így lenne, a taniskolák pékségei nem hasítanának. Látogass el egybe és kóstolj meg olyan dolgokat, amelyeket 20 éve nem ízleltél.

Arra számíts, hogy sor lesz.

Amúgy én is ezt hittem és épp egy oktatónak panaszkodtam (nem tudtam, hogy pékek szalmai oktatója) , hogy elbasszák a pékek oktatását, mert utoljára a kádár rendszerben ettem normális dolgokat. Ő pedig elhívott a sulijukba és ezek mindent a legkiválóbb minőségben gyártottak, még a pacsnit is.

Csak lestem, azt hittem, ezt már nem is tudják a mai pékek.

pipacspekseg 2015.08.21. 14:16:13

@nespresso: Minden sütési napunkon (heti 3 ilyen van jelenleg) 2-300 kilogram között sütünk, várunk szeretettel a boltunkban és a viszonteladóinknál. :)
süti beállítások módosítása